Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-25 / 278. szám
1905. november 25. 7 Csütörtök Színvonalas beszámoló, termékeny vita a békéscsabai sportaktíván SportaJftívát tartottak Békéscsabán az MSZMP várost bizottságának rendezésében, ahol a város sportköreinek vezetői vettek részt. A vitaindító beszédet Pál Zoltán, az MSZMP városi bizottságának munkatársa mondta Bevezetésként megállapította, hogy. Békéscsaba sportmozgalma az elmúlt 'húsz év alatt jelentősen fejlődött. Jelenleg 26 sportegyesület 82 szakosztálya közel nyolcezer taggal működik. — E nagy arányú fejlődés szükségessé teszi a vezetés és a szervezés tartalmi növelését, javítását — mondotta Pál elvtárs. A pártszervezetek jelentős segítséget nyújtanak a sportmozgalom fejlesztéséhez, melyre a politikai bizottság 1962 januári határozata is utal. Azóta városunkban mintegy négyszáz párttag kapta konkrét feladatául a testnevelési és sport- munka segítését. A határozat megjelenése óta a pártszervezetek vezetőségei rendszeresebben foglalkoznak a sportegyesületek munkáival. Jelentős szerepe van a sportegyesületek keretében létrehozott kommunista és KISZ-cso- pcrtöknak. Itt azonban az a hiba, hogy több helyen nem elég hatékony e csoportok tevékenysége... Pál elvtárs . utalt beszámolójában a létesítmények hiányára, a meglevők zsúfoltságára, s az ezzel kapcsolatos öntevékeny munkára. Jó példaként említette a forgácsoló- és szerszámgyár, a konzervgyár és a MÁV sportolóinak lelkes, áldozatkész munkáját Megemlítette, hogy több gazdasági vezető lehetőséget és módot talál az anyagi segítség nyújtására a tömegsport fejlesztése érdekében. Szólott a sportolók neveléséről, fegyelméről. Rossz példaként tett említést az olyan esetekről, ahol jogtalan előnyök biztosításával akarják elősegíteni a jó szerepléseket. Az ilyen jelenségek káros hangulatot keltenek. A KISZ-szervezetek sporttevékenységével kapcsolatban Pál elv_ társ arról beszélt, hegy nem érezhető eléggé a KISZ-vezetők sportköri tevékenysége. — Ezt sok esetben olyan tényezők gátolják mint a helytelen túlterhelés, a pozíciók túlhalmozása. A szakszervezettel kapcsolatban megállapította, hogy az MTS létrehozása utón nem mindenütt maradt fenn olyan kapcsolat, ami az új sporttömegiszervezet működésének elősegítését jelentette volna. Ez hiba, és ezért a szak- szervezeteknek a jövőben is fokozott ügyeimet kell fordítani a tömegsport fejlesztésére. A beszámoló további részében szó esett arról is, hogy egyes sportkörökben túlságosan a labdarúgás irányába terelődött a figyelem. Megállapította: kevés a szakember, s ez hátrányos a szakosztályok minőségi fejlődése szempontjából. Az iskolai sportmunkával kapcsolatban az előadó megállapította: — Véleményünk szerint 1965- ben 'kedvezően változott a helyzet a korábbi évekhez viszonyítva. A pedagógusok, úttörővezetők, KISZ segítő tanárok jobban kihasználják a tömegesítés lehetőségeit. Javítani kell viszont a különböző jelvényszerző versenyeket. így az ISZM és a Kilián Testnevelési Mozgalmat. A vitaindító előadás befejező részeként Fái elvtárs hangoztatta: — A sportmunka fejlesztése érdekében különös figyelemmel és alapossággal kell felkészülni a vezetőségek újjáválasztására. Most lehetőség és mód nyílik arra* bogy a sportvezetést szakmailag, politikailag alkalmas, hozzáértő, a sportmunkát kedvvel és lelkiismeretesen végző elvtársakkal erősítsük meg. Fokozott gondot kell fordítani a tömegszervezetek jó kapcsolatára és együttműködésére, mely előfeltétel városunk sportmozgalmának fejlődéséhez ... A vitában elsőként Rácz Lukács testnevelő tanár szólalt fel. Elmondta, hogy igen mostoha körülmények között kénytelen dolgozni a közgazdasági technikumban, mivel a 650 diák számára nem áll rendelkezésre tornaterem ... A labdarúgás-utánpótlás felderítése érdekében javasolta a hagyományos grundi játékok felelevenítését, s kerületenkénti bajnokságokat. A tornasporttail kapcsolatban jogos igényként említette meg a tornacsarnok építését, mivel így mód nyílna e sportág fejlesztésére. Szula István a fiatalok neveléséről beszélt. A sportvezetők nagyobb helytállására hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy a Dózsa 160 fiatalt foglalkoztat, de klubéletre helyiség hiányában nem tudják nevelni őket. Igen fontos követelménynek jelölte meg a szülőkkel való kapcsolatot. A cselgáncs szakosztály visszaesését indokolva arra utalt, hogy nincsenek meg a megfelelő versenylehetőségek. Medovarszki János a közönség nagyobb támogatását kérte az atlétika számára. Hiányolta, hogy a sportkörök sem támogatják eléggé az atlétikát, holott megvolna a lehetőség egy ütőképes csapat létrehozására. Gáspár Ervin az úszósporttal kapcsolatos türel- meílepségröl szólt. Elmondta, több év szükséges ahhoz, hogy valakiből jó, úszó lehessen. Jelenleg sok 8—10 eves gyermek jár gyakorolni, s így megvan ró a remény, hogy néhány éven belül jó úszógárda nevelődjön. Bognár István a létesítmények problémáját vetette fel. Hiányolta, hogy a városi tanács tervezői minden zöld területet elvesznek a gyerekektől, s ez nevelési vonatkozásban nem kedvező. Nincsenek jégpályák. A szakszervezetekkel kapcsolatban megállapította: most nem nyújtanak megfelelő támogatást. Gurbán Líviusz nevelési problémákkal foglalkozott. Az ökölvívósporttal ■kapcsolatban utalt a szakember- hiányra. Felvetette, hogy sók esetben az is akadályozza az ökölvívócsapat jó szereplését, hogy a civil versenyzőt a munkahelyről nem engedik el. Ravasz Pál az utánpótlás nevelésének fontosságát hangoztatta. Epcrjessy Béla a KISZ szerepéről beszélt, megállapítva, hogy jelenleg olyan tapasztalatok vannak, mely szerint a KISZ nem tölti be feladatát a sportmozgalomban. A KISZ-cso- partokkal kapcsolatban arra utalt, hogy azok ne csak formailag legyenek meg, hanem: tartalmi munkát is végezzenek. A szakszervezetek fokozott aktivitásúról Molnár Lajos beszélt. Véleménye szerint tapasztalható visszaesés. A tömegsport fejlesztésének nélkülözhetetlen feltételeként jelölte meg új létesítmények építését. Elmondta, hogy a jövőben a szak- szervezet továbbra is szorgalmazza a szakmai spartakiádok megrendezését. Grábel Antal a szocialista nevelés fontosságáról és a társadalmi erők bevonásáról beszélt. Vraukó Zsófia a KTM adminisztrációs túltengését kifogásolta. A tömegsport fejlesztésével kapcsolatban a KISZ-nek kell nagyobb szerepet vállalnia — hang- .súlyozia. Hegedűs József aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tudatos, tervszerű iskolai nevelő munka elvész a sportkörökbe kerülő fiataloknál. Utalt a vezetők felelősségére. Dr. Balázs Lajos beszámolt a konzervgyárban folyó sportmunikárol, hangoztatva, hogy elsődleges céljuk a tömegsport, de emellett a minőségre is törekszenek. Örvendetes tényként állapította meg a konzervgyári dolgozók lelkes áldozat- vállalását a pálya építésével kapcsolatban. ülés István a ruhagyári sportkör nehézségeiről beszélt. Elmondta, hogy érthetetlen a vállalat vezetőségének magatartása, amikor egyáltalán nem fordítanak gondot a sportmunkára, annak ellenére, hogy e fentos kérdésről számtalanszor esett már szó. A honvédelmi nevelés fontosságáról Valyuch Márton beszélt. Babák György, a városi tanács elnökhelyettese azokról az erőfeszítésekről beszélt, amelyeket a létesítmények létrehozatala érdekében kifejtenek. Foglalkozott a tömegsport fejlesztésével és az iskolák szerepével. Elmondta, hogy a létesítmények építése a város- fejlesztés függvénye. Krivik András a nevelési tényezők kihasználását hangsúlyc-zta, majd a sport- vezetés megszilár'dításának és a tömegkapcsolatck kiépítésének szükségességét jelölte meg fontos feladatként. Az utánpótlás nevelésével kapcsolatban megállapította, hogy a serdülő bajnokságokra nagyobb figyelmet kell fordítani. A hozzászólásokon számos javaslat hangzott el, melyek mind arról tanúskodtak, hogy a város sportvezetői igen fontosnak tartják a sportélet fellendítését. Az is igaz azonban, hogy a gazdasági vezetőknek is nagyobb gondot kell fordítani a sportfejlesztésre, keresve az anyagi lehetőségeket a létesítmények építésének támogatására. Mert az tény, hogy a sportmozgalom fejlesztésének elengedhetetlen feltétele a létesítmény, de nem lehet máról holnapra valamennyi sportág számára megnyugtató módon teltételeket biztosítani. Erről beszélt Baukó Mihály elvtárs, a városi pártbizottság titkára is, aki összegezte a tanácskozás tapasztalatait. Zárszavában elmondotta, mind a városi tanács, mind a pártbizottság azon munkálkodik, hogy Békéscsaba sportmozgalma erősödjön, de azt is látni kell, még sók más feladat is van, melyeit hasonlóan meg kell oldani. Addig, amíg a feltételek javulnak, lényeges valamennyi sportágban az egységre való törekvés és a lelkes, odaadó, áldozatkész munka. Háló Ferenc Közületek munkaerőigénye Az ÉM Belonelemgyártó Vállalót szentendrei betonárugyár betonelem- gyártási munkakörbe férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz. Tanácsi igazolás szükséges. Munkás- szállás van. Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi osztályán, Szentendre, Dózsa György út 34 szám alatt. 34588 Az ÉM 44. sz. Áll. Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre könnyíígépkezelöket (ÉM-vizs- gával), vasbetonszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest V., Kossuth Tajos tér 13—15, földszint. 517 Befejeződött a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság A megyei II. osztályú labdarúgo- bajnokság Északi csoportjának végeredménye 1. Szeghalmi Petőfi 30 24 4 2 105:31 52 2. Bcs. Vasas 3. Bcs. Agyagipar 4. Bcs. VTS.K II. 5. Bcs. Építők 6. Bcs. Kinizsi 7. Okány 8. Füzesgyarmat 9. Békési IISC 10. Endrőd 11. Körösladány 12. Köröstarcsa 13. Sarkadi Lenin 14. Doboz 15. Dévaványa 16. Kötegyán 30 22 4 4 101:28 48 30 22 3 5 105:28 47 30 12 13 5 84:44 37 ;í0 14 8 8 68:74 36 30 13 6 9 72:57 36 30 12 8 10 41:49 32 30 12 5 13 63:87 29 30 9 9 12 43:55 27 30 10 7 13 43:73 27 30 10 6 14 59:78 26 30 9 4 17 67:91 22 30 8 4 18 46:101 20 30 7 4 19 52:95 18 30 5 8 17 30:81 18 30 2 1 27 17:43 — A Kötegyán évi összeredményéböl az ificsapat ki nem állásáért öt büntetőpontot. levontak, majd a csapatot a bajnokságból törölték. A tartalékcsapatok eredménye nélkül 1. Szeghalmi Petőfi 28 23 3 2 101:30 49 2. Bcs. Agyagipar 3. Bcs. Vasas 4. Bcs. Kinizsi 5. Bcs. Építők 6. Okány 28 22 28 20 28 15 28 13 28 12 4 104:26 46 4 95:25 44 8 68:47 35 8 63:43 35 9 40:42 31 j 7. Békési IISC 28 S 9 10 43:48 27 8. Füzesgyarmat 28 12 3 13 59:83 27 9. Körösladány 28 10 5 13 55:64 23 10. Endrőd 28 10 5 13 45:73 25 ll. Köröstarcsa 28 9 3 16 62 .*81 21 12. Sarkadi Lenin 28 8 4 16 46:93 20 13. Doboz 28 7 4 17 48:86 18 14. Dévaványa 28 4 7 17 27:89 15 15. Kötegyán 28 2 — 26 14:40 — A Kötegyán évi összeredményéböl az ificsapat ki nem állásáért 5 büntetőpontot levontak, majd a csapatot a bajnokságból törölték. A megyei II. osztályú ifjúsági labdarúgó-bajnokság Északi csoportjának végeredménye 1. Bcs. Vasas 30 27 — 3 158:18 54 2. Bcs. VTSK 30 25 — 5 106:19 50 3. Szeghalmi Petőfi 30 22 3 5 125:32 47 4. Bcs. Építők 30 19 — 11 72:58 38 5. Köröstarcsa 30 16 5 9 73:50 37 6. Dévaványa 30 16 1 13 79:60 33 7. Füzesgyarmat 30 14 5 11 62:55 33 8. Bcs. Kinizsi ;ío 13 5 12 57:49 31 9. Bcs. Agyagipar 30 13 4 13 62:54 30 10. Körösladány 30 14 2 14 46:53 30 11. Békési HSC 30 13 ? 15 63:47 2* 12. Doboz 30 10 4 16 49:79 24 13. Okány 30 9 2 19 40:66 20 14. Endrőd 30 6 3 : 21 21:134 15 15. Sarkadi Lenin 30 2 2 26 10:173 6 16. Kötegyán x 30 1 2 27 7:56 4 x = Kötegyán törölve. Dicséretet érdemelnek Két héttel ezelőtt, a Körösiadá- nyi MEDOSZ öltözőjében lázasan készültek a füzesgyarmati ifjúsági labdarúgók az utolsó bajnoki mér. kőzésre. A csapat kitűzött célját akarta elérni: „Az előbbi négy mérkőzés után az ötödik mérkőzés két pontját is megszerezni!” A két csapat kivonulásakor a közönség meglepődve látta, hogy a helybeliek tizenegy, a füzesgyarmatiak viszont csak nyolc játékossal jelentek meg. (Három játékos betegség miatt maradt távol.) A nézők egy része a csapatok üdvözlése után gúnyos szavakkal illette a kevés játékossal kiálló vendégcsapatot. Ök mit sem törődve a közönséggel, nagyon lelkesen, nagy akarással, szívvel és sportszerűen játszottak, és a 75. percben sikerült a győztes gólt megszerezniük! A mérkőzés végén a közönség is elismerte nagy lelkesedésüket s meleg szavakkal üdvözölték a nyolc lelkes ifjúsági játékost, akik boldogan ölelkeztek össze, mivel három társuk távol- létében is elérték kitűzött céljukat: sorrendben ötödik mérkőzésükön is győztek. Apróhirdetések Generálozott, soros kapcsolású, tokozott, fekete Pannónia eladó. Tóth András, Csanádapáca, Esze Tamás utca 9. 3391 Német gyártmányú új írógép (Kolibri) eladó. Orosháza, Bajnok utca 15. 2310 Kalmárrosta eladó. Orosháza, Tass utca 14 szám. 2286 Eladó Dancsó Györgynek Pusztaszen- tetornya. Alsósós 35 számú tanyája. Azonnal elfoglalható. Értekezni ugyanott. 2294 Eladó Szentetornyán, Kiss Ernő utca 23 számú és Nagy Sándor utca 1 számú ház, egy kát. földdel, kertészetnek alkalmas, busz-megállónál. 230fl Elhelyezkednék ktsz, tsz vagy egyéb vállalathoz gyors- és gépírói állásba. Cím: Holecska Erzsébet, Fusztaszolős 42. 2238 Üj, cseh. mély gyermekkocsi eladó. Orosháza, Pacsirta utca 5. 2316 Eladók: hálószobából tor, női, íéaTika- bátok, csizma, kenderponyva, rézüst, mosdó. Orosháza, Töhötöm utca 34/a. 2333 Eladók: tv-anterma szobai, férfi hosz- szú bőrkabát, 2 darab gitár. Orosháza, Szabó Dezső utca 7/a. 2331 Nagy, samotlos vaskályha. 330-es vasvázas szalagfűrész eladó. Orosháza, Huba utca 3«. 2322 Értesítem a n. é. közönséget, hogy németországi ’tanulmányutamról hazaérkeztem. Tovább folytatom a hangszer- javító ipar szakszerű javítását: ú. m. orgona, zongora, harmonium, harmonika vonós-, fa-, réz fúvós, pengetős hangszerek szakszerű kijavítását, hangolását. Értékes hangszerét csakis tanult szakemberrel végeztesse. Tóth András hangszerkészítő és javító. Orosháza, Sztálingrádi út 2. Ecetgyár mellett. 232$ Eladók igényesnek: 2 darab szekrény berkenye-furnéros, toalett-tükör, fekete férfi télikabát, barna bőrkabát, 52-es nagyság. 3 méteres függönytartó diófuméros, szervizből tányérok, tálak, borospalackok, konyhaasztal, Ita- tonaláda, ágy matrac. Orosháza, Thék Endre utca 16. 2332 Orosháza területén üres szoba-konyhás lakást keiesek. ..Megegyezés” jeligére levélben kérem az ajánlatokat az orosházi hirdetőbe. 232« Egy darab 130 kilós hízó eladó. Orosháza, Csabai utca 3 szám alatt. 2327 Két hold föld kiadó Csanádapácán. Érdeklődni: Orosháza. Thék Éneire u. 17/a. 23*26 Eladó Orosháza, Szent István út 7. nagy lelkű ház, lakrészenként is. 2325 Szabad cirokkalászt veszek, feldolgozásra vállalok. Borszékiné. Orosháza. Október 6 utca l. BARNEVÁL-la] szemben. 2324 Eladó Orosháza, Luther utca 3t> számú ház felerészben is. Dobos fuvaros. 2323 Bútorozott szoba házaspárnak is kiadó. Orosháza, Thököly u. 14. 2330 Eladó Alba Regia televízió, két férfi télikabát, hálószobabútor és Skoda gépkocsi. Orosháza, Bajcsy u. 6. 2321 Eladó táska villany varrógép és gyermek sportkocsi. Orosháza, Hold utca 26. 2320 Egy hold főid haszonbérbe kiactó, orosházi határban. Érdeklődni: VII. kor., Gizella u. 11. Szarvasi úti szeszfőzdén belül. 2319 Szakképzett bognár elhelyezkedne tsz- be vagy állami gazdaságba. ..Lakás szükséges” jeligére az orosházi hirdetőbe. 23Q8 Keveset használt 4(J3-a.s Moszkvics cl- adó. Békés, Petőfi 48. 36633