Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-30 / 231. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA I960. SZEPTEMBER 30., PÉNTEK Ara: 60 fillér XXI. ÉVFOLYAM, 231. SZÁM Kibocsátó ünnepség a Központi Tiszthelyettesi Iskolán A felsorakozott új, hivatásos tiszthelyettesek egy csoportja. Az ünnepségen részt vettek Kaszás Ferenc vezérőrnagy, miniszterhelyettes, Ponomarjov szovjet vezérőrnagy és Homoki Imre ezredes elvtársak. Várva várt piUanat: hivatásos állományba lépő honvédőrmester édesanyjával. Töretlen hőséggel követjük pártunkat és kormányunkat — Díszünnepség a fegyveres erők napja alkalmából — Tegnap, szeptember 29-én, a fegyveres erők napján, díszünnepséget rendeztek a békéscsabai téglagyár kultúrtermében. Az ünnepségen részt vett Enyedi G. Sándor, az MSZMP Békés megyei Bizottságának osztályvezetője, Homoki Imre ezredes, Gácsér József, a megyei tanács osztályvezetője, dr. Faragó Elek, a munkásőrség megyei parancsnoka, valamint más társadalmi és katonai szervek képviselőd. Berki László, a Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatójának megnyitója után Homoki Imre ezredes tartott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta többek között: Szeptember 29-én, a fegyveres erők napján több kitüntetést adtak át a fegyveres testületek tagjainak. A belügyminiszter a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany - fokozatát adományozta Szenté Gyula rendőr főtörzsőrmesternek. Ugyancsak e kitüntetést kapta a munkásőrség országos parancsnokától Szelezsán György munkás- őr. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát a belügyminisztertől Andrejkó Lajos rendőr főtörzsőrmester és Kiss Sándor miunkásőr kapta. A rendőri szerveinknél többen kaptak Közbiztonsági Érem kitüntetést, valamint Szolgálati Érdemérmet. A munkásőrség országos parancsnoka rendőröket, határőrö— A nagy tűzgyorsaságú, köny- nyen kezelhető automata kézi lőfegyverektől, a korszerű harci járműveken keresztül a kis és nagy lőtávolságú rakétákig, rendelkezik hadseregünk mindazokkal a haditechnikai eszközökkel, amelyek feladatuk végrehajtásához szükségesek. Ez figyelmeztető az ellenség számára, de megnyugtató népünk biztonságos érzésére is! Ezután így folytatta: — A fegyveres erők tagjai magukénak vallják pártunk célkitűzéseit, kormányunk politikáját, és áldozatkészséggel teljesítik hazafias kötelességüket. két, valamint állami és társadalmi funkcionáriusokat tüntetett ki Munkásőr Emlékjelvénnyel. Néhány határidőmódosítás után elkészült végre Szarvason az új gimnázium épülete. A műszaki átadás már megtörtént, az intézmény ünnepélyes átadására okt. 1-én délután 1 órakor kerül sor. Az avatási ünnepséget a Szarvasi Városi MSZMP Végrehajtó Bizottsága, városi tanácsa, valamint a Vajda Péter Gimnázium és Mező- gazdasági Szakközépiskola tanárai, tanulói és a meghívott vendégek jelenlétében tartják. — A világ zsandára — mondotta ezután —, az amerikai imperializmus, véres irtóháborút folytat a vietnami nép ellen, fegyverrel próbálja kierőszakolni, hogy fennmaradjon a nép által mélységesen gyűlölt katonai diktatúra Dél-Vietnamban. De számolniuk kell azzal, hogy gaztetteikért nem kerülik el a felelősségre vonást. Az ünnepi szónok ezután arról beszélt, hogy szocialista hazánk, az egész szocialista világrendszer védelmezése a legfontosabb feladatuk a fegyveres erőknek. Beszédét így fejezte be: — Ünnepélyesen kijelentjük: töretlen hűséggel követjük pártunkat és kormányunkat, minden erőnkkel küzdünk dolgozó népünktől kapott megbízatásunk teljesítéséért. Az ünnepi beszéd után a Balassi Művelődési Otthon együttese, valamint a békéscsabai Általános Munkás Dalkör vegyeskórusa adott műsort. A Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, Koren István ünnepi beszédet mond az avatási ünnepségen és az épületet átadja a nevelőknek, tanulóknak. Az új gimnáziumot a nevelők és az ifjúság nevében dr. Gábris József igazgató veszi át. Segítenek a fiatalok Kitüntetések a fegyveres erők napján Űj ghwnázi untot avatnak Szarvason Országos lúdíenyészfési tanácskozás kezdődött tegnap Orosházán Ma bemutatót tartanak az Új Élet Termelőszövetkezetben A Magyar Agrártudományi, Egyesület Állattenyésztő Társasága és a MÉTE baromfiipari szakosztálya közös rendezésében kétnapos lúdtenyésztési tanácskozás kezdődött szeptember 29-én Orosházán. Az ankéton a rendező szervek mellett részt vesznek a megye állattenyésztési szakemberei, több termelőszövetkezet elnöke. valamint a baromfiipar képviselői. A tanácskozást Csatári Béla, a megyei tanács vb elnökhelyettese nyitotta meg, s bevezetőjében a mezőgazdaság szocialista átszervezése során a baromfi-, különösen a lúdtenyésztés jövőbeni feladatairól szólt. Ezt követően dr. Németh Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium Állattenyésztési Fő- igazgatóságának vezetője „A lúdtenyésztés helyzete és fejlesztésének irányelvei” címmel ismertette az eddig elért eredményeket, e tevékenység fokozásának elsősort ban exportból adódó jelentőségét, majd részletesen beszélt a fejlődés irányáról, módszereiről, illet- | ve ezek megvalósításának lehetőségéről. Az előadás után vita és hozzászólás következett, melynek során a jelenlevő szakemberek elmondták saját munkaterületük tapasztalatait és segítséget kértek a gyors ütemű fejlesztés akadályainak leküzdéséhez. A vita a késő délutáni órákban ért véget. A tanácskozás második napján, ma a résztvevők megtekintik a libatenyésztésben jó eredményeket elért orosházi Űj Élet Termelőszövetkezet lúdtelepét, ahol tö- mési bemutatót láthatnak. A péntek délutáni programhoz tartozik még a Baromfiipari Országos Vállalat orosházi gyáregységében sorra kerülő látogatás, amelyen a szakemberek megismerkedhetnek a feldolgozás folyamataival és megtekintik a vágott liba, il- j letve máj minőségi bemutatóját, j A kunágotai Petőfi Termelőszövetkezet KISZ-szervezetének tagjai a tsz párt- és gazdaságvezetőivel közösen igen jól szervezték meg az őszi munkát. A fiatalok különösen aktívan vettek részt ebben, s ennek eredménye lett, hegy szeptember 20-ig 600 holdon befejezitek az őszi árpa vetését. Ezenkívül 500 holdon elvégezték la mélyszántást, 1000 holdon pedig a vetőszántást. \ búza vetését szeptember 21-én megkezdték, s a gépcsoport dolgozói, valamint a kiszesek vállalták, hogy október 30-ig az 1100 holdon befejezik a búza vetését is. Megkezdték a cirokvágást is a termelőszöv ertkezetben, az Öz- és a Németh-brigád területén átlagosan 8—9 mázsás holdankénti termés várható. Gondoskodnak a gépek megfelelő és folyamatos javításáról is, ebben szintén a kiszesek mutatnak példát. Vállalták, hogy egy DT—413-as lánctalpas traktort október 1-ig üzemképessé tesznek. A gépcsoportnál dolgozó párttagok és kiszesek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a betakarítási munkákat és az I őszi szántást-vetést idejében és jó minőségben elvégezzék. Matuzik József