Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-07 / 263. szám

TIZENÖT PEIVGO A Horthy uralom idején történt. Egy ízben már öt napja nem volt kenyerünk. Apám munka után járt, anyám meg csak ült a zsá­molyon összegörnyedve, ré­ti eteg szemekkel. Mi, gyere­kek hárman a gangon ját­szottunk, de sehogyan ne ment a játék. Éhesek vol­tunk nagyon. Cibereleves, görhemálé, főtt krumpli: ez járta heteiben ált. Kenyér útin áhítoztunk, egy da­rabka kenyér után. Anyáim jól tudta ezt’, látta a kínun­kat. Egy nap reggelén az­tán így szólt hozzám: — Gyuri, velem jössz! Mosd meg az arcod, kezed. Apádra hiába várunk. Ki tudja, hol jár? S ha kapna is munkát, tíz napig nem tud pénzt küldeni. Gyere! Mielőtt elindultunk, bá­tyámra bízta kis öcsémet. Aztán kézen fogott. A csendőrlaktanya mel­lett félve mentünk el, majd a Babilonon át a Suttogó felé. Arra, a falu szélén la­kott a vén uzsorás. Jó kis óra alatt értünk oda. Anyám bizonyára nem először járt itt, mert a puffadt arcú öreg ember láthatóan szívesen és örömmel fogadta. Betessé­kelt bennünket és leültetett az asztal mellé. *— Mi járatban van, jó — lapuljunk inkább még egy kicsit! Csendben gubbasztott az ágyúja mellett és fülelt. Na, jó, lapuljunk*, hagytam rá. Különben is a lövöldözés az erdőben távolodott. Ahogy így morfondírozok magiamban, egyszerre csak balra, az erdőn túl megszó­lal egy ágyú. Abban a pil­lanatban már fel is lélegez­tem egy kicsit, mert azt gondoltam: lehet, hogy erre vártam! Ha mondjuk, ki- csalták volna az én embe­reimet ennek az ágyúnak a kartácstüze elé! De vagy nem volt annyi eszük, vagy elhamarkodták magukat. Abban á szempillantás­ban, amikor az az ágyú megszólalt, Taliga is felug­rott, s már tekergette is az ágyúján a kis fogantyúkat. Szinte a füle is kihegy ese- dett, úgy figyelt. S ahogy a hangot hallatta, úgy teker­te, vitte arráibb a csövet. A negyedik vagy az ötödik dördülésnél aztán megálla­podott. — Most megvan — ka­csintott rám —, odasózha­tok? Te jó Isten, csak nem a hang után akar ez a tüzér lőni? Hiszen ez ellentmond minden tüzértudománynak! De bólintottam. — Tűz! Egyetlenegyet lőttünk! Az eHemsé-ges ágyú elhall­gatott. A fiúk aztán elmesélték a többit. Már kiértek az er­dő szélére, mikor az ellen­ség ágyúja megszólalt egy tanyaudvarról. Lefeküdtek, nem mentek tovább. Aztán látták, hogy a mi ágyúnk telibe talál. Tisztára seperte az ágyú környékét Nem is volt kit rohamoz­ni. Az ágyú körül csak ha­lottak feküdtek, sebesültek asszony? — kérdezte a kö­vér uzsorás. — Jól tudja azt maga. Pénz kellene kölcsön, mert másképp éhen halunk. — Mennyi pénz? — Tíz pengő. — Szóval, tizenöt. Lehet. — Tizenöt? Egy hónapra öt pencfő leamatot kér? Hát van magának lelke? — jaj- dúlt fel anyám. — Ha sokallja, nem mu­száj. Nekem is élni kell va­lamiből — tnbndta a vén ember száraz, fagyos han­gon. Anyám összeszorította a szá'ját, úgy szótagolta! — Adja hát! A vén uzsorás papírt, pen­nát, tintát tett az asztalra és megíratta anyámmal az elismervényt 15 pengőről. Amikor anyám aláírta a ne­vét, az öreg kiolvasott neki tíz darab fényes pengőst és hozzátette: — Aztán harminc nap múlva hozza meg a pénzt, mert ha nem, úgy ügyvéd­kézbe adom. Érti? — Tudja, hogy hozom — mondta anyám rángó száj­jal. Visszaindultunk. Egyenest a Fő utca felé fordultunk, hogy útba ejtsük a péküzle­tet. Ott anyám egy négyki­lós félbarna kenyeret vásá­rolt, aztán siettünk haza. Én keveset értettem a történ­tekből és szomorúságom a nyögtek. A lovaik közül is egynek adták meg a kegye­lemlövést. Ló híján aztán önmagu­kat fogták az ágyúba, és rögtön elkezdték vonszol­ni vissza magukkal az er­dő felé. Ellopták az ágyút. Sajnos, nem véglegesen. A petljuristáik rövidesen magukhoz tértek, és ellen­támadást indítottak. Erre kivették az ágyúból a zá­várzatot, és elhozták. Az ágyút magát otthagyták egy legelőn, az erdő és a tanya között félúton. Jól van, tegyük él, hasz­nát vehetjük még! — Mi van most azon a tanyán? — kérdeztem. — Ügy látszik, megerősí­tették, hogy minket onnan kikergettek, van most ott legalább egy zászlóalj. — Na — nézek Taligára —, mi lenne, ha még egyet odapörkölnénk? — Lehet, parancsnok elv­társ. És odapörkölt. A lövés után ugyanúgy fülelt, mint az imént az el­lenséges ágyúzásra. Várta a becsapódást. Aztán, mint­ha a hang után egy látha­tatlan táblán megjelent volna előtte az erdőn túli vidék térképe, s azon a szó­rás ábrázolása, kicsit igazí­tott a csövön. — Na, élég ez nekik — mondta a hatodik lövés után, s mi el is hittük neki. Megállt, mint az oszlop, az ágyúja mellett, rágyúj- tott egy cigarettára, karba font kézzel füstölt. Mi meg csodálattal néztük, mint a jó mesterembert, aki meg­mutatta, hogy mit tud. Az ördög vigye el, nemhiába úgy mutatkozott be nekem tegnap, hogy „Taliga va­gyok, tüzér”, mert valóban tüzér. jó illatú kenyér láttára alábbhagyott. S minél kö­zelebb értünk a mi utcánk­hoz, annál nagyobb öröm fogott el. S már kapunyitás­kor lelkendezve kiáltottam testvéreim felé: — Kenyeret hoztunk, pu­ha kenyeret! Testvéreim kiszaladtak és körülálltuk anyámat felgyű­lő nyállal a szánkban. Anyám kést keresett, megszegte a kenyeret, majd négy felé vágta a villást. Ettünk úgy állva, szótlanul, szegény-boldogan, fuldokol­va. Bíró Gyula Lajos Pest és a lenini forradalom Már évek óta folyt az ir­tózatos öldöklés az első vi­lágháború különböző front­jain. Galíciában, Wolbyrúá- ban, a Pripet-mocsarak ren­getegében, a Doberdón, Flandriában és a Keleti-ten­ger mellékén szakadatlanul hullottak azok a szerencsét­lenek, akiknek 1914 nyarán azt ígérték — „visszatértek, amikorra lehullanék a fa­levelek”. 1017 végére ez az iszonyú „hullás” a végiete­kig letörte a hatalom döly- fének és ostobaságának ki­szolgáltatott embert. Ámde ex Oriente lux — fény jött keletről: az orosz nép lenini forradalma megdöntötte és véglegesen elsöpörte a cári reakciót és meghirdette a békét. Pest és az ország felujjon­gott. Reménység támadt az emberek szívében. Minden­ki Leninről beszélt, és az orosz forradalomról, a bé­keüzenetről. A Népszavától a Pesti Hírlapig, a Budapesti Hírlaptól a Világig — min­den lap hasábjain az üzenet pozitív értékelésének betűi jzzottak. Az általános köz­hangulatot fejezték k<i, A polgári liberális Világ hasábjain Bíró Lajos irt az eseményről. A „Megjött az orosz békeüzenet” című ve­zércikkéből, amely 1917. no­vember 30-án jelent meg, idézzük a következő soro­kat; Fi ladt Ifi Mihály: Bizonyíts! Bizonyíts: s hisznek. Bizonyíts újra: s hisznek tovább. Bizonyítsd, hogy világosan látsz, és mersz szólni, ha kell, s hogy érdemes vagy a bizalomra ... Szeretnél megpihenni már?! Bizonyítod, hogy te vagy az erősebb, s azt is, hogy a nyugodtabb te vagy, s hogy nem riasztanak vad harci indulók, de indulsz azonnal, ha kell.., Fizetség ez az életedért. A kőtélen lábad ne remegjen! Az ingoványon biztos pontra lépj! A sötétben is láss világosan, s partot kutass örvények között Is! Hogy nem született gonosz az ember, az emberarc örömre gyűlő csillag, s az emberszív megbékélt jóbarát — bizonyítsd! Nyugalom és örök bizonyítás?! Öreg tüzek máglyái égnek bozontos ivti homlokod alatt.., Egy lapra feltett a te életed. El ne aludj a kedvesed mellett! El ne aludj a volán mellett! El ne aludj a karosszékben! El ne aludj a csapszékben! Zöld lombba öltözz fel tavasszal, a forró nyárban érlelj kalászt, szüretre hívd meg a fonnyadt őszt, s ha hív a tél, olts fehér ruhát! A holnapnak nemezéi okos fiakat, s temesd el a sorból kidőlőket! Mellékdal Ilyen bizony ez az élet. Él a világ vesztegzárban. De markunkból nem eresztjük, ami miénk, ami már van! im. © — Hogyan fékezzük meg az örömünket! Hogyan kényszeresük ma­gunkra a hideg mérlegelés köteles nyugalmát! Hogyan fojtsuk el felszabaduló szí­vünk dobogását, hogy or­szágokon vég i g hőm pö l y gő mámoros üdvriadal ne le­gyen abból, ami egy kiforrt akarat és egy hideg megfon­toltság elszánt kinyilatkoz­tatása kell, hogy legyen. Az elektromos szikra láthatat­lan szárnyán megjött a vi­lágosságot árasztó keletről az áldott híradós és a vár­va várt üzenet: az orosz kor­mány drót nélküli távirat­ban. felszólította a hadviselő államok kormányait és né­peit, hogy kezdjék meg a tárgyalást a fegyverszünet­re és az általános békére nézve... — Hát kigázolhatunk — szegény, megalázott emberi­ség — a vértengerből, amely a halottak vérét magába it­ta, de az élők egész erköl­csi létét bemocskolta. Hát elmúlbatik rólunk a ki­mondhatatlan szenvedések­nek ez a pokla, amelyben elpusztult lassanként mirt- den, ami az életet érdemes­sé tette rá, hogy éljünk. Hát hozzáfoghatunk végre a se­beik behegesztéschez, a nagy építőmunkához, amely fáj­dalmas börtön helyett me­leg otthonná akarja átalakí­tani sokat szenvedett gyer­mekei számára ezt a meg- CSÚfolt földgolyót... — Üristen, úristen, ki­nek könyörögjünk, és hová fohászkodjunk, hogy ez a boldog reményekkel terhes perc el ne múljon meddőn? Hogyan imádkozzunk és ho­gy on átkozódjunk, hogy ez a reménység szét ne faszol­jon, hogy ezt az alkalmat el ne szalasszák, hogy szomja­Kiosztották a néprajzi pályázat díjait Évről évre nagy népsze­rűségnek örvend, és évről évre szélesebb körű érdek­lődést vált ki a Néprajzi Múzeum által meghirdetett országos néprajzi és nyeiv- járáfigyűjtő pályázat. Ebben az évben 14 pályá­zó 25 munkájával vett részt megyénkből a pályázaton. Köztük társadalmi helyzet tekintetében a tsz-tag épp­úgy megtalálható, mini az orvos, tanár, lelkész, nyug­díjas vasutas, stb. Munkáik értékét az a tény is megha­tározza és növeli, hogy csak­nem mindegyikük a maga életéhez, szakterületéhez közel álló témát dolgozott fel, A pályamunkák elbírálá­sát — és a díjak odaítélését — a megyei múzeumi szer­vezet munkatársai és a Nép­rajzi Múzeum közösen vé­gezték. A beérkezett pálya­munkákat az alábbi érték­rend szerint részesítették helyezésben és jutalomban: I. díj (HMM) Ft), d;r. Oláh Andor (Fűbe-fába orvosság, Dobozi folklór és nép­nyelv), II. díj (800 Ft) Már­ton László (A békési pa­rasztasszony munkái), III, díj (700 Ft) Banner János — Mester György (A Ma­gyar Néprajzi Atlasz gyűj­tőfüzeteinek feldolgozása Eleken), IV. díj (500 Ft) Nagy Lajos (Vegyes népraj­zi gyűjtés Zsadányban), V. díj (400 Ft) L. Papp Zsig- roond (Vegyes néprajzi gyűjtés Dévaványán), VI. díj (300' Ft) Szilágyi Imre (A paraszti élet emlékei Dévaványán), Juhász Júlia (Nagykamarás község sze­mélynevei) és Grynaeus Ta­más (A szemorvoslás népi emlékei Vésztőn). Rajtuk kívül értékes könyvjutalmat kaptak még FatakfaJvi József (Oroshá­za),/ Varga Sándor (Vésztő), NaÉy Szabolcs (Zsadány), Bujdosó Mihály (Kötegyán), Oláh Jánosné (Pévaványa), Bondár Ferenc (Sarkadke- resztúr), valamint Gécs Esz­ter és Komnóczky Mária (Körösladány). A jutalmakat dr. Tábori György megyei múzeum­igazgató az elmúlt vasár­nap, a múzeumi hónap zá­ró előadása alkalmával ad­ta át a pályázóknak. A jö­vőt illetően megígérte, hogy a múzeumi szervezet sokkal aktívabban foglalkozik majd az önkéntes gyűjtőkkel, munkájukat több szakmai támogatással segíti, és lehe­tőséget teremt számukra az összejövetelekre, nyilvános szereplésre is. Beck Zoltán san sóvárgott és ep-edve epe- dett jobb jövőnket vétkesen el ne játsszák! Bíró Lajos ezután köszö­netét mond a lenini orosz népnek a kezdeményezésért és így folytatja: —■ De nem hagyhatjuk ki az úgynevezett ellensége* országokat sem és meghal­va gondolunk azokra a ne­mes olasz, francia, ango vagy román és szerb férfiak­ra, nőkre, akik egy őrjöng-- nemzeti gyűlölet tombolád közepette megálltak a test­vériség gondolata és a béke követelése mellett. De a kibontakozás lénye­gét a lenini bókeműben lát­ja és ezt félreérthetetlenül leszögezi. Így: — Minthogy a szikratáv­iratban szétküldött béke­üzenetben — az eddigi je­lentések szerint — részle­tes javaslatok nem voltak, az orosz kormány „eddig is­mert javaslatai” csak azok lehetnek, amelyek már a nagy bolsevik! győzelem után három héttel ezelő't szétröppentek a világba és amelyeket minden újságol­vasó ember ismer. Novem­ber kilencedikén a szovje­tek kongresszusa békehatá­rozatot fogadott el, amely egyebek között, ezt mondja: „Á béke... csak azonnali béke lehet annexiók, vagyis idegen területek eltulajdo­nítása nélkül és idegen nem­zetiségek erőszakos bekebe­lezése nélkül, valamint kár­talanítások nélkül is.” Az orosz kormány azt javasolja minden hadviselő félnek, te­gyen azonnali lépéseket az ilyen béke érdekében ... Bíró tisztán látja * H, Viimos-i német imperializ­must. Ennek ellenében a német néphez kiált: — Bár ki tudná szabadí­tani a lelkét teljesen n nagynémet részegség háló­jából. Bár le tudná rázni magáról és el tudná söpör­ni azokat, akik a munka és a béke útja helyett az örök vérontás és az örök gyűlö­let útjára akarják vinni. A néniét nép ezekben a na­pokban a maga sorsát fog­ja eldönteni. A mi sorsun­kat is. Egész Európa sorsát! A szovjetek ama emlékeze­tes gyűlése Anglia, Francia- ország és Németország osz­tálytudatos munkásaihoz fordul segítségért a béke munkájában. Ha felhívás® visszhang nélkül marad é* eredmény nélkül hangzói* el, gyásza és bukása lesz ez egész emberiségnek. Az orosz munkásoké lesz az örök — bár tragikus — di­csőség; az egész többi Euró­páé az évezredes szégyen és gyalázat... Bíró a következő évber keményen beszélt a közelgő őszirózsás forradalom neve ben: — A kormány és pártja üssék fel a történelem köny­vét. Értsék meg belőle a mát és a holnapot. Jó an­nak, aki megérti ezeket a példátlan időket. Aki nem érti meg, az megérdemli hogy ellenfelei véresre kar­colják, a barátai elhagyják, az irigyei kinevessék és rr események átgázoljanak fe­lette ... Az idők szavát a magyrr proletariátus megértette, <• ennek szellemében cselek- dett is. A mai nem­zedéknek pedig megma­radt a hatalmas tanulság, támogatni a lenini békemű- vet annyi, mint urává válrr az eseményeknek a sajá* haza és az egész emberisé nagyra törő céljainak szol­gálatában- ... F. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents