Békés Megyei Népújság, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-27 / 73. szám

KOROST AJ

____________KULTURÁLIS MELLÉKLET____________

K

özvélemény-„térképezés” — Fontos kutatási témák — Különleges sorozatok Alakulóban a Filmklubszövetség

— Látogatás a Filmtudományi Intézetben —

Hányán látták az „Arany- elemzése az 1957 óta ha- vatalosan is az eddig or- ember”-t és hányán az „Ol- zánkban folyó iskolai film- szágszerte szétszórtan mű- dós és kötés”-t? Ki a ked- oktatásról. ködő filmklubokból a Filmverac színésze vagy színésznője a diáknak, a vasmunkásnak és a háziasz- szonynak?

Ezekre a kérdésekre s még számtalan hasonlóra kaphatunk választ a Filmtudományi Intézet hatás- vizsgáló csoportjától, ahol a közvélemény „feltérképezésével”, az igények, vélemények, visszhangok pontos rögzítésével segítik a „filmipar” gazdáit, s magukat a filmeseket a további alkotómunkában.

A hatásvizsgálók íróasztalain kérdőívek, összesítések halmozódnak, a Filmtudományi Intézet többi helyiségében azonban megint CBak más kép fogadja a látogatót. Itt óriási szekrényekben kisebb-nagyobb lapos fémdobozok, s bennük filmtekercsek — ez a filmtár. Ott elsárgult és frissebb újságlhalmok, az a folyóirattár és mint dr. Újhelyi Szilárd, az intézet igazgatója mosolyogva megjegyzi, az egész ház csupa tár.

— Vajon ez a felmérhetetlen szellemi kincs hogyan szolgálja a nagyközönséget?

Természetesen csak közvetve — mondja az igazgató. — Intézetünk munkatársainak nagy része tudományos kutató, akik a sok, egyelőre még holt adat felhasználásával tanulmányokat ínnak s ily módon bizonyos esztétikai vagy filmtörténeti kérdések megvilágításával jelentősen hozzájárulnak a magvasabb, tartalmasabb, s esztétikailag is magasabb rendű filmek születéséhez.

Az intézet kutatási terve Önmagáért beszél. Huszár Tibor, a társadalom etikai problémáinak vizsgálatával foglalkozik oly mértékben, amennyiben ezek az etikai problémák filmek konfliktusául szolgálnak. Nemes Károly: Miért jók a magyar filmek? címmel filmművészetünk 54—64-es szakaszának elemzését készíti. Tanulmány íródik d filmforgatókönyv problémáiról s a korszerű filmszínészi játékról is. Kutatók egész sora foglalkozik a realizmus problémájával, Novak Zoltán Eizensteinnek, a realizmus atyjának alkotómódszereit, Bíró Yvette a modern filmművészet realista törekvéseit, Hegedűs Zoltán a mai angol filmszatírák, Nemes Károly pedig a népi demokratikus filmek realista tendenciáit vizsgálja. Sokan dolgozzák fel tudományos művekben a film- történet egyes korszakait. Az ismeretterjesztéssel szoros kapcsolatban álló két mű is készül, Kertész Pál: A ' filmművészet formanyelve, valamint Zay László

Az intézet archívumának tevékenysége még közvetlenebbül érinti a közönséget. Gondoskodik a főváros népszerű és állandóan zsúfolt mozija, a Filmmúzeum műsorösszeállításáról és filmellátásáról. A műsorcsoport állítja össze a különleges sorozatokat, s gondoskodik az érdekesebb filmrendezvények megszervezéséről. Rendezett már az intézet francia, lengyel, jugoszláv és bolgár filmnapokat, s a hatvanhatos év munkatervében szerepel jugoszláv, svéd s osztrák, illetve a görög filmművészetet bemutató sorozat, valamint a Minden idők 12 legjobb filmje című összeállítás és még egy sorozat, amely Re- noimak, a kiváló francia filmrendezőnek több művét mutatja be egymást követő napokon. Mindezek a sorozatok, rendezvények általában a budapesti Filmmúzeumban zajlanak le, de az Intézet nem feledkezik meg a vidéki nézőkről sem. A napokban alakul meg hiK. T. Toeplitz:

klubszövetség, amely egyébként a nemzetközi filmklubok szövetségének is tag- szervezete lesz. E kluboknak a filmmel és előadóval való „ellátását” az intézet vállalta magára, s ezért már folyik az előadásvázlatok készítése és előkészítés alatt áll egy tanfolyam szervezése is a filmklub- előadók képzésére és folyamatos továbbképzésére.

Gazdag és sokrétű munka folyik az intézetben. Egyesek munkáj árnak eredménye már holnap realizálódik a filmklubok érdekesebb, változatosabban össze' állított, előrelátóbban megszervezett programjaiban, mások alkotótevékenységének hatása csak évek múlva lesz érezhető. De az bizonyos, hogy a Filmtudományi Intézet kollektívája is ott van azok sorában, akik munkálkodásának eredményeképpen az utóbbi évék biztató kezdetei nyomán jelentékeny szocialista filmművészet születik Magyarországon. Z. J.

Hajdik Antal Ténagy Sándor:

Szívre lett tenyér

Az Ember végül szívre tett tenyér, ha görcsös átka egyszer fellazul. Hibátlanul ha élni megtanul: az Ember végül önmagáig ér.

Négy sor

Milyen kevés idő is adatott dolgomat sorra rendbe rakni; s egyre többről kell számot adni.

Sétahajózás a Néván

A szőke-szürke víz hajót sétáltatott, szelíd volt, játékos és hatalmasan szerény; kétoldalt: történelem, kövekbe rakott; s csak ringott lassan két parány: a hajó meg én.

tiíd

Új verseskötefek a költészet napjára

Egy sor új verseskötetet küldenek az üzletekbe a könyvkiadók április li-re: a költészet napjára. Az újdonságlista tartalmas, szép kiállítású könyveket ígér; időrendben és a szerzők tekintetében egyaránt színes lesz a választék: Fazekas Mihálytól Komjáth Aladárig — a mad költők doyenjétől, Gellért Oszkártól, az első kötetével jelentkező fiatal Bella Istvánig.

Hamarosan nagy példányszámú prospektust ie- lentet meg a könyvkiadók és terjesztők tájékoztató központja a tavaszi könyvújdonságokról és a közelmúltban megjelent lírai kötetekről. A Szépirodalmi Könyvkiadó a költészet napján Szegeden nagyszabású költő—olvasó-találkozót rendez majd fővárosi és szegedi lírikusok részvételével.

Hamlet

a kulisszák mögül

Az 1601-es év egyik derűs napján William Shakespeare bekopogott a színház igazgatójához.

„Van egy jó ötletem egy színdarabhoz” — mondta. „Ifjú királyfiról szol a történet, a neve Hamlet. Megöli a zsarnok, gonosz királyt, aki durván elnyomja alattvalóit. Hamlet kezébe veszi az ország sorsát, sokáig él boldogan, s uralkodik a nép javára.”

Az igazgató Shakespeare- re pislogott és ezt mondta: „Shakespeare, Shakespeare, az ön ötletei... Ügy viselkedik, mint egy gyerek. Mást sem tud, csak királyokat gyilkolni. Mintha

Katsányi Pél rajza

nem lenne így is elég bajunk itt, Angliában. Gondoljon a megboldogult királynőre ...”

Shakespeare szégyenkezve elpirult. „Nem ragaszkodom ahhoz, hogy a darab színhelye Anglia legyen ... Mit szól... mondjuk, Dániához?”

„Dánia? Ez már jobb. Persze végeredményben mindegy, hogy Dánia vagy nem Dánia; a király, az oégiscsak király. Hová jutunk, ha X. Y. királyfi megölheti az uralkodót csak azért, mert az igazságta- an? A színháznak nevelő unkciója is van. Shakespeare, és erre fel jön ezzel

az igazságszolgáltatással. Van, aki úgy látja, hogy igazságtalan a dolog, van, aki nem ... Ilyen az élet.”

„Megölhetnénk családi okokból is” — folytatta Shakespeare engedékenyebben.

„Hm, családi okokból, ez már valamivel jobb”— helyeselt az igazgató. „Minden családban akad viszály, még egy királyi családban is.”

„Képzeljük ed például, hogy a mi királyunk Hamlet nagybátyja, aki megölte Hamlet édesapját és feleségül vette az édesanyját” — improvizálta a storyt Shakespeare, hogy csökkentse az igazgató felderengő aggályait. „Érti ugye: féltékenység, ödipus-kom- plexum, ésatöbbi...”

„Komplexum; ez jó” — hagyta helyben az Igazgató, „ezt szereti a közönség. De valami mégsem stimmel: egy komplexum miatt a saját nagybátyját meggyilkolni? Ez isteni törvény ellen való. Istené az igazságszolgáltatás és nem az uno- kaöccsé.”

„Isten?” — örvendezett Shakespeare. „Jsten jelt adhatna Hamletinek. Megjelenhetne, mondjuk, egy angyal, aki a fülébe súgná: öld meg a nagybátyádat!’

„Mit beszél itt össze-visz- sza, Shakespeare?” — csattant fel az igazgató. „Misztérium-játékot csinálni? Angyalokról hallani sem akarok!”

„Mit szól egy szellemhez? Például a megölt atya szelleméhez?” — ajánlotta Shakespeare kétségbeesetten.

Az igazgató leverten bámult ki az ablakom. „Az atya szelleme? Ami azt illeti, nem rossz. Utóvégre családi konfliktusról van

szó. És így egyúttal a mennyország problémája is meg lenne oldva. De tudja, utálom az olyan darabot, amelyben szellemek vannak. Látott már szellemet? Ugye nem. Én sem. Itt-ott lehet hallani különböző kísértetekről, de őszintén szólva, normális ember még nem látta őket”

„Talán Hamlet sincs egészen rendben” — vélte Shakespeare és kifejező kézmozdulattal homlokára bökött, azután hízelegve az igazgatóra pillantott.

„Örült?” — az igazgató nevetett. „Ez mulatságos. A közönség szereti az ilyen dolgokat. Egy fickó szaladgál le-fel a színpadon és képtelenségeket mesél... Jó, jó, de hogy akarja bizonyítani, hogy őrültről van szó?”

„Ezt még nem tudom.” Shakespeare egy pillanatig habozott. „Talán egy lányt is be lehetne iktatni a darabba? Érti, ugye: egy gyönyörű, fiatal lányt.”

„Na, na, és?” Az igazgató gyorsan feléledt.

„A lány szereti Hamletét, de az nem akar tudni róla.”

„Nem akar tudni róla?”

„Nem.”

„Akkor tényleg őrült!” — helyeselt az igazgató.

„Na ugye, most már ön s be’átja!” — kiáltott lelkesen Shakespeare. „Nos, hogy állunk a darabbal, igazgató úr? El van intézve a dolog?”

Az igazgató mélyet lélegzett. „Tudja, Shakespeare, maga az én gyöngém. Rettenetes meséket talál ki, aztán, amikor a darabjaiért szégyenkeznem kell, akkor sehol nincs a művész úr. Az igazgató, az a felelős mindenért. Kérem, gondolkozzon : annak az őrült Hamdetnek feltétlen meg kell ölnie a királyt, a saját nagybátyját ahhoz, hogy megszerezze a trónt és ho&z- szan, boldogan uralkodhasson? Legyen könyörületes, Shakespeare, ez badarság. Okvetlen meg kell ölni azt a szerencsétlen királyt?”

„Nem tudom” — mondta bizonytalanul Shakespeare. „Nem mondom, hogy okvetlen ölje meg. De ha nem teszi, miről szóljon a darab?”

„Na igen, miről is? Bocsánat, utóvógre maga az író, vagy nem? Talán arról, hogy ez a, na, hogy is hívják? ...”

„Hamlet”

„Buta név. Szóval... hogy a maga őrült Hamletiének lelki konfliktusa van. ölni vagy nem ölni?”

„Lenni, vagy nem lenni! Ez egészen jó!” — mormogta Shakespeare félhangosan. „A végén pedig Hamlet is meghal anélkül, hogy valamit is véghezvitt volna...”

„Felőlem meghalhat ahhoz semmi közöm” — jelentette ki az igazgató és felállt a székről. „Menjen haza, és törje a fejét tovább.”

Kezet fogott Shakespear- rel, jóindulatúan megveregette a vállát, és az ajtóig kísérte.

„Jó, megírom úgy, ahogy kívánja. Előadja a darabot?” Ez a kérdés már az ajtóban hangzott el.

„Vigye ed az ördög, előadom! ...” — intett rezig- náltan az igazgató, és visz- szament az íróasztalához, melyen sokkal fontosabb darabok vártak már arra, hogy elolvassa őket.

Fordította: Klavács Jánosné