Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-28 / 281. szám

1965. november 38. 3 Vasámai) Mi is az értelemre apellálunk Hétfőn kezdődnek a gyulai véradónapok 'Parsa dalmi életünk legfőbb _ * jellemzője, hogy naponta újabb és újabb .gyártási, termelé­si eljárások, módszereik születnek, s természetesen gyakran új ren­deletek és utasítások is. Nevetsé­ges, hogy egyesek káosznak, az irányítás kapkodásának, mi több, csődjének nevezik az újabb eljá­rásokait, rendelkezéseket. Szemel­lenzősen kiragadnak egy-egy je­lenséget a dolgok menetének nagy összességéből, s aztán azok­ra hivatkozva kezdik magyarázni, jósolgatni a gazdasági csődöt, a világ végét. A legmeglepőbb eb­ben az, hogy iskolázott, értelmes, nem ritkán szakmai tudásukat túlbecsülő emberek ijednek meg előre egy-egy új gyártási és ter­melési intézkedéstől. Enyhén szólva már az eljegyzés másnap­ján kezdik elsiratni az esetleges házasságból évek múlva megszü­lető gyereket. Társadalmunk tagjainak, veze­tőinek több mint másfél évtized­del ezelőtt született elhatározása az, hogy hazánkban felépítik a. minden embernek egyenlő jólétet és Jogot biztosító szocialista, s majd a későbbiekben a kommu­nista rendet. A cél elérése, az igyekezettől fűtött napi munka közben akadtak botlások, túlka- l pások, célon túllövések, s helyt- j helyt akadnak most is. Be ezeket j a hibákat kiragadni és eltúlozva az egész építőmunkánkra általá­nosaivá magyarázni — értelmet­lenség. Mi szükség volt például arra. hogy a magukat a legkép­zettebbnek tartó régi és fiatal ér­telmiségiek közül néhányan táp­lálták a falusi emberekben a szövetkezétellenessé'get. s bizony­gatták nekik, hogy „hát igen. a gépek elveszik a kereseti lehető­séget. a műtrágya és a vegyszer használata csökkenti a jövedel­met”. E zeket és még sok más, sirán­kozásra, rásódásra és félre­magyarázásra alkalmat adó té­mákat elavulttá tette, eltemette az élet. Elsősorban az, hogy szö­vetkezeti parasztságunk kipróbál­ta a nagyüzemi gazdálkodást gé­pekkel, kémiai anyagokkal is és anélkül is, s egyszerűen kinevetné most már azokat, akik ez ellen akarnák hangolni őket. A staocia- lizrwus építését, a haladást csak az útszélről szemlélők vagy a fáradozásban, küzdelemben csak ímmel-ámmal részt vevők, a „mindegy, mi legyen, csak szocia­lizmus ne” zavart elméjűek állan­dóan kihalásznak valamit, amivel nyugtalanítani lehet a társadalom szükebb vagy szélesebb rétegeit. Ha a párt valamelyik kisebb, ma­gasabb beosztású vezetője téved, megbotlik, akkor két-háromból „ilyenek a párttitkórok” süvöltő- zés lesz. II amis hangulat keltéseid al­* “ kaílmas általánosítást még azok sem engedhetnek meg ma­guknak, akik megszenvedtek, meg­izzadtak e rendszer alapjainak le­rakása és építése közben, nem­hogy azok, akik csak nézték ezt a küzdelmet vagy csak abból állj a tevékenységük, hogy oklevelük révén valamelyik intézményben, hivatalban tologatták az aktákat. Milyen jogon merészel akár egy régi vagy egy kezdő értelmiségi olyan kijelentést tenni, hogy félre kell állítani a csak gyakorlati tu­dással rendelkező régi párt- és hivatali munkásokat? Ki más, mint éppen ezek az emberek ve­rejtékeztek azon, hogy jólét és tanulási lehetőség nyíljon ha­zánkban az ifjúság számára? De különben is, mire való az oklevél A szocializmus építéséhez egy­formán szükség van okleveles, diplomás és gyakorlati emberek­re. Egyik a másika nélkül semmi­re sem menne. Örökös oklevél- fitogfatásra, alkotás nélküli ész- esillogtatósra, értelmetlen szak­mai sovinizmusra és gőgre egyál­talán nincs szükség, sem gyárak­ban, sem földeken, sem hivatalod­ban. „Drágán termelünk, magas az élelmiszercikkek ára. Nagyobb önállóságot, több szabadságot kel­lene adni a termelés irányításá­ban az értelmiségieknek”, hangzik itt is, ott is egy-egy magát bölcs­nek kikiáltó megnyilatkozása. De az ilyen bölcs férfiú elfeledkezik arról, hogy ő sem tudott, s nem is nagyon akart semmit sem tenni a mezőgazdaságot ért elemi csa­pások, a száj- és körömfájás, az állatok egy részének elhullása, a zöldségtermést alaposan csökken­tő ár- és belvíz, a jégverés, a hagymaszártő-rothadás és még sok minden más ellen. Felesleges magyarázni, hogy drága ez vagy az; diploma nélkül is mindenki tudja, hogy az árakat a termelés eredményessége, a kereslet és a kínálat imgadoztatja. Nagyon ter­mészetes, hogy ha valamiből keve­sebb van, annak magasabb a piaci ára. H z ilyen apró dolgokat, a zöld- ség árának emelkedését, egyes vezetők botlását kezdik ki egyesek, s támadják a párt vezető szerepét, egész gazdasági életün­ket. S ha jól vagy kevésbé álcá­zott támadások közé be-becsúsz- tatják a „bezzeg Nyugaton minden másképpen van” mesét, amit a Szabad Európa rádió, itthon járt disszidensek, és a Nyugaton túrá­zott, vagy üdült jól értesültek terjesztenek minden gátlás és lel k i ismeretiu rdalás nélkül. A jó termelési tapasztalatokat, mód­szereket, tanácsokat elfogadjuk, ha a világ bármelyik égtája felől jön is. De a „bezzeg Nyugat-”-ból nem kérünk, hanem egyenesen visszautasítjuk. Egyrészt azért, mert társadalmunk idősebb gene­rációja tapasztalatból ismeri a szocialista és a tőkés világ élet- körülményeit. Másrészt vannak ;tt nálunk éppen elegen olyanok, akik nem a termelésben jelesked­tek eddig, hanem az áru közvetí­tésében. a kupeckedésben. Ezek nézik az útszélről a szocializmus építésének gigászi méreteit, küz­bad vállalkozási! Nyugaton”. J ogállamban élvén, nálunk büntetést von maga után bármelyik állampolgár megrágal- mazása vagy becsületének meg­sértése. Ügy látszik, hogy egyes, önmagukat bölcsnek kikiáltók azt hiszik, hogy általában a párt- és tanácsi vezetőket, az egész társa­dalmi rendszerünket büntetlenül lehet rágalmazni. Azt hiszik, hogy a hajuk szálának meggörbülése nélkül jósolgathatják a gazdasági csődöt, a világ végét. A szocialista társadalom és épí­tés éltető eleme a hibák, a lazasá­gok őszinte bírálata. Lehet kérni és követelni is mindent, ami elér­hető és megkapható, még nagyobb önállóságot is. De a szabadosságra való törekvés, az emberek jövőbe vetett hitének megingatása külö- böző rémhírekkel, jóslatokkal ki­meríti a népellenes cselekményt. Éppen ezért helyesebb, ha az ér­telmet az összefüggések és az okok kutatására, vizsgálatára for­dítja mindenki, akit ez illet, s nem pedig a Nyugatiról érkező alaposan leszázalékolható „igaz­ságok”, a rémhírek választékos és hatásos magyarázására. Kukk Imre tályharc nem valamiféle apró, je­lentéktelen ügy, hanem igen nagy jelentőségű történelmi tényező, s hogy az osztályharcban milliók és milliók állnak szemben egymással, hogyha kell, vér is folyik annak eldöntéséért, kié a történelmi jog, melyik osztály hivatott uralkod­ni. Mindmáig szentül meg voltam győződve arról a marxista taní­tásról, mely szerint az osztályhar­cot a különböző osztályok gazda­sági helyzetének ellentéte és ér­dekeinek ellentmondása hozza létre, nem pedig az, hogy az Ál­lami Áruházban becsomagolják-e a szeneskannát vagy sem. Sajnos, tévedtem, mert kiderült, hogy bizony az is osztályharc. Ugyanis saját füleimmel hallot­tam a minap, amikor vásárolni mentem a közkedvelt Körös Álla­miba, miként oktatta ki egy tisz­tes hölgy a vas-műszaki részleg el­adóit az osztályharcról. A szóban forgó hölgy szeneskannát vásárolt, annak becsomagolását kérte. Az eladó kifejtette, hogy ilyen óin­kat neon szoktak papírba csoma­1965. november 29-én városunk­ban is megkezdődnek a véradó­napok. Ezeknek sikeréért igen sok ember folytat munkát, a lebonyo­lítása pedig az egészségügyi szer­vekre tartozik, az előkészületek már megtörténtek. Nem hosszú idő telt el a vércsoportok felfede­zésétől a teljes vércseréig, és a testen kívüli vérkeringés feltalá­lásáig, de ezalatt az illetékes szer­vek igen nagy utat tettek meg. Ma már az orvostudománynak egy külön ága az emberi vérrel, és annak átömlesztésével és fel- használásával való foglalkozás. Az ÓVSZ általi statisztika kimu­tatása szerint az emberi vér fél­használása a gyógyítás szolgála­tában egyre nagyobb tért hódít, és a gyógyítási eredmények azt bizo­nyítják, hogy a tudomány haladá­sa ezen a téren igen jelentős. Az igazi nagy eredmények eléréséhez mindig a társadalom segítőkész­sége szükséges, de különösen a vérellátás területén, mert hiszen mindenki által ismert tény, hogy ezt az élő gyógyszert csak élő em­bertől lehet kapni, semmiféle módszer nem áll rendelkezésre, amellyel elő lehetne állítani. Néhány városban voltak már vóradónapoik, ahol a szocialista társadalom bebizonyította azt, hogy lehet rá számítani. Dunaúj­városban ez év március 1-től 6-ig tartották meg, ahol a lakosság 10,5 százaléka adott vért. Az It­teni üzemek közül kiemelkedő pl. a szalmacellulóze gyár, ahol a dolgozók 29,4 százaléka, a beton- elemgyár, ahol a dolgozók 29 szá­zaléka, sőt a Dunai Vasmű tűzvé­delmi alakulata, ahol a dolgozók 66 százaléka adta vérét szenvedő embertársai gyógyítására. Orosz­lányban március 29-től április 4-ig tartották a véradónapokat, amikor a város lakosságának 13,2 százaléka adott vért, de a jelent­kezők száma ennél nagyobb volt, csupán a többi jelentkező nem volt véradásra alkalmas. A 3000 lakosú Pusztaföldváron tavaly 400 embertől vettek vért; az idén Békéscsabán 600 litert vetitek le a díjmentes véradóktól. golni. Mire a hölgy tovább erős- ködött: — Hogy képzelik, város­ban így vigyem!? Még ilyet, hogy szeneskannát?! Mert még, ha fa­lun volnánk! Erre a másik eladó szerényen megjegyezte: — Mi nem teszünk különbséget város és falu között. No, erre a hölgy felcsattanva, rögtön ráfelelt: — Csak ne csinál­janak osztályharcot ebből a prob­lémából, mert az ilyesfajta kije­lentés az nem más. — Majd kifejtette, hogy az osztályharc problémáját ő már régen megta­nulta. Ezt egyébként el is hittük, mert körülbelül úgy nézett ki, mint, aki valaha éles osztályhar- cot vívott a — saját érdekében. Az eladó nem is akarta hát élezni az „osztályharcot”, becso­magolta az árut és a hölgy, mi­után jól kioktatta őket, még sokáig zsörtölődve, elvitte az immár papír mögé rejtett osztály- harc-témát — élezés nélkül. El­adók! Jó lesz a jövőben a csoma­golással vigyázni...! H. F. A véradásban érvényre jut a legmagasabb humánum, az embe­ri összetartás és segítőkészség gondolata. A szervezés feladata az, hogy meg kell mutatni a lehe­tőséget az áldozatkészség gyakor­lására, s a dolgozók ezt megértve, szívesen hozzák meg az áldozatot azért, hogy szenvedő embertár­saikon segítsenek, figyelembevé- ve azt is, hogy mindenki, vagy legkedvesebb hozzátartozója bár­mikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy ilyen módon szorul rá em­bertársai segítségére. A gyakorlat azt mutatta, hogy nem anyagi ér­dek az, ami az embereket ebben a ténykedésben mozgatja, hanem a meggyőződés, a felismerés és az áldozatkészség. Oroszlányban például a véradók 83,1 százaléka a szénbányászok közül kerüli ki. Nyilvánvaló, hogy á nehéz testi munkát végző szénbányászaink megfelelően megértették, hogy fontos munkájuk mellett ebben is számít rájuk a társadalom. Bar még helyenként előfordul téríté­ses véradás, ennek sikere nem na­gyobb, mint a térítés nélküli vér­adásoknak. De nézhetjük ilyen szempontból a kapitalista államo­kat is. Angliában pl. kezdettől fogva térítésmentes volt a vér­adás. Franciaországban is díjtalan 1952 óta. Ha a kapitalista társa - dalmat is meg lehet mozgatni ilyen nemes célok érdekében, mennyivel inkább számíthatunk a szocialista társadalom felvilágo­sult dolgozó tömegeinek a segítő- készségére. Szlovéniában pl. 10 000 lakosra 380 véradó jut, mi ebben a tekintetben még nem értük el ezt a számot, mert nálunk csak 150 jut. Vidékenként is változó a rend­szere a véradóknak a száma, s ez a körülmény sok mindentől függ, de úgy látszik, hogy meg­felelő szervezéssel a dolgozó tár­sadalom mindig hajlandó áldozat - hozatalra. Szombathelyen pL a város lakosságának 7,06 százaléka adott vért a véradónapok alkal­mával, de a járások eredménye ennek a kétszerese. Jól tudjuk, hogy a szervezésben, a véradás zavartalan lebonyolítá­sában, sokszor még a véradók megbecsülése területén is van kí­vánnivaló, de ezek a nehézségek mind legyőzhetők, és az esetleges hibák nem lehetnek okai annak, hogy egyetlen ember is meghaljon azért, mert nem jutott el hozza kellő időben, mennyiségben és minőségben az életet és egészsé­get jelentő embervér, amit a dol­gozó társadalom biztosítani tudott volna a részére. Mi a magunk ré­széről igyekezni fogunk a vérvé­telek technikáját, és zavartalansá­gát biztosítani, a felhasználásnál pedig szigorú javallatokat felál­lítani, hogy egyetlen csepp vér se menjen kárba, hanem az szolgál­ja a gyógyulást és életet kívánó betegek javát. Abban a remény­ben indítjuk meg a gyulai vér­adónapokat, hogy Gyula társa­dalma sem fog elmaradni az or­szág többi városaitól, és példásan kiveszi a részét az áldozatválla­lásból. „Eredj és küzdj! Nem küzdesz hasztalan Az emberiségen segítve lesz.” (Petőfi: Apostol) Dr. Sáró András megyei kórházig, főorvos, országgyűlési képviselő ESŐSEN. SÁRBAN EGÉSZSÉGET VÉDI AwellinöíűnGUMICSIZMA * jív.11, cóüh w/'Ajui'cM.'v isi eisosor- ban autóikból és villának beillő és a diploma túlzott fitogtatása, I l,i házaikból, hogy „bezzeg a sza- istenítese?! „Osztályharc " egy szeneskanna körül Eddig azt hittem, hogy az ősz-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents