Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-28 / 203. szám
1 ÚJ KÖNYVEK Magyar Lajos? Késői tudósítások Lehetetlen meghatódás nélkül végigolvasni ezeket az írásokat, egy magyar forradalmár posztumusz irodalmi hagyatékát. Magyar Lajos, a megalkuvás nélküli közéleti harcos az októberi forradalom idején vállalt szerepet. Az első világháborúban mint haditudósító, - közvetlen tanúja volt a tragikus eseményeknek. Ezekről szóló tudósításai több mint négy évtized múltán ebben a kötetben kerüllek először összegyűjtve a magyar olvasó kezébe. Eles szemű, biztos ítéletü tollforgató jelöli meg ebben a közeli összeomlás eredendő okait. Az őszirózsás forradalom idején ott állt helyt az astóriabeli főhadiszálláson q emlékei plasztikusan idézik az első forradalmi kísérlet eszmei és gyakorlati' bizonytalankodásait. A Horthy-vészbíróság előtt férfiason áll helyt elveiért s. amikor cserefogolyként a Szovjetunióba kerül, ott sem teszi le a tollat s értékes írások során taglalja a szocialista erkölcs kérdéseit. Ez a kötet meglcapóan egészíti ki Péchy Blanka felejthetetlen regényének emlékezéseit. Nyáródy Gábor: Búcsúsok Regényes formába öltöztetett vallástörténeti mű ez a könyv, kíméletlen leszámolás a ravasz jezstii- tizmussal, a „Mária országának” kikiáltott Magyarország hajdani életformájának legendavilágával, üres hitbeli tradícióival. Egy betegágyban senyvedő nyugdíjas történelemtanár mondja el közvetlen formában emlékezéseit élete nagy munkájáról, melynek során feltérképezte és kikutatta a magyar búcsújáróhelyek történetét, a hamis célokból szőtt nép- ámitó hazugságok gyökereit, a Habsburg-fennhatóság fondorlatait, az egyházzal összefonódott császári reakció tudatos szemfényvesztéseit. Hiteles történelmi adatok légióival világit rá, hogyan alakították ki azt. a lélekbénító láncot, amely Máriabesnyő, Máriagyiid, Boda\k, Mária- remele és egyéb hazai búcsújáróhelyekben ' testesült meg a lelkek és a nemzeti öntudat leigázásara,- a forradalmi ösztönök gúzsba kötésére, elaltatására. A mióság megismertetésével fontos feladatot teljesít. Sylvi Kekkonen: Amalia A finn parasztok nehéz, küzdelmes életét tükrözi ez a költői szépségekben gazdag regény, frója, Kekko- nen köztársasági elnök felesége, több elbeszélés, regénykötet megírása után írta meg ezt a művét, mely a finnországi háború keserves Időszakába vezeti el az alvasót. Hősnője jellegzetes típusa a kemény jellemű, mélyen érző, szabadságszerető finn asszonynak. Sáli Rozália Veszprém, ostromlépcső Szokolay Károly: Elszaladtak Elszaladtak a szavak, hiába hívtam őket, hogy téged megmutassanak, csak tovább kergetőztek, azt kiabálva vissza, hogy ha úiyis megtalállak, ők nekem minek kellenek? Xe rájuk: terád várjak! Születéséiből fogvást sánta szegény — gondolhatta édesapám —, tehát a háborúról nincsen mit beszélni véle. Jövő-menő, a csendőrök füle-szeme is lehet, meggondolatlanság a világ sorsát hánytorgatni előtte. Azt meg, hogy fukar az év, szoros a szegénység, nélküle is tudjuk. Hát akkor mondjon a kedvére inkább... — Meséljen, szomszéd, az ellen nincsen paragrafus... És Janurik, a kaskás kereskedő olyan csodálatosat mesélt akkor nekem, ami százszor meg egyszer a fülembe zsondult azóta is... — Éldegélt valaha egy legény Szalonta mellett. Toldi Miklósnak hívták. De olyan régen élt ám, hogy akkor még fán termett a görögdinnye, özvegy édesanyjával éldegélt ez a Miklós, sok szolgáik, nagy darab földjeik voltak, s a bátyja, György úr valami belső lélötty volt a Lajos király udvarában. Oda vágyakozott az öccse is, egyre a vitézi életen törte a fejét, amit a bátyja elirigykedett előle, s emiatt gyakran megnyergelte a szomorúság. Míg egyszer... M esélt Janurik, mesélt, a keze meg szivarokat tekert közben, s ja füst úgy gomoly gott a szobában, ahogy a százesztendős öregek háta mögött a múlt. Csodás jeleneteket formált, míg a mennyezetig gomoly- gott, mintha a Toldi Miklós élete meséj.ét illusztrálta volna. Fel magasodott, ahogy a phelyhes állú ifjú, amikor a nyalka Lacz- fi hadát észrevette, megdűlt rézsútosan. mint vasmarkában az irányt mutató petrencerúd, örvénylett, akár a farkas-párbaj viadala, cipóvá gömbölyödött hasasan a Toldi Lőrinczné aranyaitól, majd — mert kiment közben a bátyám, s nyomban léghuzat keletkezett — hátrázni kezdett, mint a Miklós taszításától a megvadult bika... Hanem a falnál szerte is foszlott ez a mesefüst, mert két ásítás közben az órára pillantott édesapám. — Aki teremtette, már tizenegyre jár! — mondta nem titkolt ingerülettel. — Reggel lucernát kaszálunk... harapja el a végét, szomszéd! — Egykettőre befejezném — védte a jussát Janurik —, most lenne a legérdekesebb... — Majd ha legközelebb itt éjszakázik. Nem lesz az akkor sem kurtább, inkább hosszabb, hiszen azért mese... Annyira elkeseredtem a vámolt sorsú Toldi miatt, hogy a könnyeim is eleredtek a dunyha alatt, pedig az édesapám háta mögött háltam... A lámpát két fúvós megfojtotta, az asztalban percegve munkálkodott a szú, s a kanapé nagyokat nyekkent a forgolódó Janurik súlya alatt... — Nem mese ez, szomszéd, hanem história — mondta álmosan. — Rigmusba is van szedve,) ott lóg a fogason a kabátom belső zsebében... — Akkor meg várhat az alkalmára nyugodtan — zárta le a vitát édesapám egy „Nyugodalmas jó éjsza- kát”-tal... Félig az övé voltam már, mégis hűtelenül elkerült az álom, s valami bitófánholt betyár lelkét küldte hozzám önmaga helyett, aki egyre a fülembe súgdosott: „Mi lenne, ha kilopnád a Janurik zsebéből a Toldi-his- tóriát? Nem is lenne az lopás, legközelebb visszaszerezhetnéd a helyére észrevétlen, s addig elolvasnád. Persze, ha mernéd! De hát gyáva vagy te...” Ki ismeri be azt, hogy gyáva? L emásztam az ágyról, négykézláb közelítettem a Janurik kabátját, s Szent Antalnak ti? mi- atvánkot ígértem, ha sikerülne a vállalkozásom... Reccsentek az ágyak, a kémény torkában dúdorá- szott a szél, egér mocorgott a padláson, s bennem vacogott a lélek... Végre! Itt a kabát... itt a könyv... nem, nem ez bu- gyeiláris... de ez már Toldi! Milyen kicsike, és mégis mennyi minden belefér... Libabőröztető izgalommal a szekrény alá rejtettem a zsákmányomat, és visszamásztam az édesapám háta mögé. El is aludtam egykettőre. Igaz, hogy csendőrök kísértek álmomban, méghozzá vasra verve... Reggel Janurik olyan sokáig tekergette a kapcáját, míg megszolgálta a reggelit, utána adott három rák- szemeukrot, elköszönt, és égzengető kutyazene kíséretében kibicegett az udvarról... Ettől a naptól kezdve éjjel is nap sütött a fejem fölött. Arany János Toldiját olvastam, egyszer, kétszer, ötször. A disznók legeltetése közben, a déli pihenő idején, még morzsolva a tengerit is, hiszen odatűztem a kas olalára. S amikor a sötétség elvámolta a szemem elől a betűt, izgalmas története. csengő rímei, nyelvének nemes zöngéje zsongott a fejemben, csiklandozta képzeletvilágomat, szürkének ítélte kimondatlan szavaimat, mielőtt a nyelvem hegyére telepedtek volna... H űtlen lettem én Toldiért még az anyaszent- egyházhoz is. Szüleim ugyanis papnak szántak, ami ellen nem is lett volna ellenszavam, hiszen a ti6z- telendők férfiként is szoknyában. de sohasem gyalog jártak, csak az az egy gond árnyalta nyolcéves agyamat: „Hogy vehetem akkor majd feleségül Ugrin Térkőt?” De Toldi ezt a gondot is legyőzte. Lemondtam a papságról, s néhai jó Arany János uram jóvoltából nem lett vörös haslcötős prelátus belőlem azóta sem. Jó ideig Toldi Miklós szerettem volna lenni, de az sem sikerült. Három erősebb cimbora is élt felénk, bárhogyan köptem a markomat, lebirkóztak. Csak a Toldi György tar fejévé kinevezett tökök törtek engedelmesen darabokra a botom alatt, s a naptár üres •oldala hasalt szófogadóan a ceruzám alá, hogy ráírhassam az első, Toldi ihlette versemet... Janurikot sokáig visszavártam. de nem ugattatta meg a kutyánkat soha többé. Ügy hírlett jó idő múltán, hogy ő lett volna az az ismeretlenné ázott halott, akit a kákái gulyakútból kihalásztak. Mások szerint házasságtörésre vetemedett, s általszökött a választottal a Dunán... Ha ez, ha az, az emlékét a szívemben őriztem azóta is. Valahányszor Toldi Miklósnak kéne lennem, mindig eszembe jut topa Janurik, a kaskás vándorkalmár, ki akartán kivül a toliforgatásra csábított engem, nyugodjon békében, ha holt, ne verje, de áldja a .sorsa érte, ha élne... Líránk a világ színe előtt A költészet napjai Budapesten Szép nyomtatványt kézbesített a posta. A címzettek a világ költői, s természetesen magyar kollégáik, ök lesznek a házigazdák azon a találkozón, amelynek programját francia, orosz, angol és német nyelven közük a rendezők. A találkozó hivatalos neve: A költészet napjai Budapesten. A patronáló testület elnöke Ilku Pál művelődésügyi miniszter, tagjai a magyar szellemi élet kiváló képviselői, akadémikusok, professzorok, Kos- suth-díjas költők. A lebonyolítás gondját a Magyar Írók Szövetsége és a Magyar Pen Klub vállalta. A világlíra és a magyar költészet időszerű kérdéseit megvitató októberi találkozó már most, a vendéglátók és a vendégek első baráti kézszorítása előtt jelentős állami üggyé vált. író-diplomatáink nemcsak helyreállították, hanem meg Is erősítették, ki Is terjesztették a magyar irodalom nemzetközi kapcsolatait. Az újságok híradásaiból minden érdeklődő tudja, milyen konstruktív szerephez jutnak a magyar küldöttek a Pen, az Európai Iróközösség és más szervezetek tanácskozásain. Felszólalásaik, javaslataik gyorsítják a két világrendszer írástudóinak közeledését, segítik a párbeszédes légkör javulását. Aktivitásuknak és a magyar Pen rangjának szép példája volt a nemzetközi Pen elnökségének tavalyi budapesti ülése. Sok neves író látogatott el hozzánk, barátkozott és ismerkedett. Reális képet kapott élő irodalmunkról, társadalmunkról és szellemi életéről. Ezt a képet teljesebbé teszi az 1966 októberi találkozó, amelyen még többen vesznek majd részt a világ sok-sok országának képviseletében. A költészet napjai Budapesten nem eso- dálnlvaló különlegesség, mégis, a kérkedés szándéka nélkül is .jólesik elgondolkodni: a ha jdani költőnyomor országa, a nagy lírikusait elveszejtő, kétségbeesésbe, önkéntes halálba űző múlt Magyarországa az idén világfórumot teremt művészeinek. • Nagyszerű alkalom lesz ez a találkozó a magyar költészet múltjának és jelenének bemutatására. Ami a múltat illeti, vita nélkül, közmegegyezéscs alapon lehet sorolni líránk klasszikusait, a legnagyobbakat, akik művészetük erejével nemcsak önmagukat, hanem népük, nemzetük szellemét, érzésvilágát és gondolkodásmódját is kifejezi. A közelmúlt értékeinek válogatásában már több kérdés vitatott, az értékrend sarkpontjai azonban közvéleményben és irodalomtörténeti rendszerezésben azonosak, csaknem egyformán szilárdak. Annál több az ellentmondás a felszabadulás után induló generációk legjobbjainak kiválasztásában. 'Közönség és kritika ízlésének, szelekciós szempontjainak eltérése, sőt ütközése, persze, nem magyar sajátosság, A hozzánk látogató költők és esztéták jól ismerik ezt a problémát. Ami őket meglepheti, s ami bennünket, vendéglátókat megelégedéssel tölthet el: az a vártnál gyorsabban kibontakozó folyamat, amely élő költészetünk igaz és helyes értékrendjét mind szélesebb körben segít elfogadtatni. Szorosan összefügg ez az európai rangú ifjú magyar líra eszmeiségének, hangulatának megítélésével. Ebben az elmúlt évek nagyon kedvező fordulatot hoztak. Az Ifjú magyar líra újszerűsége, ihlete és sugárzó jelentése összhangban áll a legjobb haladó törekvésekkel. Ez a felismerés azért nagy jelentőségű, mert irodalmunk története folyamán első ízben biztosíthatja a lírai forradalom legújabb hullámának egyidejű, kortársi elismerését. Petőfit, Adyt és József Attilát inkább csak utókoruk övezte méltó elismeréssel. Biztató jel az. hogy művük és ügyük folytatóit harmincegy néhány éves korukban kezdik érteni és becsülni. Ami nem azt jelenti, hogy nem ütközik művük még gyakran értetlenségbe, ellenállásba. Ennek főképpen ízlésbeli okai vannak. \ költészet népszerűsítőinek tehát a költői önkifejezés és vllágértelmezés új eszközeit, formált, módszereit kell ismertetni és elfogadtatni. Hasznos segítséget és jó érveket adhut ehhez a nemzetközi költőtalálkozó. A költészet napjainak központi kérdése a líra nemzetközisége lesz. Szóba kerülnek majd olyan készletek is, mint a versek és a közönség viszonya, indulat és értelem költői szerepe, a haladó eszmék ihletének jelentősége és — a mi számunkra legfontosabb kérdésként — a mai magyar Ura helye Európa költészetében. Költészetünk újabban nemcsak anyanyelvén hódit. Petőfit Eluard szavalta a rokon lelkű költő elragadtatásával. Ady ért Martlnov lelkesedik, József Attila fordítására a legjobb francia költők fogtak össze, Olaszországban és több más országban is felfedezték, kora előli járó művészként becsülik, Radnóti legendája is túljutott határainkon. S az élők? Illyés Gyula belgiumi sikere. Somlyó György párizsi fogadtatása után nem utópista álmodozás arra számítani, hogy Európa és a nagyvilág Vast, Benjámint, Juhászt, Nagy Lászlót és ifjabb társaikat is hamarosan megismeri. A Kosztolányit kétségbeejtő és annyi társát rezignációba szorító társtalan- ság, a világ és a lélek teljes színképét megragyogtatő magyar líra bezártsága, visszhangtalansága a mi időnk ben szűnik meg. , Uersi Tamás
