Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-25 / 278. szám
rrtáf proletárja*, egyesüljetek* NÉPÚJSÁG A MEGYEI PAATSIZOTTSAG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Több támogatást várnak munkájukhoz a honismereti szakkörök Élénk eszmecsere a tanácskozáson November 28-áu sorsolják a fogászati bét wjl vény pályázatának díjait A tanulók és úttörők részére november 11—16-ig megyénkben rendezett fogászati, hót rejtvénypályázatára több ezer megfejtés érkezett a Vöröskereszt Békés megyei Titkárságához. Az anyag rendezése még tart, s a sorsoláson csak a hely« megfejtések vesznek részt. A nyilvános sorsolásra november 28-án, délelőtt 10 órakor Békéscsabán, az úttörőházban kerül sor. Összesen 103 díj, többek között karóra, fényképezőgép, egészségügyi csomag, s egyéb értékes tárgy kerül sorsolásra, a helyes megfejtők között. A nyertesek névsorát lapunk november 30-i számában közöljük. Mini már lapunkban közöltük, a Hazafias Népfront és a megyei tanács művelődésügyi osztálya november 24-én Békéscsabán, a TIT- k lábban ankétot. rendezett, melyen a megyében működő honismereti szakkörök vezetői és olyan kutatók vettek részt, akik aktívan segítik megyénkben ezt a mozgalmat. A tanácskozáson Tábori György, a megyei múzeumi szervezet igazgatója vitaindító előadásában tájékoztatta a résztvevőket a honismereti mozgalom céljáról, a megyénkben eddig' elért eredményekről és az utóbbi időben tapasztalt visszaesés okairól. Ennek okát kutatva elmondotta, hogy ez a mozgalom az illetékes szervektől nem kap kellő támogatást. Éppen ezért igen hasznos, hogy a Hazafias Népfront felkarolta ezt a munkát es tervezi egy honismereti akoió- bizoittság létrehozását. A vitában igen. sokan szólaltak fel és elmondották tapasztalataikat. Dömötör Sándor, a Népművészeti Intézet osztályvezetője tájé- koztatatta a résztvevőket arról, hogy egyes megyékben milyen helyes módszerekkel gyűjtik és dolgozzák fel az anyagok Végh Mihály, a körösladányi szakkör vezetője a nehézségekről beszélt töbTeljesí tették a tervet A pusztaföldvári Lenin Termelőszövetkezetben rendkívül nagy gondot tordítanak a termelés eredményeinek fokozására- A közös gazdaság igyekszik a gondos mun. kával készített terveit a legnagyobb mértékben teljesíteni. Nemcsak a termelést, hanem a beruházásokat is szoros terv szerint végzik. ^November elején például már teljesítették az idei gépvásárlási tervüket. Az idén beszereztek többek között egy Zetor 3011-esés egy MTZ-traiki.ort, valamint egy műtrágyaszórót, egy disztiilert, egy nagy teljesítményű vetőgépet es három pótkocsit. Százötvenhárom éves asszony Moszkva Örményország egyik szovhozá- ban a napokban ünnepelte 153. születésnapját Aszmar Szalahova. Az 1812-ben született asszony gyermekei mór nem élnek, 8 unokája, 20 dédunokája és 13 szépunokája ünnepelt vele. Szalahova még elég jól lát és hall, fogai is szép számban vannak, ezek azonban ismerősei tanúsága szerint 100 éves kora után nőttek ki, a korábban kihullottak helyén. A BÉKÉS MEGYEI VEGYESIPARI VÁLLALAT felvételre keres: LAKATOS, MOTORSZERELŐ. ASZTALOS, VILLAMOS MOTORTEKERCSELÖ. KÁRPITOS szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat központjában: Békéscsaba, Temető sor 8 szám. HIKEK bek között. Elmondotta, hogy a művelődési otthon meg akarta szüntetni a szakkör működését nyolcévi eredményes munka után. Természetesen a községi tanács és a szakkörben aktívan te- vékenyekedő tagok ezt megakadályozták. Ilyen, és ebhez hasonló problémákkal találkozhatunk a megye más községeiben is. Dr. Bereczki Imre dévaványai néprajzkutató többek között elmondotta, hogy sokszor igen komoly nehézségekkel küzdenek a szaktanácstermében megkezdődött a Magyar írók Szövetségének közgyűlése. kör tagjai munkájuk során. Kérte, hogy nagyobb támogatást kapjanak a megyei tanácstól, mert cs&k így tudnak eredményesen dolgozni. A tanácskozáson részt vett Di- mitra Szuvandzsieva, a Bolgár Kultúra titkára, valamint Lengyel Károly, a Kultúra munkatársa. Lengyel Károly tájékoztatta az ankét résztvevőit a Bulgáriában működő hasonló szakkörökről és a mozgalom eredményeiről. k. r. lóját a mai irodalom helyzetéről, az írószövetség funkciójáról és feladatairól Dobozy Imre, a szövetség főtitkára mondotta el. — Filmvetítéssel egybekötött ! közérdekű orvosi előadást tartanak november 26-án, pénteken délután fél 6 órakor Sarkadon, a járási művelődési házban. — Húszezer mázsa szenei adtak el eddig ez idén a tavalyi 13 160 mázsával szemben a Bucsai Fmsz TÜZÉP-telepén. — Járdaépítésre előreláthatólag 100 ezer forintot költenek jövőre Eleken a községíejlesztési alapból. A lakosság 20 ezer forint értékű társadalmi munkát végez majd a járdaépítés során. — 2 254 000 forint kártérítési fizetett ügyfeleinek októberben az Állami Biztosító szarvasi járási fiókja. — Budapesti kiránduláson vettek részt november 18-án és 10-én a szeghalmi járási művelődési otthon Sárréti Népi Együttesének tagjai. A 22 kiránduló jutalomképpen utazhatott Budapestre. — A kenderben okozott kárt a jégverés a gerendási Petőfi Termelőszövetkezetben. Az Állami Biztosító 1 295 QOO forint kártérítést fizetett a tsz-nek. — Hetenként átlagosan 1500— 1700-an vesznek részt Körösla- dányban a művelődési otthon különféle rendezvényein. — A mezőgazdasági termelési verseny eredményéit értékelik a sarkadi járási KISZ-bizottság december 3-i vb-ülésén. Megkezdődött az írószövetség közgyűlése Szerdán a főváros új városháza Rádióhangfel vétel Sarkadon Földrnüvesszövetkezeti népi zenekarok fesztiválja Gyomán, Kondoroson és Mezőberényben A Földművesszövetkezetek BéA tanácskozás elnökségében, foglalt helyet Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Köpeczii Béla, az MSZMP Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetője és Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese. Darvas József megnyitójában megemlékezett a legutóbbi közgyűlés óta elhunyt írókróL A tanácskozás résztvevői néma felállással adózták Aranyossy Pál, Reményi Béla, Sándor Kálmán, Remanyik Zsigmond. Kárpáti Aurél, Keller Andor, Kiss Ferenc, Dallos Sándor, Szüdi György, Barta Lajos, Bóka László, Földessy György és Rubinyi Mózes emlékének. A termelőszövetkezeti norma- és díjtételekről legutóbb 1956-ban jelent meg „munkaegységkönyv” azóta csupán ennek kismértékben módosított, bővített változatait adták ki. A Földművelésügyi Minisztériumban most készül egy új könyv, amely a normák mellett a termelőszövetkezeti élőmunka hatékony felhasználásának valamennyi más fontos fényezőjét is tartalmazza. A könyv első része a szövetkezetek körülményeinek, adottságaiké® megyei Szövetkezeti Központja rendezésében került sor első alkalommal a földmű vesszővel iceze- ti népi zenekarok fesztiváljának megrendezésére. A MÉSZÖV Politikai Főosztályát a népi zenekarok szakmai és műsorpolitikai továbbképzésének gondolata vezette, amikor a fesztivál megrendezése mellett döntött. A fesztiválra négy szövetkezeti zenekar nevezett be: a gyomai, a kondorost, a me- zőberényi és a sarkadi étterem zenekara. Mind a négy zenekar örömmel nak megfelelő hélyi normák kialakításának módszerét ismerteti. A következő rész a munkaerógaz- dálkodáshoz ad irányelveket; ebben a témakörben egyébként ez az első gyakorlati célú összefoglaló munka. Az új könyvet a Földművelésügyi Minisztérium hosszabb távra érvényes útmutatásul szánja a termelőszövetkezeteknek az élőmunka termelékenyebb, gazdaságosabb felhasználásához. fogadta a MÉSZÖV Szövetkezet- politikai Főosztályának azt a javaslatát, hogy Gyomán, Kondoroson, Mezőberényben. majd Sarkadon együttesen lépjenek közönség elé helyi és rádióénekesekkel. A fesztivál első fellépését november 17-én este Gyomán, a Körös Étteremben tartották meg. Mind a négy népi zenekar nagy sikerrel szerepelt, s a rádióénekeseken kívül jelentősen elősegítette ae est sikerét Kerekes Ilona, a Gyulai Szövetkezetek Művészeti Együttesének szólistája. A négy zenekar második fellépésére november 19- én este Kondoroson került sor, ma este pedig Mezőberényben mutatkozik be a négy zenekar. A fesztivál befejező aktusát november 28-án, vasárnap rendezik meg Sarkadon, a járási művelődési otthonban. Erre az alkalomra már minden jegy elkelt. A több mint négyórás magyarnóta- és népdalesttel egybekötött népi zenekari fesztiválon a négy zenekaron kívül fellép Boros Jolán, Urban. Katalin, Kiss Károly és Szálai László népdalénekes. A konferanszié Csabai János lesz. A műsorról a Magyar Rádió hang- felvételt készít, amit nem sokkal a sarkadi est után rádióban hallhatunk majd. A műsoros esttel egyidejűleg hidegétel-, hidegtál- és cukrászké- szítmény-bemutatót, valamint kozmetikai tanácsadást és képkiállítást is rendeznek. Balkus Imre Kétszázezer forintos tűzkár November 23-án a délelőtti órákban mintegy 200 ezer forintos kárt okozó tűz keletkezett a mezőhegyes! vasútállomáson. A Mezőhegyes! Állami Gazdaság versenylovait rakták vagonba, s eközben az egyik vagonban meggyulladt az alomszalma. A tűz következtében a vagon megégett, és négy versenyló a helyszínen elpusztult, egy pedig súlyos égési sebeket szenvedett. A nagy kár) okozó tűz keletkezési okának megállapítására vizsgálatot indítottak. — Bölcsőde felújítására a tervek szerint 150 ezer forintot költenek jövőre a községíejlesztési alapból Dobozom. — A Szerelmesek vannak közlünk című lengyel filmet vetítik november 29-én, hétfőn este fél a órakor a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja mozitermében. —• A takarékbetét-könyvekben elhelyezett pénzösszeget 44 400 forinttal gyarapította Márki Imre kézbesítő, a bucsai postahivatal dolgozója. Ebből az összegből 39 ezer forintot olyanok tettek takarékba, akiknek korábban nem vofrif betétkönyvük. — Kártérítésként mintegy hä« rommillió forintot fizetett ügyfél leinek az állami biztosító mezőkovácsházi járása fiókja, — Minden hónapban egés®égügyi előadást tart az általános iskola felső tagozatú tanulóinak dr. Vargha István körzeti orvos, az alsó tagozatsaknak pedig Bagó Imréné védőnő Körösüjfalubam a községi tanácsülés javaslatára. Legutóbb a fogászati hét keretében tartottak a tanulóknak előadást a fogak megbetegedéséről., gyógyításáról és a fogápolásról. — Tanácstagi fogadóórát tari Békéscsabán, november 27-én Ifi —17 óráig a 40-es választókerületben, Németh u. 4 szám alatti Árvái László; a 67-es választókerületben, Urszinyi Dezsóné u. fi szám alatt dr. Nánássy József tanácstag. Időjárásjelentés Északnyugat felől ismét megnövekedő felhőzet, többfelé havazás. Mérsékelt, helyenként élénk. szél. Hideg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 6—mínusz 11, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1,—mínusz 4 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSÁG Az MSZMP megyei bizottság, és a megyei tanács (apja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: si—M, 83—98. Kiadja a Békés megyei lapkiadó Vállalat. Békéscsaba £L, Tanácsköztársaság útja 3. T.s 10—81. 10—SU Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Poéta i Hőflzethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj I hónapra IS.— n. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. j^indes^KOSI^Jj A Körösvidéki Egyesült Cipész Ktsz KÉRI A LAKOSOKAT, hogy a javításra beadott és ELKÉSZÜLT LÁBBELIJÜKET MÉG EZ ÉVBEN VIGYÉK EL mert azok a jövő évben a Bizományi Áruházon keresztül értékesítésre kerülnek. Ezután a választmány beszámoÚj könyv a termelőszövetkezeti munkanormákról és jövedelemelosztási formákról