Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-04 / 209. szám
> KÖRŰSTÁJ ___________KULTURÁLIS MELLÉKLET__________ Á Casablanca, mint merszßiknefcet igen. De nem hiszem, hogy a Talpalatnyi föld, a Valahol Európában, a Húsz óra vagy a Hideg napok naivnak fog tűnni az utókor előtt. Vallom azt, hogy a film létre tud hozni igazi műalkotásokat, s hogy a filmművészet óriási mértékben fog még fejlődni, mint ahogy a Casablanca- féle „nagy sikerű” filmet már messze túlszárnyaltuk. Épp azért merem azt gondolni, hogy korunk nagy filmjei — ide beleérteni a haladó külföldi filmművészet kitűnő alkotásait is —,, melyeknek napjainkban mi ; vagyunk a műélveződ, és amelyek ezzel életünknek egy részét is jelentik, nem fognak szégyent vallani az utókor előtt. Persze, csak egy esetiben. Ha az akkori televízió majd nem az Aranyfej, i a Napfény a jégen, a Sok hűség semmiért stb., stb. című film-gíjccseket adja, hanem a régi „nagy művészi siker volt” című sorozatban majd A húsz óra, a Hideg napok, az Éjszaka stb., stb. műveket teszi a műsorba. Mint ahogy most is lehetett volna valami jobbat is hozni a légi idők nagy művészi sikereiből, nem igaz, hogy nem lehetett volna megszerezni valami jobbat, ami nem ennyire naiv, minit a Casablanca. Ha pedig nincs ilyen film, akkor tegyenek műsorra valamilyen vetélkedőt. Az is lehet ilyen unalmas. Péter íjászló ^vwvwwwwwv> Vészi Endre: Az elmaradt ébredés Filadelfi Mihály: Kilenc rakéfcperc Micsoda szörnyű viszonyítások „Európától kilenc rakétapercnyire ... így mérünk ma ' kilenc rakétaperc ennyi a távolság Vietnamig micsoda szörnyű viszonyítások „... s a világ lakosságának cgyhatoda szenved naponta vízhiány miatt.. valami bővérű ősi isten rontott meg bennünket e vad szomjúsággal vér vér vér az italunk nehézvizet fakasztunk ölni ölni ölni kilenc rakétapercnyirc e foteltől melyben e verset írom ma is ölnek s egy gombnyomás talán valahol j és kilenc vagy tíz vagy öt rakétaperc múlva füst és korom leszek Az én fiam magasabb szempontok szebb összefüggések szárnyain repül majd kősziklák keblét sivatagok poklát tanítja szolgálni ahpgy kutyáját szoktatta kezéhez valamelyik okos régenvolt őse s e ma még kérkedő kamaszvilág pörsenéses arcán az én fiam lesz az első kiegyensúlyozott férfias tekintet s megmosolyog engem is ahogy én is mosolygok a ferenejóskás feszes merevségen félelem nélkül gondolkodik már rakétapercekben halálfélelmek borzalma nélkül száguld az űrben haláltöltetek száz borzalma nélkül s ne őrizzen meg apjától sem mást az én fiam csak szíve melegét! Müven jói illik a múlt idő ehhez a 25 évvel ezelőtt készült filmhez! Nagy siker volt — mondja a hirdetés a tv-mű sorban — s a bemondó maga is egy kicsit mentegeti, hogy igen. egy kissé naiv a szemlélete az európai viszonyokról Persze azt nem tagadom, hogy sokaknak még most is nagy siker, sokan még most is ugyanúgy élvezik, mint a régi bemutatáskor, de azt állítom, hogy többszörös azoknak a száma, akik néha jókat derűinek a film rendkívül komolynak vett drámai jelenetein. Igazi hollywoodi film. Mint ahogy volt a franciáknak a 30-as években jellegzetes stílusuk, ugyanúgy az olaszoknak vagy a németeknek is, úgy volt amerikai stílus is, amelynek minden kelléke megtalálható e filmen. A korabeli francia filmek például a megvilágításban is elütöttek a többitől. Témájukhoz és tartalmukhoz híven sötétek, a jeleneteik szándékosan gyengén megvilágítottak voltak, ezért is nevezték „fekete íilmek”-nek e korszak alkotásait. A hollywoodi pont az ellenkezője! Ö'k mindig boldog befejezést adtak, az ő filmjükben tulajdonképp mindig minden a boldogságot, a győzelmet szuggerál- ta, éppen ezért tudatosan alkalmazták a derűs, világos tónust. Az amerikai filmben mindig vannak jók és rosz- szaik, s mindig győz a jó. Olyan nincs, hogy valaminek rossz befejezést adjanak, hisz akkor becsapják a közönséget, akik a moziban kikapcsolódni, felvidulni s áttételesen, a szereplőkön * keresztül' győzni alkarnak. Aká'r a meséket hallgató gyerek esetében. fl film a fasizmus idején játszódik. Nekünk, európaiaknak nem kell bemutatni s nem kell bizonyítani a nácik jellemét, nem kell a második világháborúról korrajzot adná. mi mindezt mér nagyon jól ismerjük. Épp ezért hat különösen, meglepően naivnak, hogy a Casablanca című film a mesék színvonalán bemutat egy egzotikus várost (amelynek „disaletsaaga” még a televízió képernyőjén is érződött), egy szkeptikus bár- tulajdonost, egy francia rendőrfelügyalőcskét, egy jgyanolyan Wehrmacht.-tisz tecskét. egy illegális (szocialista vagy kommunista) új- ságírócskát, egy nagyon szép nőt (Ingrid Bergmann), s egy olyan bárgyú kis történetet, amelyet csak egy tízéves gyerek meséinek színvonalával lehet egy szinten emlegetni. (Igaz, hogy 'az alacsony színvonal is a hollywoodi film receptjeinek egyik fontos kelléke.) A film tele volt komoly és épp ezért kacagtató ötletekkel, mert amit ők komolynak mutattak, az a valóságban soha meg nem történhetett. Csak az egyiket említem a sok közül: az illára körözött (talán szocialista vagy kommunista) új-, ságiró Casablancáiba érve, pont egy olyan bárba tud csak elmenni, ahol a német tisztek mulatnak? S ezek a német tisztek egyszerűen futni engedik. Nem ilyennek ismertük mii azokat a németeket! Ilyenek úgy látszik, csak az amerikaiak gondolataiban élnek. Mert hogy ők így képzelték el, filmsiker azt fényesen bizonyítja ez a film, hisz az is egy receptje az amerikai filmgyártásnak, hogy csaík olyanra készíti a filmet, amilyenre a közönség óhajtja. A Casablancá-t Kertész Mihály rendezte, aki a filmszakmát az 1920 előtti magyar némafilmgyártásunk- kor tanulta s utána Amerikában fényes karriert futott be. Nálunk kezdett tehát, abban az időben, amikor a némafilmjeinkre jellemző volt a szecessziós stílusú melodráma, az egzotikus, bizarr környezet, az ugyanilyen furcsa jellemek, a helyzetek és a meseszövés. Ez a filmje jellegzetesen hasonlít azokra a szecessziós némafilmekre, különösen hogyha a szerelmi szálat vizsgáljuk. Valahonnan jön egy nő, sejtelmes, titokzatos múlttal, aztán elmegy, majd ismét feltűnik, kanyarog, csavarog, akár a szecessziós ornamentika. Persze a színészi játék ennek ellenére tökéletes. Ez az, ami időt állóvá teszi a filmet. Különösen jó volt látni az egyik legjobb magyar komikusunkat, Szőke Szakállt, aki rövid szerepeiben is hangulatot, életet s valami kis realitást adott ‘ Nos, ez voll az a régi nagy siker. Ilyen volt az „apáink mozija”, mint ahogy azt a modern filmet kedvelő francia fiatalok mondják s amelyen ők is hasonlóképpen csak derűinek. Ez adja a másik gondolatot. Vajon hogyan fogják nézni 25 év múlva a fiaink a mi filmjeiniket?... Biztos ők is nevetni fogják. De nem mindet! A bárgyú és gyenge komSzólaljatok meg, nagyvaros vekkerjei, ti parányi fémkakasok: meghalt az emberetek! Valóban, elment az öreg, mégpedig hajnali fél ötkor, elmulasztva — és hosszú évek óta első ízben — az aggályosán pontos ébredést, amelynek kényszere napról napra pe- lényilallt, mint valami idegfájdalom. A vekkeres ember évtizedek óta megszokta már a hajnali ébredést. Mivel régóta magányosan él, a vekkerre bízta magát, talán nem is az ébresztés miatt, csak azért, hogy valami hangra nyissa lei szemét, hogy az elalvás és az ébredés zsilipjei közé szorult csendet megszakítsa az ezüstös kis cserregés, az ébresztőóra okosan erélyes hangja. Majdnem fél évszázadot dolgozott a szakmájában, apuikor váratlanul nyugdíjba küldték. Váratlanul, mert ugyan ki az, aki ne tartaná az ilyesmit váratlannak? A törvényszerű és a váratlan itt nincs ellentmondásban egymás sál. Nem kellett többé a régi beosztás szerint élnie, s mini ahogy ilyenkor lenni szokott, a keretbe foglalt idő szétnyomta öröknek látszó formáit, és alaktalanul hömpölyögve ellepte emberünk mindennapjait. Az idő látható lett, érzékelhető, mégpedig túlsúlyban, fölöslegben. Emberünk elhatározta, hogy átrendezi életét és ezzel megzabolázza az időt. Fölösleges a hajnali fél öt; azelőtt, kietlen, sötét ,téli hajnalokon amúgy is ábrándozott róla, hogy egyszer majd fittyet hány a csengetésnek, orrára húzza a dunyhát és alszik a jó melegben teljes kivilágosodásig. Elegendő lesz hét órakor fölkelni. Viszont az este kitágítható. A kilenc órai lefekvést tízre, fél tizenegyre lehet elhalasztani, különös tekintettel az ezután beiktatott rendszeres mozi- meg színházlátogatásokra. De a beidegzés zsarnoki kényszere kidobta agyából az elhatározást, s az új életet megelőző estén szokás szerint megint fölhúzta az ébresztőóra riasztócsengőjét s igy hajnali fél ötkor ugyanúgy ébredt, mint máskor. Mikor tudatosan ráeszmélt, hogy a szürke félhomály mögött a végtelen idő térsége várja, be- tölthetetlenül sok idő, s megkísérelt tovább aludni, nyugtalan lett és érezte, az álmosság felszikkadt a szeméből. Ez viszont lehetetlenné tette, hogy este végigülje a mozi utolsó előadását, amelyre éppen fennmaradási izmainak tor- náztatása miatt váltott jegyet. Így az egész nap rosszul múlt el a helytelen időgazdálkodás szorítójá- ban. Vigyázott hát a vekkerre: nem húzta fel a jelzőberendezést. Akkor meg éppen erre riadt fel és pontosan fél ötkor: az elmaradt csengetésre. Fogta az órát és a szekrénybe rakta a fehérneműk közé. Másnap távoli cirpelésre ébredt, és megint csak fél ötkor, mintha az ingek közül csengetne ki az óra, beléjük fulladva, de mégis hallhatóan. Így került ki a vekker a kamrába. De a hajnali ébresztés csak nem maradt el. Kiderült, legközelebbi szomszédja is éppen erre az időre állítja be óráját. Egy darabig tűrte ezt, de aztán átment a szomszédjához és békésen elpanaszolta keservét. A szomszéd megértette az öreg embert és ezentúl az előszobából ébresztette magát. De a vekkert, ha nem is tőle, de valahonnét mindig hallani lehetett. A szomszéd házból, a szomszéd utcából. Emberünk gyanakvása nőtt. Csak nem járhatja sorra a vekkertulajdonosokat? Sokan vannak a hajnali fél ötkor kelők. És az ok is nyomós, hogy ébresz- tessék magukat. Így hát beletörődött ebbe. Visszahozta tehát vekkerét a kamrából, visszalépett az ébresztőórások népes társadalmába. A temérdek időt meg úgy próbálta pusztítani, hogy mindenféle hasznos meg haszontalan munkát keresett magának. Az idő abroncsai nem szorították, végtelen utakon kószált benne ébredéstől elalvásig. Míg aztán az utolsó reggelen hiába kiáltozott a vekker korrekt, ezüst hangon ébredést. A vekkeres ember szembeszállt vele és ezúttal először: megtagadta az engedelmességet. Pál Gyula Utca vége I
