Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-28 / 203. szám
Az orosházi fiatal festők kiállításán Közös vonásuk az ember, az emberi keresése KOROST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Az elmúlt év kiállítású-' nak sikerére alapozva, hagyományteremtő szándékkal az idén immár másodszor rendezték meg a Szántó Kovács Múzeumban a fiatal orosházi festők tárlatát. A tavalyi kiállítás után ez tehát a következő alkalom, mikor találkozhatnak a művészetet kedvelő orosházi közönséggel. Első jelentkezésük figyelmet keltett és meglepetést: „honnan jöttek ezék a fiatalok?” ök azonban nemcsak jöttek, hanem maradtak is, és alkotásaikkal azóta is találkozhatunk tárlatokon, folyóiratokban, napilapokban. Ha induló művészi pályájukat akarnánk megrajzolni, azt csak kusza vonalakkal, bizonytalan színekkel tehetnénk. Azért, mert mint az alkotók sorsa, eddig az övéké is ilyen bizonytalan volt. Igaz, már tíz éve lehet, hogy Kerti Károly, az azóta neves művésszé' lett rajztanár felismerte tanítványai tehetségét, és a jó emlékű Raj ki Józseffel együtt sokat tanította őket, majd a fiatal Zsáky István foglalkozott velük, de távozásukkal a tanítványok magukra maradtak, és az addig is igen szerény alkotási lehetőségek még összébb zsugorodtak. A fiatalokban azonban ekkorra már lelki szükséggé vált a beléjük plántált alkotási vágy, és baráti összetartással, szívós munkával elérték, hogy alkotásaikkal közönség elé léphettek. A képanyagot végignézNiklai Ádám versei: Szöveg dal nélkül Magam vagyok s a többiekkel, akár a fák. Világos vagyok és vaksötét, 1 mint a napok. Törékeny s bizony erős vagyok, mint a madár. Vagyok szelíd és haragos, mint a folyóvíz. Egyszerű vagyok és bonyolult, mint a dolgok. Szomorú vagyok, mint te meg ő, s mint ti: boldog. Látomás Az alkony barna ágain elülnek a sárgatollú percek. Moccan a macskatalpú éj: les, lopakodik, már közelget — hát szárnyrakelnek. Mint feledés elől az emlék: rebbenve menekülnek el. Nesztelen röptűk felragyog: már nem Is percek, hanem csillagok. Odafönt úr, sötétség, néma nemlét —* de szállnak. És mind énekel. Romvári Etelka Veszprém ve azt látjuk, hogy a kiállító művészek közös vonásai közé tartozik a modernségre való törekvés, és az ember, az emberi keresése. Tematikájuk változatos. Portrék, tájak, csendéletek jelzik a sokoldalú érdeklődést, az élet eleven vizsgálatát. Örömmel fedezzük azonban fel, hogy ezeken az általános közös jegyeken túl mindegyikük egyéniség is már képeivel; a megformálást tekintve éppen úgy, mint a jellemző koloratúrákat illetően. Fel'dmann Tibor palettája a legszínesebb. Az eleven színektől a letompított, finom árnyalatokig minden megoldást láthatunk nála. Különösen jó hatásúak azok a képei, amelyeket egy színhangulaton belül igyekszik megfesteni. (Női portré, Nádas, stfo.). Horváth János színei mélyek, harmonikusak, komoly témáihoz illőek. Képei közül emlékezetes marad a Híd, a Dunántúli táj és csendéletei. Fekete Jánost linóm, paszt eil tónusú meleg színei, jó rajzkészséggel megalkotott, könnyeden komponált képei külön érdekes festőegyóniséggé teszik. Tetszettek a Soproni házak és a Konyhasarok című képed. V. Kovács Molnár Antal Olvasó Zsuzsa mindössze egy képpel szerepel a kiállításon, az* * eleven színhatású Forrósúg '' Tímár Máté: J anurik, a sánta vándorkereskedő napálcímű képével. Az öt fiatal, ( közül Dénes Sándor mű- < > vészete a legSkiforrvttabb. t> Biztos formai készsége és * * határozott színhasználata * * megengedi, hogy többféle irányban ' is érdeklődjék. . dQ2atja el-tt él.kezett a ta_ Képei közül a Gyula nyesi <> ny^ra s akkora kutyazene és az Ablaknál a legro-, > fogadta, hogy a tihanyi konszenvesebbek. < > echót utánozták tőle a fa. f , ,. - , lak. Azóta is nyílt titok A fentebb felsorolt ko- előttem .miért fűti olyan zös vonásokon kívül meg engesztelhetetlen gyűlölet a valamit el kell mondani a 11 házőrző ebeket az ország- fiatal művészekről. Közőst * utak hontalanjai iránt. Ta- vonásuk az is, de ez egyen- ^an szért, mert ők otthon ként is dicséri őket, hogy* igen jó a rajzkészségük A a mentettem meg Janufestésen kívül valamennyiKaskás Janurik rikot jó néhány csibával, fogdmeg karóval, hogy ne üknek kedvelt műfaja a ^ ' jegyen kutyavacsora, a köszönését már szüleim is fogadták, s ezért hálából addig kínálgatta nékik két íüleskosarának dáriusi kincseit, míg végképpen nyugovóra tért a nap. grafika. Megnyugtató lehet további fejlődésüket illetően az a tény, hogy a me-1, gyei rajzversenyeket évről <i évre rendre ők nyerik. Pál huzamot vonva <* Megjárja termetű, veres múlt évi első és a mosta-(j kgpű ember volt Janurik, ni kiállítás között. határo-i| s községhatárnyi járófölde- zoít tisztulást, tökéletese-11 két begyalogolt naponta, dóst tapasztalhattunk.) Arasszal kurtább bal lábáKompozíciók. formáik, szín-) val úgy a földre döccentet♦ te a lépést, ahogy a rossz diák a kínnal szült feleletmondat végére a pontot. De dinamika tekintetében egy-» aránt azt mondhat juk, X hogy ez a kiállítás már r beszéini azt a legsimább gondolkoztató. és még ha- nyejvQ lelkiatyánál is sok- tározottabb jövőt engedj kai simábban tudott. A csi- sejteni. J csócérna aranyfonallá válBefejezésúl, amikor gra- * tozott a nyelve hegyén, tutálunk a fiatal művészek-J am‘vel hajdanán a koroná- netk, annyit mondhatnánk, még. hogy Orosháza örülhet kitartó szorgalmú, te-i hetséges alkotóinak, és ( fejlődésük, további sikeres! alkotómunkájuk érdekében» talán valamivel több intéz-1 menyes támogatásban ré- 4 szesíthetné őket: biztosan^ oeg fogják hálálni. 4 Beck Zoltánt zásl palástokat varrták a királyfi kérőkről álmodozó hercegkisasszonyok, a rák- szemeukor angyalkák vasárnapi csemegéjévé, s a kosár fenekére rejtett szűzdohány... Mivé is? Valami olyan felséges füstölnivalóvá, amit pipájába tömni legfeljebb Szent Péter apostol vagy a római pápa, ha méltó. S hogy mindez természetesen nem állott a lábán jó adag túlzás nélkül? Igyekeznie kellett árva Janurikjának szorgalmaznia a boltot. Hat kicsiny, Janurik várta otthon a mindennapi betevő falatot, az egész kosárbolt alaptőkéje nem ért fel egy pár hathetes malac árával, mire ment volna csodálnivaló szótehetsége nélkül?! Akkor is lement a nap, bánatszí qű felhőbe fulladt az esthajnali csillag, de még mindig dicsérte kosara kincseit, holott csak tucat patentkapcsot vett tőle édesanyám. Hanem amikor elköszönt, édesapám szíves szavakkal marasztalta, borravaló gyanánt: — Éccakázzon nálunk, Janurik szomszéd. Szabad ágyunk ugyan nincsen, de ha nem nagyságos úr a dereka, instálja a kanapé... A topa kalmár hálásan köszönte, letelepedett egy bicegő gyalogszékre, s szótlanul szemlélte, ahogy vacsorázni kezdtünk. Nem is nagyon szólhatott, mert minden falat külön-külön rugózásba hozta a nyeldek- lőjét. Le-fel járt, üresen nyeldesett, akár a gólya a nagyra nőtt kecskebéka után. Még a fejét is előre- döntötte. mintha a szája felé lendített aludttejes kanalat az ő szájába célozta volna édesapám. Nézni is kin volt azt. Szüleim egymásra kacsintottak. s ezzel törvényerőre emelkedett a vendéglátó invitálás: ( — Társuljon, szomszéd, ha meg nem vetné a szegénységünket ! A lába máris lépett volna, de pányvázta az illendőség. — Köszönöm, asszonyság, fél órája sincsen, hogy falatoztam... Bosszúból vitustáncba kezdett az ádámcsutkája. — Nincsen olyan rakott szekér, amire még egy vfl- laöltés fel ne férne — biztatta édesapám. — Jöjjön, ne uraltassa magát! — Es már szorította is neki a helyet közöttünk. A kaskás szabadkozva odabicegett. — Hát csak azért, hogy sérelem ne essen, meg a megtiszteltetésért.. Leült, szempillantások alatt ürességre kárhoztatta a hatalmas tálat, melyből kenyérrel aprított aludttejet ettünk, megtoldotta új köcsöggel, jó negyed kenyérrel, majd araszos szivart tekert szűzdohány leveléből — egyet édesapámnak, egyet önmagának —, s a füst függönye mögött megsimogatta az arcomat... — Te mentettél meg az az ebektől, apró szomszéd, mivel lehetnék érte az örömödre? P ercekig tántorogtam a kancsukacukor meg a rákszemeukor között. A kancsuka hosszabb, fura íze van, s a végigfújt nyálat buborékoltatni lehet a végén. A rákszem kámforos, ropog a fog alatt, kellemesen hűti a torkot. De nyom egyik után sem marad. Jobb lesz hát olyat kérni — gondoltam —, amit akkor vehetek elő, amikor akarok, mindenkor gyarapít, s még a lyukas fogamba se költözik helyette a jaj... — Mondjon egy mesét, Janurik bácsi! A vándorkalmár engede- lemkérés okából a szüléimre lesett. — Szívesen, kisszomszéd, ha nem untatnám véle a háziakat... Az izgalom csalánmarásában égtem, míg az enge delem megszületett
