Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-18 / 221. szám
/ Amikor kilépünk a fényből festőművészre nyilván gyanakodtak a ház lakói, mert amikor felmentem hozzá, a lépcsőkanyarokban és az áj tónyílásokban kíváncsi arcokat láttam. A művész éppen egy akton dolgozott aprólékos, pontos ecsetvonásokkal, s nekem úgy tűnt, hogy még egyszer fel akarja fedezni a világot. A modell már fáradt lehetett, mert amikor megálltam a festő mögött, azonnal kiesett a pózból. — Üjra tanulmányokat festesz? — Olyasmit, nagyobb kompozícióknál néha bizonytalan vagyok... Először nem tudtam, hogy miért? Régebben ösztönösen sikerült minden... Most tudatosabban szerkesztem a képeimet, és elakadok... Azt hiszem, annak idején nem figyeltem meg elég pontosan a részleteket... A festő megkínált egy szivarral, leültünk. A modell a derekára csavart egy népi szőttest, aztán leereszkedett a dobogó szélére. — Amikor feljöttem, néhány ajtó mögül utánamlestek... — Lehet... Lakik itt egy dekoratőr, aki korábban kegyszerárus volt... A mo— Álljon pózba, valami görög istenié hasonlítson... Jakkor a másik modellre siklott a szemem, aki a dobogó szélén üldögélt egy népi szőttesbe csavarodva. Az arca eltorzult a keserűségtől. A szóját lebiggyesztette és* a „görög istept” bámulta, aki szépen kinyújtózott a fényben. Gyűlölet és keserűség hullámzott az arcán, öregedő arca volt. A ráncok vékony, elegáns kis árkokká rendeződtek a festék alatt. — Álljon a dobogóra — hallatszott a festő hangja, aztán még hozzátett egy fél mondatot — álljanak oda mind a ketten. A „görög isten” fellépett a dobogóra, de a régi modell nem mozdult. — Mónika, álljon fel maga is! — Nem — csak ennyit mondott a régi modell, aztán elhúzódott a dobogó széléről, és sietve öltözni kezdett — Mónika, mi történt? Sírt, és szótlanul öltözködött. A festőre ügyet sem vetett, csak a „görög istenhez” fordult oda egy pillanatra, mielőtt kiment a műteremből: — Van még nyolc éved... Halkan becsukódott mögötte az ajtó. — Hát én ezt nem értem... — mondta a festő. A ..görög istennek” egyetlen arcizma sem rándult, állt a pózban, és ragyogott. [Mónika után rohantam... — Mónika! Mónika! — kiáltottam rá a ház előtt, mert valami nagyon fontosat akartam mondani. Mónika megállt és csodálkozó értetlenséggel rámnézett. Én meg csak álltam ott tehetetlenül, mint a zátonyra futott hajók, és semmit sem tudtam mondani. Elment. Mit 'fk mondhattam volna? Talán azt, hogy félreértés az. egész, vagi' tagoltan valami bölcset arról, hogy eliramlik az élet mindenki felett? Ezt Mónika is tudta. Esetleg az öreg kegyszerárusról beszélhettem volna, akinek a történelem számolta fel az üzletét? Nem tudom, és azt sem tudom, hogy mi lesz azokkal a modellekkel, akik megöregednek, mi lesz kó- ristalányokkal, táncosokkal, sportolókkal, artistákkal? Nem tudom mi történik velük, amikor hirtelen kilépnek a fényből... Bertha Bulcsu Molnár Antal Házak ^J{)UIIÓUIL%.Ó rßalat&n teiefévi... „Hullámzó Balaton tetején Csónakázik egy halász legény. Hálóját a szerencse, Öt pedig a kedvese Elhagyta, delieket lesi... — És a többiek? — Nem tudom... Kopogtak. Egy fiatal lány lépett a műterembe. — Az „Alapnál” mondták, hogy Önnek új modellre van szüksége — szólalt meg a lány, és a jobb kezében. lógatta a retiküljét. — Igen. Vetkőzzön le — mondta a festő és újra hozzám fordult: — A modern embert akarom megfesteni... Az új generációnak egészen más a testalkata... Jobb táplálkozás, sport, kiteljesedett elet... A lány mindent levetett magáról, és megállt á készülő tanulmány mellett. A festő szemügyre vette, és felcsillant a szeme: — No... Forduljon meg... Még egyszer, de lassabban... Egész jó... Állt már valakinek? — A főiskolán... ÚJ KÖNYV Mocsár Gábor: Pávatoll Varnyúfalvára rettenetes kátyúkon át bukdácsol ócska Skodáján 20 kilométeres sebességgel a Pávatoll hőse, hogy Íróasztal mellett kiötlött csalhatatlan módszereivel terelje be a szövetkezeit aklába a kétségek közt rpgdalódzó báránykákat. Megismerkedünk a számos dossziéval operáló tanácselnök ravasz fortélyával, melynek segítségével minden fórumot meg tud győzni Var- tnyúfalva haladó mozgalmairól, tanúi vagyunk a nagyszabású tagszervező agitáció kezdeti frázisokkal táplált lendületének és törvényszerűen csúfos bukásának. Jóízű humor, bölcs emberlátás szövi át a sokszor bizony kegyetlenül veséző szatíra lapjait. (Magvető) Aki csak egyszer ts Wta a Balatont, csodálta meg a természetnek ezt a költeményét, élvezte vizének simogatását, magával vitte a környék borainak zamatét, úgy van vele, mint ahogyan a rigmus mondja a iTisza vizéről: vágyik a szíve vissiza. Igaz, hogy a Balaton nemcsak azoké, akik a közelében élnék, mégis, aki ott járt, bizony égy kis irigységet érez, mikor odahaza egy-egy szép dal eszébe juttatja az ot,t töltött kellemes napokat vagy heteket. Ment, hogy a Balaton va tóban mindannyiunké, bizonyítja a kollektív költészet számos szép alkotása, mely arról énekel az ország minden táján, hogy „A Balaton széles nagyon----”, „Egyet ittam én a Balaton vizéből..„Ö, mely sok hal terem az nagy Balatoniban ...” és sorolhatnánk tovább, igazolva azt a meleg szeretetet, amelyet érzünk a magyar tenger iránt. A Balaton mindig szép, de mindig akkor a legszebb, ha az ember ott van vele; akár fürdik, akár a partján üldögélve szemlélődik, legyen ragyogó napsütés vagy fenyegető vihar; egyedül legyen vagy édes kettesben, vagy ezrek nyüzsgő, zsivajgó tömegének a kellős közepében. Számomra az eddigi alkalmak közül az 'idei nyáron volt a legszebb. Mert... Hatalmas volt már akkor is, mikor gyerekkoromban megismerhettem. Csodálatos volt akkor is, amikor diákkoromban egy kislány iránt ébredező érzőiéi a szegényt...“ (Népdal) meikkel sétálhattam a partján — leginkább a vizet nézve, mert ha Rá néztem, pirultam —, de azóta, a közvetlen és közvetett találkozások során valahogy mégis nagyon sokat változott. Külsőleg is meg tartalmában is. Ha csak azt nézem, hogy a tíz óv előtti elhagyott és gondozatlan hosszú-hosszú partszakaszok most mindenütt táborozásra alkalmas kul túrkörnyezetként várják és hívják a pihenésre vágyót, ha elgyönyörködöm a sóik camping-tábor színes vidámságán, ha megcsodálom a kacsalábon forgó, magasba törő új szállodákat, a Balatonit imádók évről évre növökvő táborát, már sokkal többet .kaptam» mint bármikor eddig. De az új Balaton nemcsak ezt jelenti. Nemcsak külsejét mutogatja kacéran, hanem lelkének varázsából is sokat nyújit a hozzá közeledőnek. Az utolsó évtized alatt sok-sok múzeum és tájiház kiállítása készült el azzal a szándékkal, hogy a távoli vidékekről ide látogatók előtt megjelenítse a Balaton életét, természetét éppúgy, mint sorstársáét, a vele együtt élő ember életét, sorsát. Ezek a kiállítások élővé teszik mindazt, amit — nagy emberek szép emlékeiként — nélkülük csak könyvekből ismerhetünk meg. Ezt így érezték útitársaim is — a végegyházi Szabadság Tsz harminchárom dolgozója —, akikkel egy hétig barangoltunk a Balaton környékén, ringatóztunk hullámain. Sok-sok izgalom előzte meg az utat, sok szép élményt nyújtott az odautazás, várakozást az ismeretlen campdng-élet, míg végre berendezkedtünk a ba- latonszemesi camping-táborban, alig egy-két lépésnyire a víztől. Mintha vidám kis úttörők lettünk volna, olyan ricsajjal rendeztük be sátrainkat; cipeltük a- gumimatracot, próbálgattuk a sátor belsejét: „hogy lehet ide beférni?” A megnyugtató otthonra találás után. úgy látszott, hogy minden a 1<^nagyobb rendiben lesz. Ügy is volt, míg nem kellett volna elaludni ... Leeresztett matracok, fájós derekaik színezték a következő nap hajnali szürkületét, és itt-ott készülődés haza. Persze, csak szóiban, hiszen a második éjszaka már olyan volt, mintha mindig így aludtunk volna; és az utolsó napon az volt a kialakult közvélemény, hogy maradjunk még egy hétig, a kenderrel majd csak lesz valami odahaza. De ne vágjunk a dolgok elébe, mert az egy hét alatt sok minden történt, sok szépet láttunk. Megcsodáltuk a szépen kiépített Siófokot, megnéztük a szárszói József Attila Múzeumot, majd átkeltünk a túlsó oldalra, gyönyörködtünk Tihanynál a Balaton-part lágyan kanyargó vonalaiban, a vízen lebegő vitorlásokban ; Badacsonyban a neves költők és a múlt századi szüretek emlékét idéztük a Kisfaludy Múzeumban. — és a borharapó- ban ... De ki tudná felsorolni a sok szép látványt és élményt, amiben részünk volt?! És még az időjárás szervezése is milyen magas szintű volt! Voltak a kedvünkért ragyogó, fürdésre való napok. Volt olyan, hogy ezt a ragyogást fél óra alatt felhők váltották fel, és a túlsó part a szemünk láttára teljesen eltűnt, és a közelgő yihar által vert hullámok egyik- másik sátor oldalához is odaloccsantak, egy kis zápor, aztán pillanatok alatt újra szép, tiszta égbolt; a túlsó part hegyei pedig méltóságteljes, nyugodt pi- pálással néztek a tovatűnő felhők után ... A kora hajnal és az alkonyat színei! Csak így, hogy láttuk, hittük el minden kétkedés nélkül az egész út legszebb művészi élményét, Egry József tihanyi tárlatának balatoni képeit, melyeken az egész Balaton rajta van sima víztükrével, háborgó tarajaival, lágy partvonalaival, nádasaival, a parton ülő, csendesen horgászó, és a .csónakban álló, viharral küzdő emberrel; zord viharos és ragyogó, szivárvá- nyos égboltjával. Mindez Egry bámulatosain viliódzó színeivel. Felejthetetlen! Bármennyire szép volt, bármennyire jó volt minden, az egy hét csakhamar elmúlt, és hiába vártuk az itthoni telefont, hogy maradjunk még. Így hát útra keltünk, és utolsó nagy élményként megcsodáltuk a füredi hatalmas nemzetközi eamping-tábort, miközben a füredi Anna-bál kedves dallamai kísértek ötünkön: .,Csopak, Somlyó, Badacsony Borral töltsd a kulacsom! Szépen szóló dallal ringass Ringó Balaton .. ” Beck Zoltán Egry József Balatoni halászok
