Békés Megyei Népújság, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-27 / 73. szám

Tóth Dezső:

Közönség — művészet és a kispolgári ízlés-örökség

A z utóbbi időben szem- " mel láthatóan kerülnek előtérbe a művészet és közönség viszonyát, kapcsolatát érintő kérdéseik. S ez így is van rendjén. Míg a művelődéspolitika, az oktatás, népművelés, a műsor- és terjesztési politika révén hatalmas erőfeszítéseket tett és óriási eredményeket ért el a művészeti kultúra általános színvonalának emelésében — addig a szőkébb értelemben vett művészeti közéltet jóval kevesebbet foglalkozott művészet és tömegek kapcsolatának kérdéseivel. Művészetelméleti es müvészetlkritikai életünknek sokáig jellemzője, volt s bizonyos mértékig még ma is jellemzője az az egyoldalúság, hogy a művészeti folyamatnak csak egyik részét: az esztétikai elvek, valamint a mű és a valóság viszonyát tartják szem előtt. Holott a művészi folyamat egészeihez természetszerűen tartozik hozzá a művek legszélesebb tömegekre gyakorolt hatásar Illetve a közönségigény visszahatása a művészetekre. Az elmélet és kritika nem állhat meg az esztétikai elvek kimunkálásánál, alkalmazásánál, tevékenysége csak akkor válhat teljessé, ha figyelembe veszi: az egyes irányzatok és művek az adott körülmények között hogyan és mienpyiben hatnak — vagy nem hatnak. És, hogy nincs öncélú művészet, az nem csupán annyit jelent, hogy a művészi alkotások szükség-' képpen társadalmi állásfoglalást hordoznak — hanem a művészi hatás csak közönségre találva bontakozhat, ki, válhat reális társadalmi hatóerővé.

L| űvészet és' közönség * * [kapcsolata a kapitalista társadalomban egyre mélyülő válságot mutat, mindinkább elválik, elkülönül egymástól a keveseknek szóló arisztokratikus művészet és a széles tömegeknek szánt kommerciális művészeti tömegtermelés. A szocialista kultúra egyik legalapvetőbb célkitűzése éppen ennek az ellen tmondásnak a feloldása. A szocialista m ű vésze.tpoli tika azokból a gondola tokiból indul ki, amelyeket Lenin fogalmazott meg Klara Zetkinnel való beszélgetése során, ’’A művészet a népé, legmélyebb gyökereit a széles dolgozó tömegek sűrűjébe kell lebocsátania. Ezeknek a tömegeknek érzéseit, gondot. * kodását és akaratát kell ösz- szefognáa, őket kell felemelnie. Kell-e egy törpe kisebbségnek finom édes biszkvi- tet felszolgálnunk, amíg a munkás- és paraszttömegeik fekete kenyéren tengődnék? Ez magától értetődik, nemcsak a szó betű szerinti értelmében gondolom;

hanem képletesen is — mindig a munkásokat és parasztokat kell szem előtt tartanunk. Az ő kedvükért kell megtanulnunk gazdálkodni, számot vetni. Vonatkozik ez a művészet és a kultúra területére is. Ahhoz, hogy a művészet közelebb jusson a néphez és a nép művészetéhez, először is fel kell emelnünk a közműveltséget és az egyetemes kulturális színvonalat.”

Uogy ma miind többet

11 beszélünk a művészet és közönség kapcsolatáról, az korántsem azt jelenti, mintha eddig szem elöl vesztettük volna ezt a legfontosabb szempontot. Sak_ kai inkább arról van szó, hogy a kultúrforradalom kibontakozásának új állomásához érkeztünk, hogy a művészet és széles tömegek kapcsolata új kérdéseket állított előtérbe. A mai helyzetet ugyanis az jellemzi, hogy — számos fejlett tőkés országtól is méltán irigyelt — eredményeket értünk el éppen „a közműveltség, az egyetemes kulturális színvonal” felemelésében, airnitLenin a művészeté^ nép kapcsolatának egyik előfeltételéként jelölt meg. Ugyanakkor ennek alapján, s főként a rádió és televízió

Vészi Endre:

Hirtelen tavasz

révén mind szélesebb tömegek váltak és válnak a művészetnek élvezőivé, a műalkotások mind szélesebb körű visszhangot váltanak ki, a művészeti közvélemény egyre szervesebb tényezőjévé válik a művészeti folyamat egészének, igényei, befolyása egyre hatékonyabb alakítója a szőkébb értelemben vett művészeti élet légkörének. Éppen ezeknek az eredményeknek, a kultúrfor- radalom kibontakozásának következménye, hogy manapság kerül sor a kulturális statisztikák, a terjesztési adatok, számok tüzetesebb elemzésére, a közönségigények differenciáltabb megközelítésére, a művészi kultúra még megmaradt ,.fehér foltjainak” feltárására és felszámoláséra.

S az sem véletlen, hogy „csak ma’' esik több szó az ízlésről.

i A z ízlés ugyanis feflef- 1 ” tébb konzervatív. Kialakulása igen sok tényező (otthoni és munkahely-környezet, városkép, stb.) összetett hatásától függ és már viszonylag korán, fiatal kor. ban kristályosodik egy- egy emberben. Éppen ezért az ízlés félöntudatos reflexek rendszerévé, igen mélyen gyökerező sajátosságává válik az egyes embernek, amit jóval nehezebb befolyásolni, alakítani, formálni, mint a tudatos ismeretvilá- got. Főként ezzel függ ösz- sze, hogy míg a kultúrforra. dalom a legszélesebb tömegek számára biztosította az általános és szakismereteket, emelte a műveltségi színvonalat, addig az ízlés fejlődése ezzel a folyamattal nem tartott lépést. Ma már nem a műveletlen ember a „gyakori” — hanem az a jelenség, hogy művelt embereknek éppen széles ismeretkörükhöz mérten elmaradott az ízlésük. És ez azt is jeleníti: épp az ízlés területén számoltuk fel még legkevésbé a múlt káros örökségét. Nem valamiféle mulasztásról, hanem az elért eredményeink alapján szükségképpen ma előtérbe került új problémáról van tehát szó.

A káros örökség — leegyszerűsítve — főként a sznobizmusban és az ún. kispolgári ízlésben, azok továbbélésében nyilatkozik meg. Egyaránt jelen vannak a közönség egyes rétegeiben és a szőkébb értelemben vett művészeti életben; egymást kölcsönösen „táplálják”; együttesen pedig művészeti arisztokratizmusnak és művészeti’ tömegtermelésnek azt a kapitalizmusra jellemző kettősségét konzerválják, amely a művészet és tömegek egészséges kapcsolatának körülményei közt is egyik legnagyobb akdálya.

A z ízlés azonban — ha

” „konzervatív” is — korántsem változtathatatlan, amint azt a polgári kul_ túrpesszimizmus számos képviselője hirdeti. A szocialista társadalom szerkezete és célkitűzései lehetővé tették és teszik a sznobizmus és kispolgári ízlés elleni harcot, s hiba volna lebecsülni mindazt, amit ebben a takániteíben eddig elértünk. Nemcsak a műsor- és terjesztési 'politika figyelt fél a helytelen ízlésorientáció jelenségedre, de számos bíráló cikk, tanulmány született és születik a sznobizmusról, gdccsről, kispolgári szentimentalizmusról, a szórakoztató műfajokban jelentkező kispolgári ízlés megnyilvánulásairól. Az ilyen természetű közvetlen harcra — s még az eddigieknél is hatékonyabbra — természetesen szükség van. Emellett azonban nem szabad szem elől vesztenünk, hogy "az említett rossz tendenciák nemcsak egyszerű ízlésörökséget jelentenek. Azt is. De fennmaradásukban társadalmi tényezők is közrejátszhatnak és játszanak. Azaz a sznob és kispolgári ízlés elleni harcot nem lehet elválasztani a kispolgári szemlélet, életforma, életvitel elleni harctól.

Hirtelen tavasz ez, váratlanabb, mint hogyha éjszaka kelne a nap, mint egy nagy söntésben a rézcsapok, nem is a napfény,

a kedvünk ragyog, nem is a napfény, s nem künn — odabent, vérpiros félhomály, kiált a csend, szűk lett az utca s mint gallér — szorít, szertegurulnak a gyerekkocsik, összefogóznak a fiatal fák,

fényes a folyó mint ezüst csapágy: hirtelen tavasz- ez, váratlanabb, mint hogyha éjszaka kelne a nap.

*

Februári május februári fényei itt- vagy tenyeremben kalimpál szíved, én vagyok kezedben februári május februári fényes aranykard a ködben!

Sülé István

Cementgyár

„A ki spoil gärt szemlélet egyik megnyilvánulása — hívják fed a figyelmet az Ideológiai Irányelvek — az apolitikusság és a .közügyék iránti közömbösség. Még ma sem tűnt el teljesen az a régi gondolkodás és magatartásmód, amely bizalmatlanul és hitetlenül tekint a közélet új lehetőségeire, igyekszik távol maradni mindentől, ami szerinte túlmegy a szűkén vett egyéni érdekeken, a magánéletet körülbástyázva, a közügyek- töl elzárva keresd az egyén érvényesülését és boldogságát.” Ez a társadalmunkban még jelenlévő szemlélet és életforma a legfőbb melegágya a kispolgári és sznob ízlésnek. Mert az apalitikus, közügyek iránt érdektelen szemlédet természetszerűen ellenáll az igazi művészetnek, amely mindig társadalmi felelősségre ébreszt, mindig erkölcsi és intellektuális erőfeszítést kíván s mindig igényt és követelményt is támaszt — élvezőjében. A giccsmek, szenti- mentalizmusnak ezzel szemben mindig a társadalmi igénytelenség, erkölcsi tar- talmatlanság, a könnyű megközelíthetőség, az erőfeszítés nélkül megszerezhető, hatás a jellemzője.

A kispolgári ízlés elsősorban a múlt káros öröksége, de nem pusztán a maga tehetetlenségi nyomatéka révén él tovább. A nyugati polgári hatás mellett az á szemlélet és életforma is konzerválja, amely; a maga szűk köreit, " individuális „nyugalmát”, üres „békéjét” félti az igazi művészet vallató, felrázó, társadalmi lag elkötelező élményétől. S ezzel függ össze, hogy a kis. polgári szemlélet miért éppen a szórakoztató műfajokban és műsorokon tudja reg~ inkább érvényesíteni ízlését. Hiszen számára a szórakozás igénye a művészeti igénnyel azonosul. Ameny- nyire természetes és jogos, hogy minden, dolgozó ember kikapcsolódásra, szórakozásra is igényt tart, ugyanannyira „természete” a kispolgári magatartásnak, hogy a művészetektől csak szórakoztatást vár el. Ez az egyoldalú tájékozódás mintegy tömöríti, koncentrálja ezeket a rétegeket, amelyek mint „közvélemény” tényleges arányukat messze meghaladó mértékben jutta‘;ák kifejezésre — sokszor nem is eredménytelenül — igényeiket.

Qe a sznobizmus is ugyanerről a tőről fakad. A sznobot végső soron ugyanaz a társadalmi szkepszis, dezilluzionáltság tereli az irodalmi, művészeti kuriózumok irányába, mint ami a kispolgárt a giccshez és szentimemtalizmushoz. Amik iránt ma a sznob elsősorban érdeklődik: a szélsőséges polgári avant- gardizmus, absztrakcioniz. mus, modernizmus — azo- at ugyanúgy a társadalm vonatkozások kiiktatása, ugyanúgy a szociális tai-taL matlanság jellemzi, mint f giccset és szentimentaiiz - must. Kedvelt „művészeteiknek” csupán formája különbözik — apolitikus. társadalmilag közömbös lényegük azonos.

A kispolgári ízlés e két változatával szemben tehát nemcsak közvetlen vitával.' bírálattal, a kiadók, szerkesztőségek, stúdiók részéről nemcsak nagyobb éberséggel kell harcolni, de az aktív, eleven, széles körű közéi etiség kibontakoztaá - sával — közvetve is — küzdeni kell.

i