Békés Megyei Népújság, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-05 / 80. szám
Lészkó András: ÁPRILISI INTERMEZZO Szobában ülök, ketyeg az óra, szinte dobol a két mutató, elmúlt időkkel találkozóra szívemből kél most szárnyra a szó. Lelkemben fájón bolydúl az emlék, riadtan néznek tört szemeim, torkomon mintha vitriolt nyelnék, óh, újra égnek rút sebeim! Rabságra verték hitleri hordák, földem és népem kínban nyögött, az egész világ kincsét rabolták, iszonyat tombolt ég s föld között. Huszonegy éve — hazánk sem volt tán, sem emberségünk, sem kenyerünk s a fajüldözés kannibál poklán hajszálon függött az életünk. Kérdezted — miért? Csattant az ostor. Ha szóltál — meddig? Kész volt a bér, szívünkbe martak vaskézzel sokszor és folyt és omlott a vér, a vér! Máglyára harcos milliók mentek, ordasok ültek vad orgiát, s a jóság ellen vádat emeltek dicsérve Krisztust és Máriát. Fekete nép volt. fekete ország, fekete viz a hegyek között, és tisztelt törvény a rút gonoszság; fekete felhő a nap fölött. Aztán vörösen pirkadt a hajnal. ifjú sereg jött — szabadító, daloló szívvel, mosolygó arccal, szívet és lelket boldogító. Csaták hevében vérezett értünk. Szabadság, Béke volt a neve; kallódtunk addig agg korban éltünk s ifjú erővel lettünk tele. Dicsőség néked április fényé, dicsőség néked drága erő; nem tapos immár zsarnok önkénye; életünk szép és fölemelő! nC( Vürtz Ádám 1966. ÁPRILTS 4. KÖRÖST AJ Bepillantás egy szomszéd nép művészeti életébe KULTURÁLIS MELLÉKLET „Ismeretek” és filmismeret Hozzászólás az ismeretterjesztés és a film-vitához /» z immár egy hö- ( napja zajló vitában — úgy vélem — minden lényeges gondolatot elmondtak. Igaz, hogy a film nélkülözhetetlen kiegészítője az ismeretterjesztésnek, de az is igaz — ahogy Filadelfi Mihály megállapítja —, sokszor olyan feladatot tölt be, mint egy irodalmi műsor után a tánc! Csalogató, édesgető — népszerűségfokozó feladata van csupán. Ilyen végletes megnyilvánulásnak áldozata voltam már magam isv mikor egy görög irodalomról szóló előadás után Shakespeare „Július Caesár”-jának amerikai filmváltozatát vetítették! Es mit szóljunk ahhoz, amikor a film is további népszerűsítésre szorul; az okányi filmklub szombat esti tánccal köti össze a filmesztétika népszerűsítését 1 S itt érkeztem el mondanivalóm gyökeréhez; az ismeretterjesztésnek szüksége van arra, hogy a közönség mind szélesebb rétegei ismerjék is a filmművészetet! Már Lenin — még a némafilm korában — leszögezte, hogy „számunkra legfontosabb művészet a film”. Á nézők zöme pedig — sajnos — nem ismer él igényesebb filmszemlélósi módot, mint amit a kom- mersz-film követel. Iskolai oktatásunk művészet-tanítása szükségszerűen és helyesen irodalomközpontú. De a filmismeret terjesztése nem veheti át szolgaian ezt az írod alomíkö zpon tűsá go t! Nem megyünk sokra egy olyan filmankéttal vagy filmbaráti körrel, mely a filmeknek csak irodalmilag is megközelíthető tartalmát érteti meg. Ahogy Csontváry, de a „közérthető” Munkácsy sem közelíthető meg festményének irodalmi tartalmával — úgy nem közelíthető meg a film sem! A film megértéséhez képi látáskultúra kell, ez pedig csak egyre jobb minőségű filmoktatás segítségével érhető él. Montázs, vágás, áttűnés, világítás — a film olyan abszolút kifejező eszközei, mint a festészetben a színek és a vonalvezetés, a versben a ritmus és a rím stb. Nem beszélhetünk az „Iszony” film- változatának sikeréről vagy bukásáról, amíg nem tudjuk értő szemmel összehasonlítani a Németh László prózaírói eszközeivel egyenértékű fiimi „beszédet” HSntsch György rendező munkájában. Végezetül, egyetértve azzal, hogy az ismeretterjesztés fontos része a filmvetítés — le kell szögeznünk, hogy a filmről való ismereteket szervezettebben, több és jobb szakértők bevonásával szükséges szüntelenül fejleszteni. Nagy kár. hogy film,témájú TIT-előadásokat legtöbbször ötletszerűen iktatnak be egy-egy ismeretterjesztő sorozatba. Ki kellene dolgozni több olyan előadássorozatot, mely a film- történeti és filmesztétikai ismereteket összefüggésükben, logikus láncolatban tanítja, mert a megalapozatlan ismeretek nélküli, ötletszerű filmankét csak folyóba hordja a vizet. Máté Lajos Bárhogy alakuljon is véleményünk a zentai művésztelep kiállításának — melyet a gyulai múzeumban láthatunk — egyes képei előtt, első szavunk mindenképpen az örömé kell hogy legyen. Hiszen csak most döbbenünk rá, hogy húsz év után is mily keveset tudunk egymásról. S íme most egy kisvárosi művészielep kiállítása — mint cseppben a tenger — minden cikksorozatnál, vagy tanulmánynál szemléletesebben állítja elénk a jugoszláv művészeti élet sokszínű —■ bár ugyanakkor problematikus — gazdagságát, sajátos útkeresését, mely a népi motívumok felhasználásától a szélsőséges formai-technikai kísérletekig terjed. Különösen Vanyek Tivadar néhány színre — főleg Bella Ahmadulina: Búcsúzás Íme, az utolsó szavak, ennek nem lehet folytatása. Menj, ne rágd szívembe magad, szerelmednek téboly az ára. Akartál, húsomból ettél, s magad is végzetbe haraptál. Ügy szerettél — megszerezzél, megleltél és magad maradtál. Ölnek a becsapott vágyak, nincs bocsánat. Hiába élek. Fehér fény, futnék utánad, de már a lábaim se lépnek. S amit meghagytál magamnak hitemből, felőrlik az évek, egyre messzebb tántorognak hangok, illatok, menedékek. Ford.: Szántó Gábor a szürke különböző árnyalataira — épített képei ragadják meg a látogatót áhítatos egyszerűségükkel népi motívumaikkal, a külsőségeken túl jutó érzelmi mélységükkel. Ugyanez az érzelmi mélység Szilágyi Gábor képein napraforgóinak „fájdalmas arcából”, a meleg bamássárga színekből, s a súlyos anyagszerű- séget kölcsönző festékfelra- kásból fakad. (Velük rokon indula/tú a hódmezővásárhelyi Németh József is.). Faragó Endre, Mitrovic Milun, Karlavaris Bogomil és Stojanovic-Sip Dragoslav élménye szintén a hazai, a vajdasági tájból táplálkozik. Míg azonban Faragó és Mitrovic tájain a formák feloldódnak a borongó«, elógi- kus hangulatot sugárzó meleg színekben, addig Karlavaris Bogomil a formát, a szerkezetet, a bennük tükröződő ritmust ragadja meg tudatosan leegyszerűsített tájain. Stojanovic-Sip Dragoslav képei távolodnak el látszólag leginkább a valóságos formáktól, ám a kife-1 jezni kívánt érzés erejét éppen nem ez, hanem például Pannon noctume-jának érzelgős-szecessziós emberfigurái tompítják. Az itt kiállított képek minden esetre két dologra figyelmeztetnek: az úisze- rű törekvések valódi, mély élményekből táplálkozó legjobbjai még mindig igazabb élményt nyújtanak, mint az összhang nélküli ÜTes tarkaság vagy a semmitmondó cinikus fintor, annak ellenére is, hogy ez utóbbiak a valóság formáira épülnek. Másrészt viszont e modern vagy modernkedő képek kísérletek, s úgy is kell kezelnünk őket. Vass István
