Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-14 / 192. szám
1866. augusztus 11. 7 Vasárnap Aki állandóan rohan, és nyáron árgus szemekkel kémleli az eget, vajon elmossa-e a zivatar a szabadtéri színpadi rendezvényt, aki azért nem alszik, mert: vajon a Várszínház előadására lesz-e zsúfolt ház, — és jaj csak le ne mondja valamelyik színész a vállalt szerepet... A népművelési felügyelő, aki rimán- kodik a pénzügyi osztályon, hogy szavazzanak már meg „egy kis forintot” az Erkel Művelődési Otthon felújítására, korszerűsítésére.., és így tovább lehetne sorolni a végtelenségig: mennyi a munkája annak az embernek, aki vállalta, hogy tervezéssel, szervezéssel irányítója és felelőse városa iskolán kívüli művelődésügyének. Aki Gyulán népművelési felügyelő, annak szinte kettőzöttek a feladatai. Havasi Istvánt, Gyula város népművelési felügyelőjét hosszú esztendők óta ismerem. Sokat beszélgettünk már vele arról, mit is kell tennie egy felügyelőnek azért, hogy az emberek művelődjenek, szórakozzanak úgy, hogy jellemük nemesedjen, ízlésük helyes irányba fejlődjön. — Nem akarom azt a naturális hasonlatot használná — mondta egyszer —, hogy olyan a népművelés, mint a háziasszonyoknak a takarítás: ha folyamatosan, és eredményesen csináljuk, nem feltűnő, ha viszont megtorpanunk a munkában, vagy egy-egy pillanatra elkeseredünk, mindjárt észreveszik, hogy nincs „tisztában a házunk tája”. Alacsony, tömzsi, .széles vállú ember a gyulai népművelési felügyelő. Tanítónak készült, de megyei felettesei észrevették, többet tud tenni a' művelődésnevelésével bízzák meg. Ezelőtt,, mintegy 9 esztendővel került a békési járásba, amely akkor fehér foltnak számított. Taposta a sarat, ázott, fázott, birkózott az emberi értetlenségekkel, s végül — komoly eredményeket ért el. Tanfolyamokat szervezett, beszélgetett az egyszerű emberekkel; rátermettségével, lelkesedésével, feszítő erejű dinamikájával segítette a járás kis községeinek kultúrigazgatóit. — Azt mondják Önről, akik közelebbről ismerik, hogy sokszor hirtelen haragú — szegezem néki a kérdést. Hátradől a széken és nagyot nevet: — Legalább annyira szeretek nevetni, mint mérgelődni, vagyis, hogy inkább mindig nevetnék és sohasem mérgelődnék; de az emberben felforr a méreg, amikor néha azt tapasztalja, hogy egy-egy országos jellegű rendezvény megszavazásakor majd szétveti a lelkesedés az embereket, de amikor a kivitelezésre kerül a sor, mindig „csak az a három-négy ember” marad. Ilyenkor aztán előfordul, hogy a népművelési felügyelő a székihordástól elkezdve a kulisszatologatásig, a vendégművészek elszállásolásától kezdve az étkeztetés megszervezéséig mindent csinál. Ilyen esetekben természetesen nem nevetek, hanem bosszankodom. Nem azért, mert félek megfogni a munka nehezebbik végét, hanem mert félek, hogy a rendezvény nem sikerül... Havasi István nagyon szereti a művészetet, valamikor színészi ambíciói is voltak. Ma is szívesen hallgatják meg, ha egy-egy szűkebb társaságban, csak úgy műkedvelésből verseket mond. Színpadon azonban nem szeret szerepelni; azt szereti, ha országos hírű művészek tiszta művészeti kultúrát tolmácsolnak Gyulán, akár az Erkel Művelődési Otthon színpadán, akár a Várszínházban, vagy a szabadtéri színpadon. Jól ismerik városában: jellegzetes apró lépteit, egyenes testű, ruganyos járását, s hogy mindig rohan. Ez a lendület jellemzi munkáját is- Sok ötlettel segíti hozzá a gyulai embereket a jó művészethez, az országos hírű tudósok előadásainak meghallgatásához. A napokban találkoztam vele, s viccesen megkérdeztem tőle: — Hol tölti évi rendes szabadságát? — Vajon hol? — kérdezte visz- sza. — Hát a gyulai Várszínházban — és csak robogott tovább. Kezében egy papírlapot szorongatott ... Hárman száztízen Bukta Lajos Még a múlt évben történt. Alighogy beköszöntött a tavasz, szükségépületbe költözött a Űjkígyósi Földművesszövetkezet központi irodája, hogy az öreg épület lebontása után megkezdhessék annak a nagy sarki iparcikk-boltnak az építését, amit három héttel ezelőtt adtak át rendeltetésének. A szükségiroda azonban már az első napokban nem felelt meg a legelemibb követelményeknek sem. Egy napon sokat ígérő gondolata támadt Román Lászlónak, a szövetkezet főkönyvelőjének. „A lebontásra kerülő régi épület anyagaiból társadalmi munkában építsenek központi irodát az új iparcikkbolt szomszédságába” — javasolta Botházy Béla üzemágvezetőnek. Sokan megvalósíthatatlannak tartották ezt az elképzelést. Azonban rövid idő alatt egyre több űjkígyósi csatlakozott a főkönyvelő elképzeléséhez. Román László A múlt év júliusában, amikor Bukta Lajos, a földművesszövetkezet igazgatóságának elnöke a választott vezetőség ülésén ismertette ezt az elképzelést, nékezdték, építették... hány nap múlva egymást követték irodájában azok' akik segítségüket ajánlották fel. A község termelőszövetkezetének vezetői is azt üzenték: számíthatnak rájuk a földmű vessző vetikezetiek. S az ígéreteket tették követték. Leszkó János az irodaépület alapjainak kijelölését vállalta. Csatlós János és Bozó Ferenc kisiparosok a falazás, Tokaji György szintén kisiparos a villanyvezetékszerelés, Csík József ktsz-dolgozó a vízvezeték munkálatait vállalta. Valameny- nyien társadalmi munkaként. S amikor az alapok lerakása után sorra került a falazás nagy munkája, Bukta Lajos, a szövetkezet elnöke és Botházy Béla üzemág- vezető már nemcsak Román László főkönyvelőt tudhatta maga mögött. Botházy Béla Gondosan őrzött névsort tett elém a szövetkezet főkönyvelője és elismerő szavak kíséretében mondta: „Ók, száztízen voltak a mi segítőink. Köztük olyan asz- szonyok, mint Mucsi Józsefné, az igazgatóság tagja és még jó néhányan hozzá hasonlóak”. November második felében már készen állt beköltözésre az Űjkígyósi Földművesszövetkezet társadalmi munkában felépített központi irodája. A régi irodaépületből csaknem 59 ezer forint értékű téglát, vályogot és faanyagot használtak fel új irodájukhoz. S a 12 ezer téglát, valamint a szükséges cementet, meszet, homokot és egyéb építőanyagot a részjegyekre befizetett forintokból vásárolták meg. De mindennél többet mond az a nagyszerű összefogás és segítőkészség, amely ennél az építkezésnél kifejezésre jutott. A 110 űjkígyósi lakos minden díjazás nélkül 29 ezer 549 forint értékű társadalmi munkával járult hozzá a földművesszovet kezet központi irodájának felépítéséhez. Balkus Imre Temyák Ferenc Hogy kitől eredt a gondolat, ma már nehéz lenne kibogozni. Tény, hogy a csabai huszonhetei választókerület tanácstagja, népfrontaktívái különös rendezvényre invitálták a körzet lakosait. Az itt élők előtt ugyan eddig sem volt akadály, ha valamit szűkebb hazájukért kellett tenni. Szívesen ásták ők a gödröket a vízvezetékhez, portájuk elé virágot ültettek. Egy-egy tanácstagi beszámoló során mindig ott szorongtak az iskolapadban és együtt fundálták jövőt formáló terveiket. Mondom, nem szokatlan előttük az, ha valamire hívogat a tanácstag, a népfront embere, de ez a meghívás most tényleg szokatlan volt. Szalonnasütésre szólította az embereket. Az esemény színhelyéül a Horváth utcát jelölték ki és a jelzett napon délután megkezdődtek a „műszaki” előkészületek. Egy brigád locsolt, egy villanyt szerelt, mások az alkalmi büfét rendezték, a gyerekek a rőzsekévéket cipelték, az ügyeletes tűzoltó a tűzbiztonsági szabályokra Szokatlan hívogató oktatta ki a rendezőket. Ide a katonazenekar telepedik — dirigált Jani bácsi, a tanácstag nyugdíjas élete párja. Mert katonazenekart is szereztek. A városi tanács ezt ajándéknak szánta. A körzet lakói ugyanis ebben az évben már 39 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá a városfejlesztéshez, meg aztán az idén huszonketten kaptak kiváló társadalmi munkáért kitüntetést. Azon a csillagos hétfői estén az idősebb nemzedék sem feküdt le a tyúkokkal. Családok hada indult el gyalogszékekkel, nyársakkal, kosarakkal. A zene pattogó ritmusa mellett tűzhöz ült a rajztanár, a kőműves és ki kisebb, ki nagyobb szakértelemmel hódolt a szalonnasütés művészetének, ízlett az mindenkinek, még, ha túlontúl meg- pörkölődött is. — ö sütötte. A szertartásos vacsora után a táncot az öreg Kocziha kezdte, majd a szomszéd örzse néni is bekapcsolódott. A lánya ugyan sopánkodott: mire való ez, mama; három utca szeme láttára, a zenekar előtt táncra kerekedik! Gyuszi, a vő — aki az utóbbi időben nemigen szimpatizált az anyóssal — meg is kockáztatott néhány megjegyzést: Na látod, súgta a feleségének, most nem kínozza a csúz, a reuma, nem nyilallik a dereka. Ügy riszálja, enyelgeti magát, mintha 18 éves volna... Persze, ezek a megjegyzések a fehérvári induló muzsikája közben csak cincogásnak hatottak, mert vők, menyek további megillető- désének fittyet hányva, a többi anyósok is táncra kerekedtek és az öreg Kocziha dirigálására tetőfokára hágott a hangulat. A szunyókáló tüzek mellől dolga vége- zetten állottak fel a szalonnasütők és a sebtiben összehozott házi büfében — amely a kerítés tövében kapott rendeltetésének megfelelő helyet — friss kőbányaival Hűtve szomjukat, ők is a vigadók sorába álltak. A tegnap még duzzogó, gyerekek csínytevése miatt hajba kapott szomszéd is közelebb húzódott a sértett félhez és a muzsika, a tánc e felszabadult kavalkádjában óvatosan koccintotta a sörösfiaskót a szomszédjáéhoz. És hogy a szomszéd ezt a „drámai” űrt valahogy kitöltse, egy szusszanásra ürítette ki az üveg hűs levét. A hangulat csak akkor csappant meg, amikor a zenekar a búcsúindulót játszotta. Igaz, csak néhány percre, mert Jóska, a kerület cigányprímása rögvest olyan zenekart verbuvált össze, amelyik jól tudott játszani lassút és frisset. A muzsika most már ifjat, öreget táncra perdített. Gyuszi, a vő, életében először szólította Örzse anyósát a „parkettre”. Es lehet, hogy holnap közte és anyósa közt szívélyesebb lesz majd a „diplomáciai” kapcsolat. (d.) ügynek, ha a felnőttek kulturális!! • • Tekintse meg On is a Budapesti Bútorértékesítő Vállalat Korszerű otthon kiállítását Szegeden, a Vasútforgalmi Technikum székházában A bemutatott bútorok a helyszínen megvásárolhatók. Nyitva: reggel 8«tól este 21 óráig 1354
