Békés Megyei Népújság, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-19 / 144. szám

I

KÖRÖS TÁJ

__________KULTURÁLIS MELLÉKLET

B

eszélgetés egy múlt századi szlovák költő-forradalmár szarvasi unokájával

A kőltő-forrad al már, akinek Szarvason az unokájára bukkantunk, Jankó Král’, a szlovák Petőfi, a XIX. századi elnyomott szlovákság forradalmi dalnoka. Liptószentmiklóson született 1822-ben a kisváros egyik hentesének a gyermekeként. Az 1840—43-as években, mint a pozsonyi lípeum tanulója, azzal a Lu- dovit Stúrral — és körével — került közeli barátságba, akinek a szlovák irodalom elindításában, a nép öntudatra ébresztésében, a modern szlovák nemzet kialakulásában hatalm'as szerepe volt. A mozgékony és mindig emberek közé vágyó Jankó Kral’ fiatal korában — akárcsak Petőfi — örökké vándorol, ismerkedik. a néppel, életével, dalaival és főként problémáival. Közben tanul és pesti ügyvédbojtárként kapcsolatba kerül a forradalmi ifjúsággal. Az, hogy Petőfi és ő tudtak-e egymásról, még felderítetlen, de maga hangoztatta, hogy a márciusi 12 pont hatására sietett Hont megyébe, fellázítani a jobbágysorsúakat elnyomóik ellen. Mivel jóval tisztábban lát, mint nemzedéktársai, hittel hirdeti, hogy szlovákok, szerbek, románok, magyarok ne egy- mást marcangolják, hanem fogjanak össze a közös ellenség ellen. Tragikus politikai és költői harca a bizonysága, hogy a legforradalmibb kérdésekben Pesten és szülőföldjén egyaránt magára maradt, miként ezt Sziklai László: A szlovák irodalom története című esszéjében oly kitűnően elemzi. A szlovák haladóktól radikálizmusa, a magyar radikálisoktól a nemzeti kérdés megoldatlansága választotta el. A kor ellentmondásosságának áldozataként a szabadságharc kormánya „pánszláv izgatás” címén börtönbe vetteti s a szabadság egyik eltiprója, Windischgrätz szabadítja ki. A kiegyezés nyomasztó évei során a költőforradalmár jelentősége a szlovák nemzeti mozgalom szempontjából' szinte teljesen megszűnik. Kolera ragadja el, jeltelen tömegsírban nyugszik. Rá és művére ma már méltó tisztelettel tekint a haladó szellemű, forradalmi szlovák írógárda, s a nép.

A július elsejével községből várossá emelkedő Szarvason, a szlovák tannyelvű általános iskola szomszédságában levő otthonában kerestük fel a nyolcvanötödik évében

járó Král’ Irén, férjezett Paál Sámuelné, nyugdíjas tanítónőt. Mint mondotta, Jankó Král’-t, a nagyapát már nem láthatta, de az 1916-fcan elhunyt nagymama sokat mesélt róla.

— öt év múlva lesz száz

esztendeje, hogy meghalt — kezdi a visszaemlékezést Irénke néni. Szalmazsákján fekve vitték el a háztól, valahová egy tömegsírba, meet koleragyanús volt.

Senki sem kísérhette. Azóta mauzóleumot is emeltek tiszteletére, de ki nyugszik alatta? Ö nem, az bizonyos. Míg élt, kerülte a külsőségeket. Mikor letette az ügyvédi vizsgát, Pestről hazautazott Aranyosmarótra. Tiszttartó bátyja, ki igen büszke volt doktorált öcs- csére, négylovas hintón akarta végigvitetni a városon, de ő megneszelte és kerülővel osont haza.

— Az én édesapám, Mla- den Vazul Král’ sokat mesélt a nagyapa negyveu- nyolc körüli viharos életéről. Mint szlovák forradalmárt, négy társával Pesten bebörtönözték. Még kivégzést is játszottak vele s az utolsó pillanatban közölték, hogy „csak” ráijesztettek. Bele is őszült a „játékba”. Kiszabadulása után sem érezte magát biztonságban. A Deák téri evangélikus lelkészhez, Jan Kollárhoz menekült, aki ráadta paptalárját és pénzt nyomott markába azzal, hogy lopódzék a Duna-partra, próbáljon lefelé induló hajóra kerülni és egyelőre hagyja maga mögött ezt a tájat. El is jutott a Balkánra. Évekig vándorolt arrafelé. Megtanulta az ott "élő szláv népek nyelvét, tudott latinul, klasszikus görögül és németül is.

Visszakerülvén, a sok hányattatás után otthonra vágyott és Aranyosmaróton megnősült. Irénke néni szerint ez is érdekes történet. Megtetszettek neki a Modrányi ikrek: Karolin és Mari. Elhatározta, hogy valamelyiket feleségül veszi. El is ment háztűznézőbe. Modrányi mama félrehívta lányait:

— Megnéztétek ezt a fiatalembert? Te, Karolin, hozzámennél?

— Világért sem. Inkább senkihez.

— Akkor te, Marim, mert valakinek muszáj. Jó parti.

Mari sírni kezdett, de Modrányi mama fejbe koppintottá a vizeskancsóval, hogy még vérzett is a feje. Másnap meglett az esküvő.

— A házasságból három fiú és egy lány; Anasztázia született. Nagyapa őt, a „Tázikát” szerette legjobban, gondjai megosztóját, betegségében hű ápolgató- ját, aki később Pestre került és Kacziány Ödön festőművész (1852—1933) felesége lett. Nagyapa, aki a nép körében, a hegyek pásztorainak tüzénél ülve, szavaikat, dalaikat hallgatva érezte magát legjobban, nem volt otthon ülő termé-. szét. Ha a városban maradt, mulatott. A közeli vendéglőben gyakran húzatta. Pénzzel bánni nem tudott: ha volt, marokra fogva gyűrte zsebébe. A lehullott bankókra és garasokra nagyanya biztatására ráléptek a gyerekek, hogy ők vehessék fel. A népes család gyakran rászorult arra a havi apanázsra, amit a Zay gróíéknál jószágigazgatóskodó Modrányi dédnagy- • apa küldözgetett.

— A költőnek volt egy : ártatlan kedvtelése, a diny- J nyetermesztés. A Balkánon ! tanulhatta és mesterévé ; lett. A termésből csak leg- j jobb ismerőseinek adott, ! másnak, még a családjának ■ sem. A kertkaput lelakatol- ta. Édesapa, aki iskolás korában jó tornász volt, átugrott a kerítésen és csent egyet. Nagyanya azt füllentette, hogy idegenek lophatták el.

Közben előkerül néhány Jankó Král’-ereklye, egy feketére égetett cserép tintatartó, itatósként szereplő porozóval, múlt századi utazóláda és egyebek. Több is volt, mondják, de a náluk gyakran megforduló Rudo Brtán író, a költő életének és munkásságának lelkes kutatója, aki a szlovákiai Martinában lakik, elvitt néhány dolgot, így például Jankó Král’ dohányszelencéjét, melyet állítólag maga faragott még balkáni útja idején s a költő feleségének egy magas szárú cipőjét.

— Nem én vagyok egyetlen élő unokája Jankó Král’-nak — közli Irénke néni. öten voltunk testvérek, hárman maradtunk. János öcsém Debrecenben pénzügyi nyugdíjas. Mariska néném a romániai Tordán lakik. Nyugdíjas óvónő. Nála van egy öreg réz körpecsét a következő felirattal: „Jankó Král’ hites ügyvéd”. Král’ nagymamának annak idején sokáig volt a birtokában egy dísz- kötéses, szürke vászonnal bevont, aranyozott, nyomtatott verskötet „Jankó Král’ összes versei” címmel. HaGaburek Károly

Portörőék udvara

«•■••■■■•»■•■■■•■■••■■■■■■■»«■■■•■■•■••■•I

lála után apám Lajos testvérének a birtokába került, de lakásáról eltűnt a kötet. Egyébként Král’ nagymama Garamszécsen, vagyis Po- lonkán van eltemetve.

Jankó Král’-ról nincs arckép sehol. Irénke néni szerint az egykori család és a hozzátartozók félelme miatt. A forradalmárköltő a Révay-lexikonban „hazaáruló rebellis”. A család és a rokonság legtöbb tagja állami hivatalnok volt, Král’ nagymama pedig Bécs- ből kapott némi kegydíjat. Félelmükben tehát mindent megsemmisítettek, ami a forradalmárrá nőtt apával, nagyapával volt kapcsolatos képben és más dokumentumban. Még nevüket is Král’-ról Szentkirályira változtatták. (Irénke néni máig kitartott a Král’ név mellett!)

Amikor a húszas évek elején átköltözött Magyar- országra, a határnál a csehszlovák vámőrtiszt, miközben úti okmányait böngészte, egyszer csak meglepetten kérdezte, hogy a híres Jarako Král’ utóda talán?

— Az unokája vagyok — felelte, és egy kis büszkeséget érzett, mint ahogy most is, amikor emlékeit idézgette.

Üj Rezső

Rosszul Gamzatov:

Nyolcsoros versek

Háborúban elesett barátom, gyakran hallom kedves hangodat. Más élőt meg, habár látva látom a szívem csak halottként fogad.

Hű barátom, ki régen elestél, most is tüzednél melegszem én. Aki meg mellettem ül, rideg tél fagyát fújja egyre csak felém.

Te távoli csúcs, de közel magasodsz fel, már kézzel elérlek a lábad előtt, s de hosszú az út, s jaj, telve kövekkel, csupa hó; sosem érem el én a tetőt!

De egyszerűnek látszik a mi dolgunk: meglelni a szó varázserejét.

S ritkán sikerül titkába hatolnunk. Hamarább megmászod a hegy tetejét.

3.

A legdrágábbat, téged, versbe venni félek bizony, meri elolvassa más, méltóbb és ifjabb nálam és szeretni, csodálni fog, te versben is csodás.

Félek, félek versembe fogni téged, mert jön egy más szerelmes majd, aki szavaimmal mondja el kedvesének, mit csak én tudtam neked mondani.

Szokolay Károly fordítása

Makszim Gorkij:

Az

alkotóenergia

forrása*

. Jzt kérdezitek: „Melyek az igazi proletáríró ismertetőjegyei?’’ Azt hiszem, nem sok ilyen ismertetőjegy van. Ezeknek sorába tartozik az író aktív gyűlölete minden iránt, ami akár kívül, akár belül gúzsba köti az embert, minden iránt, ami gátolja az ember képességeinek szabad fejlődését és kibontakozását, a kérlelhetetlen -gyűlölet a naplopók, az élősködők, a mindent ellaposítók, a talpnyalók s általában a csirkefogók minden fajtája iránt.

Az ilyen író tiszteli az .mbert: minden alkotóenergia forrását látja benne, minden dolognak, a föld minden csodájának megteremtőjét, harcost, aki leigázza a természet elemi erőit, és új „második” természetet teremt. Ezt a „második” természetet az emberi munka, a tudomány és a technika azért hozza létre, hogy végre megóvja az embert fizikai erőinek haszontalan elfecsérlésétől, attól az ostoba és cinikus erőpazarlástól, amely az osztályállam viszonyai között elkerülhetetlen.

Az ilyen író eszményíti a kollektív munkát, amely az élet új formáit akarja megteremteni: olyan formációit halt meg a világhírű kát, amelyek végképp lehe- szovjet író. Ebből az alka- tetlenné teszik, hogy egyik lomból közöljük e részletet , „ , , ,

a proietárirórői című leve- embernek hatalma legyen léből, amelyet a pokrovszki a másik felett, s véget vet technikum irodalmi körének az emberi erő értelmetlen tagjaihoz írt 192S áprilisában, kizsákmányolásának.

Az ilyen író megbecsüli a nőt: nemcsak a fiziológiai élvezet forrásának tekinti, hanem hűséges társának is, aki segítségére van az élet nehéz küzdelmeiben.

Az ilyen író tudja, hogy a gyermekek olyan emberek, akikkel szemben felelősek vagyunk minden cselekedetünkért.

Az ilyen író minden lehető módon arra törekszik, hogy minél aktívabb magatartásra serkentse olvasóit az élettel szemben, hogy önbizalmat öntsön beléjük, s meggyőzze őket arról: van erejük és képességük legyőzni önmagukban és ön- magukon kívül mindent, ami gátolja az embereket

tanúi vagyunk: nemcsak Európában, hanem Ázsiában és Afrikában is.

S nektek, akik a Szovjetunió dolgozóinak élcsapata vagytok, tudnotok kell, hogy ti vagy tok egész bolygónk dolgozó tömegeinek példaképei, hogy tízmilliók szeme szegeződik rátok s tízmilliók fülelnek szavatokra.

fl történelem nagy munkát ró rátok, fiatalokra: rátok vár az a feladat, hogy az új emberszemlélet hirdetői, az új élet felépítésének tanítói legyetek. Ez arra kötelez benneteket, hogy szüntelenül, szorgalmasan tanuljatok — mindenekelőtt tanuljatok. Minél többet tud az ember, annál abban, hogy megértsék és erősebb, ez vitathatatlan. S átérezzék az élet nagysze- azt is tudja az ember, rű értelmét, a munka vég- milyen nagy és magasztos a télén jelentőségét és orö- cél, amelyért küzdenie kell,

* Harminc esztendővel

mét. '

Röviden így foglalhatom össze felfogásomat arról az íróról, akire a dolgozók világának szüksége van.

Mint tudjátok, a munkások világában most van ébredezőben a hatalomra törő akarat, s ez olyan folyamég erősebbé válik.

Akkor nem létezik számára többé az, amit „a hétköznapok kicsinyes gondjainak” neveznek, az életet elcsúfító sok ócska limlom és szemét, az „évszázadok pora”: megszűnik létezni számára mindaz, ami

mai, amelynek világszerte a „nyárspolgáriság”, a »kis-