Békés Megyei Népújság, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-18 / 272. szám
1096. november 18. 4 Péntek miim Nyilatkozik a tiszti Szeretettel, hozzáértéssel Sárközi Géza főhadnagy három évvel ezelőtt került ki a tiszti iskoláról. Elöljárói olyan embernek ismerik, aki szereti a hivatását, s nagy ihozzáértéssel oktatja, neveli a rábízott fiata- lolcat. Most, a bevonulások előtt így nyilatkozik terveiről, elképzeléseiről: — Magam is fiatal vagyok még, elég jól ismerem a mai fiúk érzelem- és gondolatvilágát. Az iskolán tanult nevelési és lélektani elveket az elmúlt években gyakorlati tapasztalatokkal egészíthettem ki, s megvallom, szabad időmben szívesen olvasgatok ilyen tárgyú szakkönyveket. — Tisztában vagyok azzal, hogy a fiatalok rendkívül érzékenyek s egyúttal nagyon fogékonyak. Akár a műszer, úgy reagálnak minden egyes szóra, tettre, az őket körülvevő idősebb katonák, tisztek magatartására, viselkedésére. Az első benyomások igen nagy hatást gyakorolnak rájuk. Ha netalán méltánytalansággal találkoznak, hosszú időre elveheti kedvüket a munkától. Zárkózottá válnak. És fordítva: az igényességgel, követelménytámasztással párosuló őszinte, nyílt beszéd nagyon tetszik nekik, s azt igyekezettel, odaadással viszonozzák. — Igyekszem igy cselekedni, s erre nevelem a rajparancsnokokat, a másodéves katonákat is. Többször beszélgetek velük nevelési kérdésekről. Saját példáikat említem fel. Nekik is rosz- szul esett, ha esetleg goromba, meg nem engedhető hangot használt egyik-másik tisztes velük szemben. Bízom benne, hogy fáradozásom nem lesz hiábavaló. Ügy fogadjuk majd a bevonuló fiatalokat, hogy otthon érezzék magukat, s ne akadályozza őket semmiféle káros hatás szolgálatuk lelkiismeretes ellátásában. A vasdíplomás orvos M indjárt, gálán legyen csak galambocskám, EBHHm egy kis türelemmel...” Finom ujjaival végigfut a gyermek lázas testén, nyugodt, meleg szavával bizalmat ébreszt a kis páciensben, kisimítja a gond redöit az aggódó anyai arcon. „Mindjárt, galambocskám...” A kilencvenéves doktor bácsi odahajtja ősz fejét a kilenchónapos beteg gyermek mellére, úgy hallgatja a láztól vadul kalimpáló kis szív zörejeit... „Mindjárt, galambocskám..." — mondja ma is az egyszerű gyulavári parasztasszony kisgyermekének éppen úgy, mint bárki masának. Micsoda idő, micsoda kor! 1895-ben iratkozik be az orvostudományi egyetemre, 65 éve praktizál dr. Széli Imre nyugalmazott igazgató-főorvos, az ország egyik ma is legkiválóbb diagnosztája... Gyulaváriban született, s 65 év óta Gyulán gyógyítja nem csupán a gyulai, nem csupán a megyei kis betegeket; az ország más részeiről is felkeresik kiváló szaktudásáért, emberségéért. — Kisgyermek koromban páciense voltam, később mesterem lett dr: Széli Imre és példaképem. Tőle tanultam meg: nem elég csak elsajátítani az orvos- tudományt, valami több kell még: a gyermekek és főleg a beteg gyermekek szeretete — mondja meghatottan az ünnepségen dr. Szórády István, a Szegedi Gyermekklinika vezető orvosa, aki már maga sem fiatal ember. A 65 év alatt a legszerényebb számítások szerint is háromszor annyi beteg gyermeket gyógyított meg, mint Szeged város lakosainak a száma... — „Mindjárt, galambocskám."..^ :— Háromszázezerszer mondta él a kis pácienseknek türelemmel, nyugtatóan c szavakat. A gyulavári szegényemberek sokszor emlegetik végtelen emberségét; tapintatosan segített azokon, akiknek nem volt pénzük orvosra, patikára. Nemcsak a beteg gyermeket látta, ha szegények viskójába kopogott be, hanem azt a kort is, amely sok csanegyven vagon, almabefőtt {feszítését fejezik be szombaton a Békéscsabai Konzervgyárban. rA Derekegyházi Állami Gazdaság és MÉK-től származó kitűnő almát 5/4 és 5/1 kilogrammos üvegekbe rakják el s előreláthatólag egy részét a Szovjetunióba és az NDK-ba, valamint belföldi fogyasztásra szállítják. Hétfőn az eredeti 250 vagonos za- kuszkaterv helyett 300 vagon gyártását kezdik meg. Iádban a szegénység betegségit terjesztette. Hányán néztek utána megho.t.ottan, ahogy jellegzetes, hosszú léptű, ruganyos járásával eltávolodott, otthagyva a reményt: meggyógyul a kisfiú... ÁU szépen, szálfaegyenesen az ősz orvos. Az élő rózsával díszített gyulai tanácsteremben kollégák, közéleti személyiségek, barátok, volt páciensek, öregek, fiatalok nézik meghatottan. A csillár fénye csillog szemüvegén, ezüstös haján. — Azt kívánjuk, kedves Imre bácsi — akadozik a hangja dr. Vidó István tanácselnöknek —, hogy ha kedve és ereje van, gyógyítsa még a mi kis betegeinket sokáig, nagyon sokáig... — Mindig a munkám éltetett, az éltet ma is... — válaszol megyénk vasdiplomás orvosa szellemének, fizikumának meg nem tort egészségével... Aztán körülfogják szeretettel, simogató, gratuláló szavakkal. Majd elköszön; jellegzetes, hosszú léptű járásával magit gondozta, szép kertes otthonába tér... Mert hátha várja ott egy kis kilenchónapos beteg gyermek, akinek meg kell hallgatni rakoncátlan szívdobogását, s meg kell nyugtatni is: ,.Mindjárt, galambocskám, legyen csak egy kis türelemmel...” Ternyik Fcrnk *»***»«*«•*• ««•*-* ***«»-••-**»«**« ** »«^» **•-**« l* » * ■ I Gyanítottam, hogy előbb- ; utóbb kirobban italunk valami. • Mert pro primo: mégiscsak neveletlenség és az együttélés szabályaival összeférhetetlen, hogy Makaravi feláll a Rózsaszínű Krizantémumokat Ápoló Vállalat termelési tanácskozásán és minden előzetes megbeszélés nélkül odamondogat. Pro szekundo: Roppant modor- talan polt Kozlonczi részéről közmondásokat idézni. Az ugyan igaz, hogy „addig jár a korsó a kútra, amíg él nem törik”, de miért kell ezt nyilvánosság előtt hangsúlyozni. Pro tercio: Furcsának tartottam mindkét kolléga magatartását, Veherebit azzal vádolták, hogy nem ért semmihez. Pedig tizenöt éve van nálunk, s bizonyára azért állították oda, mert valamikor már csinált valamit. Szóval, én éreztem, hogy hamarosan fejtetőre áll nálunk minden. Erre utalt már az is, hogy Veherebi nem kapott prémiumot. E felettébb szokatlan dolog megrázott mindenkit, mert köztudomású, hogy Veherebi nélkülözhetetlen. Ezt már annak idején megállapította róla valaki. Hogy ki, azt már nem tudom, nekem csak úgy mondták. Különben is szokásos volt nálunk Veherebi prémiuma, Egyszerűen járt neki, hiszen ő volt az, aki... Ejnye, mit is csinált Veherebi? Bízni az emberekben Az Orosházi Gépjavító Állomás j A sorozatjavítás előnye kétségigazgatója Boros János. 1962-ben telenül bebizonyosodott, aminek a került ebbe a beosztásba, akkor még túlnyomórészt gépi munka volt az állomás feladata. Azóta kellett a gépjavításra áttérni, ami nem kis erőfeszítést követelt. Traktorosok, akik azelőtt kevéshíre gyorsan szárnyra kelt. A példát átvették más gépjavító állomások is. Ma már két szalagon folyik a téli javítás. Az egyiken 100—120 Boros János. bé kötött formák között a szabad levegőn dolgoztak, gyári viszonyok közé kerültek. Belőlük alakult ki az a gárda, amely ma 350- es létszámmal gépeket javít. Űj épületek,’ műhelyek, berendezések létesültek, a fejlesztés három év alatt meghaladta a 10 millió forintot. Mindez párhuzamosan történt a termelőszövetkezetek gépesítésének az ütemével. Az új viszonyok között a gépjavítást már nem lehetett a hagyományos módon folytatni. Üj megoldást kellett keresni. Erre Boros elvtárs így' emlékszik visz- sza: — Hosszú vita után bevezettük az egytípusú gépek sorozatjgyítágét. Nem ismertük a módját, úgy kellett minden részletet kikísérleRS—09-es traktort, a másikon ugyanannyi Super-Zetort tudnak három hónap alatt rendbe hozni. Az Orosházi Gépjavító Állomás 1962-beh, 1963-ban és 1964-ben elnyerte a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját, csak az elmúlt évbén mutatkozott egy kis visszaesés. Az idén újra biztatók az eredmények. Mindez persze nem elsősorban a szalagszerű javításon, hanem az emberek törekvésén, akaratán múlott, — Azt hiszem, alapvetően fontos, hogy a dolgozók lássák a munkájuk értelmét, érdekeltek legyenek abban, hogy a vállalati tervek megvalósuljanak — vélekedik erről a kérdésről Boros elv- társ és folytatja: — A dolgozók a munkahelyükön keresni akarnak. Ha ez megvan, könnyű velük a vezetőknek a kontaktust megtalálniuk. ha nincs, hiába bármilyen nyájas szó, vagy éppen eré- lyesség. Persze, a megfelelő munkakörülmények sem hiányozhatnak és követelmény a tisztességes bánásmód is. Ami a legfontosabb ‘ bízni kell az emberekben. Így igaz. És, ha van is tennivaló még a dolgozókkal való kapcsolat javításában, az eredmények bizonyítják, hogy az az út jó, amelyen a gépjavító állomás vezetői járnak. Ezért kapta meg Boros elvtárs 1964-ben a Munkaérdemrend arany fokozatát, nemrég pedig újabb megtiszteltetés érte: megválasztották kongresszusi küldöttnek. A megyei pártértekezleten többéit között a traktorosképzés célszerűbb megoldását javasolta, beszélt a gépjavító állomás és a tsz-ek kapcsolatáról és bejelentette, hogy az Orosházi Gépjavító Állomás dolgozói a kongresszusi vállalásukat teljesítették. Ha az MSZMP IX. kongresszusán felszólalhatna, ott is hasonló gondolatokat vetne fel. Pásztor Béla Nevelési tanácskozás a szakmunkásképző intézetben Békéscsabán A hazaííságra való nevelés idő- j tanácskozásira meghívást kaptak a I szerű kérdéseiről tanácskoznak aj vállalattik vezetőd, tanulófeiélőeed ‘•szakmunkástanuló-intézet peda- • KIS7-tátkánai is teznl, aztán javítani, csiszolni raj- ; gógusai, szakoktatói november 22- ta. Kezdetben nagy volt az ellen- ; gn délelőtt 9 órakor a békéscsabai állás. Egyesek — még a műsza- !. kiak közül is Vitaindítót mond Pintér Lajos tanár, a faipari munkaközösség i vezetője, majd ezt követően kérül v árosi tanács dísztermében. Mivel I ragaszkodtak a • a hazafias nevelés nemcsak a pe-1 megszokotthoz, és talán jobban | dagógusok feladata, hanem mind- ‘i-nnak megvitatására, hogyan reménykedtek a kudarcban, mint j azoké, akik tanulóképzéssel fog-! l«het a hazafias nevelőmunikát to- az eredményben. Végül mégis si- Mkoznak, így első ízben kerül i vábbfejleszténd a szakmunkásta- került. jsor arra, hogy a szokásos nevelési I nulók körében. <+ 4H* *•••«»«%* « VEHEREBI Az ember már el sem tud igazodni a dolgok között. Hopp, rájöttem. De nem. A lila krizanté- mumok tőből való nyesésének gépesítését Makaravi oldotta meg. Aha, most már tudom. ’Nein, mégsem. A virágcserepek tartósításához neki nem lehet köze. Ezt az eljárást, ha jól emlékszem, Kozlonczi dolgozta ki. Valami azonban mégsem stimmel, mert Veherebi többször kapott újítási díjat. De hogy miért, azt már nem tudom. Az újítási felelős roppant zavarban volt, amikor Makaravi megkérdezte a termelési tanácskozáson. Zavara fokozódott, mikor Kozlonczi elkezdte idézgetni a közmondásokat. Megmondom őszintén: engem leginkább az a korsó-ügy idegesített. Mi a csudának kell példálózni, amikor az ember nyíltan is megmondhatja valamiről a véleményét. En például a múltkor bementem Veherebihez es elmondtam neki a bajaimat. Egyebek mellett azt is szóvá tettem, hogy tűrhetetlen, amit Makaravi és Kozlonczi csinálnak. Mindenki megtehetné, hogy üres óráiban leül, töpreng, aztán újít valamit. Csak hát gondolni kell másra is. Ha én is újítanék például, akkor kevesebb pénz jutna másnak. Veherebi nagyon kedves volt hozzám. Azt mondta, igen egészségesen gondolkozom, egyenes a jellemem, mentes vagyok mindenféle önzéstől. Nagyon szívesen segít nekem, ha majd egyszer lesz valamilyen témám. Megcsináljuk közösen. Ö persze nem tart igényt semmiféle díjazásra, ha azonban úgy találom, hogy szerény segítsége hasznomra válik, szívesen megiszik velem egy konyakot. Apropó, konyak. Most jut eszembe, hogy azon a termelési paláveren Makaravi holmi ivászatról, dorbézolásról is beszélt. Ügy említette Veherebit, mint megrögzött alkoholistát. Pedig nem az, én tanúsíthatom. Igaz, hogy néha iszik egy keveset, de istenem. A múltkor láttam dülöngélni az utcán. Arról is tudok, amikor a svéd küldöttség kalauzaként elveszítette a delegációt: Persze nem tehet róla, hogy a svédek nem tudtak tájékozódni a Balaton környékének dzsungelében. Ó is csak egy ember. Makaravi eltúlozta az egész dolgot, s csak azért hivatkozott ötven vagy hatvan részegeskedésre, hogy minél jobban eláztassa az ártatlan Veherebit. Meg azért, hogy Kozlonczi a tanácskozás színe előtt megkérdezhesse Veherebitöl, miből telik neki az örökös dáridókra. Ezzel a tolakodó, s Veherebi legszűkebb magánéletébe avatkozó kérdéssel végleg becsapták maguk mögött az ajtót. Világosan látszott: egy teljesen tiszta, érdemekben gazdag ember küzd itt az igazáért két rosszindulatú dilettánssal. Egyáltalán nem csodálkoztam, amikor másnap érdemeik elismerése mellett Veherebi kihelyezte Makaravit és Kozlonczit karakószurcsoki telepünkre lóápolónak. Az a két ember azonban roppant furcsa szerzet. Egyszerűen nem tudtak belenyugodni a humánus döntésbe. Megfellebbez- i ték Veherebi határozatát, s tanúkat, bizonyítékokat emlegettek. Kétségbe vonják Veherebi szakmai hozzáértését, s azzal vádolják, hogy jogtalan pénzeket vett fel az ő újításaik alapján. En egyszerűen nem tudom elhinni arról a jó emberről, hogy ilyet csinálna. Még annak ellenére sem, hogy Veherebit tegnap letartóztatták sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés alapos gyanúja miatt. Szolnoki István
