Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-18 / 221. szám
KÖRÖSTÁJ __________KULTURÁLIS MELLÉKLET___________ „ Ifjú lelkek szent tüzében égve” Dutka Ákos 85 éves „Kulcsra, kilincsre zárva soha sincs" annak a kis máriaremetei háznak az ajtaja, amelyben a magyar irodalom „nagy öregei”-nek egyike: Dutka Ákos él. Nap mint nap érkeznek látogatók az idős költőhöz, nagy idők tanújához, rokonok, barátok, rajongók éppúgy, mint kutatók, tanárok, egyetemi hallgatók, hogy meghallgassanak egy-egv új verset, vagy éppen adatot gyűjtsenek készük) munkájukhoz. Ezekben a napokban különösen sokszor nyílik a kerti vaskapu, sokan kopognak a veranda üvegajtaján. Irodalombarátök, a tisztelők népes tábora köszönti ’a költőt 85. születésnapja alkalmából. Senki sem jön üres kézzel, legtöbben néhány szál virággal tetézik jókívánságaikat, a művelődésügyi miniszterhelyettes a Magyar Tudományos Akadémia képviselőjének társaságában a Munkaérdemrend arany fokozatát hozza, a postás a levelek és táviratok halmazát helyezi az asztalra (jó barátoktól bélés külföldről, ismeretlen tisztelőktől érkeztek), a költőtársak ünnepi köszöntővel tisztelegnek. E sorok írója abban a szerencsés helyzetben volt, hogy ő is hozzájárulhatott e ritka évforduló méltó megünnepléséhez, amikor a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium nyomdaipari szakközépiskolai osztályának vizsgamunkájaként készült, a költő válogatott verseit tartalmazó bibliofil kötettel köszönthette a jubilánst. A kötetbe felvett versek nyomán az olvasó is végigjárhatja azt az utat, melyet a költő „A Holnaptól Remetéig” megtett. A hosszú, közel 7 évtizedes pályán meg kellett küzdenie a közönnyel, a meg nem értéssel, a „kaján kortár- sakkal” — és Dutka vállalta e hálátlan harcot. A kezdő költő, a fiatal nagyváradi újságíró az elsők között emelte fel szavát a kivándorlók érdekében, az elsők között mutatott rá a falu és a város népe között mesterségesen szított ellentétekre. Mint Ady Endre és Juhász Gyula munkatársa, ott állt a század eleji haladó irodalmi vállalkozás, „A Holnap” nagyváradi bölcsőjénél is. Harcolt verseivel a világháború ellen, mint ahogyan lelkesen üdvözölte a népet, a nép erejét és hatalmát a Tanácsköztársaság idején. Bár a 20-as évek elejétől kezdve — ekkor már a fővárosban él — inkább publicisztikai munkásságot folytat, emberségből, helytállásból ismét példát mutat. A német megszállás idején inkább otthagyja lapját, visszavonul pesti, majd remetei házába, de elveiből nem enged. Itt él a kis kertes tuszku- lánumban hosszú évekig elfeledve, mellőzve — mégis bizakodva. Erőt adott számára a nehézségek elviseléséhez szeretett felesége, a minden évszakban szép és meghitt kert, a budai hegyek, a természet1 szépsége — sói újból kivirágzott, megtermékenyült költészete is. Az öregkor derűje, fejlődő, szépülő, szocializmust építő országunk sikerei — ugyanakkor azonban az elmúlás törvényszerű közeledésének érzete —, ezek vezetik tollát. • Az utóbbi évek prózai (A Holnap városa, A nagy kaland) és költői termése (A vénség balladája) fiatalos lelkesedésről, nagyszerű tettvágyról győzhették meg az olvasók népes táborát, s azokat is, akik már-már „eltemették" Dutkát. Búcsúzóul — mintegy viszonzásként a születésnapi ajándékkötetért — egyik legújabb versét küldte el a költő a békéscsabai gimnázium nyomdászdiákjainak, valamint a Békés megyei Népújság olvasóinak. Érzi írója hogy egyre „szűkül a kör”, azonban azt is érzi és tudja, hogy élete és munkássága nem múlt el eredmény nélkül, életműve fennmarad és tovább él az irodalomszeretők népes táborának lelkében. Kívánjuk mi is, hogy „e rímekben égő szív” még sok-sok nagyszerű verssel gazdagítsa a magyar irodalom kincsesházát. Dr. Papp János Szűkül a kör , Szűkül a kör, mely végtelenbe tágult húsz éves koromban, szűz álmokba csalt S minden tájból, szóból, emberarcból a létezőnél szebbet s jobbat akart. Az Óceánok szélvert viharából hallgattam akkor a jövendők dalát Ujjongó szívvel várva vártam világot betöltő új harmóniát. Hiába váriam, bősz orkán üvöltött, dobszó és verkli, kevert lárma lett, Fáradt szívemmel menekültem, — míg e kor szeszélye e kertben partra tett. Vágyam álma — most erdők magánya: harmattól részeg, hamvas, néma csend ahol minden szűz virág-sziromban a lét valami szent titka pihent. Ezt is elvette tőlem béna lábam, csak egy veranda napos ablaka maradt, honnan lesem a vajúdó világot, — őrült lázában merre is halad? Kitől kérdezzem? És ki is felelhet? Üj értelmű szótól bölcsebb sem leszek. Mi marad hát játékul a vénnek? Sok szép csalódás: az emlékezet. Szűkült erekkel a kör szépen bezárul egy halotti urna keskeny peremén, egy tábla, melyre korom tán felírja: Túl szép volt az álom, hát csalódott szegény'Dutka Ákos Rácz József ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Betonozok ♦♦♦♦♦♦« Tallózás irodalmi folyóiratokban Az élő dráma irodalom külföldi reprezentánsainak megismertetésében, szinte havonta szerez új meg új érdemeket magának világirodalmi folyóiratunk,- a NAGYVILÁG Szeptemberi száma a nálunk is népszerű kitűnő amerikai drámaíró, Tennessee Williams: A tetovált rózsa című drámáját közli. Az 1957-ben bemutatott drama kilenc év távlatából is egyike Williams legérdekesebb alkotásainak! Légköre éppoly fűtött, sőt fülledt, mint Az ifjúság édes madáréban, A vágy villamosában vagy a Nyár és füstben, a színhely megint csak az amerikai Dél, — de ezúttal nem a déliek ener- vált, kiélt, dekadens amerikai társadalma szolgáltatja a témát, hanem a még fé- lig-meddig sem amerikani- záiődott szicíliai olasz be- várldorlók között találja meg azt az író. S ebben a felfokozott szenvedélyű világban, ezek között a robbanó temperamentumé, végletes érzések között vergődő hősök között kiderül ismét és igen erősen: menynyire egy témájú író tulajdonképpen Williams. Mindegyik drámájában ugyanazt írja, ha más környezetben, más történettel, s más szereplőkkel is: az ember kizárólag a szerelemben találhatja meg a világban az értelmei, a nyugalmat, a boldogságot — csakhogy ezt a szerelmet és ezt a boldogságot valami miatt mindig lehetetlen megtalálni. Legalábbis tisztán, becsületesen és őszinte, nemes formában nem. Williams hősei, akikben megvan a jóra törés szándéka, sosem jutnak el a beteljesülésig, sorsúk mindig megbicsaklik valahol. A tetovált rózsa hősei, SeRomvári Etelka Kis utca rafina Delle Rosa és a lánya, Rosa, a többi Wiiliams- hősökkel ellentétben megismerik a boldogságot, s — talán — meg is tudják tartani. A vágy villamosa vagy Az ifjúság édes madara talán jobb színpadi mű, de A tetovált rozséban több a hit, az ember boldoggá lenni tudásának hite, s ezért rokonszenvesebb, mint a többi Willi- ams-dráma. Ha ezzel a művel egy színpadi alkotást emeltünk ki a Nagyvilág anyagából, említsük meg a KORTÁRS anyagából is azt az egyfel- vonásost, amely a szeptemberi számiban Görgey Gábor tollából jelent meg. A kis drjima — ötórai tea a címe — igen vegyes érzéseket kelt az olvasóban. Az első oldalak után úgy érzi, ezt a művet már olvasta valahol, s ez az érzés oldalról oldalra fokozódik. Ám hiába forgatja végig az utóbbi tíz évben megjelent modern drámák kötetét, vagy a Nagyvilág évfolyamait, nem találja meg a „ forrást”. S mégis — minden „visszaköszön” ebben a műben. Az avant- garde színház számos fogása megtalálható Itt, a szituációk abszurditásától a dialógusok jellegzetes vezetéséig, az idő szuverén kezeléséig — tehát nem egyik vagy másik szerzőre vagy műre hasonlít az ötórai tea, hanem egy irányzatra, s különös módon emiatt nincs egyéni arculata, egyéni mondanivalója, egyéni ismertetőjelei. A modem drámairás ered- rAényei úgy szívódtak fel aZ ötórai teában, hogy ozmotikus nyomásukkal kiszorították az anyagból azt, ami Görgeyre és csak Görgeyre lett volna jellemző, s maradt a sok ismert manir, a fogások, amelyekből kitűnően összeszerkeszthető egy színpadi mű, de sosem lesz belőle igazi, élő dráma. Görgey jól mondja fel a leckét, de a dráma- írás nem matematikaóra, ahol a szabályok ismerete is elég lehet a jeles felelethez. Takács István
