Békés Megyei Népújság, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-27 / 280. szám
UM6. november 21, 6 Vasárnap Katona lett a fiunk Ali vagy bukik? Katona leszek katonaorvos most Bevonultak a fiúk. Tizennyolc- evesek, tizenkilenc évesek, húszévesek. Szülői könnyek kísérik őket erre az útra. Nem azért, mert rossz sors a katonaélet, hanem azért, mert mégis elmegy a fiúnk... Meg azért is, mert nagy lett, felnőtt lett. A behívóparancsban van: nagyikorú a fiunk... A szomorú könnyek között ezért van örömkönny is! Nézzük őket a laktanya kapuján belül, az első napon. Az életben csak egyszer kezd katonaéletet az ember. Igaz, az izgalom sokszor kerít hatalmába bennünket, amikor először óvodába megyünk, azután az iskola, a gimnázium, az egyetem és soksok más. De. katonának lenni mindennél több: Felnőttem, egészséges vagyok, katonának mehetek! Amikor a laktanya kapuján beléptek a fiúk, hiszem, hogy ez a gondolat foglalkoztatta őket. Talán nem is látták a honvédőr- mestert, aki vigyázz-állásban, tisztelegve fogadta őket. Itt vannak belül, a laktanyában. Mi minden van itt! „Milyen lesz a sorsunk két évig?” „Milyen lesz a parancsnok?” „Szeret-e majd bennünket?” „Fogdával vagy anélkül telik-e el a két év?” Hű, mennyi gondolat! De maradjunk a parancs által előírtak mellett. Az első állomás az orvos. — Mi van a veséjével? — kérdezi Molnár György újoncjelölttől Farsang István főorvos. — Érzem... Űjabb ellenőrzés és feljegyzik Kereki Sándor századost kérem szóra: — Üjabb gyerekek... újabb gond — mondom kérdés helyett. — Ök is megerősödnek, mint a többiek. Férfiakká lesznek. — Nem félnek az újoncoktól? — Minden kezdet nehéz, de minek félnénk? Emberekké, a haza védőivé akarjuk nevelni a fiúikat! Aztán elmond a tiszt egy érdekes módszert, melyet a jövőben követnek majd. A parancsnokok külön-külön beszélgetnek az újoncokkal, s tudtukkal magnetofonra veszik a beszélgetést. Ezt majd leszerelés előtt visszahallgathatják a katonák. Azt hiszem, nagyon érdekes lesz. Kiderül, mennyit fejlődött a fiatalember. Köszönjünk el a századostól* mert a fiúk mór a fürdőbe indulnak. S most búcsúznak a civilruhától! Fürdés, majd dr. Nye- kita Sándor katonaorvos végső ellenőrzése és — előkerül az egyenruha. Van itt tréfa, bolondozás, sőt — Hogy érzed magad? A szí- az egyik őrvezető még karikatú- nyien a haza egyforma védői! ved? rát is közrebocsátott az újoncok- Az első koszt is ízlik a hadseAfiú nem válaszol, „adja” ma- nak: a kép szemlélteti a múltat, regben. Jó étvággyal fogyaszt- gát, azt hiszem, katona szeretne Kicsi gyerek nagy nadrágban, ják a gulyást Gyuriék, Pistáék, vagy nem? Dr. Nyekita Sándor ad rá választ... a fiú nevét. Hogy katona lehessen, még egyszer meg kell vizsgálni... Pufók fiú, kissé félve áll az orvos elé. A doktor viszont tudja, hogy a szívével volt baj. Ezért kérdezi: Ne izguljatok, fiúk, ha rendesek lesztek, jó sorotok lesz. mikor lehet eltávozásra menni? — Bár ebben a korban én is Aztán már mindenki egyen- ilyen életerős lettem volna, mint ruhában. Elválaszthatatlan az új ezek a gyerekek. Itt vannak a katona a régitől. Már valameny- mellbőségek. Kilencvennégy, kilencvenhat, kilencvenhárom centiméter! Kell magyarázat? Nem. Sitt, a hadseregben, az élet iskolájában, fizikumban, s jellemben még erősebbé válnak. Igazi emberekké! Amíg a körletben átveszik új otthonukat, magukra hagyjuk őket. Ezelőtt az anya vetette meg az ágyat. Mostantól kezdve ők maguk. De az első . esetben az öreg katonák kedveskedtek: mintaszerűen beágyazott ágyak várták őket. „Ti is ilyen rendet tartsatok!” De az anya most is itt van. Gondolatban, féltésben, intésben. S a kapunál „közülük egy”, Unyatinszki Pálné remegő ajakkal keresi fiát: — Elmentek már a Balassiból.:, őt keresem, a fiamat... Mert tetszik tudni, nem tudom, hogy hova vitték... Az őrnagy megnyugtatja. A fia itt van. Jó helyen van, gondoslenni. De ezt majd az orvos dön- nagy gyerek hónaljig érő zúb- Jancsiék. Az öreg katona, Bán- kodnak két évig róla parancsnoki el— _ bonyban. Ez volt! S mos1:? Kecs- fi János tizedes még drukkol is kaiMindez még csak a „bemutat- keméti Mihály törzsőrmester nekik: Ízlik? Igen, anyuka is így főz otthon... — Egyetek, fiúk, és hízzatok! Szükség lesz az erőtökre... Nem kell nagy biztatás, mert ezek a fiúk az élet fiai! Nem félnek, jó étvággyal esznek, s erősek. kozás” volt. Azért, hogy megálla- olyan, mint egy apa, aki a fiát pítsák, lehet-e katona a fiú? öltözteti: Kovalcsik Gyulának a S aki az lehet, az már a lak- sapkát igazítja a fejére.' Szikszai tanya klubszobájában foglal he- Imrét a csizmáról beszéli le: Jyet, s várja a parancsot. A ru- nagy, ez tönkreteszi a lábát. Ki- _ _____ h a még civil, de a parancs el- sebbet ajánl a tiszthelyettes. Má- Ime> az orv“7 véleménye: hangzása után már a Magyar sik csizma kerül elő, s az egé- Néphadsereg katonája. Közben szén jó! A többiek várakoznak. De szövődnek az új barátságok a leszerelést váró katonákkal és az egyévesekkel. Sok a kérdés: Az anya megnyugszik, elköszön a laktanya kapujában s egészen lassan elindul. Vissza-vissza néz. Kissé mosolyog, tekintetével megöleli a laktanyát... Varga Tibor Fotó: Demény Gyula — Nem nagyon nehéz? — Jó a parancsnok? — Milyen a koszt? — Sokan vágytok a KISZ-ben? — A televíziót lehet nézni? Kecskeméti Mihály törzsőrmester „öltözteti” a kiskatonát, Kovalcsik Gyulát. S ki tudja felsorolni a kíváncsiság e nagy özönét. Az öreg katonák persze tréfát csinálnak vagy őszintén nyugtatják az ifjú katonákat. Nevetnek. Persze, az újoncok sem maradnak adósak. Alig pár órája vannak a laktanyában, máris szárnyra kelt az egyik bevonuló párbeszéde a kapuügyeletessel. A fiú, amikor belépett a laktanyába, megkérdezte a tiszthelyettest: — Mondja, őrmester elvtárs, A fiamat keresem... tetszik tudni— a fiamat—
