Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-15 / 114. szám
Fülöp Károly: Még öi perc... Még öt perc. és a támadás megindul.., Az erdő ég, ügy süt reá a nap. s mint végítélet rémes harsonája rejtett ütegek fölordítanak ... Még öt perc ... Itt a földbe bújva gyáván, most visszahívlak Múlt. egy percre bár, aztán megyek, hol a zárót űzőn túl a vad Halál vlgyorgó szája vár... Juttasd eszembe most a régi nyárnak bús szűkölését, hogyha délután a napsugárban úszó kis Víz utcán kullogtam I.ámia mellett sután s szívemben ott ült a gúnyos Hala). Hozd vissza most utolszor azt a percet, amint a kútnál látva visszatért, s a kínt. mit ennek érezése keltett... Hozd vissza most mind a sok kis halált, hadd öljék meg apró fullánkaik a nagy Halált, ki itten ordítoz nagyobbra törve a fák odvait, és ekrazittal fojtja a tüdőt. Most visszahívlak ... Öt perc még a lét: , száz évre nyújtottad, te drága Múlt... Indulhatok, Halál uram, eléd! Brzezamy-i erdő, 1911. július 1-én délután. Ihász-Kovács Éva: Valahol Délkelet-Ázsiában a lányka messzire nézett, nem gondolt a halálra, piros álmokat font éjfonatába; s nem tudta, hogy a másik percben hamuvá égnek a pipacsos álmok... odafönt a pilóta nem gondolt a lányok álmaival, kioldotta a terhét. Egy,várandós anya kisfiút álmodott magának, szemével legombolyította az ég pasztellkékjét lenge fonálnak... A pilóta nem figyelt a madársírásra, sem az elszakadt fonál szomorú énekére, csak egymás után oldozta ki terhét; a kérdőjelként gomolygó felhők közé iszonyatként szállt fel a füst... I nak? Jó formájú ^és izmos lánynak látszol. Barbara ijedten: — Mit akar tőlem a vitéz úr? A tizedes irített két emberének : — A várnagy úr éppen reggel mondta, hogy; nézzünk egy dolgos és jóképű nőszemély után, belső cselédnek kell a kastélyba! S a két csatlós már közre is fogta Barbarát. * * * — Belső cselédnek? Az én húgomat? — hördült fel Hans. — Belső cselédnek? — A püspök úrnak ágyat vetni tán! — rikoltotta Jürg Weser, s a vénasszony, Stüblinné, összeroskadt. Hans Stüblin felkapott egy fejszét, amit valaki a falhoz támasztott: — Nem püspök és nem várnagy kapcarongya az én húgom! A kóbor zsoldos, Jóst szólalt meg. Mély volt a hangja és nyugodt: — Fejszét fogsz, Stüblin? Hadd lám ... akad talán még égy. — Mit műveltek? — sápadt el Kasper Hölling gazda. Két karját ég felé emelte: — Ne menjetek!... Várjatok!... Talán csak tréfált a csatlós ... _ Tréfált? A húgommal?! — -Harisnak arca lángolt. — Ki tart velünk? — szólt Jóst. — Én! — Én is! — Mind! — A fejszét! — Fogd ezt! — Hé, add a fütyköst! Jóst Fritz, a zsoldos, máris küldte őket: — Jürg és ti ketten! Vágjatok nyomukba! — intett a foyradásos arcúnak: — Perger! Kerülj ' elébüfk! Majd a hídnál elállód útjukat! Te menj vele! Indultak ; Jürg és még kettő. Indult Perger s a másik is. Jóst, mintha hadseregnek adná parancsait, úgy rendelkezett: — Hans Stüblin, rajta! És ti, többiek! Mi átcsapunk a dűlőút felé. Indultak: Hans és a többi. A vén Kasper kétségbeesetten kiáltozott utánuk: — Ne menjetek!... Jóst Fritz, az istenért!... Hisz még imént bölcsen beszéltél... Tűrni kell! Nincs visszaút, ha szembeszáll tok velük! Jóst Fritz, a zsoldos, fél lábával már a küszöbre lépett, onnan nézett vissza. A fejsze élét ujjával megtapintva, így szólt: — Ha egyszer tűrni nem lehet tovább, ki bánja, hogy nincs többé visszaút! Hosszú útra indult az untergrumbachi tíz paraszt, s előttük Jóst Fritz, a kósza zsoldos. Pintér József Tűzfalak, házak Az 1919-ben szervezkedő ellenforradalomtól nagy utat tett meg Sopronkőhidáig. Érdemes volna ennek a nagyszerű életnek szinte valamennyi mozzanatát feljegyezni, és idézni az utókor számára, hogy mire képes egy ‘ember, aki igazán szereti hazáját, aki nem szégyellj megtagadni múlt- ' ját sem, ha benőjében rádöbben arra, hogy helye azok között van. akiknek tenniük kell valamit a haza érdekében. A Tanácsköztársaság bukása után niég ott van a MOVE alapítóinak a sorában, katonaként szolgálja az ellenforradalmi rendszert. Rabja a Szent Istvá- ni gondola ínak, de később éppen ez, va,amint szenvedélyes nacionalizmusa állítja szembe a rémet fasizmussal. Amilyen mértékben hódít tért a fasizmus, olyan mértékben távolodik régi elveitől. Már a 20-as évek végén gyülekeznek köré azok, akik valamiért elégedetlenek a Bethlen- kormány politikájával. Környezetének tagjai különböző politikai nézeteket vallanak. de összetartja őket a kormányzattal szembeni elégedetlenség. A 20-as évek második felének ellenzéki politikusai közül ö lesz később á legmerészebb, ő jut el a legtávolabbra. „A vérmes ifjúból kemény, belső csatákat vívó, társadalmi igazságot kereső, megtalált igazságaihoz konokul ragaszkodó és határtalan emberségességgel telített férfiú lett” — írja róla Féjíi Géza.' Ekkorra már szembefordul régi elvbarátaival és keresi az ország felemelkedésének útját, a függetlenség biztosításának módját. „Az a kétsegbeejtő ebben a szomorú országban, hogy ami itt van. az még nem is liberalizmus és olyan fokú szociális elmaradottság, melynek láttára fejet csóválnak kevés számú barátaink, és ujjonganak ellenségeink” — írja 1928- ban. Történelmi múltunk nagyjait tekinti példának, a „szabadsághősök öröksége támadt fel benne.” Feltűnően ragaszkodik a tarpai választókerület kuruc ivaBajcsy-Zsilinszky Endre gondolataiból dekáihoz. Drámát készül írni Zrínyi Miklósról. .Mátyás királyból írott könyvében vallja: „Mátyás király Rákóczi Ferencet és Kossuth Lajost jelenti, Rákóczi és Kossuth pedig a mai, a legmaibb idők harcait.” 1930-ban jelenik meg a .Nemzeti Radikalizmus c. munkája, amely pártjának, a Nemzeti Radikális Párt-t nak a programját is tükrözi. Sokan bírálták, de elismerték a művében fellelhető őszinteséget és a demokratikus szellemet. Volt, aki megrótta, mert osztályokban merészelt gondolkodni, akkor, amikor kortársai csak nemzetről beszéltek. Műve kora politikai irodalmának kimagasló terméke. Felismerte az osztálytagozódást, nemzeti alapon kívánta a három osztályt egyesíteni, nem látva, hogy ez az elgondolás bármeny- riyire jó szándékú is, lehetetlen. Pártját is a munkásság, parasztság és a polgárság szövetségére építette. hirdetve: „Sohasem fogok olyan politikát csinálni, amely nem biztosít a magyar ipari munkásságnak pártban és közéletben önálló és minden osztály- lyal egyenrangú helyet.” Később is több megnyilatkozásával tett hitet a társadalom két elnyomott osztálya mellett, és egyre inkább rájuk akart támaszkodni akkor, amikor ráeszmélt, hogy Magyarország a háború felé sodródik. „ ... milyen tragikus dplog ezekben a nehéz időkben a magyarságnak‘éppen azt a két legértékesebb törzsét látni félreállítva, amelyre igazán magyar politikát, igazán magyar nemzetet, igazán magyar államot és igazán magyar kultúrát lehetne építeni: a parasztságot és a munkásságot. Itt állunk egy szörnyű idegen nyomással szemben tehetetlenül, mert nincs tömegerő, amely a nyomást visszautasítani tudná, zi nemzeti politikai kialakításért száll síkra, amelyben „mérhetetlen szerep vár a szocialista nevelésben részesült munkásságra a parasztság és a középosztály színe-java mellett, részben előttük.” Majd ezt írja: „...nekem mindig kedves gondolatom volt, hogy valamiképpen egyengessük az öntudatosabb összefogás útját a parasztság és a munkásság között.” Programja már a 30-as években haladóbb volt valamennyi polgári ellenzékiénél. Amit leírt, abban hitt is, és hajlandó lett volna érte bármikor feláldozni magát. Erkölcsi nagysága kortársai fölé emeli, de ekkor még nem lehetett az ellenzék vezére, mert a polgárság félt radikalizmusától. ő maga jóhiszemű, régi barátaihoz hűséges, úgy gondolta, hogy barátai valamennyien olyan fejlődésen mennek át, mintő. Elítéli a 30-as évek után egyre jobban veszélyessé váló nacíőnalizmust, „amely nemcsak nem érti a 48-at, hanem gyűlöli azt, és nem Rákóczi, Kossuth eszméiből és emlékeiből táplálkozik, hanem Kollonieséből és Haynaujéből” — vallja. Fellelkesül, amikor a Szovjetunió visszaadja hazánknak a 48-as zászlókat. Barátaival együtt örvendezik és készül az ereklyék fogadására. „Olyan ünnepséggel kellene ezeket a zászlókat fogadni, mint valamikor Rákóczi Ferenc tetemeinek hazatérését” — írja egyik barátjának. Sajnos, kívánsága nem teljesült, sőt röviddel ezután hazánk is háborúba keveredik a Szovjetunióval. A háborút kezdettől fogva ellenzi. A Népszava 1941 karácsonyi számában írja; „Bármennyire Is bizonytalan a harc kimenetele . .. nem hozhat végleges bukást egy nagylelkű és bátor nemzet számára, ha minden erejével kiáll náia sokszorta hatalmasabb erőkkel szemben is egy évezredes nagy nemzeti küldetésért és emberi szabadságért.” Már a háború első éveiben írt memorandumaiban kifejti a kibontakozással kapcsolatos véleményét is: Magyarországnak ki kell lépnie a háborúból „ ... mert abban való részvételünk áthidalhatatlan ellentétben van a nemzet és a magyar állam múltjával, értelmével, hivatásával...” Történelmi tény, hogy a háború idején ő a leggerincesebb polgári ellenzéki politikus, aki nem riad .vissza attól sem, hogy vállalja az ellenállás vezetését és a sorsközösséget a magyar munkássággal, a ma- gyor kommunistákkal. 1944 novemberében magyar munkáscsapatok alakítása javasolja. Sopronkőhidán is bátran vallja: „A kommunisták bent léte a németellenes erők szövetségében elengedhetetlen.” íme, így alakult át az az ember, aki két évtizeddel előtte még egészen más világban élt. őszinte hazaszeretete, őszinte útkeresése nem is vezethet más megállapításra. A fasiszta magyar kormányzat — különösen 1944 márciusa után — tömegesen tartóztatja le a hazafiakat, deportálja a zsidókat és a politikai ellenzéket. Bajcsy-Zsilinszky Endre is fogságba kerül, és az év végén Sopronkőhidára szállítják. Az itt formálisan megrendezett bírósági tárgyaláson mondta az utolsó szó jogán: „Igen, mindent megtettem, ami a vádiratban áll. Kötelességem volt. Magyar vagyok, meg kell menteni a hazát, s amit mi tettünk, az az igazi hazafisúg. Magyarországot csak az mentheti meg, ha végzünk a németekkel, és megteremtjük demokratikus Magyaro: szágot.” — Igaza volt. Dr. Gábris József
