Békés Megyei Népújság, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-03 / 156. szám
1966. július 3. 7 Vasárnap Ez a közgazdász dolga is A minap közgazdász barátommal beszélgettem. Elismert szaktekintély. Olyan, aki ismeri a törvényszerűségeket, magasabb szinten a népgazdasági összefüggéseket. Ismerj megérti az új gazdasági mechanizmus alapvető kérdéseit, s ennek alapján. — mint mondta — jó elképzelései vannak az ő vállalatát érintő kérdésekben. Különösen nagyra értékeli a Központi Bizottság irányelveiből azt, hogy a párt fontos szerepet szán a vállalati önállóságnak, a vállalatok ^demokratizmusának. Hasznos fejtegetéseit azonban egy későbbi megjegyzése beár- I nyékolta. Az eszmecsere során ugyanis megjegyezte: úgy érzi, divattá vált az új gazdasági mechanizmus. Üton-útfélen „szajkózzák”, s uram boosá’ erről „papol” még a segédmunkás is. A köznapi beszélgetés talán figyelmet sem érdemelne. Hiszen Köztudott, hogy a gazdasági élet parancsnoki posztjain dolgozók egyre jobban látják a párt gazdaságpolitikai célkitűzéseit és egyetért*. -lek vele. Az is igaz, hogy ma mindenki „medhanizál”. Mindenei ezt veszi szájára. Erről me®' a vita olykor helytelen felfogásában is. Egyszóval: beszélnek róla. Igen. Sőt, mi több, vitatkoznak! Vitatkozik róla az orvos, a fűszeres, s mily’ jó — ha nem is kandidátusi szinten — a segédmunkás is. És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amiért e mondanivaló'tolira kívánkozott, mert úgy érzeni, hogy társalgó barátom „kiszórása” a hivalkodó szak- tekintély megnyilvánulása volt. TAe nézzük csak megjegyzését. 17 Azt mondja, tetszik neki, hogy a Központi bizottság irányelveiben jelentős szerepet szán a vállalati gazdálkodás demokratizmusának. No de miliőn t, hogyan valósul ez meg? Kikrő és hogyan vonatkozik a demoicr atizmus ? Alap és kiindulási pont természetesen a vállalatok nagydbb önállósága. Szabadabb kéz az Irányításban, vezetésben, a termelőerők ésszerűbb felhasználásában, a piaci kapcsolatokban, a bér- és c;gyób költségek felhasználásában, a gyártás- és gyártmányfejlesztésben úgy, hogy minél jobban kielégíthessék a népgazdasági szükségleteket. Ez a cél! A gazdasági élet parancsnoki posztjain tévé-’, kenykedő embereknek tehát az a feladatuk, hogy a legésszerűbb módon, tudásuk legjavával szolgálják ezt az ügyet, és a cél érdekében latba vessék minden igyekezetüket. Ez elsődleges! De eny- nyi elógséges-e? Elég-e csak azt kiragadnunk a nagy népgazdasági egészből, hogy növekszik a vállalatok önállósága, a vállalati demokrácia? Elég-e csak mentőövmechanizmusból fakadó, rendeletek által is biztosított jobb lehetőségeket, s ennek kimunkálása kpzben megfeledkezünk arról, hogy a vállalatok, gazdasági egységek sok-sok gonddal elkészített terveit a dolgozók hadserege valósítja meg?! Az új mechanizmusról „papol” mindenki, még a segédmunkás is — jegyzi meg barátom. De hát mi is ez az új mechanizmus? Szűk vállalati valami, amin csak a közgazdasághoz értő embereknek szabad töprengeni? Nekik elsősorban! De ennél töibb! Évekre szóló olyan gazdaságpolitikai program, melynek megvalósítása a dolgozó ember életkörülményeinek javítását szolgálja. Kihat mindannyiunk életére és át- meg átszövi azt. Olyan program, melynek főbb elveit a pórt Központi Bizottsága a legdemokratikusabb formában, az ország nyilvánossága elé tárta. Olyan program, melynek megvalósításából vezetőknek és kétkezi munkásoknak egyaránt ki kell venni a részüket. Csoda-e hát, ha erről szél- tében-hosszában beszélnek az emberek? Hát melyik munkást ne érdekelné az, hogy megvalósítása során mi lesz holnap a gyárban, ahol dolgozik? Mit kell tenni az új ötéves tervben? Bővül-e az üzem, lesz-e új beruházás, s ha igen, mit szándékoznak építeni? Lesznek-e új gyártmányok, milyen új termelési eljárásokat valósíthatnak meg? Lesz-e létszám- bővülés, avagy felesleg? Hogyan alakul a termelés, a termelékenység, s ennek nyomón a jövedelem, a kereset? 1V| ind-mind olyan kérdések 1 ezek, melyek közvetlenül érintik és érdeklik az embereket. El is mondják — ha alkalmuk van rá — észrevételeiket, megjegyzéseiket. Az is iga!z, hogy nem a szaktekintély definiált, precíz megfogalmazásában. Nem arról beszélnek, hogy az érték- törvény hogyan érvényesül a szocializmusban, hanem — talán nyers fogalmazásban, de őszintén — arról, hogy korszerűtlen terméket gyártottak, s emiatt raktáron maradt a portéka. És elmehetünk-e szótlanul vagy ajkbiggyesztve az ilyen észrevételek mellett? Lehet-e mellőzni jelenleg és a jövőben is — nagy közgazdasági gondjainkra hivatkozva — ezeket a megjegyzéseket? Egy percig sem! Hiszen a vállalati önállóság jobb kiteljesülésének — a jövőben jobban, mint tegnap — alappillére az üzemi demokrácia, melyet kettős igénynek kell keleszteni: a vezetők igényének, hogy szükségességét érezzék a kollektívával való tanácskozásnak, a gondok megosztásának; a munkás igényének, hogy a gazda részét vállalja és követelje az üzem gondjaiból. J^Je csodálkozzunk hát azon, ha a segédmunkás is az új gazdasági mechanizmusról beszél. Hiszen övé ez a gazdaságpolitikai program. Neki is, érte is fogant. Ha beszéli róla, jövőjét látja benne. Ha tesz érte, jövőjéért teszi. S ha néha nem jól értelmezi, magyarázza vagy nem helyesen fogja fel összefüggéseit, ne intézzük el kézlegyintéssel vagy gúnyos mosollyal. Inkább igazítsuk ki, neveljük, tanítsuk tágabb szemléletre, mert — ha nem csalódom — ez a közgazdász dolga is. Deák Gyula Öt évtized emlékeiből Nem tudjátok hol lakik Pepó bácsi? — kérdezem az úton, két olyan 6—8 éves kislánytól. Összenéznek, tanakodnak, aztán a nagyobbik hirtelen hozzámfordul: — Akinek az a szép kertje van? Igenlőleg bólintok, ők pedig szinte egyszerre mutatják: — Ott. Így találok rá Pepó Jánosra, aki minden nyáron a dobozi út melletti néhány száz négyszögöles „birtokán” dolgozik. Itt varázsolt elő magának egy kis paradicsomot. Gyümölcsfák, ri- bizlibokrok, vetemények, virágok találhatók benne, közel az úthoz pedig kis házikót épített, amelyben éjszaka meghúzódhat. Először a kert kialakításának történetét mondja el Pepó János. Ö ültetett minden növényt, az ő keze munkája nyomán terebélyesedtek a fák, amelyek magasan kiemelkednek a kömyezet- bőL — Ez az életművem — vélekedik, bár életének nagy részében ácsként dolgozott. Igaz, hányatott sorsa nem fette lehetővé, hogy olyat alkosson, amely maradandóvá válhatott volna. Még a „kaiserliche und könig- liche”-világban kezdte pályafutását. 1911-ben, 12 éves korában jelentkezett a Bohn-téglagyárban felvételre, rakodómunkásnak. Nappal dolgozott, éjjel pedig sokszor eperlevelet szedett a selyemhernyóknak. Valamiből élni kellett a családnak. Napirenden: Orosháza középiskolás fiataljainak helyzete és a diákotthonok tevékenysége Tovább javítják a KISZ-bizottság és a tanulóifjúság kapcsolatát (Tudósítónktól) A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Orosházi Városi Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén többek között a középiskolák és diákotthonok helyzetéről tárgyalt. A KISZ- segítő tanárok beszámolóit követte Móricz József, városi titkár jelentése, amelyben elsfí- £gnt a középiskolás fiatalok eréf^toényeit értékelte. Mint elmondta, lényegesen javult a kiszedek munkaerkölcse, s így tanulrrfányi előmenetelük is. A poétikai nevelés szempontjából, a szeptemberben bevezetett fC.ISZ oktatási forma hasznosnak bizonyult, a fiatalok tájékozottsága, vitakész- sége nőtt. A következő tanévként nyakunkba akasztani az új jben viszont közvetlen az esz— A BUDAPESTI BÜTORIPARI VÁLLÁBÁT 8. SZÁMÚ GYÁREGYSÉGE (Gyula, Zrínyi tér 5.) azonnali belépéssel, gyakorlattal és középfokú tervstatisztikusi képesítéssel rendelkező tervstatisztikust keres Jelentkezés a gyáregység főkönyvelőjénél. Iskolai végzettség okmánnyal igazolandó. 82432 tendő elején kezdik a politikai nevelő munkát, a foglalkozásokat, nagyobb gondot fordítva ezzel az előre elkészített program betartására. A kulturális élet mozgalmassága nem érte el a kívánt szintet, ami annak tulajdonítható, hogy a múlt oktatási évben nem rendezték meg az Erkel Diák Ünnepeket, amelyekre kétévenként kerül sor, s így nem volt megfelelő ösztönző a felkészülésre. A tanulmányi versenyeken viszont a középiskolások még országos szinten is megadták a helyüket, a tavalyinál jobb eredmények születtek. Társadalmi munkában megközelítően 65 ezer órát dolgoztak a tanulók, ugyanakkor jelentős segítséget nyújtottak az őszi betakarítási munkákban. Szintén értékes a Táncsics Mihály Gimnázium által kezdeményezett „Tíz nap városunkért” mozgalom, amelyik a jövőben tovább szélesedik, hagyományossá válik. A kollégiumokról szólva a KISZ-titkár megállapította, hogy fejlődésük nem kielégítő, kapacitásuk kicsi, felszerelésük korszerűtlen. A nevelők létszáma kevés, így a tanulókkal va- i ló foglalkozás sem felel meg a mai követelményeknek. A di ákotthonok mozgalmasabb életének kialakításában helyesek az év közben gyakran fhegjele- nő városi vezetők előadásai közvetlen találkozások, beszélgetések. A ^megfelelő munka kialakítása céljából a tanuló' kát a jövőben konkrét felada^ tokkal bízzák meg, ezzel növekszik önnállóság- és felelősségérzetük. A diákotthonokban természetesen jobb a kollektív szellem, mivel az állandó közös programok, a fegyelem, az együttlét a közösség kialakulásának szükségszerű következménye. A nevelők mellett jól ellátta feladatát a diáktanács is. A vb az év folyamán rendszeresen figyelemmel kísérte & kollégiumok tevékenységét, s ha kellett, mint ezt egy példa is bizonyítja fellépett az egyes vezetők helytelen magatartása ellen. A beszámoló után határozati javaslatok hangzottak el, amelyek a középiskolák és kollégiumok munkája tartalmi színvonalának további emelését, a KISZ városi bizottságával való szorosabb együttműködést szolgálják. (tóth) 1913-ban lett inas Kucsera Pál ácsmesternél. Főleg kukoricát kapált, istállót takarított. Csak két év után került Bohus Pálhoz, akinél már a szakmában dolgozott. 1916-ban felszabadult és április 21-én a szakszervezet tagja lett. Regényben is nehezen lehetne az életútját ismertetni. Vándorlásainak, tengerész- és búváréletének, katonai szolgálatának idejéről külö-külön fejezetben kellene beszámolni. Jelentéktelennek tűnő epizódokra is olyan élesen emlékszik vissza, mintha csak néhány napja történtek volna. — 1916 decemberében Pólában jelentkeztem tengerésznek, mert hadimunkára akartak vinni. Itt aztán búvár lettem, mert azokat nem vitték a frontra és még fizettek is. Havonta 120—130 koronát adtak — kezdi a következő fejezetet. Izgalmas „vízalatti” élményeiről számol be aztán, amelyből megtudhatja az ember, hogy ez a foglalkozás nem is éppen veszélytelen. Hát még a nevezetes pólai lázadás, amelynek ő is az egyik részvevője volt. y A Tanácsköztársaság idején a Szamos monitoron szolgált mint vöröskatona. Nagymaroson, Pár- kánynánán, Komáromban vett ‘ részt ütközetben. Ezekben a harcokban megsebesült. — Találkoztunk Kun Bélával és Bőhm Vilmossal is. Beszélgettek velünk. Megköszönték a Szamos matrózainak a helytállást — emlékszik vissza erre az ünnepszámba menő eseményre. , Az összeomlás után hazajött. 1923-ban lépett a szociáldemokrata pártba, beválasztották a végrehajtó, bizottságba is. 1929-től a szakmájában nem kapott munkát. Sikerült bejutnia a Tevan-nyomdába, ahol mint segédmunkás dolgozott, közben az Építők Szakszervezete békéscsabai elnöki tisztségét is betöltötte és az Építők Szakszervezete Országos Központi Vezetőségének a tagja volt A háborús évek sok-sok élménye ismét külön fejezetet jelent az életében. Végül is 1945 augusztusában érkezett haza. Itthon ismét különböző szakszervezeti funkciókba került, majd 1957-től nyugdíjas. Nemrég kapta meg az 50 éves szakszervezeti tagság után járó oklevelet és a tagsági könyvre a díszes fedőlapot. — Elrohantak az évek... Az én korosztályomnak bizony nem volt könnyű sorsa. De azért a küzdelmeknek is megvannak a maga szépségei, ha az egy nagy közösségért történik és bízik az ember abban, hogy a célkitűzés megvalósul — mondja elgondolkozva. Ülünk a kerti pádon. A nagyszemű fekete meggy lehúzza a fa ágait. Fel sem kell állni, hogy elérje az ember. Megkínál: — Kóstolja mag! Ö is levesz magának néhány szemet. Élvezzük a finom gyümölcs ízét... Ehhez a kerthez fűződik élete történetének legújabb fejezete. Pásztor Béla
