Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-11 / 266. szám

1965. november 11. s Csütörtök „A hősök ma is élnek..." Osztályfőnöki órán a mező kovácsházi gimnáziumban „Ha létezett volna valaha vala­milyen isten, az is elfordult volna annyi embertelenségtől, amit a fa­siszták vittek véghez...” Ostorcsa­pásként vágnak oda a következő szavak is: /„...nem hallod, ma­ma...?!/ a sínre taszított költő szavai. Azt hihetne az olvasó, keretes irodalmi színpadi mű előadását veti papírra az újságíró, pedig nem. Egyszerűen egy osztályfőnöki óra csöndes szemlélője; lélegzet­visszafojtva figyel minden elejtett szóra, minden rezzenésre. Mezökovácsházán a gimnázium harmadik a) osztályában harminc tanuló ül a kis tanterem padjai­ban. Legyünk pontosak: huszon­egy lány és kilenc fiú. Az ablakon kénsárga levelű fiatal nyárfák in­tenek be, s halvány őszi árnyé­kokkal cirógatják a padfoan ülő tizenhat-tizenhét éves diákok ar­cát. Tiszta, rendes diákok, a lá­nyok köpenyben, fehér gallérral. A fiúk is — egynémelyik karja megelőzte már növésében a ka­bát ujját — tisztán, rendesen, fe­gyelmezetten ülnek. Sejtelmük sem volt arról, hogy olyan vendé­get kapnak, aki pontosan az osz­tályfőnöki óráról ír. A pedagógusok túlnyomó több­sége nem szereti, ha erre az órára vetődik be idegen. Hiszen sok minden apró-cseprő, főleg admi­nisztratív munkával kell eltölteni az osztályfőnöki órát. Pedig a nevelésről is és főleg arról kell (vagy kellene) szót ejteni ezeken az órákon... November 6-át jelez a naptár, az osztályfőnöki órán szereplő diákok pedig november 7-ét idé­zik; nem azért, mert kötelező idézniük, s nem is azért idézik ilyen jól ezt a nagy ünnepet, mert az osztályfőnök erre az alkalomra felkészítette őket. Nem. Az osz­tályfőnök, Cs. Tóth Imre, valószí­nű nem először említette meg azt, hogy ezelőtt 48 évvel eldördült az Aurora cirkáló ágyúja... „A hősök ma is élnek...” — olyan belső szenvedéllyel, emberi átérzéssel buzognak a szavak a tiszta arcú kislány előadásában, hogy szinte ezt érezzük: ő is ott volt a hősök feözött( akik ezelőtt 48 évvel, ezelőtt 20 évvel tudták, hogy miért fogják a fegyvert — tudták kikért harcolnak. Az öntö­zött virágok a falon békésen hall­gatnak... Matrozov merev arccal öleli magához a géppuskát, s nem­csak ő némul él — az ellenség hangja is. Nagy Gizella (kitűnő tanuló) József Attila: „Kései sirató”-ját mondja. Nem feszélyezi őt sem az idegen látogató. Együtt van ez az osztály, velük az osztályfőnök is mindenben, „...nem hallod ma­rna?!” S tudjuk, tudják a gyere­kek: ezek a sorok nagyon is kap­csolódnak az ünnepi osztályfőnöki órához, annak tematikájához, a nevelésihez. S ahhoz is: soha töb­bé ne engedjük, s főleg ők őriz­zék erős karokkal azt a békét, amely nem enged teret sehol a nagyvilágon, Mezőkovácsházán sem a fasizmus újjáéledésének. Nem engedi, hogy olyan emberek fetrengjenek korhadt szalmazsá­kokon lázasan a barbárok miatt, s későn sirathassák anyjukat, mint a sínekre zuhant költő. Az újságíró előre elkészített kérdésekkel ült be a gimnázium harmadik a) osztályának osztály­főnöki órájára. Előre elképzelte a sematikus válaszokat is. Például: „Mi a véleménye az igazi hazafi- ságról?” „Mi a véleménye a béké­ről, a fasizmusról?” stb. — Hogy tudták ezt a szenvedé­lyesen, egyszerűségében nagyon hatásos kis műsort megszerkesz­teni? — kérdeztem az óra után az osztályfőnököt. — A tanulók érdeme; a KISZ- tagok határozták el, hogy meg- ünneplik a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 48. évfordulóját. Az ünnepi megemlékezés termé­szetesen szerepel a tanmenetem­ben, de a műsort csak jóváhagy­tam. Nem én állítottam össze... A folyosói beszélgetéskor kö. rénk seregük szinte az egész osz­tály valamennyi tanulója. Mokrá- ni Irén nyílt arcú, szőke kislány; Kovalik János széles vállú, nagy­ra nőtt fiú, s a többiek is rábólin­tanák; szinte kórusban kérdik: — Ugye nem volt rossz a műso­runk? — Őszinte volt... — csak ezt le­hetett erre válaszolni. S ezért volt jó is; meg ezért jó az eddig megtartott osztályfőnöki órák ne­velő hatása is. Így kellene minde­nütt: az osztályfőnök árassza ma­gából azt, ami érzelmileg szép, értelmileg hasznos. Akkor a jövő­ben is csak jóvá kell hagynia a megtervezett osztályfőnöki órák tematikáját. Ternyák Ferenc Irányelvek az 1966. évi mezőgazdasági misnkaverseny szervezésére A mezőgazdaságban hagyomá­nyossá vált szocialista munkaver­seny különösen jó segítséget adott az idén a rendkívüli időjárás mi­att gyakran nehéz helyzetbe ke­rült termelőüzemeknek. A ver. sengő traktorosok, kombájnosok, munikabrigádok és csapatok sok esetben csak hősies helytállással tudták megoldani feladataikat. Most, a második ötéves tervidő­szak végén, a harmadik ötéves terv kezdete előtt az Állami Gaz­daságok Főigazgatósága és a MEDOSZ elnöksége ismét ver­senyre hívja fel az állami gazda­ságok dolgozóit, hogy áldozatos munkájukkal segítsék az 1966-os évi tervfeladatok sikeres teljesíté­sét. A harmadik ötéves terv idősza­kában az állami gazdaságok leg­fontosabb feladata tovább emelni a gazdálkodás színvonalát, hogy a hozamok gazdaságos növelése út­ján a lakosság áruellátásában mind nagyobb szerepet vállaló korszerű és jövedelmező árutermelő üze­mekké váljanak — hangzik a fel­hívás. A tervek teljesítésének fontos feltétele az egyes gazdaságok kol­lektívájának további erősítése, a fizikai és műszaki dolgozók, va­lamint a vezetők kapcsolatának elmélyítése, az irányítás és a gya­korlati munka közti szoros együtt­működés. Különös bizalommal fordulunk az állami gazdaságok törzsgárdájához, a szocialista bri­gádok tagjaihoz, fiatalokhoz, azok­hoz a dolgozókhoz, akik hosszú éveli óta odaadó munkájukkal alapozzák a gazdaságok fejlődé­sét. Kérjük, hasznosítsák helyi is­mereteiket, a munkában szerzett tapasztalataikat az éves üzemter- vak és a versenyvállalások össze­állításánál és egész évi munkájúk­ban. A növénytermesztésben legfőbb feladat továbbra is a kenyérga­bonatermelési és értékesítési tér. vek maradéktalan teljesítése. 1966-ban számottevő javulást kell elérni a burgonya és napraforgó termesztésében. A biztonságos ab. rakellátás érdekében változatlanul fordítsanak nagy figyelmet a ku­koricatermelés technológiájának további javítására, törekedjenek a változatos összetételű szálas és tömegtakarmányok termesztésére. Az eddiginél is több gondot for­dítsanak a pillangós takarmányok termesztésére, valamint a rétek és legelők javítására. A hozamok növelése érdekében használják ki teljesebben az öntözési lehetősé­geket. Az állattenyésztésiben — a meg­levő férőhelyek és egyéb adottsá­gok jó kihasználásával — növel­jék a tej- és hústermelést, javít­sák a borjúszaporulaiti arányt. A versenyfelhívás végül hang­súlyozza, hogy a termelési igaz gatóságok és a MEDOSZ megye- bizottságok közösen határozzák meg az éves verseny részletes fel­adatait, gondoskodjanak a ver­senyben legjobb eredményt elért dolgozók jutalmazásáról és kitün­tetéséről. (MTI) Vallomás az erdőről Ahogyan egy nyugalmazott erdész látja Mentsetek meg, emberek! Vagy már nem kellek sen­kinek? Tigár vagyok, a három­fejes eke. Itt roskadozok már két hónapja az árpa tábla kö­zepén. Körülöttem vidáman növekszik az árpa, amelynek vetése előtt még az én egész­ségem is kifogástalan volt. Én is részt vettem a puha mag­ágy előkészítésében, amíg ten­gelyem — amely még most is sajog — el nem tört. Tehe­tek én erről? Miért büntetnek tehát? Miért hagynak magam­ra már több mint két hónapja? Gazdám, a gépjavító állomás lehet, nem is tudja, hogy mi­lyen szomorú sorsra jutottam. Milyen jó szívvel adott annak idején kölcsön a tótkomlósi Haladás Termelőszövetkezet­nek! Dolgoztam is becsület­tel, pedig a traktor bizony jól megráncigált. Nem tehetek arról, hogy eltört a ten­gelyem. Itt hagytak. Jött a ve­tőgép. A traktoros óvatosan ki­került. Vártam, hogy elvigye­nek és a szakemberek kijavít­sák törött tengelyemet. Két hónap telt el azóta. Nem tör­tént semmi. Itt őrködöm azon, hogy hogyan kel az árpa. Fájó szívvel nézem, hogy a szom­szédban, a békéssámsoni Előre Tsz földjén hogyan ballagnak engedelmesen a traktorok után a testvéreim. Ügy látszik, én már senkinek sem kellek. Ta­lán csak nem mentem ki a divatból? Segítsetek, emberek! Tegyétek lehetővé, hogy ismét ballaghassak valamelyik trak­tor után! S. O. S.! Én vagyok! Tigár, a gépjavító állomás tu­lajdonát képező és a tótkomló­si Haladás Tsz-nek kölcsön adott eke! Segítsetek... Meghallotta s közreadja Opauszky László ; Amióta erre a vidékre, a Fe­■ hér-, Fekete-Körös összefolyá­■ sónak vidékére kerültem, mindig • szerettem ezt a tájat. A láthatár ■ alján kéklő bihari hegyek előteré­■ ben kiterjedt szántók, kukoricások ; messzeségében szétszórt maradék- ; erdők sötét foltjait, az irtásos ré­■ szék egy-egy mutatóul hagyott : magános tölgyét, egy-egy sár jerdő 5 ligetes pászmáját. ■ Előttem most is mint gazdag ■ díszű panorámafilm premier ■ plánban vetülő képe vesz kanyart : a Körös a vasúti hídon túl. mö- : götte pedig a sitkai erdő lombfolt- : jai reszketnek az őszi reggel pá- : rájában. ■ Érzem, választ kell találnom ar­il ra a kérdésre, mi is az erdő va­• rázsa. Vallomást kell hallanom : erről valakitől, aki jobban ismeri, : szereti az erdőt, mint én. : Bekopogtatok hát a gát alatti • piros cserepes tanyába, ahol egy ; vadászkalapos férfi, Menyhárt j Géza nyugalmazott erdész fogad. ; A jövetelem okozta zavar csak- ; hamar eltűnik arcáról, amikor pá- ; lyájára terelődik a szó, ami meg- í hozta ugyan számára a jól meg- 5 érdemelt pihenés lehetőségét, de ! szakmai érdeklődését továbbra is • fogva tartja az erdő... ; Hogy a gyulai kerékgyártó mes- j tér fia hogyan lett erdész, így me- ! séü el: ■ Apja, a kilenc gyermek felne- 5 veléséről gondoskodó kisiparos őt S is ipari pályára szánta, aminek : következtében 1913-ban Pozsony­• ban elvégezte az elektrotechnikai ■ szakiskolát, amelynek záróvizsgái ■ bizonyítványa ma is féltve őrzött : dokumentuma a Menyhárt család­nak. 1914-ben azonban sorkato­naként besorozták a haditengeré­szethez és 1918-ig az osztrák— magyar hadiflotta egyik cirkáló­ján teljesített szolgálatot a catta- rói öbölben. Talán ennek a négy­esztendős sziklavilágba zárt vizi börtönéletnek a nyomasztó szorí­tása fordította a már a gyermek­korban is a természetért rajongó fiatal Menyhárt érdeklődését tá- gabb horizontok félé. Leszerelése után azonban visszatért előző munkahelyére, ahonnét bevonult katonának, Budapestre, a MÁV istvántelki főműhelyébe, ahol szakmunkásként dolgozott. Innét indult el élete nagy for­dulópontja felé. 1919 áprilisában egy javításra a főműhelybe kül­dött kapcsolótáblát kellett vissza­hoznia és beszerelnie a gyulai vasútállomás számára. Közben Gyulát megszállták az interven­ciós román csapatok és Menyhárt Géza szülővárosában rekedt. Ké­sőbb a város akkori főjegyzője, Szentesi Károly közölte véle, hogy a városnál van két betöltetlen ál­lás, egy tűzoltóparancsnoki és egy erdőőri, amelyekre számítás­ba jöhetne. Menyhárt Géza az erdőőri állást választotta. Megvalósult gyermekkori álma. Kikerült a gyulai Városerdőre havi 33 pengő és 33 fillér alapfi- zetésű erdőőmek. Előírt gyakor­lati idejét a szomszédos sarkad— remetei uradalmi erdőben töltötte le. Rövidesen szakvizsgát tett, az 1935-ös új erdőtörvény alapján pedig erdésszé minősítették. 1949- ben történt nyugdíjazásáig közel harminc esztendőn át kezelte Gyula város erdeit. Amikor arról érdeklődöm, hogy hosszú erdészeti pályájának mi­lyen eredményére lehetne büszke, Menyhárt Géza egy kissé eltűnő­dik, mintha magába nézne, azután komolyan mondja: — Két dolog az, amiért mindig nyugodtan aludtam. Az egyik, hogy a rám bízott erdei érték­kel, a fával mindig, minden kö­rülmények között el tudtam szá­molni, még a háborút követő, meglazult fegyelmű viszonyok kö­zött is. Volt, amikor a miniszté­riumból kiküldött erdőtanácsos azért idézett be a városba, hogy mint ilyent, személyesen is megis­merjen... A másik dolog, ami lel- kiismeretdleg megnyugtató a szá­momra, hogy három évtizedes mű­ködésem alatt soha senkit se je­lentettem fél kihágásért. Ha rá­szoruló szegény ember vitte a tör­vénytelen szerzeményű fát, más irányba mentem, nem láttam meg... Meg az is jóleső érzéssé! tölt el, hogy az Erdészeti Kutató Intézet egyik munkatársa a közel­múltban Sopronból Gyulán járva engem, a nyugalmazott erdészt is felkeresett... — Még azt szeretném tudni hogy egy nyugdíjas erdész milyen viszonyban van az erdővel? — té­rek rá a nagy kérdésre, ami tulaj­donképpen ide hozott. Menyhárt Géza szeme elfénye- sedik. Látom, érzelmeivel küsz­ködik, azután, hogy ezeket palás­tolja, tréfás hangnembe vált: — Látom, szerelmemről vallat az erdőről, ami nékül most se tu­dok élni, hiszen az erdő maga a folyton megújuló élet. Az erdőt továbbra is nagyon szeretem, a magaménak vallom, amíg ki nem vágják. Szinte most is majdnem minden nap megnézek egy-egy régi parcellát vagy új csemeteül­tetvényt. Különösen szívügyem annak a szlavóniai tölgyesnek a sorsa, ami csaknem velem egy­idős. hetven esztendős. Ez a tölgy­fajta ugyanis a mi ágasbogas, gö- csörtös növésű kocsányos töl­gyünkkel ellentétben, szálegyenes, és majdnem olyan jól munkálha­tó, értékes ipari fa, mint a fe­nyő. Amikor távozom, Menyhárt Gé­za egy darabon elkísér. Nem mondja ki, de érzem, mindenki számára szeretne egy üzenettel él­ni: gyakorlati hasznán túlme­nően is szeretni kell az erdőt, a fát, mint a megújuló élet élő, megfoghatóan eleven szimbólu­mát. Surányi Sándor FIGYELEM! NAGYSZABÁSÚ lakberendezési és bútorkiállítás BATTONYÁN, AZ FMSZ RENDEZÉSÉ­BEN, A SZÁLLODA EMELETI NAGY­TERMÉBEN. NYITVA NOVEMBER 14-IG. Lakószobák, valamint különféle szőnyegek OTP-hitel- levélre is kaphatók! Szeretettel vár minden érdeklődőt A FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZET IGAZGATÓSAGA 522

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents