Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
iOftt szeptember 25. 6 Vasárnap BÉKɧZKI BÁCSI BékéscsabajammaS részében, a Bem utca 7. szám alatti házba nyitva, végigballagok a virágos udvaron, megkerülök egy szőlővel futtatott verandát, s bekopogok az ajtón. Menyecskésen kötött fejkendőben asszonyka jön elém. Nagyot néz, mikor közlöm vele, hogy nem Békészki bácsi messze földön ismert varázslatosan ügyes kezére van szükségem, hanem magára a név tulajdonosára. Ugyanis semmi bajom. Kezem, lábam, lapockám, minden csontom és minden erem, inam a helyén van. Ha úgy tetszik. hivatalosan jöttem, meginterjúvolnám a neves öreget. Az asszonyka — mint később megtudom, Békészki bácsi négy férjnél levő lánya közül a Jutka nevű, akinél édesapja már évek óta lakik — kissé szomorkásán elmosolyodik: — Sajnos, nem valószínű, hogy sikerül. Voltak már itt a Szabad Földtől meg más újságoktól, a televízió is érdeklődött, de apám mindig elhárította. Tisztelettel megköszönte, de nem... Közben fiatal pár érkezik. A férfi kezével lehet baj, felkötve hordja. Bólintok Jutka néni felé, hogy ráérek, első a szenvedő, a segítséget váró. Így történik, hogy lánya hívására valahonnan a szobából előcsoszog a napos kora őszben is kalapban, fekete ruhában levő, kilencven felé járó öreg, Csaba és a megye Békészki bácsija. Sápadt, sovány arcából az árvalányihaj lágyságával csüng le két oldalt a hófehér bajusz. Megfáradtnak látszik. Súgja is a lánya, hotgy egészségileg rendezetlen kicsit az állapota, de már volt így. Vigyáznak rá nagyon, összeszedi előbb-utóbb magát meginti Ezalatt a tapintással való gyógyítás mestere, ősitehetsége, mondhatnánk átvitt értelemben: népművésze, lassan, nehézkesen székre telepszik, kurtán int a felkötött karúnak, hogy álljon szorosan melléje. Megy is az. de közben élénken magyarázni próbálja, hogy hol, mije fáj, s arról mi az ő saját véleménye. Békészki bácsinak úgy látszik, nincs ínyére ,az öndiagnózis. A tapasztalt bölcsek, a rutinos bajfelismerőfk feosegőket nómító mozdulatával eltorlaszolja a szóáradatot. A felkötött karra helyezi kezét, végighúzva rajta egy' ponton megállapodik, szemét lehunyva összpontosít, üjjai vibráló mozgással pillanatok alatt kitapintják a baj helyét, a ráncba szedendő csontot, inat, miegymást, majd szinte észrevétlen mozdulat, a szem ismét kinyílik, bólintás, hogy rendben van. minden. Ugyanez van a páciens arcára írva. Szeme örömteli felragyogásán látni, hogy megszabadult fájdalmaitól... A párocska boldogan távozik. Jutka néni pedig édesapja mellé lépve kéri, hogy nyilatkozzék egy kicsit magáról, életéről az újságírónak. Békészki bácsi maga elé nézve fejét csóválja: — Nagyon köszönöm, de nem akarok híres ember lenni... Döbbenetes bizarr helyzet: egy ember, aki nemcsak Csabán, nem csupán a megyében, s az országban, hanem már határainkon túl is ismert (hiszen Csehszlovákiából, Lengyelországból, sőt Kanadából is ellátogattak gyógyításra, meg hogy láthassák őt), szerényen csigaházába húzódik, nem akar hallatni magáról semmiképpen sem. Lánya szlovákra fordítja a szót, úgy biztatja, ám hiába. Békészki bácsi nem akar híres lenni. Az interjút nem erőltetjük 'tovább. Most fáradt is ehhez, meg aztán az ő joga, dolga, hogy miként határoz. Szerénysége mindenképpen tiszteletet parancsoló. Nem marad más hátra, mint a hozzátartozóktól, ismerősöktől és azoktól érdeklődni emberséges élete felől, akiken segített. így cselekedtem. Ily módon persze már nem olyan élétízű, mintha saját szájából hallhattam volna történetét, ugyanakikor azonban nem béklyózza a szemérmesség és túlzott szerénység bilincse a róla mondottakat. Békéscsabán született 87 esztendővel ezelőtt, vagyis 1879-ben. Egy külterületi tanító fia, aki nem követte pedagógus apja példáját, hanem hat elemivel a háta mögött beállt gyári munkásnak, aztán, hogy elfogyott a munka, a Wenckheim-biirtokon cselédeake- dett, később zsellér sorba került, próbálkozott dohánykertészkedéssel, miegymás. Élni akart. Még gazdasági cseléd karában történt az uradalomban — 16 éves lehetett akkoriban —•, hogy egyik társával ökrös-fogaton szénát szekereztek a mezőről. A szekér akkorát zökkent egy kátyúban, hogy amaz nagy ívben a földre huppant. Békészki Mihály menten a társa segítségére sietett. Kérdésére, hogy hol fáj, megtapogatta a helyet, s hirtelen úgy érezte, hogy a kiugrott csontot egyetlen mozdulattal helyre tudná igazítani. Megpróbálta, sikerült. (A szájhagyomány szerint állítólag már dédapja is értett a ficamok helyrehozatalához.) Attól kezdve az uradalomban sok-sok cselédtársának, sum- másnak meg más szegény embernek roppantotta helyre a kiugrott csontot, izmot, simította fájdalommentessé a meghúzódott eret. Ez volt az ő nagy egészségügyi iskolája. Igaz az is, hogy Wenckheim gróf ék igénybe vették laikus tudományát. Azonban nem a grófné esett le a lóról, szenvedett derékficamot és kezeltették Svájcban, mint ahogy beszélik, hanem a fia. Persze ez nem lényeges, miként az sem, hogy kapott-e a gyógyító jutalmul három hold földet meg egy biciklit, ahogy a „legenda” állítja. Csábíthatták ezek után más tájakra, híres fürdőhelyekre, megmaradt az ő népe közti jótékony keze munkáját a felszabadulásig, meg azután is egy darabig bárki szenvedő igénybe vehette. Aztán egyszer csak szinte hivatalosan olyan jelzőket aggattak rá, hogy sarlatán, kuruzsló, dilettáns, az orvosegészségügy lejáratója, akinek működése káros egyénre, közre egyaránt. Ám, mint utána annyi más mindenben, az ő tevékenységével kapcsolatban is felülkerekedett egészséP étiteken délután 2 órakor j a Hazafias Népfront klubjában i a Hazafias Népfront megyei j szervezete és a megyei tanács művelődésügyi osztálya renga meghatározott keretében, ami hasznos egyénre, közre, az ellen nem lehet tiltás. Így történt, hogy Békészki bácsi, a rakoncátlan csontok, inak biztos kezű helyre- igazítója némi begubózás után folytathatta áldásos működését. Hogyan, miként is csinálja hát? Miközben kezét a „meghibásodott” testrészre helyezi, nyomban érzi, hogy egyszerű, mechanikus helyrehozatalról van-e szó, vagy komplikált esetről. Ha az utóbbiról, már mondja is: — Ez orvosra tartozik, nekem itt semmi keresnivalóm. Lehetnek-e úgynevezett kedvenc páciensei? Nehezen, hiszen szenvedélyes segíteni akarással van mindenki iránt. Fájdalmat, kínt megszüntetni, ez ad neki életerőt. Azért mégis akad egy rétege a társadalomnak, azon belül is a sport társadalomnak, melyhez melegebben vonzódik, a focistákhoz. A labdarúgót még éjjel is fogadná. A futballistát persze nem lehet megjátszani előtte. Miközben ujjait* végigfuttatja az illető lábizmán, menten megállapítja, hogy igazat mond-e. Akire azt mondja: — Fiam, te focista vagy, az biztosan az! Az ilyen „ficamosnak” még biztatást is csomagol a segítség mellé: — Ügy helyrehozom a lábad, fiam, hogy azzal ezentúl csak győzni tudsz! Még egy hobbyja van Békészki bácsinak: imádja az unokáit, dédunokáit, akikből itt és Szlovákiában mái’egész sereg van! Sőt harmadik kedvtelése is akad: a városnézés. Ezt gyógyultjai közül sokan tudják, s nemegyszer áll meg a kis ház előtt autó, melynek tulajdonosa azzal a kéréssel állít be, hogy szeretné őt körbe- kocsikáztatni. Ilyenkor szinte gyermeki örömmel adja át magát Békészki bácsi az útnak. Legutóbb a vásártéri új városrészt tekintette meg. Ámudva kiáltott fel: — Ni csak! Eltűnt a mázsaház, az égész tér! Egy falura való ház: épült fel a helyükön! Mikor a sikertelen interjú után Jutka néni kikísért, halkan megjegyezte, hogy írjak azért valamit édesapjáról. Békészki bácsi csak nyilatkozni nem szeret, de ha már ki lesz nyomtatva, magában örömmel olvassa majd. Még szemüveg nélkül olvast... Hót itt a cikk, kedves Békészki bácsi, s a magunk és mindazok nevében, az országban, s a határokon túl, akik ismerik, becsülik, jó egészségben eltöltendő, igen hosszú életet kívánunk még igaz szeretettel! * Az írás már nyomdába kész állapotban volt a tördelőszerkesztő asztalán, mikor a szerkesztőséghez megérkezett a szomorú hír, hogy annyiunk szeretett Békészki bácsija nincs többé. Már nem olvashatja „magában, szemüveg nélkül”. Nyugodjék békével. Üj Rezső dezésében baráti eszmecserén találkozott Andrássy Lajos, a Tiszatáj főszerkesztője és Dél Endre József Attila-díjas író, a Tiszatáj rovatvezetője a Békés megyei szépírókkal, művészekkel, esztétákkal, kultúr- politikusokkal. Az eszmecserén Andrássy Lajos főszerkesztő a Tiszatáj terveiről beszélt, majd a vita során konkrét javaslatok hangzottak el a Békés megyei művészek és a Tiszatáj ma még igen laza kapcsolatának erősítésére. A találkozó végén Vichnál Pál, az MSZBT megyei titkára annak a reményének adott kifejezést, hogy ezek a találkozók már a közeljövőben az eddiginél gyakoribbá válnak, a Tiszatáj és a Békés megyében élő szépírók, művészek, esztéták közös hasznára. A BÉKÉS MEGYEI VENDÉGLÁTÓIPARI VÄLLALAT KTSZ-SZABADKAP ACITÁST KERES TETÖCSATORNÁZÁSI BÁDOGOSMUNKÁK ELVÉGZÉSÉRE. Ajánlatokat a vállalat tervosztályára, Békéscsaba, Sallai utca 40 sz. alá kérünk. Ugyancsak keresünk BÁDOGOS KISIPAROSOKAT tetőcsatornázási bádogosmunkák elvégzésére. Jelentkezés a vállalat központjában a fenti címen. 85350 ges szemléletünk, miszerint a maBaráti eszmecsere Békéscsabán a Tiszatáj szerkesztőivel Vendégségben Vass Károlynál A Békés megyei Jókai Színház igazgatója látta vendégül a napokban lapunk munkatársát. A kötetlen eszmecserén a színház terveiről beszélt, melyek saját terveivel, elképzeléseivel szoros egységet képeznek. Régóta vallja, hogy a jó színház, és ahogy hangsúlyozza: a jó vidéki színház rengeteg követelménynek kell, hogy megfeleljen. „Nevelni és szórakoztatril, e kettő szintézisét kívánjuk elérni Békéscsabán is. Ha ez sikerül, akkor a munkánk nem hiábavaló'’ — említette, majd Rozov: A bohóc című darabjáról beszélt, ez lesz idei első rendezése. Már megkezdte a próbát, amikoí' elbúcsúztunk s. e. „A jó színház két dolog szintézise...’* Rendezés közben egy különös pillanat. A színház szervező irodájában. Fotó: Demény
