Békés Megyei Népújság, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-06 / 31. szám
1966. február 6. 7 Vasárnap ^)tu'aiieuiok kípzéj a Sívhuji-íL Tizenegyedik éve adja ki a néphadsereg magasabb egységeinek parancsnokait a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia. Néhány sorban a hadsereg legmagasabb szintű akadémiáját lehetetlen bemutatni, de mégis megpróbálunk k^- pet adni e katonai intézmény munkájáról. 1950-ben létesült, s 1955 óta viseli történelmi múltunk egyik kiemelkedő hadvezérének, Zrínyi Miklósnak a nevét. Hallgatód tisztek, akik már legalább öt évet gyakorlati munkával töltöttek tisztté avatásuk után. Az akadémián magasabb szintű képzés folyik és a néphadsereg ezredéinek, hadosztályainak és magasabb kötelékednek parancsnoki karát biztosítja. Az ott folyó mimikát talán azzal lehet legjobban érzékeitetini, ha áttekintjük az akadémia tematikáját. Általános ismereti tantárgyak között szereped a matematika, a fizika, a kémia, az elektrotechnika, a kibernetika és különböző idegen nyelvek, A hadluA „távolba látó” műszerrel ismerkednek az akadémia hallgatói. A korszerű hadsereg valamennyi műszerét, felszerelését megismerik, működésének elvét megtanulják a tiszthallgatók. Egyetem pedagógiai ; szakát. Átlagban 8—10 éves oktatói gyakorlat áll mögöttük. Tanítják az orosz, német és angol nyelvet, de többen vannak, akik a francia, olasz, cseh, román és szerb nyelvet is ismerik. Hadseregünk tudományos fokozattal rendelkező tisztjeinek nagy része ezen az akadémián tanít vagyis a hadtudományi kandidátusok 60 százaléka. így hadseregünk nemcsak mint oktatási, hanem mint tudományos kutatóintézetre is támaszkodhat. Képeink illusztrálják a maga sább szintű parancsnoki karunk lehetőségeit a tanulásban. Az anyagi eszközök, műszerek, technikai berendezések, egyszóval, a korszerű haditechnika megismeréséhez szükséges felszerelései, a hallgatók rendelkezésére állnak. Büszkén nézhetünk parancsnoki Nagy jelentőségű a kutatómunka a parancsnokképzésben. karunkra: művelt, a haditudodományi tantárgyak sora sem katonai akadémia meülett tanári, arányokban jártas, meggondolt szűkebb: hadászat, hadműveleti mérnöki képesítéssel rendelkezik mherek állnak katonai egysé- ismeretek, általános és fegyver- és kivétel nélkül valamennyien ^eink élén. nemi harcászat, a hadművészet elvégezték a Marxista-Leninista * V, T. története és különböző katonai rendszerek elmélete, valamint katonaföldrajz. A technikai ismeretek bővítését jelzi a tantárgyak közül a rakétatechnika, a különböző tüzér, lövegtechnika, páncélostechnika, műszertechnika, híradó- és vegyi technika stb. A társadalmi tudományok ismeretét is megszerzik a parancsnokképző akadémián a hallgatók három, illetve- négy óv alatt. A magasabb szintű oktatásra jellemző, hogy a tisztek különböző szakokon tervfeladatot és bizonyos fokú tudományos szintű szakdolgozatot készítenek. Természetesen tanulmányaik során rendkívül nagy lehetőségük van a tudományos kísérletezésekre is. Nagyszerű az akadémia kapcsolata a különböző üzemekkel, valamint főiskolákkal és egyetemekkel. Időnként találkoznak és kicserélik tudományos tapasztalataikat. Néhány szót á tanári karról. Többségük a magasabb szintű Képünk a vegyi laboratóriumban készült, kísérletezés közben. Rájuk is vonatkozik... A szakmunkásképzésben ma még jelentős helyet foglal a magánkisipar. Nem kevés azon tanulók száma, akik kisiparosoknál ismerkednek választott szakmájuk gyakorlati fogásaival. Ez alapjában véve nem baj hiszen iparunk szakmunkás-utánpótlását biztosítani kell és sok esetben az állami szektor nem képes annyi tanulót foglalkoztatni, mint amilyen igény merül fel egy-egy szakmában. A baj csupán ott van, hogy több magánkisiparos elfeledkezik azokról a paragrafusokról, melyek a tanulótartást szabályozzák. A rendelet ugyanis előírja, hogy a tanuló hány órát köteles a munkahelyen, vagy a műhelyben dolgozni, ez pedig napi nyolc óra. Mégis az a gyakorlat, hogy átlagban napi tíz órát dolgoznak a tanulók, annak ellenére, hogy a KIOSZ rendelete is kötelezi a kisiparost a nyolcórás munkaidő betartására. Sajnos, ezekről a rendelkezésekről Vígh Imre szeghalmi kisiparos mit sem tud. Arról sem, hogy ma már kötelező a tanulók számára félévenkénti vizsgamunka készítése és beadása az iskolába. Ezt Vígh t Imre nem teszi lehetővé tanulói számára, amint arról a gyerekek panaszkodtak. A tanulók elmondották, azért már nem is szólnak, hogy tíz órát dolgoznak naponta, szombaton is ötig, de hogy a vizsgamunkát nem engedi elkészíteni, ezt fájlalják. Egyébként a munkaidővel van probléma Csete Imre sar- kadi kisiparosnál is. Több tanuló részéről olyan panasz is elhangzott, hogy az iskolai napokon a mester kötelezővé teszi a munkába állást. Bakos Géza orosházi kisiparos arról feledkezik meg, hogy a tanuló iskola ba járása kötelező. Nem eg} esetben fordult elő, hogy tanulóját önkényesen visszatartotta az iskolába menéstől, sürgős munkára való hivatkozással. Az említett példákon kívül még sorolhatnánk számos olyal. ahol visszaéléseket találunk. Államunk megad minden Támogatást a magánszektor számára is, de semmiképpen sem helyeselhetők azok a visszaélések, melyek helyenként a tanulók foglalkoztatása terén fellelhetők. Szükséges, hogy a KIOSZ illetékes vezetői alapos körültekintéssel vizsgálják meg a kisipari-tanulóképzést, és ahol a feltételek hiányoznak vagy törvénytelenségek tapasztalhatók, hatékony intézkedést hozzanak a szabálytalanságok megszüntetésére. Háló Ferenc Bűnügyi rovatunk jelenti őrizetbe véltél mellett indított a békéscsabai rendőrkapitányság eljárást Gyulavári András békés, csabai lakos eMan, aki február 3- án este az utcán minden további nélkül belekötött egy hölgybe, s azt utána tettlegesen bántalmazta. Garázda cselekedetét a segély- kiáltásokra oda siető járókelők közbelépésére hagyta csak abba. A megtámadott hölgy nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. • • • A gyulai járási, városi rendőrkapitányság közveszélyes munkakerülés, valamint titkos kéjelgés bűntette miatt őrizetbe vette Sülé Józsefné 37 éves gyulai, Békési Edit 19 éves gyulai és R. I. fiatalkorú, gyulavári lakosokat. A három nőszemély szórakozóhelyeken. bizonyos összegek kicsi, kardsával férfiakkal ismerkedett meg. Üzérkedés miatt indult két eljárás az elmúlt napokban. Az orosházi járási, városi kapitányság Komlósi Róbertné tótkomlósa lakos ellen kezdeményezett vizsgálatot, mert Orosházán, a hetipiacokon külföldről származó új ruhaneműkkel üzérkedett. A gyo. mai járási kapitányság Konyár Györgyné ellen folytatja az eljárást, aki falujában, Mezőberény- ben, valamint Hunyán mintegy 15 személy részére hozott külföldről ruhaneműt, s azzal üzérkedett. * * * A békési járási rendőrkapitányság a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás büntet, te miatt Domokos Gábor tarho- si postás ellen indított eljárást, mert meghamisítva a pénzesutalványokon a címzett aláírását, saját maga költötte el az összegeket. Az eddigi vizsgálat szerint mintegy háromezer forintot vágott igy zsebre. FELHÍVÁS a mezőgazdasági lakosság általános jövedelemadója és földadója 1966. évi kivetéséhez adóbevallás beadására. A mező- és erdőgazdasági ingatlant használók és a lótulajdonosok a jövedelemadó és a földadó 1966. évi kivetéséhez 1966. február 15-ig bezárólag adóbevallást kötelesek adui Adóbevallást köteles adni: az, aki 1966. január hó 1. napján az ország területén gazdaságilag művelhető 400 négyszögöl vagy ennél nagyobb területű mező- és erdőgazdasági ingatlant használ; az, aki 1966. január 1. napján kétévesnél idősebb ló (öszvér) tulajdonosa. ' Az adóbevallási nyomtatvány a községi tanács pénzügyi csoportjánál, illetőleg a városi tanács pénzügyi osztályánál szerezhető be. Késedelmes bevallás benyújtása esetén felemelt adótételt kell j alkalmazni. Addig, amíg az adó I960, évi kivetése megtörténik,az adó fizetésére kötelezett adózó az adó esedékes részleteit az 19é5. évi adókivetés szerint köteles fizetni • MEGYEI TANÄCS V. B. PÉNZÜGYI OSZTÁLYA, _____________________________ 24 t i