Békés Megyei Népújság, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-22 / 44. szám

1#66. február 22. 2 Kedd A Pravda vezércikke az új ötéves terv irányelveiről Kormányátalakítás Saigonban sági és pénzügyminiszter a mi ­niszterelnök tanácsadója lett, he­lyére Truong Than, kerül, aki 1963 végén töltötte be utoljára ezt a tisztséget. A közlekedési és szál­lítási miniszter Truong Van Thuan mérnök lett, míg a veterá­nok ügyeivel Nguyen Tan Hong alezredes foglalkozik majd a má­sik új minisztérium élén. A kormányátalakítást a tíz tá­bornokból élló legfőbb dél-vietna­mi hatalmi szerv határozta el az után, hogy Nguyen Van Thieu ál­lamfő és Ky miniszterelnök visz- szatért Honoluluból. Ky tábornok hétfőn sajtóérte­kezletet is tartott és közölte: kor­mánya a többpártrendszer vissza­állítását szeretné előkészíteni. Eb­ből a célból „politikai akciócsapa. tol*al képeznek ki”, hogy ezek majd feltámasszák a pártokat. A miniszterelnök világosan értésre adta, hogy többpártrendszerében nem lesz hely a DNFF számára, mert azt Illegális szervezetnek te­kinti. Ky élesen elhatárolta ma­gát Róbert Kennedy arra vonat­kozó javaslatától is, hogy a DNFF' et vonják be a kormányba. A dél­vietnami miniszterelnök a továb­Mennyiségi fejlődés minőségi feltételekkel ólakban közölte, hogy november­re elkészül az ország új alkotmá­nya és 1967-ben új választásokat tartanak. „Én nem jelöltetem ma­gam — jelentette ki u tábornok —, nem szeretem a politikát.'* ' Nguyen Cao Ky sajtóértekezle­tén beismerte, hogy az intézkedé­sek sikere végső soron a nép ál­lásfoglalásától függ, majd a kö­vetkező mondattal vélte elrémíte­ni országának lakosságát a sza­badságharcosok támogatásától: „Azok, akik a nyugodt életet he­lyezik előtérbe, gondolják meg, milyen élete lenne gyermekeik­nek a kommunisták uralma alatt.” A Reuter szerint a kormányát­alakítás célja az infláció lefékezé­se. Maga a miniszterelnök egyéb­ként nem hagyott illúziókat azzal kapcsolatban, hogy a lakosság gazdasági helyzete esetleg javulni fog. Kijelentette, hogy kormánya továbbra is nadrágszíj meghúzó ta­karékossági politikát fog folytat­ni, a gazdasági és szociális célok­ra folyósítandó amerikai segély- összegeket nem fogja a „nép élet- színvonalának emelésére pazarol­ni”. Harcok Jemenben Az AFP jelentése szerint a je­meni fegyverszünet életbe lépte óta az első súlyosabb harcokra került sor február 18-án Sanaa, a jemeni főváros közelében, amikor jemeni királypárti erők ütköztek még egyiptomi csapatokkal. Az ellenségeskedés az egyik jemeni törzs néhány tagja és egyiptomi őrjáratok közti lövöldözéssel kez­dődött. A Sanaa környékén állo­másozó egyiptomi erők ekkor a harcban álló járőrök segítségére siettek, mire á kírálypártl jemeni törzs szintén 'erősítéseket vetett a harcba. Három egyiptomi repülő­gép bombákat dobott a törzs szál­láshelyére. Végül a jemeni békéltető bizott­ság közbe 1 epésére megszűntek a harcok. Az első jelentések szerint az összecsapásnak mintegy húsz sebesiiltje van, az anyagi károk jelentősek. (MTI) , : Tarsziszt megosztották szovjet állampolgárságától Moszkva Angliai botrányos „vendégsze­replése” a polgári sajtó majdnem állandó témájává tette Valerij Tarszisz szovjet írót. Tarszisz, aki szovjet írói körökben nagyzá­si mániája miatt állandó nevetség tárgya volt, Angliában minden megnyilatkozását teletűzdelte „el­nyomatásának” ecsetelésével, köz­ben olyan kijelentéseket tett a szovjet rendszerre, amelyeket egyetlen ország hatóságai sem nézhetnének tétlenül. Szovjet állampolgárhoz nem méltó magatartása miatt a Legfel­sőbb Tanács Elnöksége most úgy döntött, hogy az 1938. augusztus 19-i törvény 7. cikkelyében foglal­tak alapján Valerij Tarsziszt meg­fosztja szovjet állampolgárságá­tól. (MTI) Moszkva A Pravda hétfői mama írja ve­zércikkében: Az új ötéves terv irányelveinek tervezete rendkívül nagy jelentő­ségű dokumentum, amely a XXIII. pártkongresszus elé kerül. Teljes meggyőződéssel mondhatjuk, hogy a térvezet megvitatásában az egész nép részt fog venni. A szóban forgó határozatokat az jellemzi, hogy valóban tudomá­nyos módon közeliük meg a nép­gazdasági feladatok megoldását, minden oldalról számításba ve­szik az objektív gazdasági törvé­nyek hatását és a termelőerők fejlődésében már elért színvona­lat. E határozatok lelje» mérték­ben megtestesítik a demokratikus centralizmus lenini elvét, amely­nek értelmében az egységes álla­mi tervezésnek párosulnia kell a vállalatok önálló gazdasági felszá­moláséval, a' központi gazdasági vezetésnek a helyi gazdasági kez­deményezéssel. A kérdések mély­reható ismeretével párosult a gya­korlati érzék, a megoldásra érett problémák operatív felvetése, a meghozandó döntések sokoldalú gazdasági megalapozottsága, a szubjektivizmus és a fellengzőssóg minden fajtájával szemben tanú­sított ikérlélheteUenség: ezek a gazdasági vezetés lenini stílusá­nak elengedhetetlen jellemvoná­sai. Ez a stílus, ez a kezelési mód jellemzi az új ötéves terv irányel­veinek tervezetét is. Az új ötéves terv jellemző sa­játossága a tudományos és tech­nikai haladás további meggyorsí­tása. a tudományos kutatások eredményeinek gyors és széles körű felhasználása minden ter­melési ágban. , Az új ötéves terv egyik alapve­tő célkitűzése a társadalmi terme­W1LSON MOSZKVÁBA ÉRKEZETT Moszkva Hatold Wilson brit miniszter­elnök hétfőn délután Moszkvába érkezett, hogy négy napon ke­resztül megbeszéléseket folytas­son szovjet vezetőkkel a vietnami helyzetről, a leszerelésről és a szovjet—angol kereskedelmi kap­csolatokról. GlZENOA ELTŰNT New Fork A UPI léopoldville-í tudósítójá­nak jelentése szerint Antoine Öl- zenga, a léopoldville-i Kongó volt miniszterelnőkkelyetlese i»merét­ién körülmények között eltűnt az országból. Léopoldville-i lapjelen­tés szerint Glzengu a múlt szom­bat éjjel a Kongó folyón Brazza­ville-be kelt át. A UPI hozzáfűzi, hogy Gi»en­get a múlt év novemberében en­gedték ki a háziőrizetből és vá­lasztották be a szenátusba. NASUTIONT FELMENTETTEK lIADÜGYMINMiZTERl TISZTSÉGÉBŐL Singapore Az AP hírügynökség hétfőn dél­után gyorshírben közölte, hogy a d Jakár tűi rádióban betemették: Sukarno indonéz elnök felmentet­te tisztségéből Nasution hadügy­minisztert. (MTI) lé* struktúrájának tökéletesítése, az ország gazdasági fejlődésére károsan ható aránytalanságok ki­küszöbölése. Ez vonatkozik min­denekelőtt a mezőgazdaságra. A szovjet nép az új ötéves terv­ben kitűzött feladatok megoldását úgy tekinti, hogy ezzel nemzetkö­zi köteleeségét teljesíti korunk alapvető forradalmi erői iránt. Az ötéves terv biztosítja a Szovjet­unió védelmi erejének további növekedését, ami lehetővé teszi a szovjet nép, az egész szocialista közösség még megbízhatóbb meg­védését az imperialista agresszió veszélyével szemben, erősíti világ­szerte a békeszerető és a felsza­badító erők állásait. (MTI) A Békéscsabai Városi Nőtanács február 21-én délelőtt 9 órai kez­dettel Békéscsabán, a városi ta­nács nagytermébe hívta össze a békéscsabai termelőszövetkezetek jól dolgozó asszonyait. A megbe­szélésen, Vrtiukó Andrásáé, a vá­rosi nőtanács végrehajtó bizottsá­ga tágjának megnyitó szavai Után Supala Pál elvtárs, a me­gyei pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője vitaindító előadást tartott. Többek között szólt arról, hogy a második ötéves terv célki­tűzéseit nem tudtuk teljes egé­szében végrehajtani. Különböző akadályok mlati a mezőgazdaság lemaradt a terv teljesítésével. El­mondotta azt ís, hogy tavaly 2&00 traktorral és 610 kombájnnal nőtt a termelőszövetkezetek géppark­ja megyénkben. Ez nagyban hoz­zájárult ahhoz, hogy a betakarí­tási csaknem teljes egészében gé­pesítettük Ezután beszélt az asszonyok odaadó munkájáról. Elmondotta, hogy a termelőszövatkezetekben a növényi érméié* i munkák na­gyobb százalékát női dolgozók végzik. Megyénk termelőszövetke­zeteiben 24 ezer nő szorgoskodik a földeken, az állattenyésztésben. Több olyan asszony van, aki ta­valy 700 munkaegységet teljesített és a jövedelme meghaladta a 15 ezer forintot. Supala elvtán* ezután a harma­dik ötéves terv célkitűzéseiről szólt. Többek között elmondotta, hogy az egyik legfontosabb fel­adat kenyérgabonából annyit ter­melni, hogy az fedezze az ország kenyérgabonasztikségletét. Arra kell törekedni, hogy az idén a ga­bonát gépi erővel takarítsuk be. Szólt arról Se, hogy az idén a zöld­ségtermelést mintegy 4060 ka- tasztrális holddal növelik. Ugyan­csak 4 ezer holddal növelik az ön­tözéses területet is. supala elv­társ ezután elmondotta, hogy az ár- és belvíz miatt nehéz esztendő előtt állunk, hiszen megyénkben mintegy 135—140 ezer hold van víz alatt és mintegy 150 ezer ka- taeztrális hold még szántatlan. A termelőszövetkezetek elsőrangú feladata, hogy mihelyt uz idő en­gedi, az elmaradt őszi munkákat minél hamarabb végezzék el. A tanácskozáson több asszony hozzászólásában arról beszélt, hogy az eddigieknél még szorgal­masabban dolgoznak. Petró Pdlné arról szólt, hogy a Lenin Terme­lőszövetkezetben korszerű barom- fikombinát épült, ahol mintegy 32 asszony dolgozik. Elhatározták, Saigon Nguyen Cao Ky tábornok, dél- vietnami miniszterelnök hétfőn rádióbeszédben jelentette be. hogy átalakította kormányát. A kabi­net kibővítését uz ország súlyos gazdasági és katonai helyzete tette szükségessé — mondotta. Az átalakítás során kél új mi­nisztériumot hoztak létre, az egyik a veteránokkal, a sebesültekkel és családjukkal, a másik a szállítás­sal és a közlekedéssel foglalkozik. Ezenkívül különmegbízotlat ne­veztek ki a menekültek, a hegyi­lakó lörzsek, a kikötök és az utánpótlás problémáinak megol­dására. K ülönbiróságot állítanák lel a gazdasági bűncselekmények megtorlására, ez elé állítják a korrupt polgári és katonai tiszt­viselőket. Truong Thai Ton eddigi gazda­hogy megalakítják a szocialista brigádot és mindent megtesznek azért, hogy elnyerjék a Szocialista brigád címet. Boros Gáborné, u nötanács me­gyei elnöke az asszonyok helytál­lásáról. Bocskai Mlhályné elvtáirs- nő, a békéscsabai párt iskola veze­tője pedig a női dolgozók tovább­képzéséről és tanulási lehetőségé­ről beszélt. A tanácskozáson fel­szólalt Várai Mihály elvtárs, a városi pártbizottság munkatársa is. Kiemelte, hogy a termelőszö­vetkezetek a különböző beruházá­sokkal biztos alapot teremthetnek a közösség számára. A tanácskozás végén Gyebnár Jánottné, a városi nötanács titká­ra a Szabadság Termelőszövetke­zet nőbizottságának átadta az el­nyert vándorzúszlót. Ezután a gyűlés részvevőinek Javaslatára az Amerikai Egyesült Államok kö­vetségének tiltakozó táviratot küldtek, melyben kifejezték fel­háborodásukat az amerikaiak vi­etnami agressziója elten. Jantyik Tibor Idestova egy évtizede, hogy " erőteljes harcot indítottunk az egyoldalú mennyiségi szemlé­let ellen és követelményként ál­lítottuk magunk elé a termelés tin. minőségi mutatóinak teljesí­tését. Lényeges fordulat azonban nem történt, nem is történhetett, hiszen itt nem egyszerűen „szem- léteiről” van szó, hanem az irá­nyítási rendszer természetéből ía- kadó következményről. Á közvet­len tervutasítás például jellegénél fogva mennyiségi utasítás; ennek teljesítésére mozgósítanak az anyagi és erkölcsi ösztönzők, ezt támogatta a merev árrendszer. Továbbá: a hápyadékérdekeltség ellentétben áll' a költségesebb, de jobb minőségű, korszerűbb ter­mékek gyártásával, inkább a régi gyártmányok egyre nagyobb mennyiségű előállításában teremt érdekeltséget stb. A gazdasági mechanizmus napirenden tevő re­formja ezért a mennyiség és mi­nőség egységének megteremtése szempontjából Is nagy jelentőségű. A kérdésnek van azonban gaz­daságpolitikai vonatkozása is. Né­hány évvel ezelőtt határozatok születtek az ipar szerkezeiének olyan átalakítására, amely jobban megfelel hazánk adottságainak, amely jobban igazodik a kül- és a belföldi igényekhez, egyszóval: amely nagyobb hatékonyságú a korábbinál. Ágazati szinten tör­tént is változás: csökkent a nagy áldozatokat követelő bányászat és viszonylag gyors ütemben növeke­dett a vegyipar aránya. Az észre­vehető változások ott következték be, ahonnan az állam beruházási eszközöket vont el és ahová be­ruházási eszközöket koncentrált. Természetes is, hogy egy nagy­arányú szerkezeti átalakítás egyik feltétele a beruházások, átcsopor­tosítása. Ilyen jellegű munkától azt várjuk, hogy lendületet ad az iparnak, gyorsul a fejlődés stb. Ám mit mutatnak a tények? A statisztikai adatok szerint az egész ipar évi átlagos növelési üteme 1949—1964 között 10,6, 1958—1964 között 9,2, 1960—1964 között 8,4 százalék volt, tehát egyre csökke­nő tendenciájú. Míg 1961-ben — az állami ipar termelése az előző év százalékában — 12 százalékkal, 1962- ben 8,9 százalékkal, addig 1963- bati 6,5, 1964-ben 8.4 és 1965- ben Ismét csak 5 százalékkal nőtt Idei népgazdasági tervünk az ipari termelés 4—6 százalékos növeke­désével számol. Az ipari termelés növekedési ütemének lassulása te­hát tendencia szérűvé vált. Vajon mi ennék az oka? Sókat hallunk qvról, hogy az ipar azt termelje, amire a bel- és külföldi piacon Szükség van. Csak azt és lehetőleg csak annyit. Hi-, szén az ésszerű tartalékokon túl gyártott felesleg importanyag, élő munka, eflergiapuzarlás. Rö­viden életszínvonal-csökkentés, lázért teljesen helyes a kormány­zatnak az a törekvése, hogy a ren­delés nélküli „túlteljesítést” bün­teti, hogy csak annyi termelést en­gedélyez, amennyire rendelés van. Ez azonban a dolognak csak az egyik oldala. Ugyanis az igényt, a tényleges rendelést — például a külkereskedelem részéről — je­lentősen befolyásolja, hogy mit és milyen minőséget gyárt az ipar milyen korszerű a termék stb. Hi­ába a termelési kapacitás, ha az gyenge vagy közepes minőségű terméket állít, elő vagy éppenség­gel régi, elavult konstrukciót. Ilyen esetben a vevő más terme­lőhöz fordul, ha lehet, mással he­T ermelőszö vetkezeti asszonyok parlamentje Békéscsabán

Next

/
Thumbnails
Contents