Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-15 / 114. szám
1966. május 15. / 6 Vasárnap Dombiratos kultúrája A község kicsi, ezerötszáz lelket ■számlál. Vajon az eltelt 22 év alatt mit kapott a falu lakossága a kultúrforradalombói, szórakoznak-e, művelődnek-e az emberek? Erre voltunk kiváncsiak, ezért kerestük meg a község vezető értelmiségének néhány tagját. mondják el, mit tudnak nyújtani a munkába«-fáradt-dolgozóknak. Akkoriban pezsgőbb volt az élet Juhász Gábor nyugdíjas igazgató-tanító, 68 éves. Kellemes falusi csöndben, kertes háza nyári szobájában fogad szívélyesen. — Több mint húsz esztendeje a MADISZ-nál sokat tevékenykedtem. Színdarabokat, műsoros esteket rendeztem, igazgattam a kultúrházat, sokszor talán erőmön felül is. Ezt természetesnek találtam: egy kis faluban az iskola- igazgatónak irányítania kellett az iskolán kívüli kulturális életet is. Közérdekű előadásokat tartottam a falusi embereknek olyan témákról, amelyeket ők igényeltek. Valahogy akkoriban pezsgőbb volt az élet. — Miért? — Nehéz erre pontosan választ fogalmazni... — Elgondolkodik. — Talán, mert az ifjúságban erőteljesebben élt a szellemi felemelkedés vágya, jobban lobogott bennük a lelkesedés. Amitől eladdig elzártan éltek, most nem győzték habzsolni: a jó könyveket; nem győztek tje tel ni a színpadi szereplés örömével... Most valahogy terhesnek érzik, ha tenni kell a szórakozásért valamit; a tánc a mindenük, s igényük ezzel kielé- gítettnek látszik. — Mit tenne, hogy a régi lelkesedés feléledjen? — Olyan ember kell kultúrve- zetőnek, aki nagyon szereti a fiatalságot. akinek jó a pedagógiai érzéke és főleg lelkes ember. A fiatalokban ott él állandóan a versengés okozta izgalom, a másiknál minél különb legyek romantikája... — Nekitüzesedve, felállva folytatja. — Sport- és szellemi vetélkedőkkel, kerékpáros, lovas bemutatókkal a falu öregjeit, fiataljait meg lehetne mozgatni. Műsoros teadélutánokat lehetne rendezni, ahol a kulturált megjelenést, s a viselkedést már a rendezvény komolysága megteremtené. Szép, derűs falusi napokat képzelek el,^hhol öreg és fiatal egyaránt családiasán, jól érezné magát_ Öt éve nem járt itt hivatásos művész —Van egy mozink. Annyira ‘kicsi az érdeklődés, hogy a vetítések számát heti kettőre kellett csökkenteni. — Puskás Zoltán, az iskola fiatal igazgatója kezdi így csöndes rezignációval. A kultúr- ház épülete elavult, öreg. Hivatásos művész nemigen teszi be ide •a lábát. Ha jól emlékszem, legutóbb öt évvel ezelőtt láthatott a falu közönsége komolyabb előadást: a Jókai .Színház művészei vendégszerepeitek nálunk. — Fiatal értelmiségi hány van a faluban? — Elég spkan vagyunk, a nevelőtestület csupa fiatalból áll. Iskolánk részben osztott, a beírt 178 tanulót tizenegy nevelő oktatja. Közülük öten tanulnak, mert ■csak négyen képesítettek. — Volt-e olyan elképzelésük, hogy felrázzák a falut kulturális szunyókálásából ? — Nagyon szeretnénk, ha sikerülne megteremteni az értelmiségiek egységét. Valamilyen spontán klubot lenne jó kialakítani, amely befolyásolná a falu kulturális életét, amely bizonyos jelleget adna rendezvények sorozatával a falunak. Dr. Sárosi Tibor orvossal gyakran beszélgettünk erről, csak... A főagronómusunk is lelkesen vezetett egy 3 éves szakmunkásképző tanfolyamét, most szakkörré alakultak át, hogy levizsgáztak. — A kultúrház igazgatója? — 0 egyben gondnok is ot£. — Pedagógus? ■— Nem, egy hat elemit végzett ember... Kicsit érzékeny vagyok... Dr. Sárosi Tibor fiatal orvos. A szomszéd faluból érkezik éppen kis Trabantján. — Mivel hivatásos művész valóban ritkán teszi be a lábát a községbe, elhatároztuk, hogy saját erőnkből oldjuk meg a falusi dolgozók szórakoztatását, nevelését. Jómagam szegedi egyetemi hallgató koromban állandó színjátszó voltam; a feleségem szereti a szép verseket, jól is adja elő őket. Valamikor színészi ambíciók fűtöttek. Talán túlságosan is nagy lendülettel fogtam ahhoz, hogy a község fiatal értelmiségiéit összefogjam, s velük együtt eleven kulturális életet teremtsünk. A személyi feltételek ma is megvannak. Hiszen a nevelők túlnyomó része fiatal, tehetséges. Főiskolára járnak, olvasgatnak. Segíteni akaítam a KISZ színjátszóinak is színdarab rendezésében. Ez sajnos, nem sikerült. Közölték velem az illetékesek: aki nem jár Békéscsabára rendezői szaktanfolyamra. nem taníthat be színdarabot. Hát erre ugye nekem nincs időm: két község egészségügyét látom el. Le kellett tennem arról, hogy a fiatalokkal foglalkozzam. Azt azonban nagyon szeretném, ha meg tudnánk teremteni az értelmiségiek egységét. Pontosan azzal a céllal, hogy a nem létező hivatásos művészetet mi, műkedvelők. adottságainkhoz képest megfelelő, szinten pótolhassuk. E%y kicsit az ember ambíciója azonban megtorpan, amikor ma- radisággal, merevséggel találkozik. Meg aztán az is hátráltatja ennek a tervnek a megvalósulását, hogy községünkben, akármilyen furcsán is hangzik, réte- geződött az értelmiség. Egy kicsit nehezen tudják megérteni jó páran, hogy az is szórakozás, sőt talán a legszebb szórakozás, ha az ember másnak nyújthat értékes szórakozást... * Három dombiratosi értelmiségi szólt községe kultúrájáról. Kialakul a kép, s míg az ember gondolkodik a hallottakon, az előítéletek konzervatív levegője legyint! meg. A tenni kívánás jó szándéka sokszor megtörik az emberi gyengéken. Vagy hátha mégis sikerül? Hiszen ezekkel a szavakkal köszönt el a 28 éves orvos: — Jöjjön el egy év múlva; én nem hagyom el ezt a kis falut, nem is akarom soha. Hátha mégis sikerül, csak... kicsit lassan. Ternyák Ferenc Minden reggel előttem, mennek zajosan, frissen, jókedvűen. Hát hogyne, hiszen valamennyien innen vannak még a 18 éven. Lányok. Ügy vonulnak ki a kollégiumból, mint az áradat. Elöntik teljes szélességében a járdát. Én általában gyorsabb tempót diktálok magamnak, hogy beérjek a munkahelyemre. Meg aztán bírom is. Fiatal vagyok. Olyan fiatal, hogyha kérdik, szinte szégyellem bevallani. Ha férfi kérdezi, leginkább hozzáteszek egy-két évet koromhoz. Na, persze nem most volt már az, amikor áttértem a két lábon való járásra, de azért ... Szóval, fialni vagyok. Eddig i semmi jelét nem vettem magamon észtre az öregségnek és eddig engem senki le nem „bácsi"-zot/t. Tegnapig. Ügy történt a dolog, hogy nem kerültem ki őket. Mert. annak előtte minden reggel letértem a járdáról az úttestre, hogy előnyt szerezzek magamnak. Tegnap talán rosszul ébredtem vagy nagyon el voltam gondolkozva, nem tudom, de felrúgtam a hagyományt és a fal mellett akartam birtokba venni a járda egy keskeny szalagját, hogy előbbre jussak. Ez lát- , szott a legkivihetőbbnek. Tévedtem. Igaz, jobbról próbáltam előzni, de tudomásom szerint a KRESZ nem írja elő a gyalogjárók kötelező balról való előzését. Nem is itt volt a baj, hanem ott, hogy egy szőke var- kocsú lány kilógott a sorból a menet közepén és elzárta előlem a továbbjutást. Élénken magyarázott társainak. Én nem mertem nagyon odafigyelni, mivel tizenhat éven felülieknek való dologról volt szó. Mindenesetre rájöttem, hogy ezután is jobb lesz majd, ha letérek a járdáról, ha meg akarom őket előzni. Ott vergődtem egy darabig közöttük. Se előre, se hátra nem tudtam jutni. Végre valamelyik kislány megszólalt a mellettem levő sorból. (Az aranyos]I. — Gyerekek, adjatok utat a bácsinak. Érre megnyílt előttem az út. Én egy kicsit kábulton, értetlenül, hitetlenkedve, tétován váltottam sebességet. Nem voltam meggyőződve róla, hogy a bácsi cím nekem szól. Sőt nem tudtam, nem mertem elhinni, hogy engem egy nvár-múr nőnek^ számító tanuló lebácsizzon. Én, bácsi. Nevetséges, sőt sértés. Én, aki még futtában ülök. fel a kerékpárra, akit a hetven éven felüliek maximum fiatalembernek mernek nevezni, én bácsi vagyok? Az őszülő haj nálam nem az öregedés jele, csupán divat. Nem mondom, már többször mondták nekem, hogy bácsi, de azoktól nem vehettem zokon, sőt e' is vártam tőlük, hiszen azok tíz éven alulia.k voltak, no de egy majdnem tizennyolc éves bakfistól hallani ugyanazt, ez nem mindegy. Sértődötten, de állítom, fiatalos tartással, köszönet nélkül húztam el mellettük, még arra sem figyeltem hátra, amikor ugyanaz a hang kicsit gúnyosan kiáltott utánami • — Köszönjük, bácsi. Amikor jó messze jártam, ruganyosságom elhagyott. Hirtelen 10 évet öregedtem. Lúdtalpam csúfondárosan gágogott. Szívem ki-ki hagyott, úgy vonszoltam magam, mint a fekvő beteg, aiki az SZTK-felülvizsgálat- ról jön. Amikor beértem munkahelyemre, leültem, s magam elé bámulva, eszembe jutott az embe.' ri élet végessége. Eddig ezen nem gondolkodtam soha. Hosszabb elmélkedés után kezdtem megnyugodni, hogy hiszen ez az élet rendje, mármint az, hogy a gyerekek felnőnek ugyan, de egy tizenhét éves lány még nem tudhat helyesen ítélni az élet egyes be nyolult. kérdéseiben. Koránál fogva nem is tud ja értékelni az én ifjúságomat. Ezt kellőképpen túl a nyugdíjkorhatárban levő emberek tudják értékelni, akiknek sokkal nagyobb az élettapasztalatuk. Azok szemében ma. is holnap is fiatal ember maradok és ez megnyugtató. Ebben maradtam, majd hamisan ugyan, de ®> dámán fütyürészni kezdtem. D. S. i Vendégségben Sülé Istvánnál Rajztanár, a fiatal festőművész-generáció tehetséges tagja. 1959 óta él Békéscsabán, itt tanít az I. számú általános iskolában. Rendszeresen szerepel a megyei tárlatokon, 1963-ban a tiszántúli festők kiállításán 1000 forintos díjat nyert. A Képcsarnok Vállalat békéscsabai boltjában 1963 nyarán, az Orosházi Szántó Kovács Múzeumban 1963 őszén mutatta be akkori alkotásait Újabban a tusgrafikák foglalkoztatják, rajzait lapunk kulturális melléklete, a Köröstáj és a szegedi Tisza táj is szívesen közli. Nyári terveiben egy Balaton körüli élménygyűjtő üdülés, túra szerepel, és új képanyag összeállítása a gyomai kép-presszó egyik őszi kiállítására, ahová művei bemutatására meghívást kapott. Tanítványaival, Műtermében új g rafikák születnek. Portré portréval.
