Békés Megyei Népújság, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-06 / 158. szám

# Mi lesz 1600 fiatallal ? Ä továbbképző iskolák betanított munkásokat adnak a mezőgazdaságnak Aftg nűhány hete fejeződött be a tanítás az általános iskolákban. Megyénk ifjúsága közül hatezren végeztek az előbb említett fokon. Közülük 2800-an középiskolába, 1200-an ipari tanulónak, 4<Wl-an pedig mezőgazdasági tanulónak kérték felvételüket. 1600 fiatal to­vábbi sorsa jelenleg ismeretlen — közölte Molnár Lajosné, a me­gyei tanács vb mezőgazdasági osztályának főelőadója. Az általános iskolák igazgatói a mezőgazdasági szakmunkásképzés­sel foglalkozó intézetek vezetői, tanárai keresik a kapcsolatot a szülőkkel, hogy az 1600 végzős növendékkel — akik nem tanul­A félvezetők belsejében lezaj­ló rejtett, már az atomok világá­ban lejátszódó folyamatok tisztá­zásához járult hozzá eredményes kutatásával Pataki György fizi­kus, a Műszaki Fizikai Kutató Intézet tudományos munkatársa. Ezek a jelenségek akkor követ­keznek be, lia például a félveze­tőt fény éri. Ez pedig szükségsze­rűen fordul elő sok területen, így például a fényképezéshez használt megvilágításmérőkben alkalmazott fotodiódák, valamint a mesterséges holdak fényelemei­nek félvezetőiben, stb. Maga a je­lenség úgy zajlik le, hogy a fényt szállító elemi részecskék, a fo­tonok a félvezetőnek ütközve an­nak atomjaiból elektronokat lök­nek ki. Ezek a helyükből kimoz­dult részecskék megnövelik az úgynevezett szabad elektronok szamát, elhagyott helyükön pe­dig lyukak keletkeznek. A szabad elektron-lyukpárok mennyiségé­nek megváltozása viszont nagymértékben befolyásolja a félvezetők elektromos tulajdon­ságait. Amikor aztán a fénybeha­tás megszűnik, a szabad elektron- lyukpárok „rekombinálódnak’’, Talált tárgyak a zöldségboltban... Nem tavalyi burgonyáról, hagymáról, stb. van szó — ilyet már a zöldségesboltokban sem lehet találni. A Szabadság téri 21-esben ezzel szemben az egyik polcon szinte mindennap látha­tó „kiállítás” talált tárgyakból, melyeket szórakozott, feledé­keny vásárlók hagynak ott. De jó helyen hagyják, mert ebben az üzletben két hét múlva is át­vehető az elveszett esernyő, napszemüveg, sőt még pénztár­ca is. Dicséret érte a bolt dolgozói­nak tovább — megbeszéljék a pályaválasztást A megyei tanács erre az esz­tendőre 400 mezőgazdasági szak­munkás beiskolázására kapott anyagi lehetőséget. Csaknem 340-en már a szerződést is megkö­tötték. Valószínű, hogy a terve­zett 400-as létszám meglesz. Ta­valy, azonos időszakban is csak lassan bontakozott ki a mezőgaz­dasági szakmunkásképzés szerve­zése, mert a fiatalok nem tudták: felveszik-e őket vagy pedig nem a középiskolába, esetleg az ipari- tanuló-intézetbe. Miután a közép­iskolák és az iparitanuló-intézetek létszáma betelt, nyilvánvalóvá vagyis az elektronok visszatérnek eredeti helyükre. A kutatás a rekombinációs fo­lyamatok okainak, törvénysze­rűségeinek, lefolyásuk sebességé­nek, vagyis szaknyelven az elekt- ron-lyukpárok élettartamának földerítéséhez ad új eszközt az elméleti és gyakorlati szakembe­rek kezébe. A módszert várható­lag jól alkalmazhatják majd a fotodiódák, a tranzisztorok stb. készítéséhez felhasznált félvezető alapanyagok minősítésénél. (MTI) A fűszerek használatáról már az í. e. 2000-ből tanúskodnak fel­jegyzések. Azóta alkalmazzak őket ételek ízesítésére, esetleg gyógyszernek, de a fűszerek hasz­nosságáról vagy károsságáról még ma is eltérőek a vélemények. Az ízhez és szaghoz pszichikus inger kapcsolódik, amely élettani működéseket okoz: az ízek és sza­gok hatására fokozódik a nyál- és gyomornedvelválasztás. Embe­ren és állatokon végeztek erre vonatkozó kísérleteket és azt ta­pasztalták. hogy a patkányok például egyhangú táplálkozás mellett is jól érezték magukat, az ember viszont — aránylag rövid időn belül megcsömörlött. A táp­anyagok mellett tehát okvetlenül szükségesek az íz- és szaganyagok is. Az éhség és jóllakottság érzése szorosan összefügg a táplálékíel- vétellel. Az éhségérzet függ az ember mindenkori hangulatától is. A hangulatot viszont az íz- és szaganyagok is felkelthetik és fenntarthatják. Mivel a nyers tápanyagok csak csekély meny- nyiségben tartalmaznak ilyen «anyagokat, az ételek elkészítése, a I sütés, főzés, füstölés és a fűsze­rek hozzáadása segítségével ja­vítunk izükön, szagukon. A gyer­mekek erősebben reagálnak az ízingerekre, mint a felnőttek, ezért számukra az ételeket gyen­gébben kell fűszerezni. Régebben úgy gondolták, hogy a fűszerek fokozzák a gyomorsav elválasztását és izgatják a gyomor nyálkahártyáját. Üjabban viszont azt állapították meg, hogy az egyes fűszerek másként befolyá­vált, hogy 1600 fiatalról kell gon­doskodnia az általános iskolák­nak a következő tanévben. A Művelődésügyi Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztéri­um közös rendelkezést adott ki a továbbképző iskolák szervezésére. Ide azokat a fiatalokat kell be­íratni — a részvétel tehát köte­lezői!) —, akik nem tanulnak to­vább, akik nem készülnek sem­milyen pólyára. A két miniszté­rium megegyezett abban, hogy mezőgazdasági jellegű területeken a továbbképző iskolák tematiká­ját a mezőgazdaságnak megfelelő­en állítsák össze. Ennek megfele­lően az előbb említett továbbkép­zőkben 11 szakmát tanítanak majd Békés megyében. A fiatalok hetenként hat órát töltenek el 2 éven át az iskolákban, megismer­kednek a gyakorlati élet követel­ményeivel. Tavaly a megyében 43 továbbképző iskola működött. Va­lószínű, hogy az idén növelik ezek számát. Molnár Lajosné arról is tájé­koztatta szerkesztőségünket, hogy van még lehetőség a mezőgazda- sági szakmunkásképzés kiszélesí­tésére. A fiataloknak — ideértve az előbb említett 1600-at — a továbbtanulásnak ezt a formáját ajánlják, mert ez vaiamennyiük kezébe szakmái ad. Gondoskod­nak arról — megfelelő létszámú jelentkező esetén —, hogy az egyes szakmunkásképző iskolák kihelyezett osztályokat hozzanak létre egy-egy községben vagy körzetenként. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági gépész szakmák létszáma betelt, a kihe­lyezett osztályokban főként az ál­isolják a gyomornedv elválasztá­sát. Egészséges egyéneknek külön­féle fűszereket adtak — az ízérzék kikapcsolásával. A kísérlet szerint az ánizs és csekély mértékben a gyömbér, paprika és fahéj fokozza a gyomorsavtermelést, a mustár pedig csökkenti. A szegfűszeg, a fodormenta-olaj, és a vanília vi­szont semmiféle hatást nem gya­korolt ilyen szempontból. A gyo­morbetegek fokozottan érzéke­nyek a majoránnára, fokhagymá­ra, köménymagra, ürömre és a zellerre — ugyanakkor az egész­séges egyénekben nem növekedett a savtermelés. A gyomoremésztesre gyakorolt hatáson kívül egyes fűszerek be­folyásolják a béltevékenységet is. Azt találták, hogy a fokhagyma, bors, paprika, köménymag, hagy­ma és fahéj fokozza a bélbolyhok mozgását. Ez különösen a cukor­felszívódást segíti elő, de nem be­folyásolja a fehérjefelszívást. Mi­vel a fűszereket kis mennyiség­ben fogyasztjuk a. szervezet ener­giaellátásában nem játszanak szerepet. A vitaminellátásban vi­szont egyesek nagyon is kiveszik a részüket, pl. a nagy mennyiség­ben fogyasztott zöldpaprika. — bár a vörös paprika több C-vita- mint tartalmaz. A fűszereknek a szervezeten kí­vül is lehet hatása. Késleltetik például a zsírok avasodását és a zsírral készült ételek romlását. A sertészsír leginkább a zsályával és rozmaringgal tartósítható. A kész húsételek romlását viszont a bors, paprika és gyömbér késleltetheti. Egyes fűszereknek baktérium- és gombaölő hatását is feltételezik. Mit mond a tudós ? Meddig élnek az elekfron-lyukpárok a félvezetőkben ? Magyar fizikus új módszere a félvezető anyagok tulajdonságainak meghatározásához lattenyésztési szakmát tanítják. Amit a fűszerekről tudni kell „Szégyenlős" életmentő A békéscsabai kórházból te­lefonáltak: július 4-én este nyolc óra felé egy ötéves kisfiút vittek be hozzájuk. A történet: Vagyon Tibiké felmászott a Ku- lich Gyula Lakótelepen az egyik épület negyedik emeleti lakásá­nak erkélyére, s onnan lezu­hant... Egy férfi odarohant, s elkap­ta a biztos halállal fenyegetett gyermeket. A férfi a gépkocsiján a kór­házba szállította. A gyermek jól érzi magát, játszik, járkál. A férfi gépkocsiba ült és el­ment... Meg se várta a köszönetét... Mindezek után csak egy olyan önzetlen emberről lehet szó, aki „szégyelli” a .jótettét. „Szégyenlős” életmentő... — Nem olyan nagy dolog — mondhatná. „Csak” annyi, hogy a kis Ti­biké most is játszhat... i. n. HÍREK — A megyei kulturális szemle első helyezettjei július 9-én in­dulnak tíznapos csillebérci ju­talomüdülésre. — A megyei úttörőelnökség Ba­latonalmádiban 110 fős úttörő- váltótábőrt létesített. amely június 21-én nyílt meg. A tábor­ba tíznapos váltással indulnak a csapatok. — A KISZ-oktatásban az őszi és téli hónapokban csaknem 32 ezren vettek részt, akik kö­zött szép számmal vannak KISZ-en kívüli fiatalok is. — A KST-nek — a legújabb ada­tok szerint — 20 ezer tagja van a megyében, az iskolai takaré­kossági mozgalomban pedig 70 ezer tanuló vesz részt. A taka- rékibetét-könywel rendelkezők száma meghaladja a százezret. — Ár- és belvíz miatt romba dőlt lakások helyett az OTP sorház- akció keretében 133 lakást épí­tenek fel az idén a megyében; legtöbbet a gyulai járásban. — A gyomai és sarkadi postahi­vatalok munkaszüneti napokon való nyitvatartását délelőtt 8— 10 óra közötti időben határozta meg a Szegedi Postaigazgató­ságé A távbeszélő-előfizetők ré­szére mindennap (tehát mun­kaszüneti napokon is) éjjel- nappali távbeszélő-kapcsoló tart szolgálatot, reggel 7-től es­te 9-ig pedig táviratot is kéz­besít a két postahivatal. A munkanapi nyitvatartás válto­zatlan : reggel 8-tól este 6-ig. — Békésen, a Kossuth Lajos ut­cában július 2-án nyílt meg az újjáalakított büfé. — Öttagú szovjet ifjúsági kül-. döttség érkezik Békés megyé­be a Hmelnickij kerületből egyhetes baráti látogatásra a megyei KISZ-bizottság vendé­geként. Üzérkedőket ítéltek el Üzérkedő-, orgazda-, vám- és devizarendelkezéseket megszegő személyek sorozatos bűncselek­ményei ügyében ítélkezett kedden délután a központi kerületi bíró­ság. Az ügy több szereplője bűncse­lekmények útján szerzett eredeti gyári csomagolású szerszámokat, hamis közületi blokkok és bélyeg­zők felhasználásával a hivatalos árnál olcsóbban adott el anyagbe­szerzőknek. Ezek a hivatalos áron számolták el a beszerzéseket vál­lalatuknál, s a különbözetet meg­tartották. Egyesek külföldi állam­polgároktól is vásároltak lopott és az országba becsempészett szer­számokat, illetve közvetítettek ilyen üzleteket. Az üzérkedők je­lentős összegű illetéktelen ha­szonra tettek szert a bűncselek­mények révén. A bíróság Belanká Pált és Koczka Pált egy-egy évi és nyolc­nyolc hónapi, Hegyesi Vilmost és Nemes Árpádot egy-egy évi és két-két hónapi, a többi vádlottat 8 hónaptól 10 hónapig terjedő szabadságvesztésre ítélte. (MTI) — A Hazafias Népfront Békés megyed bizottsága július 8-án, pénteken délelőtt 9 órai kezdet­tel a városi tanács vb nagyter­mében ülést tart, melyen a har­madik ötéves népgazdasági terv célkitűzései és a népfrontmoz­galom feladatai a lakossággal való ismertetése terén kerül napirendre. Előadó Zalai György elvtárs, a megyei párt- bizottság titkára. — Kállai Gyula: A nemzetközi kommunista mozgalom és a nemzetközi politika kérdéseiről címmel megjelent a Kossuth Könyvkiadónál az MSZMP KB Politikai Akadémiájának legú­jabb füzete. — Tanácstagi fogadóórát tart jú­lius 7-én délután 2-től 4 óráig a 80-as választókerületben, Orosházi út 104. szám alatt Ta- labér Ferencné, délután 3-tól 5 óráig a 4-es választókerület­ben, Felsőkörös sor 41/1. szám alatt Kovács Andrásné, július 8-án délután 4-től 6 óráig a 22- es választókerületben, Kazinczy u. 2. szám alatt Papp Imre, es­te 6-tól 8 óráig a 39-es választó- kerületben, Czuczor u. 4 szám alatt Gyebnár Mihály. — Gyenge földrengés volt Buda­pest közelében. Az Országos Földrengésvizsgáló Intézet bu­dapesti obszervatóriumának műszered kedden délelőtt 11 óra 13 perc és 25,6 másodperckor, körülbelül 24 kilométeres tá­volságból gyenge helyi földren­gést észleltek. A földrengés fész­ke a jelek szerint Budapesttől délre volt. A földrengést az ed­dig beérkezett jelentések sze­rint észlelték Taksonyban és Budapest egyes kerületeiben is, így Zuglóban, Csepelen, So­roksáron és Kőbányán. (MTI) Időjárásjelentés Várható idő járás» ma estig: Időnként felhösödés, ma főleg nyugaton és északon, valószínűleg a délkeleti or­szágrészekben záporokkal, zivatarok­kal. Időnként déli, délnyugati, a ziva­tarok idején megerősödő és átmeneti­leg északnyugatira forduló szél. A me­leg idő tovább tart. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet .27—82 fok kö­zött. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., ni. em. Telefon: 21—22—9b. Kiadja a Békés megyea Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n., Tanács­köztársaság útja 5. Telefon: 10—21, 10—51; Felelős kiadó Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13,— Ft, Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba.

Next

/
Thumbnails
Contents