Békés Megyei Népújság, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-16 / 13. szám

KÖRÖSTÁJ ________KULTURÁLIS melléklet A középfokú oktatásról M int ismeretes, a Parla­ment legutóbbi üléssza­kán napirendre kerültek az iskolareform végrehajtásának tapasztalatai, s a vitában meg­különböztetett figyelmeit for­dítottak a középiskolákra. Az is köztudott már, hogy itt né­hány vonatkozásban változta­tásokra lesz szükség. Ám ép­pen ez okoz gondot a pálya- választás előtt álló fiatalok­nak, s a nekik tanácsot adó szülőknek, pedagógusoknak. Mindenekelőtt az foglalkoztat­ja őket, lesznek-e módosítások már az új tanévben, s mi lesz a sorsuk azoknak, akik most végzik a bírált és változtatá­sokra ítélt iskolatípusokat. Kezdjük a gimnáziumokkal. Ez az iskolatípus a jövőben is megmarad, mégpedig elsősor­ban azok számára, akik 14 eves korban az egyéni elkép­zelések vagy a lehetőségek hi­ányában még nem tudnak pá­lyát választani, s azoknak, akik már az általános iskola elvégzése után elhatároztak, hogy később egyetemen vagy főiskolán fognak tovább tanul­ni. A gimnáziumokban lényegé­ben kétféle változtatásra, mó­dosításra lehet számítani. A | z egyik a tanulók szá­mának csökkenése. Ami a gimnáziumi férőhelyek számának csökkenését illeti: ennek üteme attól függ, mi­lyen gyorsan fejlődnek a szak­középiskolák. Mert a jövőben sem lesz kevesebb középisko­lai férőhely, csupán a középis­kolai típusok közti arányok változnak. Tehát, ha kevesebb lesz a gimnáziumi osztály, több lesz a szakközépiskolai. S hogy ez mikor kezd realizálódni? Csupán az 1967—68-as tanévtől, s az ősszel lényegében ugyan­annyi fiatal gimnáziumi felvé­telére kerülhet sor, mint amennyire az idéh. A gimnáziumokban szüksé­gessé vált másik változtatás az 5+1-et érinti. Mint ismeretes, az 5+1-es gyakorlati foglal­kozások szakmai előkészítő jellegét törölték, s ezzel együtt megszüntették a szakmai mi­nősítő vizsgákat is. Ám mind­ez nem vonatkozik azokra, akik jelenleg ilyen előképző jellegű 5+1-es oktatásban ta­nulnak. Engedélyezni fogják a minősítő vizsga letelteiéit mind­azoknak, akik még ilyen ok­tatásban vesznek részt, ha egy-egy iskolában 10—15 diák jelentkezik rá. Nem lesznek tehát „becsapva” azok, akik­nek annak idején megígérték, hogy az 5+1 segítségével rövi- debb idő alatt jutnak szakmun­kásbizonyítványhoz. Egyébként a gimnáziumok gyakorlati oktatása a jövőben is megmarad — elsősorban a heti 2 órás foglalkozások for­májában, sőt, ahol lehetőség van rá, az 5+1 keretében is —, de szakmai előképzés helyett pedagógiai feladattal. Mert azzal továbbra is törődni kell, hogy a fiatalok megszeressék a fizikai munkát. | ényegesebb változásokra a szakközépiskolai és a technikumi oktatásban lehet számítani. Eddig a szakközép- iskolák szakmunkásokat, a' technikumok pedig középfokú technikusokat képeztek, s mindkét típus érettségit is nyújtott. Kiderült azonban, hogy a szakmunkások közép­fokú képzésére való törekvés elsietett volt, s ezért most kimondták, hogy a szakmun­kásképzés bázisa továbbra is a szakmunkástanuló-iskola lesz. Ami pedig a középfokú technikumokat illeti: ezek megszűnnek, a technikusképzés pedig — a szakminisztériumok irányításával — az üzemekre épül, mert így jobban figye­lembe lehet venni a termelés igényeit, a munkahelyek adott­ságait. A jövőben tehát üzemi gyakorlattal és érettségivel le­het technikusi oklevelet sze­rezni. Mi lesz a jelenlegi szakkö­zépiskolák és középfokú tech­nikumok helyett? Szakközép- iskolák lesznek, de más jelle­gűek, mint a maiák. Az új is­kolában nem ( szakmunkásokat fognak képezni, de nem is technikusokat, hanem közép­fokú szakmai képzettséggel rendelkező szakembereket. És hoigy mit jelent mindez, arra a következőket lehet elmondatni: eddig a szakközépiskolák mint­egy 300 szakmában, a techniku­mok pedig 70 szakirányban képeztek: az új típusú szakkö- zépdskol ákban 35—40 féle szak bevezetése látszik reálisnak. A jövő szakközépiskolái tehát á jelenlegi technikumoknál is át­fogóbb ismereteket fognak nyújtani. Ez természetes is, fii- szén a pontos munkakör majd ae üzemekben dől ed, mégpe- dák kellő gyakorlat után. Az új iskolatípus elvégződ a többi kö­zött minős'éigellenőrök, tech­nológusok, részlettervezök, programozók, normások, mű­szaki rajzolók vagy éppenség­gel szakmunkások lesznek, el­Gerhard Häuf: sösoTöan a gyakorlat, nem pe­dig a bizonyítvány alapján. Pontosabban: az iskoláiban szerzett bizonyítvány lehe­tőséget ad arra, hogy az adott szakirányon belül, bármely középfokú szakmai végzettsé­get igénylő munkakört betölt- hessenek a fiatalok, de nem dönti el eleve, hogy az egyik­nek szakmunkás, a másiknak pedig technikusi beosztást kell biztosítani. A munkahelyek el­osztása az üzemek igényedtől és a fiatalok rátermettségétől, ké­pességétől függ majd. F elmerül a kérdés: ml történik azokkal, akik a mai szakközépiskolákba, illet­ve technikumokba járnak, s egyáltalán milyen hatással lesznek ezek a módosítások az idei középiskolai felvételek­re? Válaszként elmondhatjuk: egyrészt a most tanulóknál nem lesz változás, másrészt, az új szakközépiskola kialakítá­sára csak az 19G6—67-es tanév­től kerül sor, s akkor is fő­ként azokban a szakágazatok­ban — például az egészség- úgyi szakközépiskolákban —, amelyekben a módosítások nem lesznek számottevőek. Végül szólni kell arról, hogy az új tanévben a közép­iskolai férőhelyek száma nem növekedik, holott az idén többen végeznek az általános iskolákban, mint tavaly. Ez kétségtelenül okoz majd bizo­nyos feszültséget, különösen, ha figyelembe vesszük az utóbbi évek közhangulatát, amely szerint szinte „illetlen­ség” volt nem tanulni tovább középiskolában. Csakhogy ép­pen ezen a helytelen közhangu­laton kell változtatni, hiszen a népgazdaság igényei azt dik­f Szalay Ferenc laaaaaaaBBaaaaaaaaaaBBaaaaaaaaBi Freskóterv iBaacaaaBaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa«aBaaaaaaaaaBBaaaaajaaaBaaaaaaaaaaaaaaaaaaa BaccacUo- 65 L Maestro Fridolin Schullze felesége nélkül utazik sza­badságra. A házasságtörés feltett szándéka. Ügyeske­dései ellenére szándékát nem tudja végrehajtani és egy lesújtó tapasztalattal gazdagabban tér vissza éle­te párjához. * Amikor a megható törté­netben Alibechel elvégezte kötelességét, én kerültem sorra, bár tulajdonképpen nem tartoztam szorosan a tárgyhoz; de ha a szerelem­ről van szó, a kísértésnek nem tudok ellenállni. Kol- leginák, mondtam, de azon­nal kijavítottam magam és újból kezdtem: kedves ba­rátnőim, engedjétek még, hogy én is meséljek nektek egy történetet. Olyan or­szágiban játszódik, ahol az ördögöt szintén a pokolba küldik, de a tisztítótűz láng­jait a szocialista morál ész­szerűen megzabolázza! lm halljátok történetemet. Maestro Fridolin Schuit- ze, donna Elíriedével tizen­öt évi házasságot morzsolt már le és azon gavallérok közé tartozott, akik alkalom- adtán több figyelmessé­get szentelnek a titkárnő­nek, mint hites feleségük­nek. Mivel szerelmi élete zenitjét már jócskán túlha­ladta és a túlzott válogatás sem tartozott már erényei közé, lázasan kereste az al­kalmat, hogy hajdani ellen­állhatatlanságát még egy- szer-kétszer bebizonyítsa. Évi szabadságának ideje ro­hamosan közeledett, s vele együtt elérkezettnek látta a cselekvés pillanatát. Így szólt tehát donna Elfriedé- hez: ,,Rendiben van, asz- szony, tudom, hogy te job­ban szereted a csúcsokat, mint a hullámtörést, én vi­szont szívesebben sütkére­zem a homokban, minthogy kifárasszam magam a hegy­mászással, cselekedjünk úgy, ahogy modem embe­rekhez illik. Te menj Thü- ringiába, én pedig, ha fájó szívvel is, nélküled hódo­lok majd a tengernek He- ringsdorfban.” És így is cselekedtek. Maestro Fridolin megér­kezve Heringsdorfba, rög­tön a strandra sietett, ahol illő, ugyanakkor félre­érthetetlen módon közele­s tálják. liogy minél több fia­talt irányítsanak szakmunkás- tanulónak. itt kell megemlítenünk, hogy a jövőben széle­sebb kapu nyílik a szakmun­kás-iskolákból jövő továbbta­nulók előtt is: a szakmunkás­tanuló-iskolákat mindjobban középiskoláknak — be nem fe­jezett középiskoláknak — tehet tekinteni, mert lehetőség lesz rá, hogy az itt végzettek 2—3 év alatt, munka mellett, érett­ségi bizonyítványt szerezhesse­nek. Nem a továbbtanulás előtti út elzárása tehát a cél, amikor nem növelik a közép­iskolai férőhelyek számát, ha­nem a szakmunkásutánpótlás biztosítása, a népgazdaság igé­nyeinek a kielégítése. Ezt szolgálja az a terv is, hogy a jövőben úgy kell fejleszteni a szakmai ismereteket nyújtó középiskolák hálózatát., hogy túlsúlyba kerüljenek a gimná­ziumokkal szemben. Ez azon­ban nem a következő tanév terve, hanem a későbbieké, mégpedig megfelelő átmenetek biztosításával. Tóth László Sass Ervin: Csillaghajó Fenn az égbolt csillaghajó csillaghajó csoda hajó az evezőm ropog feszül fény fellobban fény elmerül csillagok közt rátalálni azt az egyet megcsodálni / ami enyém csalt az enyém sorscsillagom úgy hiszem én a zsebembe elrejteném hogy didereg kicsi szegény és vele kószálnék a nagy fekete égen s ő világítana nekem mert ő a bölcsek köve AZ ÉRTELEM dett a hölgyekhez, hogy nagy tervét mihamarabb megvalósíthassa. Szemed megakadtak egy bájos, dús­keblű hölgyön, donna Elvi­rán, és a nagyszerű látvány a műértő Maestro Frido­lin számára nem minden­napi élményt jelentett. A véletlen is úgy akarta, hogy donna Elvira ugyanabban a szállóban vegyen ki szobát, ahol Maestro Fridolin és miként az már lenni szo­kott, Maestro Fridolin az el­ső percekben szimpatikussá vált a donna számára. Az elkövetkező napokban sű­rűn találkoztak, és buzgóm labdázgattak a strandon. Maestro Fridoldn, ki köze­ledni látta a nagyszerű pil­lanatot, amikor a macska behúzza karmait, megtud­ta, hogy donna Elvira bár férjes asszony, férje azon­ban üzleti tevékenységéből adódó utazása miatt a hit-, vesd ágyat képtelen lett vol­na megosztani dúskéblű nejével. E tények birtoká­ban Maestro Fridolin meg­kétszerezte erőfeszítéseit, mélyek láthatóan jó talajra hullottak donna Elvira ese­tében. Sietve el is határoz­ta, hogy vége az ártatlan szórakozásnak, és jöhet az egyetlen, a nagy, a boldo­gító élmény, még ezen az estén. Hogy bátorságát és más irányú ^.határozásait kellőképpen alátámassza, benézett egy heringsdorfi kiskocsmába és néhány fél­decit leengedett a torkán. Tíz óra tájban már kioltha- tatlan lángot érzett lobogni bensejében. Visszatért a szállóba és lábujjhegyen fel­settenkedett a harmadik emeletre, ahol a 36-os ajtó mögött donna Elvira már biztosan szivdobogva várja. Amikor megállt az ajtó előtt, különös sóhajtást hal­lott. Várj, várj, kedves, gon­dolta Maestro Fridolin, jö­vök, jövök! Már a kilincset fogta, amikor sóbálvánnyá merevedett. A sóhajtást egy erőteljes krákogás kö­vette, mely semmi esetre

Next

/
Thumbnails
Contents