Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-07 / 263. szám

M65. november 7. 10 Vasárnap Ki kaphat háztáji termelési kölcsönt ? Sokan keresik fel mostanában az országos és a megyei irányító szerveiket azzal a kéréssel, hogyan kaphatnak háztáji termelési köl­csönt. A SZŐ VOSZ illetékesei el­mondották, hogy a közelmúltban kiadott rendelkezések szerint mind az OTP-fiókak, mind pedig a ta­karékszövetkezetek folyósítanak háztáji termelési kölcsönt, s ezzel megszűnt az a korábbi korlátozás, hogy csak a takarékszövetkezeti tagok juthatnak ályen kölcsönhöz. Lehetőség van arra, hogy háztáji termelési kölcsönt kapjanak azok is, akiknek nem főfoglalkozása a mezőgazdasági termelés, tehát pél­dául ipari munkások vagy nyug­díjasok. A kölcsönt az említett pénzintézetek teljesen azonos fel­tételek mellett nyújtják, összege általában 5000 forint, de indokolt esetben — jelentősebb beruházás céljára — elérheti a 15 OOO forintot is. A visszafizetés feltételeit a köl­csönvevő anyagi körülményeitől és termelési adottságaitól függően állapítják meg. Kölcsön igényelhető többek kö­zött a baromfi-tojóállomány mi­nőségi cseréjére, tehát nagyobb termőképességű fajták beszerzé­sére, a meglévő istállók átalakí­tására, korszerűsítésére, műanyák beszerzésére, stb. Kölcsönt vehetnek fed a liba­tenyésztők többek között a tömő­gép vásárlásához, a nyúltenyész- tők az állategészségügyi szempon­toknak megfelelő ketrecék vagy az ehhez szükséges anyagok, to­vábbá takarmány és megfelelő te­november 7-én, vasárnap: 7.43 Közvetítés Moszkvából az októ­beri szocialista forradalom 48. évfor­dulója alkalmából rendezett díszszem­léről. 9.00 Zenés séta a Vajdaliunyad- várban. (Az 1964. július 5-1 adás ismét­lése, felvételről). 10.00 Hol a tábornok? Magyarul beszélő lengyel film. (14 éven felülieknek). 13.55 Vasas—Salgótarján bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetí­tése a Fáy utcából. A szünetben: A Magyar Hirdető műsora. 16.00 Az én kortársaim. Részletek a Mikszáth Kál­mán íráséiból készült tv-filmből, (ism.) 17.30 Csajkovszkij. Emlékezés születé­sének IBS. évfordulójára. (Az április 19-í adás ismétlése, felvételről). 16.15 Az októberi szocialista forradalom 48. évfordulóján beszédet mond: O. A. Gyenyiszov, a Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, 18.25 nyészanyag beszerzéséhez. Az utóbbi időben nagyon kedvezőek a húsgalamb értékesítési lehetősé­gei. Ennek kihasználását segíti elő, hogy az érdeklődők kölcsönt kap­hatnak az új, jó termőképességű fajták beszerzéséhez, a padláste­rek galambtenyésztésre történő át­alakításához. Az Alexandrov-együttes műsorából. (FilmösszeáUitás). 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Sporthírek. 20.00 Nó- tasző. 20.20 A távirat, tv-jáiték. 21.20 Filmmozaik. 22.35 Tv-híradó — 2, ki­adás. (MTI) A román fv műsora VASÁRNAP 7.50 Reggeli torna. 8.00 Dokumen- tumfilm. 8.15 Közvetítés Moszkvából. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából rendezett katonai dísz- Sizemiéről. 12.00 Futballközvetítés. Bu­karesti Rapid—Temesvári Stilnita és Bukaresti Dinamo—Ploestd Petrolul. 18.00 Tv-híradÓ. 18.20 Film. Akasztot­tak erdeje I. résiz. 20.00 Közvetítés Moszkvából. Művészi műsor novem­ber 7 alkalmából. 22.00 Tv-híradó. 22.15 Telesport. A Magyar Tv műsora Volt egyszer egy öregember... A világhírű szovjet rendező, Grigorij Csuhraj űj filmje. Szép, megindító, igaz lecke a boldogságról; embereket tár elénk, akik ugyan nem hősök és nem is áldozatok, olyan embereket, akik győzni akartak és győztek. (Bemutatja a bélmegyeri Sza­badság mozi november 7-től 9-ig.) Közületek munkaerőigénye A Rozsa Ferenc Gimnázium azon­Mozik műsora nali felvételre keres. 91916 Az ÉM 44. sz. Állami Építőipari Vál­lalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — könnyűgépkezelő­ket (ÉM-vizsg ával), vasbetonszerelő­ket, kubikosokat és férfi segédmun­kásokat. Munkásszállást és napi két­szeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsigazolás és munka­AZ 'OROSHÁZI KOSSUTH OLVASÓKÖR BALT RENDEZ NOVEMBER 7-ÉN SZÉKHAZÁBAN, Orosháza, Thököly utca 5. szám alatt Mindenkit szeretettel hív A RENDEZŐSÉG 2237 Köszönetnyilvánítás MündáBom rofconoJc, ismerősök, szomsaédok, jó barátok., t)j Elet Tsz vezetősége és tagsága, alkiJc szeretett drága jó férjem, édes­apám, nagyapám, testvérünk, Lukács Sándor temetésén megjelentek, ravatalára virágot, koszorút helyeztek, rész­vétükkel mérhetetlen fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek, ezúton fogadják hálás koszönetünket. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. 2244 ruha szükséges. Jelentkezés: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15, föld­szint. 517 Az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központ Mézeskalács- és Cukorüzeme cukrászipari szakmunkást keres. Je­lentkezni lehet: Békés, Szent Pál sor 3 sz. alatt, az üzem irodájában. 516 A 8. sz. AKÖV felvételre keres bé­késcsabai lakosú férfimunkaerőket MAVAUT-kalauzi munkakörbe. Je­lentkezni lehet: Békéscsaba, Hunyadi tér, MAVAUT-állomáson, az állomás­főnöknél. 91921 A Békés megyei Kéményseprő Válla­lat városi és községi munkahelyekre szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz fel betanításra. Korhatár: 23—40 életév. Jelentkezés írásban vagy sze­mélyesen: Cím: Békéscsaba, Jókai út Zé 91855 Köszönetnyilvánítás Mindazon kedves rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, is­merősöknek, akik szeretett férjem, édesapám, nagyapánk, Pusztai Ferenc temetésén megjelentek, a szeretet koszorúit, virágait ravatalára, sár­hantjára elhelyezték és utolsó út­jára elkísérték, fogadják fájó szí­vünk hálás köszönetéit. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. 2227 HÉTFŐ 18.00 Tv-híradó. 13.0# Mai vendége­ink. 19.25 A tv tudományos ankét ja. 19.45 Három tabló a hétről. 20.00 He­gedű- és zongorakettős-. 20.30 Film. Akasztottak erdeje. H. rész. 21.45 Tv-híradio. 22.00 Sport, időjárasjeleai- tés. A színház műsora November 7-én, 19.30 órakor Sarka­don: FÖLDINDULÁS November 7-én, 19.30 órakor Csöng- rádon: NOVEMBER 7. Békési Bástya: A fekete tulipán. Bé­késcsabai Brigád: Zöldár. Békéscsabai Szabadság: A katona apja. Békéscsa­bai Terv: Riói kaland. Gyomai Sza­badság: Néma barikád. Gyulai Er­kel: Nyomorultak I—n. Gyulai Pe­tőfi: Egy szobalány naplója. Mezőko­vácsházi Vörös Október: Folytassa, Kleó! Orosházi Béke: Idegen vér. Orosházi Partizán: A nap és az óra. Sarkadi Petőfi: Vörös és fekete I—II. Szarvasi Táncsics: Cherbourg! eser­nyők. Szeghalmi Ady: Arsene Lupán. NOVEMBER 8. Békési Bástya: Vízivárosa nyárt Békéscsabai Brigád: Zöldár. Békéscsa­bai Szabadság: Bajaizzók. Békéscsabai Terv: Riói kaland. Gyomai Szabadság: Folytassa, Kleó! Gyulai Erkel: A nyo­morultak I—ír. Gyulai Petőfi: A ka­tona apja. Mezokovácsházi Vörös Ok­tóber: Cselszövők gyűrűjében. Oros­házi Béke: Idegen vér. Orosházi Par­tizán: A nap és az óra. Sarkadi Pe­tőfi: Harc a banditákkal. Szarvasi Táncsics: Cherbourg! esernyőik. Szeg­halmi Ady: 90 perc az élet. AUTÓSOK, MOTOROSOK FIGYELEM! Bármilyen típusú autó, motorkerék pár akkumulátorok töltését vállaljuk. Lakatos és gépipari .jav. tetsz, motorkerékpár szerviz, Orosháza, Táncsics 40. 2246 rágcsálók ÉS ROVAROK SZAKSZERŰ IRTÁSÁT VÁLLALJUK. KECSKEMÉTI KÖZSÉG­GAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT, KECSKEMÉT, MŰKÉRT 56. 53240 VIKTÓRIA Épület­és háztartási biztosítás Tűz, villámcsapás, robbanás, földrengés, szélvihar, betöréses lopás, csőrepedés, üveg-, szavatossági károk esetére. A biztosítás érvényes a biztosított és vele közös háztartásban élő hozzátartozók balesetére is (kivéve a gépjárművezetést, és foglalkozás közben történt baleseteket). Egy- vagy kétszobás lakóépület évi biztosítási díja 120 Ft. (Nagyobb lakóépületeknél 150 Ft) Értesítjük kedves vendégeinket, hogy Orosházán a Béke mozi mellett megnyílt az újjáalakított SZEGFŰ ZENÉS ESZPRESSZÓ, AHOL CUKRÁSZIPARI TERMÉKEK, PRESSZÖ- KÁVÉ, ITALKÜLÖNLEGESSÉGEK SZÉLES VÁ­LASZTÉKBAN KAPHATOK. NYITVA DÉLELŐTT 10 ÓRÁTÓL 24 ÓRÁIG. MINDENKIT SZERETETTEL VÁR A BÉKÉS MEGYEI VENDÉGLATÓIPARI vállalat 2252 •wmr m mmt ­jr KÖNYVSORSJEGYEK KAPHATOK AZ ÄLLAMI KM PT WYF RUFT KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT BOLTJAIBAN, AZ Ej 1 11 I Ej. HflEjl' ÜZEMI KÖNYVTERJESZTŐKNÉL ÉS A FÖLDMŰ­ha ) nyvsorsjegyet vásárol VESSZŐ VETKEZETI KÖNYVESBOLTOKBAN! Húzás: december 12-én ! 518

Next

/
Thumbnails
Contents