Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-15 / 114. szám
KÖRÖST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET __________ A „Földindulás77 OL VASÓNAPLÓMfíÓL Niklai Ádám: Hullámtörő (Magvető Kiadó, 1965.) A tájelőadások utam a békéscsabai színházban is sorra került- Kodolányi János híres drámája, a Földindulás. A két 'világháború közti időszakban, amikor az irodalmi élet érdeklődése földközelbe került — írók és olvasóközönség részéről egyaránt —, a sok meglevő, nemzetet emésztő társadalmi probléma közül egynek a bemutatására vállalkozik és visz el az író az ország jellegzetes, megdöbbentően jellegzetes vidékére, az Ormánságba. Választása nem véletlen: költők és íróik, szociográfusok és statisztikusok, nyelvészek és etnográfusok; az egész magyar közvélemény figyelmét magára vonta ez a vidék a rá szomorúan jellemző egykeproblémával. Százak és százak keltek útra az ország minden részéből — köztük sok haladó szellemű diák — és nézték meg a beszegezett ajtajú, ablakú „koporsókat”... Azt gondoltuk, talán nem haszontalan, ha az előadás előtt most is „útra kelünk”, és szemügyre vesszük a ,(Földindulás” hajdani földjét. Az Ormánság Baranya megye déli részén terül el, déli határa a Dráva. Alföldi jellegű vidék, földrajszűnt, csupán az öregek tartottak ki mellette. Századunkban a viselet ugyanolyan, mint a városi polgári ruházat. Nem ez a helyzet a női viselet esetében. A hagyományos fehér viselet — ing, térdig érő alsó szoknya (bikla vagy kebel), bokáig érő felső szoknya (nagy kebel), színes kötény —, melynek anyagát maguk szőtték, az első világháború idejéig élő viselet volt, csak azután szorították háttérbe bizonyos gazdasági és társadalmi tényezők. Ezeken a külsőségeken túl azonban megvoltak az ormánsági nép társadalmi életének a maga figyelmet keltő különlegességei is. Igaz, hogy az országos történelmi eseményekben az ormánsági községeknek említésre méltó szerepük nem volt, az élet mégis küzdelem volt itt is, hisz a mar említett természeti viszonyok —a kevés és gyenge minőségű művelhető föld, a sok mocsár és a vele járó rengeteg betegség sokszor fölértek egy török vagy labanc ellenséggel, jóllehet, azok sem kerülték el a vidéket. A dolgos ember szívósságával azonban mindig kiheverték a veszteségeket, és újabb fejlődésnek indultak, míg a múlt század második felében meg nem kezdődött az egykézés. mánsági paraszti társadalomban már a múlt század 60-as éveiben csökkenni kezd a lakosság száma: a halálozások aránya a születések fölé emelkedik. Ebben a válságos korszakban egyre szaporodnak a fiatal- asszonyok halálesetei, az anyakönyvekben egvre gyakoribbak a gyermekágyban, koraszülésben elhalt menyecskék adatai A halálesetek nagy része magzatelhajtás volt... Egyre több lett az olyan család, amelyekben nem volt utód, az öregek magukra maradtak, elmúlásukat pedig beszögezett ajtók, ablakok, gaz fölverte udvarok, elnéptelenedő iskolák, e század első félére pedig elnéptelenedő utcasorok jelezték. Nem csoda, ha azok. akik az ormánsági nép gazdasági és társadalmi problémáival foglalkoztak, az ország e részének megmentéséért radikális gazdasági reformokat sürgettek. Nem csoda, ha belülről is, a saját pusztulását látó, gondolkodó és érző ormánsági nép fölvilágosultabb rétegeitől kiindult egy harc az életért a halál ellen, a sötétség ellen a világosságért, a múlt merev zárkózottsága helyett a ki tárulkozó jövőért. Megindult a föld. Beck Zoltán Egy tehetséges és jelentős költő kötetét veszi kezébe az olvasó. Az első kötete ez Niklainak s egyben bemutatkozás is. Hosz- szú évek fájdalma^ töprengéseiből születtek versei. Érett költő, aki fegyelmezett formai szerkesztéssel és tudatos költői hivatással ír. Későn csöppen bele az irodalmi életbe. Jóval túl a harmincon látnak napvilágot első versei. Ilyen korban a költők már megpihennek, hogy új erőt gyűjtsenek az újabb küzdelmekhez. Ö most szánja rá magát a nagy elhivatottságra. Fiatal korában saját bevallása szerint soha nem írt verseket. S most mégis úgy ír, mintha hosszabb költői munkásság állana a háta mögött. Gazdag élettapasztalata, széles körű műveltsége és nem utolsósorban tehetsége az, ami rangot s helyet ad költészetének. így a kritikus nem is veszi szorongással kezébe kötetét. Nem próbálkozás, nem útkeresés költészete, hanem rátalálás a költői pályára, ahol a vers nem holmi játék, cifra s csillogó szavak özöne, hanem felelősség s egy a költői hivatással. Egyik vallomás- szerű versében így mondja ezt el: „Messzi Tejúton, térdig sárban, / magam poklát, hogy végigjárjam; / vele kell mennem két napestig, 7 számos életre szülten — meddig / bírhatja ezt az ember így ki? Meghalni kell... Vagy verset írni. (Vallomás két tételben.) Költészetének egy-egy darabja magán viseli a nagy elődök költészetének jegyeit. (Babits, József Attila, Radnóti.) Nem egy versében pedig az ókori klasszikusok hagyományait s formai megoldásait követi. Legszebb darabja ennek éppen az erős sodrású, mély mondanivalóié „Pannóniától Borsodig” című költemény. Pasztellképei, tájversei zárt egészet alkotnak (Fehér orgona. Egy fecske halálára). Hadd idézzem Prológ című versének záró sorait, amely egész költői útját meghatározza: „Apám, te Kor! Taníts szavadra. Éked szikrázd a számra. És fölém hajolva tedd néha tenyered a homlokomra!” Zsadányi Lajos zilag az Alfáidhoz tartozik. Neve nem földrajzi egységet jelöl; etnikuma az, ami jellegzetességével kialakítja az itt élő népcsoport telepú- lésterületének határait. Dombos, ligetes, erdős vidék. mely valamikor mocsaras volt. Ezek a táji adottságok határozták meg az ormánsági települések külső képét is: a homokos részek kivételével a lakosságnak olyan helyre, kellett építenie a falvakat, ahol nem érte el őket a víz. Ez az oka, hogy általában a környezetből kiemelkedő helyekre építettek, és olyan házakat, amelyeket veszély esetén ökrökkel más helyre núzal- hattak. Ezek voltak a jellegzetes tölgyfatalpra épült, vesszőből font, tapasztott falú, zsupfödeles talpas házak, melyeknek építőanyaga és építési teohnikája a fejlődés folyamán természetesen megváltozott és helyet kapott az építkezésben a vályog, a tégla, a kő és a cserép. A települések másik jellemzője, amit az idegen azonnal észrevesz, a viselet. Az ormánsági nép viseleté kulturális sajátosságai közül egyik legjellegzetesebb. A férfiak hagyományos viselete — közép- bőségű. rövid, rojtos szárú gatya, ing, nagy karimájú kalap, bocskor stb. — már a múlt század végén megA zárt települések la- kossága befelé házasodott, • vagyis a fiatalok az Or- ; mánságon belül kerestek • párt maguknak. Eleinte, • míg lényegesebb vagyoni és £ társadalmi különbségek • nem alakultak ki a paraszt- j ság kőiében (a legalacso- j nyabb birtokkategória 5—6 • kh, a legmagasabb 20 kh £ körül volt), ragaszkodhat- ; tak is ehhez az „ősi” szó- • káshoz, később azonban, • mikor kialakult a differen- £ ciá'lt paraszti társadalom — J vékony gazdagparaszti né- j teg, tekintélyes középpa- £ raszti réteg, nincstelenek • megnövekedett -étege —, ; a torzsökös lakosság mel- j lett egyre inkább megjelent ; és egyre nagyobb számban : a más vidékekről ideván- 5 doroltak csoportja. A va- £ gyonosodó törzsökös lakos- i súgnak ezzel egyszerre több • irányban is kellett folytat- • nia harcát, és legfőbb tő- • fekvése az lett, hogy birto- : kát megtartsa, sőt növelje. • A nagy létszámú család ezt £ a törekvést gátolta; több: gyermeknek többfelé kel- ; lett osztani a birtokot. És 5 mert az egyházi, valamin! j a közalapítványi birtokok £ miatt a községek nem tér- • jeszkedhettek, az elaprózás; és az újabb elszegényedés • problémájának megoldása- ! ul a születésszabályozást ! választották. Az anyagiassá, J individualistává vált or- ! Erdődy Ionos: 1 Kivágódott az ajtó. Dúlt arcú asszony rontott be lélekszakadva a szobába. Deresedé haja kiszabadult a fejkendő alól, repdesett a maga kavarta szélben, szemében rettegés, két marka tehetetlen vájt a levegőbe. — Fiam!... Hans!... Gyorsan, Hans!;.. ‘ Hátrarúgta a keeskelébú széket, s állt mozdulatlanul. Meredten nézte a fájdalomtól összegörnyedő asszonyt. Majd két hosszú lépéssel anyja mellett termett: — Anyám! Mi történt? A válasz ennyi volt csak: — Barbara ... Kiitsányi Pál'rajza A férfiak döbbenten néztek Hans Stüblin anyjára. Hans talpon volt már. * Részlet a szerző Siocskvro- sok című történelmi regényéből. (Kossuth Kőnyvkiaao, 1964.) Mind összenéztek. Míg a férfiak tanácskozásra gyűltek egybe itt, Hans háza udvarára őrnek rendelte Barbarát. Bátor leány volt és okos. Tudták, hogy biztonságban tanakodhatnak dolgaik felől, míg Hane húga vigyáz, nehogy püspöki csatlós, pénzért fürkésző testvéráruló fülébe jusson a kimondott szó. Hans megmarkolta az öregasszony vállát: — Felelj, anyám! Mi történt Barbarával?* Riadtan válaszolt az a&z- szony. És riasztó volt a válasz: . — Elrabolták. — Barbarát? Ki tette? — A püspök úr csatlósai. Jóst Fritz hinni sem akarta: — Asszony! Miket beszélsz? Hisz Barbara szabad paraszt árvája ... Stüblinné kezdte visszanyerni hangját, S kárált, mint a csirkéjét féltő vén kotlós: — A nyírfasor felé hurcolja két kardos vitéz. — Elvitték? — Csatlósok? — Miért? — Hogyan? — Adót behajtani törtek be Kunz gazdához. Térden állt a várandós asszony, sírt az apró gyerek ... Barbara szót mert emelni értük ... Este küldte mindig Gott- hardus püspök, a speyeri tartomány ura zsoldosait az engedetlen és adós parasztok házához, egzekválni. így történt ma is, A püspöki vár számvivője külön árkus papírra jegyezte minden község tartozását, és azt is, hogy egyenként minden adózó hogy fizet. Kunz gazda rubrikája rosszul állt; estére hat csatlós dörömbölt kardmarkolattal háza kerítésén. Rémült porontyok, síró asszony és elsápadó férfi — ezt látták a csatlósok, és jót nevettek. Két szót mondtak csak Kunznak: — Fizetned kell! Kunz remegett: — Néhány napot... egy hétig várjatok csak ... Nem is hederítettek a szavára. Már törték is fel az ólat, hajtották egyetlen malacát, két katona meg a házba ment, hogy felnyalá- bolja, amit érdemes. Barbara pedig ott állt a két ház udvarát elválasztó léckerítésnél. — Csatlós urak, ne bántsátok! Holnapra összeszedjük mi, szomszédok, ameny- nyi kell. Ránéztek. Az egyik csatlós a szürkülő estében egészen közel hajolt hozzá: — Nicsak! Ki vagy te, szép húgom? Riadtan hátrált a lány, de hiába. A vitéz csak nézte. S egy vénasszony a harmadik ház udvarából pergő szóval felelt: — Barbara ő, a harmadéve megholt Gregor Stüblin leánya. A csatlósok tizedese is közelebb lépett a kerítéshez, ő is megnézte Barbarát: — Ügy? Barbarának hív-
