Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-17 / 220. szám

1966. szeptember 17.

4

Szombat

Célszerűen használjuk-e gépeinket?

[<’ gy idősebb munka semfoer, aki évtizedek óta az élelmiszeriparban dolgozott, ezt mondta: „Én, kérem, még legénykoromban. virtusból váltamra vettem két mázsát is. A mai :fiatalok? Elszoktak azok a nehéz munkától, nincs is rá szükségük, a gép mindent megcsinál helyettük.” Valóban, ina mára termelés legtöbb területén, nemcsak az iparban, de a mezőgazdaságnál is, a legnehezebb fizikai erőkifejtéstől mentesülnek a dolgozók, a gépek megváltoztatták ’ az ember munkáját, az életét. Terveink valóra váltásában, munkánk eredményének gazdagításában mind nagyobb szerep jut ezeknek a gépeknek. Nálunk nem a munkaintenzitás fokozásával, az ember erejének, teljesítőképességének végső kihasználásával törekednek a termelés növelésére, hanem mind több nagyobb kapacitású, gazdaságosabban működő gépi berendezés üzembe, állításával.

Hogy néhány példát említsünk megyénkből, a második ötéves terv éveiben a Kner Nyomda több mint 16 millió forint értékű gépi berendezéssel gazdagodott, melyek majdnem teljesen importból származnak, a Békéscsabai K.ütő i t á ru gy árban 13 milliót költöttek a gépi rekonstrukcióra, a Mezőhegyesi Cukorgyárban 37 millió értékű belföldi és 21 millió forint árú külföldi gépet szereztek be a felújítások során. Ezek a berendezések egyrészt rendkívüli értéket képviselő eszközei gazdaságunknak, másrészt célszerű, átgondolt kihasználásuktól függ, hogy mennyi idő alatt térül meg a beszerzésükre befektetett összeg és hogy milyen mértékben sikerül többet, s gazdaságosabban termelni velük. Kérdés, hogy minden esetben kellő figyelmet fordítunk-e gépeink megfelelő hasznosítására, gondoskodunk -e róla. hogy egyrészt ne legyen „szűk keresztmetszet” az elvégzendő munkákban, másrészt pedig ne heverjen parlagon, ne legyen felesleges egyetlen berendezés üzemi kapacitása sem.

kérdés eléggé bonyolult és összetett. Nemcsak a meglevő gépek szervezett kihasználásáról van szó, hanem már a tervek elkészítésénél egyes üzemek, vállalatok rekonstrukciós elképzeléseinek papírra vetésénél hihetetlen előrelátással szükséges a helyi és távlati igényeket a népgazdaság lehetőségeivé!, a gépek belföldi és import- beszerzéseinek módjával összevetni. A Kner Nyomdában pél- dul a rekonstrukció keretében a vállalat vezetőinek lehetőségűikben állott a gépállományt úgy kialakítani, hogy perspektívában is megfeleljen a legkorszerűbb műszaki követelrr.ények- neik. Ezáltal nemcsak a termelési kapacitás bővült, hanem sikerült egységesen kiküszöbölni az úgynevezett „szűk kereszt- metszeteket”, és alapvetően modernizálni tudták gyártmányaikat is. Az előrelátó gépgazdálkodásnak komoly szerepe van abban, hogy az egy munkásra jutó teljes termelési érték 4 év alatt megduplázódott, a gyártás önköltsége pedig jelentősen csökkent.

A Békéscsabai Kötöttáru- gyárban évi 350 tonnával növelték a termelést korszerűbb (pépek beszerzése segítségével.

Ennek ellenére a fejlesztéssel még nem sikerült teljesen elérni a termelés komplexitását, azaz, hogy a gyártás egyik fázisánál se „szorítson a cipő”. A konfekcióüzemben ugyanis az utóbbi években bonyolultabbá váltak a termelési feladatok, amíg 1961-ben 200 féle modellt gyártottak, tavaly már 320 fajtát. A kereskedelem egyre inkább a munkaigényesebb cikkek felé fordul, s a sűrűn változó divatirányzat szeszélyeit is kénytelenek követni a tervezők. Ilyen körülmények között sokkal nehezebb előrelátóan gazdálkodni a gépi berendezésekkel. Akadályozó körülmény volt az is, hogy a rekonstrukció során beszerzett gépek egy részét helyhiány és egyéb okok miatt csak több hónapos késéssel tudták a termelésbe állítani.

Az építőipar gépesítésének üteme különösen az iparágra vonatkozó, 1964-es párthatározdt után fokozódott. Ebből a korábban kevésbé gépesített tanácsi és szövetkezeti iparnak is jutott. A Békés megyei Építő és Tatarozó Vállalatnál másfél milliót költötték gépek beszerzésére. A vállalat gépállománya jelentősen. fejlődött, azonban a berendezések kapacitása és típusai nincsenek minden esetiben összhangban a termelési feladatokkal. Több gép kihasználása minimális, néhányat megérkezésük óta nem is használtak. A célszerűbb gazdálkodás érdekében. alaposabban kellene mérlegre tenni egy-egy gép beszerzését s pontosan vezetni a már üzemiben levőkről a gépnaplókat, hogy áttekintő képet lehessen kapni kapacitásuk kihasználásáról. Lehetne itt beszélni arról, hogy sok vállalatnál a TMK a termzerű megelőző karbantartás helyett csak „tűzoltó munkát” végez, a szerelők akkor veszik gondjaikba az egyes berendezéseket, amikor azok már felmondták a szolgálatot.

A Mezőhegyesi Cukorgyárban például nem ritkák az egy emberöltő); megélt masinák. Nyolcvan évvel ezelőtt napi 80 vagon répát dolgoztak fel, ma már ennek több mint háromszorosát. Nem kis gondot okoz a három műszakos folyamatos termelés üzembiztonsága vegyes — teljesen korszerű és igen régi — berendezésekkel. Hátráltatja a felújítási tervek megvalósítását, hogy egy-egy géptípust a hazai gyárak csak több éves átfutási idővel szállítanak. Ugyanakkor 1962 és 1964 között importból több mint 6 millió értékű kazán és hozzávaló több mint hárommilliós hazai gyártmányú gépi felszerelés érkezett, amelyet azóta se szereltek be, mert a gyári rekonstrukció elképzelései megváltoztak.

1V| indennapi munkánkban ma már legfontosabb segítőtársaink az ügyes, bonyolult vagy nehéz munkákat ellátó gépek. A gépeket azonban mégiscsak emberek irányítják, munkájuk az emberéket szolgálja, s kihasználásuk csak úgy válhat a közösség, a társadalom legteljesebb javára, ha mind több 'körültekintéssel és figyelemmel foglalkozunk a modem értelemben vett gépgazdálkodás kérdéseivel.

Vajda János

Lökösházi reflexió

Bár lökösházi vagyok, mégiscsak az újságból értesültem arról a bűntényről — nevezzem így —, ami júliusban történt Lökös- házán. Bevallom, valahogy nem lepett meg az a környezet, ahol mindez történt, s egyenesen „vártam” azt, hogy azok a garázda emberek huszonegynéhány évesek. Tévedés ne essék, nem a sokat emlegetett „mai fiatalok” többé-kevésbé megalapozott vitáját akarom folytatni, nem is az ügy államellenes hátterét akarom feltárni. Ez a bíróság dolga. Másról van szó.

1960-ban felépült a községben a Petőfi Művelődési Otthon. Illetve annak egy része. Szokás szerint itt kapott helyet a mozi és más szakkörök. Itt kapott helyet a pártszervezet is meg a társadalmi szervek is. Ezzel — úgy látszott, megoldódott az égető helykérdés.

Csakhamar űjabb probléma

vetődött fel, illetve élesedett ki. Az általános iskolát elhagyó fiatalok részben otthon helyezkedtek el, jó részük bejáróként tanul az eleki, gyulai gimnáziumokban, technikumokban. Kisebb részük távolabb vállalt munkát, illetve távolabb tanul. A munka vagy a tanulás utáni szabad időt — hisz fiatalokról van szó — legszívesebben valahol közösen töltenék el. De erre nincsen alkalom. s ami a legsúlyosabb, hely nincs. A helyi KlSZ-szerve- zetek a legjobb akarat mellett sem tudnak a fiataloknak klub jellegű, közös programot nyújtani, a legtöbb kezdeményezés a helyhiány miatt zátonyra fut vagy éppen csírájában megfullad.

A falu vezetői nagyon jól tudják, látják ennek a helyzetnek a visszásságát és veszélyes-voltát. Tanácsüléseken szinte állandó téma. Pedig a tanács komoly ösz- szeggel járulna ahhoz, hogy a művelődési otthon hiányzó szárnyát felépítsék. Ismerős folytatás: iratok jöttek-mentek, ígéret és még mindig semmi, Pedig, aki ismeri ezt a 2500 lelket számláló községet, az nagyon jól tudja,

hogy milyen szépen fejlődik — nem utolsósorban lakói és vezetői szívós munkája nyomán. S hogy az iskola bővítése, amelyet szeptemberre — terv szerint — be kellett volna fejezni, el sem kezdődött, szintén nem a község vezetőin múlott!

Tudjuk, hogy az ilyen építkezések nem egyes emberek jóvagy rosszindulatán múlnak, de a következmények esetleg nagyon megtréfálhatják az embereket. Egy félbehagyott kultúrház — szemben az alacsony, kulturáltnak nehezen nevezhető kocsmával — valahogy elszomorító látvány. Még inkább az, hogy olyan csúnya esetek talán elkerülhetők lettek volna, ha azok a fiatalok nem lennének a kocsmába szorítva, mint majdnem egyetlen közös szórakozási lehetőség.

Félmillió forint értékű , társasjáték

A Szarvasi Műanyag és Játékkészítő Ktsz gyártmányaival már régen kivívta magának a megrendelők elismerését. Két műszakban száztizenhatan dolgoznak — főleg nők.V

— Az egyik szállítmány még jóformán el sem hagyja az üzemet, máris kapjuk a másikat — mondja Lázár Lajos üzemvezető. — A napokban megrendelést kaptunk a Talajjavító Vállalat balatonboglári kirendeltségétől 45 ezer mintatartó doboz készítésére. A Budapesti Autófém Ktsz 10 ezer kávéfőző. 20 ezer csőlámpa és 30 ezer kis aladinlámpa részére rendelt dobozt. A Sport-, Hangszer- és Játékáru Vállalat félmillió forint értékű társasjáték gyártására adott megbízást A hétfajta társasjátékot a tervek szerint legkésőbb december tizedikére leszállítjuk s jóval karácsony előtt már az üzletekbe kerülhet.

Gyarmathy Zsólt

Csehszlovák vendégek jártak Örmény kúton

lifilll!

A csehszlovákiai alsószeli kollektív gazdaság 32 tagja tett látogatást az örménykúti Egyetértés Tsz-ben. Képünkön: ismerkedés a közös gazdasággal, a vendégek megtekintik a sertéshizlaldát. Fotó: Malmos

TÓTH LAJOS

— Kisregény —

6.

Julcsa néni ekkor vette esare,

hogy sáros az öreg papucsa.

— Hol mászkált? — förmedt rá. — Csupa mocsok a lábbelije! Még a bókája is! Magáinak hiába beszél az ember?

— Csaik kimentem. Nem vagyok én taikinyos kólók, hogy idebent végezzem el a dolgomat! — füllentette az öreg.

— Idáig kibírta? Ott van a serbli most is a sarokban — berzenkedett továbbra is Julcsa néni. Mielőtt visszafeküdt volna, még ráparancsolt: — Gyorsan mossa meg a lábát, aztán bújjon be az ágyba! Sokára lesz még .reggel!

Az öreg szót fogadott. Mikor megtörülte a lábát, leoltotta a villanyt, és csendesen becsoszogott a szobába. Lefeküdt, de nem tudott elszundítani. Most már mindjobban az foglalkoztatta, miként tudná rászedni a

vénas&zonyt, hogy kiengedje.

— Nehéz lesz! Kegyetlen nehéz! —■ mondogatta magában többször is. — De kimegyek, az hétszentség!

Alighogy elverte a falióra az ötöt, a kis vekker is berregni kezdett az asztalon. Julcsa néni felrezzent. Már hetek óta nem húzta csörgőre az órát, még akkor sem, amikor Józsi bácsiért bement a kórházba. Le se feküdt azon az estén, nehogy elaludjon. Nem szokta meg a vonattal való utazást, s így a biztonság kedvéért inkább fent maradt.

— Ez a vénember megint mesterkedik — villant át az agyán.

Az öreg, bár jól hallotta az óra csörgését, mozdulatlan maradt. Alvást színlelt. Magában azonban szitkozódott, hogy elfelejtette kikapcsolni a vekkert. Még akkor húzta fel, amikor

az este Horváth Mihályt Julcsa néni kikísérte, mert akikor úgy döntött, hogy bármennyire is akadékoskodik az asszony, korán kel. Most azonban taktikát változtatott, mert eszébe jutott, hogy Julcsa néni reggel nyolcra tojást visz a doktoraiénak. Míg távol lesz. kiszökik. Még akkor is, ha esik az eső.

De Julcsa néni is ismerte az ő emberét. Amikor még rendszeresen kijárt a szövetkezetbe Józsi bácsi, mindig ötkor kelt, 'hatra megreggelizett, s hétre, akármilyen vacak volt is az idő, kiért.

— Ebből nem lesz semmi — határozta el, s most már ő is ébren maradt. Várta, mikor kezd készülődni az öreg, hogy jól összeteremtve visszabújtassa az ágyba.

— Mi az ördögnek is jött ide az a nyavalyás Horváth Miska? Az kavarta föl ennyire' — neheztelt most már a Haladás agronómusára is Julcsi néni.

* * *

Még nem volt egészen hat óra, amikor Julcsa néni halkan, nehogy felzavarja az öreget, aki még mindig jól színlelte az alvást, kikászálódott az ágyból. Megnyugodva, lépett fekete bársonyos, rojtos papucsába, hiszen, ha Józsi bácsi menni akarna, már felkelt volna. " Magára vette ruháját, harisnyát húzott. Még a villanyt se gyújtotta fel öltözködés közben.

— Meggyengült ott a kórház-