Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-21 / 300. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÍS t MEGYEI TANÁCS LAPJA A dolgozok élet- és munkakörülményeiről tanácskozott a KPVDSZ választmánya A Kei esikedehm, Pénzügyi es Nagy a víz — Néhány vízlevezető lyukat fúrok neked. Vendéglátóipari Szakszervezetek negyei bizottsága választmányi ülésein tette mérlegre a párt VIII., valamint a SZOT és a KPVDSZ legutóbbi kongresszusainak hatá­rozatai alapján a népgazdaság iovábbi megszilárdításában, ezen belül a dolgozók élet. és munka- körülményeinek javításában, va­lamint a szervezeti élet fokozot­tabb érvényre jutásában elért eredményeket. Bákóczi Ferenc, a KPVDSZ me. gyei bizottságának titkára beszá­molójának bevezető részében a kereskedelmi dolgozók sok éves eredményes munkájáról szólt. A ■negye kereskedelmi, pénzügyi és vendéglátóipari dolgozói nem­csak megértették, hanem cselek- v lien részt is vettek az említett . .ongresszusok által megjelölt fel. adatok valóra váltásában. Ezt pél. dázza az a tény is. hogy a megye földmű vesszövefckezettei 1964-ben eredmény tervüket 109,5 százalék­ra teljesítették, ami csaknem 10 millió forint nyereségtöbbletet je. lent. A gazdasági, illetve a ke- ; eskedelmi feladatok mellett a sa- .i á tos szövetkezetpoütikai felada- t okait is sikeresen oldották meg. 1964 júniusától ez év szep­tember végéig 626-1-en kér­ték felvételüket a földműves­szövetkezetek tagjai sorába és ezzel párhuzamosan több mint félmillió forinttal növekedett részjegyatopjuk. Ezt követően arról adott seé- mot a KPVDSZ megyei titkára, hogy óz éOielmiszer, a ruházati, a \ eigyesiparoikík, valamint a ven- dégüátóipari szakmák mindegyike ielenitösen túltéljesítette idei há- i omnegy edóves tervét. Az Országos Takarékpénztár megyei fiókja 1963 óta 129 millió forint építési kölcsön­nel, 142 millió forint áruhitel­lel és 30 millió forint személyi hitellel segítette a lakosságot. Különösen nagy jelentőséggel bír az új mezőgazdasági hitetek szep­tember óta történt bevezetése, amellyel a párt és a kormány a mezőgazdasági árutermelés növe­lését, a lakosság jobb áruellátá­sát akarja elérni. Majd az Állami Biztosító megyei igazgatóságának sok éves tevékenységéről beszélt. Többek között arról, hogy jelen­leg 141 ezer biztosítási szerződést tartanak nyilván, ami azt jelenti, hogy minden családra jut egy. Az utóbbi egy év alatt 212 tűzkár es 600 viharkár kifizetésére ke­rült sor megyénkben. Évről évre növekszik ae élet- és balesetbizto­sítás aránya, az önsegélyező cso­portok száma is. A befizetett díjak egy résziéből az idén 2413-an ré­szesültek közvetlenül üdülési, iársasutazás, külföldi utazás és segélyezés formájában. Majd azoikról a hibákról szólt Rákóczi Ferenc, amelyek min­dennapi életünknek ma is ke­rékkötői. Szóvá tette, hogy a murik avea-senyt néhány állami és szövetkezeti vezető még jelenleg is szem elől téveszti; •Számos helye« figyelmem kí­vül hagyják a Szocialista brigád címért küzdő kollek­tívák véleményét, javaslatait még olyan fontos esetekben is, iránt a tervkészítés. A legtöbb he-, lyen a termelési tanácskozások is sematikusak. S ez abból követke­zik, hogy a beszámolók nem tár- ják fel őszintén a bajokat, a gon­doltat'. Nem jutott előbbre az idén sem az újítómozgalom. Különösen az állami és szövetkezeti kereskede- temtoen és vendéglátóiparban nem. Jónak értékelte ugyanakkor a felnőtt szakmunkásképzésben elért eredményeket. Nem kielégí­tő azonban a fiatalok szakmai to­vábbképzése. A Szakma Ifjú Mes­tere cím elnyerésére például csak az állami kereskedelem és a ven­déglátóipar fiataljai közül tudtak tanfolyamot szervezni. A földmű- vesszövetkezetektól egyetlen je­lentkező sem volt 1963 óta. Ezzel szemben elismerést érdemel a pénzügyi, pénzintézeti dolgozók szakmai képesítésre való törekvé­se. A pénzintézmények dolgozói­nak 95 százaléka rendelke­zik megfelelő szakképesítés­sel, iskolai végzettséggel. Fontos helyet kapott e választ­mányi ülés beszámolójában a munkaügyi törvények tiszteletben tartása. December 19-én, az aranyvasár­napon nyitva voltak megyénk vá­rosaiban az állami áruházak, és a főútvonalakon levő iparcikk üz­letek a háztartási, a vas-edény és a bútorboltok kivételével. Tehát ez alkalommal pihenőnapon is vá­sárolhatott a lakosság, készülődve a karácsonyi ajándékozásra. Az aranyvasárnapi forgalomról ér­deklődtünk a békéscsabai Körös Állami Áruházban. — 19-én délelőtt négy és fel óráig tartottunk nyitva — mon­dották. — Negyvenegy alkalmazot­tunk dolgozott, s vevőink össze­sen 127 ezer forintért vásároltak. — Mik voltak a legkelendőbb A vita legalább olyan őszinte volt, mint a beszámoló, A me­gyei iparcikk kiskereskedelmi vállalat igazgatója felszólalásá­ban a náluk hamarosan szakvizs­gáira készülő 23 ipari tanuló el­helyezéséről beszélt, akiket ők a teltszámgazdálkodás következtében nem tudnak alkalmazná. Pusztai Pál, az Orosháza és Vidéke Kör­zeti Földművesszövetkezet dol­gozóinak túlórázása panaszát tette szóvá. Juhász Imre, a föld­művesszövetkezetek szeghalmi járási központjának munkatársa a szocialista brigádmozgalom helyi stagnálásáról beszélt, majd pedig azokról a fizetetten túlórákról, amelyek havonként a kiskeres­kedelmi, de különösen a vendég­látóipar egységeinél tapasztalha­tók. Balkas Imre — Elsősorban az apróbb ruhá­zati, ajándékozási cikkek. így fő­ként férfiinget, bundanadrágot, harisnyát, harisnyanadrágot vásá­roltak a legtöbben. Ezenkívül a különféle kisebb ajándéktárgyak­ból fogyott sok. Ezután elmondották az állami áruházban, hogy a vasárnapi for­galommal éves tervüket már 3 millió 700 ezer forinttal, azaz mintegy 5 százalékkal túlteljesí­tették, s az idén 108 százalékos tervteljesítésre számítanak. — Mikorra tervezik az év végi leltárt? — December 30-án és 31-én tartjuk majd meg — válaszolták. — Fenyőfa-ünnepségeket rendez­lek december 19-én, vasárnap Szeghalmon. A Petőfi Termelő- szövetkezetben az ünnepség ke­retében 420 gyereknek adtak át karácsonyi ajándékcsomagot. — Kilenc házasságból négyet rendeztek meg társadalmilag az idén Körösújfaluban. Ez alkal­makkor az iskola énekkarának tagjai és szavalok kedvesked­nek rendszeresen az ifjú pá­roknak. — Ülést tart ma délelőtt 9 órától a Békés, megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága. Az ülésen többek között a Mezőikovácsházi Járási Tanács Végrehajtó Bi­zottságának és a megyei tanács pénzügyi osztályának irányító, szervező, ellenőrző tevékenysé­géről tárgyalnak. — Képes híradó készítései terve­zik a medgyesegyházi művelő­dési otthon fotószakkörének tag­jai. Ezen fényképekkel rendsze­resen beszámolnának a község eseményeiről, rendezvényeiről, s bemutatnák a medgyesegy- háziak életét. — A gyermekmatiné keretében a Miért szökött él a kiskandúr?, A mór hagyatéka és A nevető sárkány című mesefilmeket ve­títik december 24-én, pénteken délután 3 órától a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. — Vágóhíd kialakítására mintegy 25 ezer forintot költenek jövőre a községfejlesztési alapból Mező. kovácsházán. Az állatforgalmitól jelentik Orosháza város és a járás ter­melőszövetkezetei . teljesítik az éves állatleadásd tervüket. Külö­nösen szép eredményű ér el a tót- komlósi Alkotmány Termelőszö­vetkezet. A tervükben az ezerUi- lencszázhatvanötös évben 735 hí­zott sertés leadása szerepel*. Ez­zel szemben december 31-ig 1160 hízót adnak közellátás céljára. Igen szép eredményt értek el a közös gazdaságok a vágómarha­tervek teljesítésében. Az orosházi Vörös Csillag Tsz például 155 marba hizlalását tervezte, ezzel szemben 189 szállítására kötött szerződést. Az ugyancsak oroshá­zi Űj Élet Tsz 180-as tervével szemben 268 kiváló minőségű vá­gómarhát ad december végéig a vállalatnak. A város és a járás közös gazdaságaiból jelentős mennyiségű vágómarhát szállítot­tak exportra az ősz folyamán. Az orosházi Űj Élet, a Béke és a Pe­tőfi, a járásból pedig a nagyszé­nása Dózsa, valamint a gerendás! Petőfi Termelőszövetkezet jár az élen az exportszállításban. — Egészségház építésére a ter­vek szerint 250 ezer forintot költenek jövőre Nagykamará­son a községfej lesatési alapból. — Nagyszabású úttörö-fenyőfa- ünnepélyt tartanak holnap, de­cember 22-én délután fél 3-tól a békéscsabai Balassi Művelő­dési Otthonban. Az ünnepélyen a város egy-egy iskolájába! a legjobb 30—30 úttörő vesz részt. A rendezvényen a zene­iskola szólistái és a Jókai Szín­ház művészei adnak ajándék- műsort a jelenlevőknek. — Nyilvános sorsolás lesz Med­gyesegyházán, a művelődési ott­honban. A sorsoláson azok vesznek részt, akik december 1 és 20 között legalább ezer fo­rintot helyeztek takarékbetét­könyvbe. Akinek ez idő alatt több ezer forinttal szaporodott betétjében a pénzösszeg, az több eséllyel vesz részt a sor­soláson. A nyeremény: 100 totó- vagy lottószelvény. — Orvosi rendelő építésére előre­láthatólag 300 ezer forintot köl­tenek 1966-ban a községfejlesz­tési alapból Kisdombegyházán. — Jól sikerült a mezőkovácsházi járási művelődési otthon ifjúsá­gi klubjának december 15-i ren­dezvénye. Ez alkalommal Mo­dem ember modern környezet­ben" címmel filmvetítéssel egy­bekötött előadást tartott Lita- uszki Tibor, a művelődési ott­hon igazgatója, majd tánc kö­vetkezett. Időjárásjelentós Várható időjárás ma estig: Változó mennyiségű felhőzet, néhány helyen eső. Párás, enyhe idő. Többfelé köd. éjszaka gyengébb, napközben kissé megélénkülő szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1— plusz 3, legmagasabb nappali hőmér­séklet 6—10 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága es a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér I?., III. em. Telefon: 21—98. 22—Si Kiadja a Békés megyei lapkiadó Vállalat, Békéscsaba ti.. Tanácsköz­társaság útja 5. T.: 10—21, lo—sí. Felelős kiadó: Eeboczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a posta hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij > hónapra IS.— (rt. Békés megyei Nyomdaipart Vállalat Békéscsaba. |"= 25 051 | áruk? Négy és fél óra alatt 127 ezer forintos forgalom Ötszázalékos tervtúlteljesítés Aranyvasárnap az állami áruházban 3679b.

Next

/
Thumbnails
Contents