Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-08 / 238. szám
I960, október 8. 7 Szombat SIPO IRT * SIPO IRT - SIPO IRT Döntő jelentőségű forduló Hétvégi a megyei asztalitenisz CSB-n sportmuso A megyei asztalitenisz férfi-csapatbajnokság őszi negyedik fordulója a bajnokság kimenetele szempontjából döntő jelentőségű lehet. A forduló kiemelkedő eseménye a Bcs. Konzerv—Orosházi Kinizsi „vándormérkőzés”, amelyet fegyelmi döntés alapján mindkét fordulóban semleges pályán kell lejátszani. Ezt a találkozót Gyulán, a III. számú iskolában bonyolítják le és mindkét csapat .igyekszik legjobb összeállításában asztalhoz állni. A békéscsabai együttesben most mutatkozik be á Gyulai Pedagógusból átigazolt két versenyző, a többszörös megyebajnok Szász Ajidrás és Lő- rincz Ferenc. Az orosháziak is nagyon készülnek, mert két pont hátrányukat figyelembe véve csak győzelem esetén maradhatnak versenyben a bajnoki címért, míg a Konzervnak a döntetlen is kedvező lehet. A forduló további találkozói: Oh. Üveggyár—Bcs. Typográíia, Vésztői FSK—Gyulai Kinizsi, Me- zőberényi Textil—Kunágotai FSK. A fekebafnokság eredményei A területi bajnokság 16. forduló já- na<k naigy megtibepetéee a Szolnoki Dózsa 7:1 arányú gyöc&eime a Bcs. Spartacus ellen. A forduló túl nehéz feladat elé állította a vezető GyuLal Lendület csapatát. A megyei bajnokság 17. fordulójában a Gy. Spartacus ismét vereséget szenvedett, így már alig van reménye a bajnokság megszerzéséire. A Sarkad! Kinizsi teljes győzelmet aratott, mivel ellenfele, a Bcs. MÁV nem jelent meg. A területi bajnokság eredményei: Sz. Dózsa—Bcs. Spartacus 7:1 (2457:2320), Sz. Cukorgyár—Bcs. MÁV 3:3 (2237:2190), C. Vasutas—Sz. Olajbányász Fegyelmi ügyek A Békés megyei LASZ Fegyelmi Bizottsága a kővetkező határozatokat hozta: Tari Sándort (Bcs. MÁV) a pályán tanúsított tiszteletlen magatartásáéit dorgálásban lészesátettc. Kara- kas Sándort (Vésztő) durva játékért •két hétire eltiltotta és kötelezte a vésztői sportkört 12 kairsizalagos rendező beállítására. (Ugyanis a Vésztő—Okány mérkőzésen a közönség betódult a pályára, szidva a-z ellenfelet és a játékvezetőt.) Molnár János és Németh János (Nagykamarás) j áték. vezetőisértegetésért 2—2 bajnoki mérkőzéstől kaptak eltiltást. Varga K. János (Svaival ifi) ellenfelének megrúgásáért két bajnoki mérkőzésiről lett eltiltva. A Ma- gyarbánhegyes—Kunág óta mérkőzés után egy részeg néző vonatra szállás előtt megütötte a játékvezetőt, ezért a további mérkőzéseken a vezetőség IS fő rendezőt köteles beállítani. Az eseit kapcsán Oláh Béla (Magyarbánhegyes) lakost egy évre eltiltották a pályák látogatásától. Fehérvári Pál (Doboz) vezetőségi tag figyelmeztetve lett a sportszerű magatartásra. A Körös tárcsa—KörösLadány elmaradt ifimérkő- zést a határozat alapján október 12-én újra kell játszani. 5:3 (2328:2256), Sz. Dózsa—Gy. Lendület 5:3 (2415:2343), Bcs. Spartacus—S<z. Cukorgyár 8:0 (2511:2323), Bcs. Kötött- Gy. Kinizsi 3:5 (2406:2443), Bcs. Kötött —Cegléd 6:2 (2345:2309), Sa Olaj—Bat- tonya 4:4 (21275:2231). Megyei bajnokság: Gy. MEDOSZ— Gy. Spartacus 5:3 (2357:2335), Oh. Spartacus a)—Bős.. Spartacus 7:1 (2256:1281), Mezőberény—Gy. Kinizsi 6:2 (2084:1865). Bcs. Pamut—Gy. Lendület 5:3 (2220:2123), Sarkad—Bcs. MÁV 8:0 (2370:—). a jmöi nb ii. Állasa 1. Bcs. Spartacus 8 17 642 49 2. Nagykanizsa 8 17 767 39 3. Győri Lenszövő 7 15 189 32 4. Bp. Postás 8 17 093 31 5. Veszprémi Haladás 9 19 427 30 6. Győri Richards 8 15 447 26 7. Bcs. MÁV 8 16 023 15 AZ ÖSSZEVONT BAJNOKSÁG Állasa 1. Gyulai Lendület 16 39 295 80, í> 2. Bcs. Spartacus 16 37 813 76 3. Bcs. MÁV 16 37 056 74,5 4. Mezőberényi Textil 16 36 438 72,5 5. Gyulai Kinizsi 16 37 097 71 6. Szolnoki Dózsa 16 37 425 69,5 7. Battonyai MEDOSZ 16 37 178 69 8. Szolnoki MÁV 15 32 124 55,5 9. Ceglédi Vasutas 14 31 380 55 10. Sz. Cukorgyár 15 33 951 48 11. Sz. Olajbányász 16 35 970 44 12. Bcs. Kötött 16 36 230 36,5 A l MEGYEI BAJNOKSÁG Állasa 1. Oh. Spartacus A) 17 38 986 101,5 2. Gy. Spartacus 17 39 439 92 3. Mezőberény 17 34 383 80 4. Oh. Spartacus B) 15 30 902 76 5. Gyulai Lendület 16 35 954 74 6. Gyulai Kinizsi 16 34 055 66 7. Gyulai MEDOSZ 17 33 132 64 8. Sarkadi Kinizsi 16 35 657 61,5 9. Bcs. Pamutszövő 17 35 533 55,5 10. Bcs. MÁV 16 30 712 45 11. Bcs. Spartacus 16 27 397 35,5 12. Bcs. Kötött visszalépett Kevés néző előtt A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat (Műszaki Bizományi) október 11-én, (kedden) Békéscsabán a MÉH Vállalat Sallai u. 6. szám alatt gépek, motorok, műszerek, műhelyberendezések stb. BECSLÉSÉT, illetve LEBONYOLÍTÁSÁT VÉGZI. 96328 Gyakorlattal rendelkező raktárost azonnali belépéssel felvesz az Országos Sertéshizlaló Vállalat békéscsabai I. sz. Kétegyházi úti telepe 85521 játszották le a Bcs. Előre—Szarvasi SC barátságos labdarúgó-mérkőzést csütörtök délután Békélscsabán. A találkozó eredménye 3:1 voit az Előre javára. A bevételt a vietnamiak megsegítésére fordították. SZOMBAT ATLÉTIKA: NB I ifjúsági női viadal a Gyulai MEDOSZ, az MTK, a Vasas részvételével. Gyula, 15 órakor. LABDARÚGÁS: NB II: KISTEXT— Gyula, KISTEXT-pálya, 14,30 órakor, (Lukács). VASÁRNAP ATLÉTIKA: NB I ifjúsági női viadal a Gyulai MEDOSZ, az MTK, a Vasas részvételével. Gyula, 10 órakor. KÉZILABDA: NB II. FÉRFI: Bcs. MÁV—TFSE, 11 ó., Meteor-pálya, Leányvárt. Szarvas—Gödöllő, 11 ó., Hajdú. MEGYEI I. O.: FERFí: Újkígyós- Szarvas, 10 ó., Apáti. Bcs. Pamut-Békés, 10 ó., Fehér. Bcs. Ruhagyár—Csor- vás, 9,30 ó., Veress II. Sz. FMGT—Mezőberény, 9 ó.. Fekete. Bcs. Vörös Meteor—Gyoma, 9,30 ó., Szarvas. Bcs. MÁV—Endrőd, 9 ó.. Salka. Bcs. Vasas —Oh. Üveggyár, 11,30 ó., Megyik. NŐK: Csorvás—Szarvas. 10 ó., Csuka. Békés —Bcs. Pamut, 10 ó., Pintér. Oh. Ruha- gyár—Medgyes, 10 ó., Mistyurik. Sz. Óvónő—Mezőberény, 12 ó.. Fekete. Bcs. Kötött—Gyula. 10 ó„ VTSK-pá- lya, Surin. Bcs. MÁV—Endrőd, 11 ó., Medovarszki. Bcs. Konzerv—Oh. Faipar, 10 ó., Pável. LABDARÚGÁS: NB II: Bp. Spartacus—Bcs. Előre, Kőér utca, 14.30 ó., (Balia). NB III: Kalocsai Honvéd—Mezőhegyes, 15 ó., Géczi, Martfű—Orosháza, 15 ő., Csepregi. Bcs. VTSK— Csongrád, 15 ó., Sándor. A Szalvai— Tiszaföldvár mérkőzést a Honvéd-csapat csehszlovákiai túrája miatt október 26-ra halasztották. MEGYEI I. O.: (kezdés 15 ó., a játékvezetőküldés titkos.) Békés—Végegyháza. Bcs. MÁV— Sarkadi SZMSE, 13,30., Oh. Zrínyi— Tótkomlós, Szarvas—Battonya, Kondoros—Medgyes (Szegedről). Szeghalom—Békésszentandrás. S. Kinizsi— Mezőberény (Szolnokról), Mezőhegyesi MEDOSZ—Gyoma. MEGYEI II. O.: (kezdés 15 ó.) Körösladány—-Békés, Füzesgyarmat—Sz. ÖRKI, Doboz—Bcs. Kinizsi, Bcs. Vasas—Bcs. Építők, Kö- röstarcsa—Csabacsűd. Vésztő—Sarkad. Okány—Endrőd, Nagykamarás—Elek, Kaszaper—Kunágota, Bcs. Agyagipar— Dombegyház, Oh. Üveggyár—Lökös- háza, Bcs. Konzerv—Magyarbánhe- gyes, Gyulavári—Csorvás, Kevermes— Kardoskút. TARTALEKBAJNQKSÁG: Szarvas—Szalvai, 13,15, Mezőkovácshá- za—Orosháza, 15, Bcs. VTSK—Bcs. Előre, 13, Mezőhegyes—Gyula, 10 órakor. A békéscsabai körzeti labdarúgó-bajnokság állása 1. Baromfiipar 18 12 2 4 44:18 26 2. Zalka HSE 17 11 3 3 50:24 25 3. Szabadkígyós 17 8 3 6 15:14 19 *■ Agyagipar II. 17 8 3 6 36:41 19 5. MEDOSZ 17 7 ' 4 6 30:39 18 6. Tele kgere ndás 17 6 6 5 27:30 18 7. Spartacus 18 6 3 9 35:39 15 8. Posta 17 6 3 8 24:31 15 9. Szabadság Tsz 17 6 1 10 19:28 13 10. Gy. Kinizsi 17 3 6 8 21:40 12 11. Újkígyós 18 4 2 12 22:37 10 Érdekességek a labdarúgó NB SS-ben Az elmúlt héten már foglalkoztunk a labdarúgó NB H. Keleti, csoportjának egyre jobban élesedő hajrájával. Elemeztük az esélyeket az NB I/B-be jutással és a kieséssel kapcsolatban. Most összehasonlítjuk a 16 együttes tavaszi és az eddig- lezajlott fordulókban nyújtott teljesítményeit. íme a tavaszi pontvadászat eredménye: 1. Szolnoki MÁV 27, 2. Bp. Előre 24, 3. Bp. Spartacus 21, 4. Kecskemét 20, 5. Pénzügyőr 20, 6. Bcs. Eílőre 19, 7. Nagybátony 18, 8. SZVSE 18, 9. Gyula 16, 10. Borsod ko, 11. Debrecen 15. 12. KISTEXT 15, 13. Jászberény 15, 14. SZMTE 15, 15. S. Kohász 15, 16. Cegléd 12, 17. Miskolc 10. 18. Kiskunfélegyháza 10 ponttal. Az eddigi őszi eredmények alapján ilyen a sorrend: 1. Kecskemét 14, 2. Bp. Spartacus 13, 3. Bcs. Előre 12, 4. Nagybátony 12, 5. Borsod 11, 6. SZMTE 10, 7. Bp. Előre 10, 8. Gyula 10, 9. Pénzügyőr 9. 10. _ SZVSE 9, 11. Kiskunfélegyháza 9. 12. Sz. MÁV 8. 13. Miskolc 8, 14. S. Kohász 7, 15. Jászberény 7, 16. Debrecen 5, 17. Cegléd 5, 18. KISTEXT 4 ponttal. A két táblázat igen sokat mond. Szembetűnő a Szolnoki MÁV komoly visszaesése, de a KISTEXT is árnyéka önmagának. Egyenletes teljesítményt a Gyula, a Cegléd, az S. Kohász, a Jászberény nyújtott, míg komoly javulást ért el Kiskunfélegyháza, Kecskemét, a Borsod és az SZMTE. Még nyolc forduló van hátra a bajnokság befejezéséig. Jó néhány változás lehetséges a táblázaton, de az eddigi teljesítmények alapján talán már köny- nyebb jósolni. KÖZÜLETEK, INTÉZMÉNYEK, VÁLLALATOK RÉSZÉRE cserépkályhák építéséi VALAMINT ÁTRAKÁSÁT VÁLLALJA AZ ÉM BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT, Békéscsaba, II., Kazinczy utca 4. sz. Telefon: 22—53. 85438 Játék a múzeumban Magyar film, főszerepben Gábor Miklóssal, akinek alakítása ezúttal is élmény. (Bemutatja á köröstarcsai Nemzeti mozi október 8—9-én.) OKTÓBER 8. Békési Bástya: Vanina Vanlni. Békéscsabai Brigád: A Nagy Medve fiai. Békéscsabai Szabadság: A Nagy Medve fial. Békéscsabai Terv: A flotta hőse. Gyulai Erkel: A kőszívű ember fiai I., II. Gyulai Petőfi: A nagy buli. Mezökovácshárt Vörös Október: Fügefalevél. Orosházi Béke: Nikki. Orosházi Partizán: Hideg napok. Sarkadi Petőfi: Hófehérke és 'a 7 vagány. Szeghalmi Ady: Sok hűség semmiért. Közüíetek munkaerőigénye A Békés megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat békéscsabai Ist- ván-malom üzeme állandó munkára egy fő férfit váitóportásnak vesz fel. 85503 Lóhajtókat, rakodókat és lóápolót vesz fel a békéscsabai ÉPFU. Békéscsaba, Szerdahelyi utca. 85506 A Felsőnyomási Állami Gazdaság (Telekgerendás) tehenészeket keres azonnali belépésre. Szükség esetén lakást biztosítunk. Jelentkezés az I. kerület vezetőjénél. 470 Az F.M 44. sz. All. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — fémcső-állványozókat, ácsokat, hidegburkolókat (gyakorlattal!), kőműveseket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Családfenntartóknak havi 3G0,— Ft (napi 15,— Ft), nem családfenntartóknak havi 240.— Ft (nap! 10,— Ft) különélési dijat fizetünk, amennyiben vidéki lakásbejelentéssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Cím: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15, munkaerőgazdálkodás. 412 Boltvezetőt keresünk bőrszaküzle- I tünk vezetéséhez. Orosháza és Vidéke • Körzeti Fmsz, Orosháza, Táncsics M. j u. 26. 74773 j m ű s o r 3 Október 8-án, este fél 8-kor, Orosházán: IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI A Magyar Televízió műsora OKTOBER 8-ÁN, SZOMBATON 17.15 Hírek. 17.20 A feltaláló. Portréfilm. 17.35 Ünnepségek á múzsák csarnokaiban. Az országos múzeumi hónap eseményeiről. 18.06 Az ember felfedezése. A fajok eredete. 1&.35 A tv jelenti. Aktuális riportműsor. 19.20 Esiti mese. 19.30 Tv-híradó. 19i5Q Revü. A berlini Frtedriohstadtpalast együttesének előadása felvételről. 21.50 Víziók. Diagnózis és kezelés több jelenetben. 22.30 Tv-híradó — 2. kiadás. (MTI) A román tv műsora SZOMBAT 17.00 Gyermekeknek: „A mi babáink”. Az állatkertiből közvetítés. 18.00 A tv esti híradója. 18.15 Kosárlabda Európa-bajnokság. 18.45 -Tele-enciklo- pédia. 19.45 Kosárlabda Éuirópa-baj- nokság. 20.15 Allatfilm. 20.36 Filmmelódiák. 21.06 Film: Láthatatlan ember. 21.35 Könnyűzene. 21.55 Telesport. 22.15 A tv éjszakái híradója. 22.25 Időjárás jelentés. 22.30 Műsorzárás. Leányheroskedök Algír A nyugat-algériai Oranban 19 franciát letartóztattak azz^l a váddal, hogy leánykereskedelmet folytattak és illegálisán '1 760 000 frankot csempésztek ki Francia- országba (MTI)