Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-25 / 200. szám

Wgo. augusztus iú. CbÜtOVtük A varsói óvárosban Pillanatkép Kállai Gyula lengyelországi tartózkodásáról: a Mi­nisztertanács elnöke — felesége és leánya társaságában — a varsói óvárosban. Teleío tó: — MTI Külföidi Képszolgálat ÜOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC „Rusk, a háborús-párti héja” Vietnami jelentés Az amerikai légierő kedden II play-boy villája folytatta a VDK elleni támadáso­kat: elsősorban az ország déli részéit bombázták, ezenkívül a tengeren támadást intézteik észalk-vietnami torpedónaszádok ellen — közölte az amerikai szó­vivő. A Vietnam Nouveau című dél- vietniamii francia nyelvű napilap szerdán vezércikkben foglalkozik azzal, hogy az amerikaiak téve­désiből végrehajtott bombázásai, hivatalos adatok szerint, több mint száz halálos áldozatot köve­teltek a dél-vietnami polgári la­kosság körében. Az amerikai szenátusban ked­den három szenátor is éles íáma­Az indonéz fővárosiban olyan hírek terjedtek el, hogy Sukarno elnök a közeljövőben, esetleg szeptemberben két hónapra Euró­pába utazik. Az indonéz külügyminisztérium szóvivője szerdán határozottan cá­folta ezeket a híreket. Kijelentet­te, szó sincs róla, hogy az indonéz elnök elhagyná hazáját akár or­vosi kezdés céljából, akár más ckból. Csütörtökön az Ideiglenes Népi Tanácskozó Kongresszus zártkörű ülést tant és ezen megvitatja Su­karno elnök legutóbbi beszédét. Ismeretes, hogy jobboldali ellen­felei bírálattal fogadták az elnök megnyilatkozását, sőt a parla­menttől követelték Sukamo ideig-j lenes elnöki megbízatásának ér-j vény telem tését is. Adam Malik indonéz küiügymi-. mszter — jeleníti az AP — újság­íróknak kijdentette, hogy Malay­siával rövidesen megteremtik a diplomáciai viszonyt, ehhez azon-' ban Indonéziának pénzre van szüksége. Malik nem nevezte meg í dást intézett Rusk külügyminisz­ter ellen, követelve, hogy John­son elnök menessze a State De­partment vezetőjét. Stephen Young oháóii demokra­ta szenátor kijelentette, hogy Rusk „a legfőbb hábarúspárti hé­ja az amerikai kormányban”. Young élesen dítélte Rusk au­gusztus ö-i nyilatkozatát, amely a vietnami demililtarizált övezet amerikai megszállásának lehető­ségére célzott. Morse, Oregon ál­lambeli demokrata szenátor kije­lentette, hogy Johnsonnak új kül­ügyminiszterre lenne szüksége. Ernest Gruening alaszkai demok­rata szenátor hangoztatta: „Viet­namban az Egyesült Államok az agreisszor”. nan. A külügyminiszter szembe­fordult ismét Sukamónak azzial az igényével, hogy tartsák meg Djakartában a CONEFO (Feltö­rekvő Üj Nemzetek) értekezletét. Kijelentette, elvben egyetért ugyan az értekezlet megtartásával, a ter­vet mégis megvaiósáthatatlannak tartja. Végül megjegyezte még, az idő kérdése csupán, hogy Indoné­zia visszatérjen az Egyesült Nem­zetek Szervezetébe. (MTI) Szovjet rakétakísérletek 1966. augusztus 26-tól október 25-ig a Szovjetunióban rakétahor­dozókat bocsátanak fel, amelyek a Csendes-óceán vízterének egy 40 tengeri mérföld sugarú kerü­lettel határolt térségébe csapódnak ibe. A térség középpontját az | északi szélesség 26 fok 50 perec és a keleti hosszúság 116 fok 10 perce koordinátái határozzák meg. A TASZSZ-t felhatalmazták an­nak közlésére, hogy biztonsági okokból a Szovjetunió kormánya felkéri azon országok kormányait, amelyek a Csendes-óceán vízi és légi útjait használják, adjanak utasítást a megfelelő szerveknek, hogy hajók és repülőgépek min­dennap kerüljék el ezt a vízterü­letet és légiteret, a nap második felében, helyi idő szerint 12 órá­tól 24 óráig. (MTI) Felbocsátották a Lima—11-el Moszkva A hold és a hold körüli térség továibbi kutatási programjának megfétólősn a Szovjetunióban augusztus 24-én, moszkvai idő szerint 11 óra 03 perckor (magyar idő szerint 9 óra 03 perckor) koz­mikus rakétát indítottak a hold irányába. A rakéta fedélzetén van az 1640 kilogramm súlyú Duna— 11 önműködő űrállomás. Az állomás felbocsátásának cél­ja: a hold mesterséges holdja rendszereinek további kidolgozása és tudományos kutatások végre­hajtása a hold körüli térségiben. Moszkva Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára nyilatkozott a Pravdának a nem­zetközi helyzetről és az Egyesült Államok belpolitikájáról. Elmon­dotta, hogy az amerikai kommu­nisták hogyan harcolnak a viet­nami agresszió beszüntetéséért és hogyan védelmezik az amerikai munkások érdekeit. A párt szerepéről szólva a fő­titkár aláhúzta: ma már azt mondhatják, hogy pártunk a bal­oldali mozgalom fő ereje, s a bal­oldali csoportok és az ifjúság kö­rében a legbefolyásosabb. A főtitkár elmondta, hogy az Egyesült Államokban kialakuló­ban van az új, antiimperialista tartalmú hazafiság, amely az ál­lamok közötti békés együttélés és szükségességének elismerésén alapszik. Az egyszerű amerikaia­kat az aggasztja, hogy Washing­ton mostani politikája jelentősen csökkenti az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyét. Az ifjú­Egy angol play-boy a közel­múltban 15 ezer fontért, meg­közelítőleg ötmillió forintért, vásárolt egy 16 szobás villát. Hogy a londoni aranyifjú mire költi a pénzét, ahhoz tulajdon­képpen senkinek semmi köze, nem is hördült volna fel az an­gol közvélemény, ha a dúsgaz­dag fiatalember nem éppen ezekben a napokban szór ki, mert ki tud szórni, pusztán a szép kilátás kedvéért játszi könnyedséggel ilyen summát... Az eseményt a lapok hatal­mas terjedelemben tárgyalják. A konzervatív párt szócsövei és természetesen a munkáspárti sajtó is. A minuszos hírt sem érdemlő vásárlás nem véletlenül került a közvélemény érdeklődé­sének fókuszába. Amióta a Wil- son-kabinet — a font megmen­téséért hirdetett harca kapcsán — kiadta a törvényerejű jel­szót: „Takarékoskodni kell!-’, az utca emberétől a szakszervezeti vezetőkön át a Munkáspárt bal­szárnyáig mindenkit az foglal­koztat, a nemzetgazdaság melyik területen lehetne lényegesen szőkébbre húzni a nadrágszí,iát. Tanács és javaslat van bőven. Lehet is. A legkézenfekvőbb, ahogy erre az ország progresszív körei több Ízben rá is mutattak, természetesen az irreális nagy­ságú hadikiadások csökkentése lenne. A Wilson-kormány, mint is­meretes, vállalt is némi csök­kentést az improduktív katonai kiadások tekintetében. A minisz­terelnök kihirdette takarékosko­dás azonban a brit birodalom zsandár-sz^repének igen kis há­nyadára vonatkozik, mindössze 10 ezer katonát érint. A prog­ram jelentéktelenségét kiemeli az a körülmény, hogy csupán Singapore-ban, Észak-Borncón és Malaysiában 53 ezer katona ál­lomásozik angol lobogó alatt. ság pedig mindenekelőtt az élet vagy a halál kérdését látja eb­ben a politikában. A kormány háborús politikáját egyes tőkések is ellenzik. A há­ború vagy béke kérdésében most először tapasztalható széthúzás a tőkés osztályban. Az Egy esült Államoknak a há­borút sürgető körei szeretnének hisztérikus, de legalábbis fényé-* gető légkört teremteni. Ez azon­ban nem sikerül. Az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának állásfoglalása á vietnami háború kérdésében vi­lágos — mondotta a párt főtit­kára. — Mindent elkövetünk, ami csak erőnktől telik, hogy el­érjük az agresszió megszünteté­sét, elérjük a jelenlegi politikai vonal módosítását, biztosítsuk a Washington Nixon, volt amerikai alelnök kedden meglepő nyilatkozattal állt az újságírók elé. Nixon azt javasolta, hogy John­son az 1968-as elnökválasztásra Robert Kennedy New York-i sze­nátort vegye maga mellé alelnök- jeloltnek, ha úgy . véli, hogy Humphrey jelenlegi alélnök sze­mélye nem biztosítja a győzelmet egy esetleges veszélyes -köztársa­ságpárti ellenféllel szemben. Nixon utalt arra, hogy a leg­utóbbi közvéleménykutatások sze­rint Robert Kennedy a legnépsze­A tory lapok ezért tárgyalják kárörömmel a play-boy „nagy­vonalúságát”, kihasználva, hogy * a Wilson-politika ellen ingerel­hetik a közvéleményt. A haladó lapok viszont balol­dalról vetik szemére a kormány­nak, hogy a bérek befagyasztása csak a dolgozókat sújtja. Sok­szorosan is. Hiszen a keresetek emelését tiltja ugyan a törvény, s ezt a gyárosok* és vállalkozók készséggel be is tartják. Viszont az árak emelkedése — bérbefa­gyasztás ide, bérbefagyasztás oda — nem szűnt meg. Sőt, tá­jékozott körök megítélése szerint legalább 1000 féle cikk ára emelkedett az utóbbi időben. Még súlyosabb a másik és ugyancsak rövid idő alatt mu­tatkozó hatás. A felvevőpiac csökkenése következtében egy­más után bocsátják el munká­saikat, zárják be kapuikat a gyárak, a munkáspárti kormány a/;szisztálása közepette növelvén így a szigetország egyébként is tekintélyes munkanélküli sere­gét. ... Semmiképpen sem érde­melné meg hát a londoni play­boy, hogy Anglia céltáblája le­gyen. Különösképpen érdemte­lenül érik a szemrehányások, mert míg ő csak a maga pénzé­ből szórt el — könnyed elegan­ciával — 75 ezer fontot, Anglia kormánya még könnyedebb ele­ganciával és sokkal nagyobb összegeket pocsékol el az adófi­zetők pénzéből. S azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a villa — senkit sem bánt, senki­nek sem árt, viszont Mr. Wilson éppen ezekben a bibliai szűk napokban készül kifizetni egye­bek közt annak az 50 darab F— 111-es bombázógépnek az árát is, csekélyke 280 millió fontot, melyeknek szerepe a font meg­mentése ügyében enyhén szólva, kétes... Ó. Gy. vietnami nép önrendelkezési jo­gát és kicsikarjuk az amerikai intervenciósok kivonását Viet­namból. Gus Hall a továbbiakban az amerikai tömegmozgalmaikról, a polgárjogi mozgalomról beszélt, részletesen foglalkozott a kommu­nista párt jelenlegi helyzetével és perspektíváival. Hall végezetül hangoztatta a nemzetközi kommunista mozga­lom egységének szükségességét. Rámutatott: az amerikai imperi­alizmus vietnami agressziója el­leni egységes harc érdekében fél­re kell tenni a nézeteltéréseket. Érthetetlen, hogyan tagadhatják meg egyesek a vietnami kérdés­ben az akcióegységet és közös fel­lépést, hogyan folytathatnak sza- kadár taktikát. (MTI) rűbb a demokrata párt választói­nak sorában. A volt amerikai alelnök 1960- ban a köztársasági párt elnökje­löltjeként szenvedett vereséget a később meggyilkolt John Kenne­dy tői. Robert Kennedy — aki nincs jó viszonyban Johnson elnökkel —, maró gúnnyal nyilatkozott Nixon javaslatáról: „Sohasem tapasztal­tam, hogy Nixon javaslatai túl­zottan gyümölcsözőek lettek volna a köztársaságiak számára, hogy a demokratákról ne is beszéljünk. Remélem, politikai pályafutásom túl fogja élni Nixon támogatását”. NAGY ALFÖLDI KÖOLAJTERMELÖ VÁLLALAT OROSHÁZI ÜZEME gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust keres felvótelré. > Bővebb felvilágosításit kardoskum üzemünknél tudunk adni 74415 Kell a pénz - de honnan? — Indonéziai jelentés — az okot, mire kell a pénz és hon­Hz amerikai ifjúság a halált látja a kormány politikájában Gus Hall nyilatkozata a Pravdának Kennedy és egy Nixon-iavaslat

Next

/
Thumbnails
Contents