Békés Megyei Népújság, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-17 / 168. szám
Országjárás Látogatás Somogyországban A távoli s tájak mindig vonzóak. Még akkor is, ha ».csak” hazai tájról van szó — vagy így még inkább. Nem hiszem, hogy lenne valaki, aki ne volna kíváncsi a tankönyvekből, versekből, nótákból, betyárhistóriákból jól ismert So- mogyországra, melyről mindenki megtanulta földrajzból, hogy területét három részre szokás osztani: Kül- ső-Somogy, Belső-Somogy és Zselicség. „Változatos, ligetes, szép táj ez, amelyen kóborolva naphosszat el- gyönyörfködhet az utazó'’ — olvassuk az egyik könyvben. A vidék azonban nemcsak azok számára érdekes, akik. átutazóban gyönyörködni akarnak az erdők övezte panorámák szépségében vagy más természeti csodákban, hanem azok számára is hálás, akik az itt élők életkörülményeivel és néprajzi arculatával akarnak megismerkedni. A könyvekből szerzett, érdeklődést keltő és vágyat ébresztő leírások élményei után egy csoporttól a Zselicség egyik jellegzetes községében, Széntbalázson jártam néprajzi gyűjtőúton. Tájékozódó jellegű gyűjtés, általános felmérés volt a feladat, a további kutatások előkészítése. A község Kaposvártól délre, mintegy 10—15 kilométer távolságra van. Vonat visz ki hozzá, az, amelyik Szigetvárra megy. Távlati képe olyan, mint a vi- j dók legtöbb településének látképe: a búzák közül kimagaslik a templom, de a messziről jöttnek még feltűnőbben. mint máshol, mert hegyre épült. Mögötte pedig — ugyancsak a hegyen — ott van a temető a régi temetővel, ahonnan jó esők idején a víz le-le visz egy-ikét darabot az ősök csontjaiból, nem érezve semmi kegyetlen sértést. Az első, amit ránézésre is észrevesz és furcsának talál az idegen, az, hogy a községnek sajátos építkezése van. A lakóházak igényesek, de náluk sókkal igényesebb a hozzájuk tartozó gazdasági épületek — az istálló, pajta, ólak — együttese. Ahol a ház tömött falból vagy vályogból van, a gazdasági épületek még ott is jól égetett téglából épültek, és mindenütt jóval nagyobbak, mint a lakóházak: szinte elnyomják azokat. Amikor öröklésről van szó, az egyik gyerek kapja a 1 házat, a másik az istállót. Ezt a rendet az életmód alakította ki. A földrajzi, természeti adottságok miatt ugyanis a község népe főként az állattenyésztésre rendezkedett be, és jobbára abból is élt. A termőföld nem sok fölösleget termelt; de jól eltartotta a község lakóit, akik azelőtt is, most is egyetértésében élnek és dolgoznak, szinte családias a léfikör az egész faluban. Mindenki jól ismer mindenkit. ilyen vagy olyan tekintetben jóformán mindenki egy atyafiságba tartozik. Kiterjedt rokonságok vannak, de ezek egyre növekszenek, mert a társadalmi élet szempontjából a ke- resztkomaság is új rokonságszámba megy, és mindkét részről tartják is ezt a rokonságot. Ez a közvetlenség, a falu 'népének jó akaratú egysége olyasmiben is megnyilvánul, hogy míg a környező községekben divatos mindenkire valamilyen gúnynevet kitalálni, a helybeliek állítása szerint Itt nem csúfolnának egymással, legfeljebb megkülönböztető mellékneveket adnak, 1 ha sok egyforma nevű van, mint például a Papok esetében: Pap József Huszár (huszár volt a katonaságnál), Pap József Közép (az utcasor közepén lakik), Pap József Felső (az utcasor felső végén lakik), Pap János Csima (az anyja Gsi- ma-lány volt), Pap János Antal (a második nevét is hozzámondják, hogy megkülönböztessék)... A szomszéd falubeliekkel azonban már ők is szívesen heccelődnek. Igaz, hogy vissza is kapják. Erről tanúskodik a következő néhány falucsúfoló, amit a rövid idő alatt sikerült „elkapni”: • „A szennaiakat szennai böccéknék csúfolják, mert azt mesélik róluk, hogy megtörtént velük egyszer, hogy kinőtt a templomtornyon a fű, aztán fölhúzták a falu bikáját, hogy legelje le. Valaki azt mondta: — Nézze sógor, már ka- nyarítja is! Pedig szegény bika nem azért nyújtotta ki a nyelvét, hogy lelegelje a füvet, hanem azért, mert megful- ’ ladt. Ettől kezdve hívják a szennaiakat szennai böc- céknek”. „Cserénfárul meg azt hallottam — meséli egy parasztasszony —, hogy cse- rénfai langallósoknak csúfolják őket, mert egy öreg-, ember be volt rúgva légen és a csizmájába akarta beletekerni a kapcarongyot. Aztán a lángálló Hangos) éppen ott volt, és azt akarta rátekérni a lábára.” És a szentbalázsiak? „Azokat meg kaszafcüve- sefcnek mondják. Azért, mert elmentek egy másik faluba lakodalomba és ott az egyik embernek ä zsebébe viccből kaszakövet tettek. Amikor mentek volna hazaiéig, elkapták azök, akik beletették a zsebébe, és azzal csúfolták, hogy el akarta lopni. Azóta az egész falu kaszaküves.” Tekintve, hogy a néphagyományok és népszokások érdekeltek, egyebek között olyan valakit kerestem, aki járatos a lakodalmakban és más mulatságokban. Adták is a címet: a Sárdi Józsi bácsit keressem meg, az olyan ember. Ügy látszott, hogy nem lesz szerencsém, mert éppen fuvarban volt, ahonnan csak majd estefelé került elő. Otthon volt azonban még az édesanyja, de ő is éppen elmenőben. A szőlőbe készült. Kapát vitt meg kosarat veteményezni- való magokkal, meg egy kis demizsonnal. Annyi időt szakított még, hogy beszélgethettünk néhány érdekes szokásról. Közülük igen kedves a korbácsolás vagy ahogy ők mondják, a korbácsolás-szokás, amely aprószentek napjához kapcsolódik. Az iskolás gyerekek fűzfából font korbáccsal mernek, és ahova beengedik őket, minden családtagot megkorbácsolnak, miközben mondókát mondanak: „Kelése* ne legyen, Egészséges legyen. Az új esztendőben friss legyen!” Vagy tréfásat a gyerekeknek: „...Ha vlzér ködnek, borér menny!” A jó kedélyű 76 évesasz- szony elmondta magáról, hogy amikor nem beteg, mindig kimegy a szőlőbe. Azt is mondta bizalmasan, hogy meg-meg iszik egy-egy pohár bort, és attól nótázva dolgozik. Ha meg elfárad, alszik egyet a diófa alatt. Búcsúzásuí énekelt is egyet kedvenc nótáiból: Esik eső, de' nem azok, Cseresnyefa alá állok. Oda Is csak azért állok, Arra járnak el a lányok. A közösségi élet sok szép hagyományát ismertem még meg a községben; alkalmi szokásokat, meséket, históriákat, melyek mögül egy igen szereíetre méltó, kedves, jóindulatú faluközösség tekint rám. A táj szépségét meleg emberséggel, vonzó érzésekkel tele élettel tölti meg Szentbalázs békességben élő, szorgalmas, vendégszerető népe, és ezzel azok közé a helységek közé sorolja, ahonnan szép, kellemes és hasznos emlékekkel jön el az idegen, és szívesen megy oda újra máskor is. Beck Zoltán KÖRÖST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Gál Sándor: Szokatlan szerelmes vers Én nem tudok már fohászkodni hozzád elfáradtam bele vegyen körül a magány és a kétség üvegből öntött, néma tengere. \ Vegyen körül a megjátszott imádat s te erezd, hogy hamis magasodjon a kín tornya föléd, mint fáraókra a piramis. Az utca, melyen randevúkra jársz el izzó tárna legyen, bányatűzként terjengve égessen föl benned mindent a félelem, s nyissa rád fehér, tányér-szemét este ha álmodat már meghozná a csönd varsályában egy piros fogoly-madár az alkonyat. Legyen veled, s kísérjen Veszett ebként mindenhova a félelem, hogy rabló ifjúságod elszáll és nem lesz hű társad soha. Nehezedjen rád minden lelki kín, mint bányafákra a föld és üvölts, mint a tehetetlen állat, ha megkötözik s ráfogják a tőrt. S ha utánad nyúl a reménytelenség gorillája, hogy eltűnjön veled csak egy szóval hívj, én rohanok hozzád s megmentelek. ÚJ KÖNYVEK Lengyel József: Mérni a mérhetetlent Egy író életműve — két kötetben, ezeregynéhány oldalon. Nem sok, de nem is kevés, ha meggondoljuk, hogy alkotómunkáját a történelem eseményei nem egy alkalommal évtizedekre megszakították. Háborúk, forradalmak, a belső ellentmondások zűrzavarai, s az 1918-as Tett-ben költőként bemutatkozó Len-, gye] József úgyszólván csak a felszabadulás után kezdhetett hozzá igazi mondandójának, írásba foglalásához. A két kötetben egy va. lóban becses életmű ékszerdarabjaiban gyönyörködhet az olvasó. Szabó Pál! Szivárványerdö Annyi nevezetes tiszántúli regény (köztük a kiemelkedő Talpalatnyi föld) írója ebben a két kötetben három évtized alatt alkotott legjobb novelláit foglalja össze. A maga idejében a paraszti őserő jelképei voltak ezek az írások, s a maga tehetségéből fel- emelkedő magyar falusi kisember irodalmi kifejezője, a felszabadulás után pedig hű krónikása a paraszti élet küzdelmes és gyakran romantikus változásainak. Két regény —- két korszak Időben a legtávolabbra visz el bennünket Oravecz Paula József Attila-díjas írónő négy kötetre tervezett családregényének második f1V'f . Rácz József *•'V V v •* Er Lel fája darabja, a Tört ágak. Az első világháborús Tabánt varázsolja elénk egy szegény família, a Hanka-csa- lád életének tükrében. Milyen lehet a mosónőnek s gyermekeinek és a hasonlóak sorsa, akiket nemcsak a háború terhe sújt, hanem a munkanélküliség, pénztelenség is állandóan nyomon követ? Ezt a nyomasztó atmoszférát teremti újjá meleg, lírai színekkel Oravecz Paula sikerült regénye, miközben szép számú szereplő- gárdájával megrajzolja az akkor még létező városnegyed élő freskóját. Olyan volt az ottani szegénység, hogy a környéket még a madarak is elkerülték. „A mi házunk tájáról régen elköltöztek a madarak” — mondja egy helyütt az emlékezetes Tomszer bácsi, á pék —... Az utolsó látogatónk egy harkály volt. a kivénhedt meggyfán kopá- csolt, de amint szárnyra kaptak a kicsinyei, családostul elmenekült..Különösen Tomszer mester, Hankáné, s gyermekei köp zül Margit, valamint a bicskei Lóri néni alakja hagy mély nyomokat az olvasóban. Időben közelebbi, távolságban viszont messzebbi tájakat villant fel Mester- házi Lajos, Kossuth-díjas író: Isten, méretre című kisregényében. (Szépirodalmi, 1966.) Húszévesen, 1936- ban egy nyári vakáció során a német országutakon kóborolt autóstoppal. Mi történt az ott szerzett ismerősökkel harminc esztendő alatt? Az akkori utazás tanulságai mintha most váltak volna aktuálissá: izgalmas, lebilincselő olvasmány kerekedik belőlük. Történet történetet követ, .vidám és tragikus váltja egymást,- amelyek szorosan összefonódnak, áttűnnek a mába, majd visszakanyarodnak a múltba. Találóan „egymásnak felelgető történet-kompozíciónak” nevezi műve szerkezetét az író. Könnyedén, olvasmányosan mond el súlyos gondolatokat, valóra váltva — egy korábbi cikkében jelzett — fő szándékát: „Ma sincs semmi, ami jobban izgatna, mint a lelkem és a sors összefüggése. Hogyan formálja a sors a jellemet, hogyan válik maga a jellem sorsformáló erővé? Hogyan teremtünk istent magunknak, mértékünk szerint, és hogyan válik az isten a mi teremtőnkké?” zs. ».
