Békés Megyei Népújság, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-10 / 34. szám
A MEGYEI PÁKTEIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Miért járnak vízben a lakók? — Szivárog-e a szivárgó? — Összedől-e a ház? — Van-e felelős? — A hirtelen jött enyhülés, s a gyors hóolvadás megemelte a talajvíz szintjét. Különösen azokon a helyeken, ahol amúgy is magas a vízszint. Békéscsabán a Bánszki utcai és Vilim utcai bérházaknál a lakók már napokkal ezelőtt észlelték, hogy a pincék egyre vizesebbek. Tegnap már arról kaptunk hírt, hogy jó néhány pincét bokáig érő víz borított el. Elterjedt olyan hír is, hogy a megemelkedett víz miatt az épület esetleg lesüllyed. Telefonon érdeklődtük meg illetékesektől, hogy mi okolta a pincék vízbeszivárgását és az épületek állagát veszélyezteti-e ez? Az ingatlankezelő vállalat műszaki vezetője, Hegyi Ernő kérdésünkre a következőket válaszolta: — Sajnos, semmit nem tudunk tenni. Ezek a házak még úgy épültek, hogy az alapozáskor szivárgórendszert alakítottak ki, amely összegyűjti a talajvizet és egy közös gyűjtőbe engedi, ahonnét szivattyúval lehet kiszívatni. Most amegemelkedetttalajvízszint miatt a szivárgókból felfelé jön a víz, így történhetett, hogy mintegy 120 fáskamrában csak gumicsizmában lehet közlekedni. Vállalatunk most az építőipari vállalatnál és a beruházónál megkeresi a tervrajzokat, mert ezekkel sem rendelkezünk, hogy a szivárgórendszert megismerve, talán majd szivattyúzással azért csökkentsük a víz mennyiségét' Intézkedünk, hogy téglát hordjanak ezekbe a pincékbe és legalább pallón keresztül tudják megközelíteni tüzelőjüket a lakók. — Miért épültek így ezek a lakások? — Erre csak az építőipari vállalat tud válaszolnd, de ml, sajnos, még a tervekkel sem rendelkezünk. Ezután megkerestük az építőipari vállalatot, ahol Korek Ferenc főmérnöktől ismételten megkérdeztük, miért épültek így ezek a házak. — A korábbi években épült bérházaknál a tervező előírása volt ez a szivárgórendszeres pinceépítés, ez bizonyos mértékig olcsóbbá tette az alapozást. Természetes, hogy a magas talajvízszint következtében már a pince padlózata fölé emelkedik a víz, amelyet csak szivattyúzással lehet eltávolítani. — Jelent-e ez különösebb veszélyt az épületre? — Nincs ok az aggodalomra, hiszen az alapozás mindig a talajvízszint alatt van, tehát a vízszint- emelkedés nem befolyásolja az épület állagát, nem okoz süllyedést. Az biztos, hogy a lakók részére kellemetlen, ezért helyes lenne a szivattyúzáshoz folyamodni. A kapott válaszok csak részben nyugtathatnak meg bennünket is, de azt hiszem, a lakókat még kevésbé. Ezért javasoljuk; O Jó lenne, ha az állami ingatlanoknak a tervét az építkezések befejezése után átadnák az ingatlankezelő vállalatnak, hogy a felmerülő problémák esetén ne kelljen külön haj tó vadászatot indítani a tervekért. O Az ilyen jellegű épületeket, ahol szivárgórendszer „véd” a talajvíztől, csak akkor tudnánk biztonságossá tenni, ha a meglevő szivattyúk mellé még egy biztonsági, gépjárműre szerelt szivattyúval is ellátnák az ingatlan- kezelő vállalatot, amely a veszélyeztetett pincéket gyorsan, időben tudná vízteleníteni. . a. i. Az ismeretterjesztés minőségi javítása a TIT elnökségi ülésének napirendjén Kétes szakértelem «■■■■■■■■MBU» Nem arról a rácsról van szó, ami a komor, masszív épületek ablakát védi a ki- és betolakodóktól. Sokkal kisebbről, de úgy látszik, annál ritkábbról. Ismerősöm felháborodva újságolta, hogy az elmúlt hetekben már „Tol- nát-B arany át” bejárta, csak az OFOTÉRT-üzletekben és a gyógyszertárakban nem kérdezte meg, hogy tartanak-e raktáraik hordozható cserépkályhához vasrácsot. Sehol nem kapott, csak tanácsot. A tanácsok közül is a legutóbbi vitte el a pálmát: — Mit vacakol azzal a ráccsal, öt évig használta a kályhát, vegyen inkább egy újat. A tanács hasznosságát és értelmét nem vitatom, csupán az jutott eszembe, hogy ha már kályhát gyártunk, vajon néhány „pótalkatrészét” miért nem lehet megkapni külön- külön. Valahol egy ajtó hiányzik, vagy éppen egy karika. Jó lenne, ha a kereskedelem illetékesei nemcsak igényelnék, de időnként egy elhasznált cserépkályha-darabot is „vágnának” az ipar felé. Talán a puffanásra felébrednének és időnként egy-egy ráccsal vagy ajtóval többet készítenének. (—czi.) A TIT Békés megyei szervezetének elnöksége február 9-én, Békéscsabán, az Értelmiségi Klubban tartotta idei első elnökségi ülését. A négy napirendi pont kiemelt témái közt kettő szerepelt: Erkölcsi nevelés az 1965/66-os évadban és Az alapozó természettudományi szaiktitkár az erkölcsi ugyancsak erre az időszakra vonatkozóan. Az első téma előadója, KökényeSi Tibor társadalomtudományi szakitkár az erkölcsi nevelés és a tartalmi munka ósz- szefüggóséről, ennek marxista etikai, közösségi, pedagógiai, történelmi, jogi és egyéb vonatkozásairól beszélt, hangsúlyozva a megyei állami és társadalmi szervekkel való szoros együttműködés nélkülözhetetlenségét. Hursán György természettudományi szaktitkár részletesen kifejtette az ülésen az alapozó természettudományos ismeretterjesztésnek az emberek tudatformálásában és ily módon az ipari és mezőgazda- sági termelésünk fejlesztésének a megalapozásában, szélesítésében játszott fontos szerepét A vitában Höhn József, a TIT t nemzetközi választmányának országos titkára a TIT Békés megyei szervezetének eddigi eredményét méltatta, egyben megjegyezte, hogy bő lehetőség áll a szervezet rendelkezésére az ismeretterjesztő munka fokozására, minőségi fejlesztésére. ‘ Dr Krupa András válaszában részletesen ismertette az elért eredményeket és azt, hogy mindezt a szükségeshez mérten fele annyi függetlenített munkaerővel érték él. Dr. Kertész Márton arról beszélt, hogy az ismeretterjesztés nemcsak TIT-feladat, de így sem könnyű. El kell jutni mindenüvé, hogy ne maradjon fehér folt sehol. Mindig erősíteni a dolgozó rétegek szocialista tudatát, hogy ne lehessen abba belopni kapitalista erkölcsöt, gondolkozást sem belülről, sem kívülről. — Érdemes jól dolgozni — bizonyára ezt vallják annak a 12 ifjúsági brigádnak a tagjai, akik a gyulai járásban dolgoznak a termelőszövetkezetekben. Most értékelik munkájukat. Dobozon ötezer, Kétegyházán 12 ezer forintot osztanak ki a legjobban dolgozók között. — Van-e ’társadalmi oka a válásoknak? Erről tartanak ismeret- terjesztő előadást, filmvetítéssel együtt Békéscsabán az I. kerületben, a Hazafias Népfront és a nőtanács rendezésében pénteken este a kerületi pártbázban. — A tavaszi munkákra való felkészülés során a békéscsabai termelőszövetkezetekben az ősszel vetett kalászosokra (mintegy 3 ezer hold) holdanként átlagosan 26—30 kiló műtrágyát szórnak majd. Pafyolaf-konferencia kezdődött 1970-ig megkétszerezik a ruhatisztító kapacitást Szerdám- a Technika Házában megkezdődött az úgynevezett Patyolat-konferencia, a II. Országos Textiltisztítóipari Tanácskozás, ahol 11 hazai és 5 külföldi szakember előadása alapján megvitatják a ruhatisztító ipar további fejlesztésének, a technológiák korszerűsítésének, s gazdaságosságának kérdéseit, és a tisztítással kapcsolatos egészségügyi problémákat. Az elhangzott előadásokból kitűnt, hogy hazánkban évente mintegy 7—8 milliárd forint értékű textíliát mosnak, tisztítanak a nagyüzemek, amelyek olyan techMire fordítják az igazgatói alapot? A Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának közgazdasági munkabizottsága a napokban tartott ülést, melyen az 1966 első félévi munkatervét vitatta meg. Az ülés napirendjén szerepelt az igazgatói alapok 1965. évi felhasználásának tapasztalatairól készített vizsgálat eredménye, melyet Lipcsei Imre ismertetett. A megye tíz különböző tevékenységet folytató termelőüzemében, illetve gazdaságában mérték fel, hogy milyen célra fordítják az igazgatói alapot. Az általános tapasztalat szerint a legtöbb helyen az előírt módon használják fel a szóban forgó keretet, akadtak azonban vállalatok, ahol a jutalmazásra szánt összegből bérjellegű és egyéb rendeltetésű kifizetéseket eszközöltek. Általános tapasztalat szerint a segélyezésre fordítandó összeget nem használják fel teljes egészében, másutt pedig a szakszervezet helyi szerveinek nem biztosítanak megfelelő beleszólást a segélyek odaítélésében. A Merkur közleménye A Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat értesíti a közönséget, hogy február 13-tól személygépkocsi-megrendeléseket — a Volga típus kivételével — nem fogad el. Volga gépkocsi 1967. évtől kezdődő szállításra rendelhető. nológiávai rendelkeznek, hogy az ott tisztított ruhák élettartama 15 —20 százalékkal nagyobb. Jelenleg az egy lakosra jutó, nagyüzemekben tisztított ruhanemű súlya évente 2,7 kilogramm, ami aránylag igen kevés, figyelembe véve, hogy Csehszlovákiában ez a mennyiség 5,6, az NDK-ban pedig 11 kiló. A vegytisztított ruhák egy lakosra jutó tétélszáma Magyarországon 0,4, Csehszlovákiában ez a szám 0,74, az NDK-ban pedig 1,84. Felmérték, hogy ha minden ruhaneműt házon kívül tisztíttatna a lakosság, minden ember számára 63 kiló ruhát kellene mosni, vegytisztításra ‘ pedig legalább négy ruhadarab kerülne. Ehhez természetesen két tényező szükséges: a hálózatfejlesztés és a kapacitás bővítése. Az új beruhá. zások segítségével 1970-ig megkétszerezik a textiltisztító ipar kapacitását. (MTI) BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tanácsköztársaság útja 5 T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra j3,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: 25 051 — Tegnap este rendezték meg Szarvason az Országos Filharmónia második bérleti hangver senyét. A Békéscsabai Szimfonikus Zenekart Ungvári Tamás vezényelte, míg az est szólistája Láng Gusztáv zongoraművész, a szarvasi zeneiskola igazgatója volt. — A közgazdasági technikumba jelentkezők közül e tanévben 360 fiatalt veitt fel a megyed művelődésügyi osztály. A továbbtanulási jogosságot figyelembe véve a jelentkezők 35,4 százalékát kellett elutasítani. — Mütrágyaszóró gépekből 29 darab áll a békéscsabai termelő- szövetkezetek rendelkezésére^ melyeket január 15-ig kijavítottak. A számítások szerint naponta 330 holdon tudnak e gépek fejtrágyázni. — Hogyan segíthetik a 'bevonuló KISZ-fiatalokat a KlSZ-titké- rok? Erről rendez előadást & Gyulai Járási MHS elnöke a KISZ-titkárok részére pénteken délelőtt. — Hány pajtás utazhat a békéscsabai téglagyári KlSZ-fiata- lokkal a Szovjetunióba? Ékről és a Hunyadi János Úttörőcsapat, valamint a téglagyári fiatalok együttműködéséről tartottak vitát a legutóbbi gyári KISZ vb-ülósen. — Megyei pedagőgus-bál február 19-en Békéscsabán. Belépőjegy-igénylés a 10—62 telefonon. W Időiárásjelentés Várható időjárás ma estig: Felhő- átvonulások, az északi országrészben futó havazásokkal. Mérsékelt, északira forduló és fokozatosan megerősödő szél. A hőmérséklet napközben főként északon csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—plusz 5, délen 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet északon plusz 1—plusz délen 6—10 fok között. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, alak felejthetetlen férjem, drága édesapánk és nagyapa, Horváth Károly temetésén megjelentek, fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek, sírjára koszorút és virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a Békés megyei és békéscsabai pártbizottságnak, a Mezőkovácsházi Járási Pártbizottságnak, a Békés megyei Gabonafel vásárlő és Feldolgozó Vállalat vezetőinek és összes dolgozójának, a DÁV dolgozóinak, a medgyesegyházi pártbizottságnak és idős kommunistáinak, a Békéscsabai Általános Munkás Dalkörnek, a honvéd helyőrség parancsnokságának, dr. Gedos Iván körzeti orvosnak, elvtársainak, barátainak, szomszédainak és minden kedvet ismerősének. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 113