Békés Megyei Népújság, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-27 / 176. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG 1966. JÜLIUS 27., SZERDA Ara: 60 fillér XXI. ÉVFOLYAM, 176. SZÄM Jól kezdődött az iparcikkvásár — 10—40 százalékos árengedmény — Egy óra alatt 15 mosógép talált gazdára Mint már hírül adtuk, a Belkereskedelmi Minisztérium és a SZÖVOSZ közös utasítása alapján a vas-műszaki, iparcikk kiskereskedelem július 25 és augusztus 13 között országos engedményes kiárusítást rendez. Ezzel kapcsolatban tájékoztatásit kértünk a Békés megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójától. Kassai Béla kérésünkre elmondotta, hogy egyedül az ő vállalatuknál 600 ezer forint értéket képvisel az az áru, amit vásárolhat megyénk négy városának lakossága 10—10 százalékos engedménnyel. Ezek között kapható mosógép, Alfa rádió, bukósisak, evőeszköz- és sok-sok vas- és villamoscikkek, borotvakrémek, rúzs, napolaj, napszemüveg, ajándéktárgy, karóra, ébresztőóra és nem utolsósorban néhány fajta bútor is — köztük konyhabútort — kedvezménnyel bocsátanak a vásárlók rendelkezésére. Ezeken kívül műanyag (marmon-kanna és veder), díszműáruk, valamint rozsdamentes evőeszközök kiárusításra kerülnek. Ez a vásár már a vállalati önállóság kiterjesztésének egy lépése, ugyanis a központilag meghatározott irány alapján az engedményes cikkeket a helyi adottságok és körülmények szabják meg. A vásár, bár szerény, azonban a lakosságnak így is mintegy 200 ezer forint megtakarítást jelent. Kitűnő alkalom most vásárolni, hiszen augusztus 13-a után ismét minden cikk a régi áron kerül forgalombaj Az első nap eredményéről Békéscsabán a 41. számú műszaki bolt helyettes vezetője, Bárány Károly nyilatkozott. Örömét fejezte ki, hogy nagyszerűen kezdődött a vásár, hiszen már az első nap első órájában 15 mosógépet adtak el árengedménnyel 1600 forint helyett 1280 forintért. Egyébként a mosógép 9 havi részletre is vásárolható augusztus 13-ig. Nagyon kapós az Alfa rádió (1450 forint helyett 1087,50 forint), a kávéfőző. A csillár, ventillátor már fogytán van. Kelendő még az igen praktikus, ’’töOit- hető zseblámpa, 170 forint helyett 102 forint; kirakatában jól A bútorbolt látható, hogy a 3500 forintos konyhabútor 2800 forintért kapható a vásár idején. Ügyszintén az 1030-as fotel 824 forintért. Itt Lehoczki Mihályné boltvezető a konyhabútor kelendőségéről beszélt, ám kevésbé tartja érthetőnek, hogy a magasított bútorok iránt csökkent az érdeklődés. Mint érdekességet említette, hogy 10 évvel ezelőtt nagyon nehéz volt eladni az alacsony, rövidített támlájú foteleket, akkor a magasítottat keresték, jóllehet,' hogy a vásár után teljes áron veszik meg a már-már divatba jött magasított bútorokat. Meddig tart a készlet? Erre a kérdésre Kassal Béla jgazgató úgy nyilatkozott, hogy meglátásuk szerint mosógépből, rádióból és egyes cikkekből megfelelő készlet áll rendelkezésükre. Ám tekintettel arra, hogy kiárusítás, bizonyos cikkek, például műanyag mar- monkanma, veder, evőeszközkészlet a nagy kereslet miatt már az első napokban kiíogyóbam van. Nagyszerű fiúk a pilóta jelöltek — Sok lemondás, de megéri — A cél: önállóan repülni Sajtótájéhoztatót tartott a pilóta-előképzésről a% MHS országos elnöksége Tegnap, július 26-án az MHS országos elnöksége sajtótájékoztatót tartott Békéscsabán, a repülőtéren, a pilóta jelöltek előképzéséről. Mint Börczi Gyula százados elvtárs elmondotta, rendszeresen adnak növendékeket a repülőtiszti iskolának. Akik ezt a tanfolyamot elvégzik, csak azok kerülhetnek később a Kilián Repülőtiszti Iskolára. A növendékeket az MHS szigo- , rú orvosi vizsgálat és egyéb megfelelőség alapján válogatja ki, amire jellemző, hogy a jelentkezőknek csupán egy kis hányada juthat később a nagy sebességű katonai repülőgépekre. Ezek a fiatalok a középiskola második osztályának befejezése után kezdik a repüléselméletet tanulni, majd a gyakorlati foglalkozások után, elsajátítva az egyedüli motoros repülést, kerülhetnek majd tiszti iskolára. A Békéscsabán most folyó iskolán hat hétig vannak a növendékek, és összesen, a középiskola harmadik és negyedik osztályának elvégzése alatt 163 foglalkozási órán vesznek részt. A százados ezután a növendékek napirendjéről is tájékoztatást adott. Nyilvánvaló, hogy csak a fegyelmezett életmód teszi lehetővé, hogy a fiatalok levegőbe emelkedhessenek. Éppen ezért 8 órás alvás nélkül szó sem lehet a repülésről. Szoros természetesen a napirend is. Mindennapos a reggeli torna, majd reggeli után szinte katonai fegyelemmel fölérő kiképzés, amelyen belül csupán a repülés hat óra hosszáig tart, s ezen belül egy-egy fiú egy óra hosszat repülhet. Dicsérte az iskolaparancsnok az itt levő fiatalok áldozatvállalását is. Ugyanis ezek a 17 éves fiúk a két év alatt rengeteg olyan dologról mondanak le, melyet más fiatalok élvezhetnek. Viszont irigylésre méltó az ő osztályrészük is: nagyszerű gépekkel láthatják a városokat és falvakat, tájakat. Most, a hathetes kiképzés derekán, éppen tegnap a sajtóértekezlet alatt érte el az egyik növendék, Gál Sándor dunaújvárosi fiú az egyedüli gépbe szállást. De a többiek is arra vágynak, hogy önállóan felrepülhessenek. A hat hét alatt ezt a célt tűzik ki maguk elé az ifjú repülőjelöltek. Egy kérdés kapcsán Börczi elvtárs érdekes statisztikai adatot mondott: az alkalmasság orvosi szempontból jóval magasabb fokú a falusi fiataloknál, mint a városiaknál! Majd elmondotta, hogy a repülőtiszti iskola általában elégedett az MHS-iskoláról oda kerülő fiatalokkal, mert kiváló alapot ad a katonai repülésnek. A sajtótájékoztatón hangzott el az is, hogy a Békéscsabai Vegyesipari Vállalat mostantól kezdve patronálja a repülőiskolát itt Békéscsabán és mindent megtesz, hogy zavartalanul nevelődjenek a növendékek. v. t. Rendkívüli teljesítmény, rendkívüli jutalom Mezőhegyesen... — Húsz nap alatt 100 ezer mázsánál több gabonát takarítottak be — A Mezöhegyesi Állami Gazdaság határában nem volt még a mostanihoz hasonló bő gabona- termés. Búzából 24 mázsa termett 3 ezer hold átlagában. A nagy mennyiségű gabona betakarítására igen gondosan készültek fel, mégis meglepő, hogy 20 nap alatt százezer mázsánál több gabonát sikerült betakarítani. — Nincs ebben semmi boszorkányság — vélekedik Oláh János igazgató. — A szerelők és kombájnosok igen nagy gondot fordítottak a gépekre, ezért voltak magasak a teljesítmények. Huszonegy kombájn dolgozott nálunk, de komolyabb meghibásodás nem fordult elő, pedig az erős gabona igencsak igénybe vette az arató-cséiplő masinákat. Jó volt a gépjavítás, de kiváló volt az aratás is. — Én elsősorban a pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny számlájára írom a magas teljesítményt. Persze mi is hozzájárultunk a jó munkához azzal, hogy az aratás harcosairól a legmesszebbmenőkig gondoskodtunk. Bőséges és ízletes ételeket kaptak, uzsonnát is adtunk, sőt friss gyümölcsöt frissítőül. Aztán meghirdettük a jutalmat is előre. Kijelentettük, hogy aki 50 vagon gabonát betakarít, az a munkabéren kívül 1000 forint prémiumot kap, minden további tíz vagonért újabb 30 forint jár. Ez a kombájnosok jutalma volt, de nem feledkeztünk meg a szállítókról sem, hisz hiába a sok elcsépelt mag, ha nincs hova kiüríteni. A szállítók 89 százalékát kapták a kombájnotok prémiumának. Ezen túl megmondtuk azt is, hogy a két legjobb kombájnos Szovjetunióba utazik jutalomkirándulásra, a harmadik helyezett pedig kilőheti a legszebb őzbakot a gazdaság vadregényes erdejében. Ez nagyon újszerű jutalom volt, előbb meglepődtek, aztán örültek a kombájnosok. Hisz a mezöhegyesi erdőben lőtt már kapitális őzbakot magyar és külföldi miniszter, nepáli herceg és más vendég, de idevaló traktoros még nem. Nos, érdemes volt hajtani: Hargitai Pál és Antal Mihály például egyedül prémiumként 1900—1900 forintot kapott a gyors aratásért, ők is jól jártak, de a gazdaság is, mert ezt a töméntelen mennyiségű gabonát veszteség nélkül juttattuk magtárba. Búcsúzóul azt is elmondta az igazgató, hogy meggyorsult a szalmabetakarítás és a tarlószántás náluk. A kombájnok egy része a környékbeli termelőszövetkezetekben segít az aratásban, de maradnak otthon is, hogy a 347 hold zabot letakarítsák.- Ary A szovjet külügyminiszter Japánban Gromiko szovjet külügyminiszter a japán kormány meghívására hivatalos látogatáson Japánban tartózkodik. A képen: Gromiko Siina japán külügyminiszter társaságában Üdvözli a japán népet. IRádiótelefotó — MTI Külföldi Képszolgálat)