Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-31 / 257. szám
Ir D FP ÖS TÁJ Azt mondják, hogy a háborús témát már kimerítették. Azt mondják, hogy a békés építkezés hangulatában nem helyénvaló vissza, emlékezni a háborúra. Ez helytelen. Az emberiségnek nem szabad elfelejtenie, mi. lyan áron szereztük meg a győzelmet. Ha nem emléke, zünik erre, nem lehet sikere, sen megvédeni a békét. A háború óta eltelt húsz óv. Felnőtt egy új generáció. A mi korunk egyre újabb és Grigorij Csuhraj: A katona apja Csheidze) nem mesél a háború borzalmairól. Nem sü. ketíti meg az embert ágyúdörgések zajával. Az ember szépségéről, hőstettéről me. sói. A film története egyszerű. Egy távoli grúz faluból elindul egy öreg, tiszteletre méltó paraszt a távoli, ismeretlen városba, ahol kórházban fekszik a fia. Az öreg tele van méltósággal. Büszke katonafiára. Az egész falu elkíséri a jelenetekben sok a nemzeti humor, kedvesség, mulatságos szín. A nézők nevetnek, miközben figyelik a búcsúzta, tás jeleneteit, és mindez közelebb hozza őket a film hőséhez. Egyre mélyebben megértik őt, megszeretik a katona apját, akinek alakját fényes, mesterségbeli tudással és tehetséggel ábrázolja Szergo Zakariadze színész, Gyönyörködtem a csodálatos, finom, átélt színészi játékban. A Zakariadze által alkotott egyéniség mélyen népi. Át van szőve nemzeti humorral és az ember iránti nagy szeretet tel. Sok kaland árán ér az öreg a kórházba, de a fia ni tudása, a dolgozó ember iránti tisztelete. A filmben van egy kitűnő, mély értelemmel telített jelenet. Németország területén, ahová a katona apját elviszi a sors, tanúja lesz annak, hogy egy szovjet harckocsizó ellenőrzi a megjavított tank munkáját, és átgázol egy szőlőn. Hernyótalpai szétnyomják a szőlőfürtöket és az öreg a tank elé fut, megállítja, felháborodással és fájdalommal kiabál a fiatal tankistára. — Hiszen ez szőlő, hogy teheted? Az apa mun. kásemfoer, paraszt, aki tudja, milyen fáradságba kerül fölnevelni a szolőfürtö- ket; mennyi munka, gondoskodás, tudás és szeretet van ebben a munkában. Egy egyszerű jelenetben fel. tárul a háború kegyetlensége. ' A film alkotói erről új módszerekkel, frissen és egyszerűen beszélnek, és mi még jobban megszeretjük az öreg apát, még jobban meggyűlöljük a háborút. Nehéz elfelejteni az öreg arcát. amikor ez után a jelenet után az autóban beszél a történtekről. Szeme szomorú. Fiára gondol. Vajon milyen lett a fia? Vajon az ő lelkét is annyira kegyetlenné tette a háború, hogy széttaposná az élő szőlőfürtöket? A katona apja igazi nagy győzelem. Nemcsak a rendezőé, Rezo Csheidze-é, hanem a film összes alkotójáé. Végtelenül örülök ennek a filmnek, amely a békéért, az emberi méltóságért, a dolgozó ember szépségéért és becsületéért harcol, és amely a szovjet művészet elveit igazolja. Gaburek Károly akvarellje Ludvik Askenazy: Hogyan csináltuk meg a világot Volt egyszer egy kislány, aki nagyon sírt. A biciklijén ült — bocsánat — és keservesen sírt. Évának hívták. Igen? másfél óra telt el. És senki sem tudta, miért sír. Adj egy kis könnyet, mondtam. Elteszem egy kis fekete ládába. Ex tetszett neki. Sírt nekem egy bögrényi könnyet, aztán abbahagyta. Anyuka azt mondta, szólalt meg, hogy én is anyuka leszek. Kisfiam lesz, kerek és göndör és kislányom, copfos és szájas. És most félek, kérem szépen. Mert ml lesz, ha bajuk történik? Hát bőgök. Nem csinálhatunk most mindjárt olyan világot, ahol senki sem fél? Nekiláttunk és megcsináltuk. Igazán jól sikerült. Plasztilinből volt és piros belül is: tűzhányókat nem csináltunk, határokat se, a kaszárnyáknak nem jutott hely és a börtönök is kimaradtak valahogy. A világot Éva magával vitte az ágyba, én meg hazamentem és meghallgattam az éjszakai híreket. Fordította: Zádor András A férfi álmos szemmel, megrökönyödve bámulta a gyereket, aztán megkapta a vállát és két jókorát rácsapott a fenekére. — Gyerünk be! Állóm ars! Kijött az asszony a konyhából, felcsattant a hangja: — Mit ütöd? Megint ittál? — Ittam. Na és! Menj helyettem a bányába és te is ihatsz. Akkor legalább lesz, aki a kölyköt vigyázza. Az asszony meglátta a kacsákat. — Szűzmáriám! Te istenverése! Odafutott, lerántotta, aztán a tenyerébe fogta a megnyúlt apróságokat. — Végük. A gyerek ijedten, idegenkedve nézte a hsilott játékokat, sírni kezdett. Hangosan, nagyon hangosan. — Levesbe elég lesz talán — mondta az asszony. — Micsoda kár... Jaj, micsoda kár. A katona apját fénye» mesterségbeli tudással ábrázolja Szerg o Zakariadze. újabb feladatokat állít már meggyógyult és eluta- dérik, s ennék ellenére a zott Az öreg otthagyja a különböző generációk mű- zsákot az ajándékokkal fia vésőéi egyre vissza-vissza- barátainak; és tovább indul térnek a Nagy Honvédő keresésére. Crtja tele van Háborúhoz. Ebben a kor- váratlan fordulatokkal. És ban keresik hőseiket, gon- itt tárul fel előttünk a kato- deákodnak azoknak az évek. na apja jellemének nagy- nék az eseményein, ebből sága és szépsége, az egysze. merítik ihletüket. A Nagy rű falusi ember jelleme. Honvédő Háború félelmetes Csak a film végén találko- próbatétele volt népünknek. z;k az öreg a fiával, de ez De nincs igaza annak, aki a találkozás is nagyon rö-. a háborúban csak halált, vid. Fia meghal az ellenség romokat, éhséget, kegyet- golyóitól, és az apja zárja le lenséget lát. Ebben a hábo- szemét. A film vége szomorúban világosan megmutat- rú. De miért szerettük meg koztak a.szovjet emberek ennyire? Miért vagyunk legszebb tulajdonságai: élet- ennyire hálásak alkotóinak? szeretetük, hűségük hazá- Mert azt az örömet ajándé- jük iránt, harcképességük, kozták nekünk, hogy mégis, humaniznuisuk A szabadság merjünk és megszeressünk gért való harc híres és név_ egy szép emberi jellemet, télén hősöket szült és a mű. És ezáltal gazdagabbak let. vész kötelessége mesélni tünk. A kegyetlen háború a róluk az embereknek. film háttéré és így még A grúz filmesek új film- kontrasztosabba válnak a je A katona apja (forgató- hős tulajdonságai; jósága leünyvíró: Zsgenti; rendező; nemessége, humora, szeretM int összebújt, riadt állatok, álltak a bokrok a térdig érő ködben a faluszéli ház frissen mázolt kapuja előtt az útkanyarban megcsavarodó keréknyomok még őrizték az éjjeli esőt. Egyik percről a másikra kibukkant a nap, végigcsapott a bokrok domború hátán, s a fényre harang válaszolt. Egy kerékpáros két ujjával megbökte üdvözlésként kalapja karimáját, mikor meglátta az udvarra lépő asszonyt, s még visszanézett, mert az éppencsak begombolt pongyolát feltekerte egy villanásra a reggeli szél, s alóla fehéren csillant elő az asszony tömzsi combja. Etetni ment, a teli vödrökből kicsurrant a móslék, s mikor a disznókkal végzett, s földre löttyent folt- loz szórta a rafiakosárból a magot az apSzántó Gábor: A C? rójószógnak, hogy semmi ne menjen kárba. A vágtázó kakas után trappolva futottak a tyúkok, s mögöttük nagy zenebonával totyogtak a kacsák. — Libu-libu-libu- libu — hívta az asz- szony a hetes kiskacsákat is a dróttal védett fia-etetőbe, aztán beletörölte kezét a pongyola aljába, rátette a tűzhelyre a levest és felébresztette a gyereket. — Apád mindjárt megjön — mondta és az udvarra küldte, ott játsszon. A gyerek az ajtó mellé támasztott kerékpárnál megállt, felágaskodott és két ujja közé fogva meghuzigálta a csengő billegőjét. — Csin-csln. Csin- csin. — Hagyd a biciklit — szólt rá az asszony. — Csin-csin. — Mondtam, hogy hagyd a biciklit. Kikapsz! Az udvar közepén, mint nagy sárga barackok bukdácsoltak a kiskacsák. A gyerek lassan odament. Leguggolt. Karjával óvatosan terelgetni kezdte a barack-kacsákat. Végre megfogott egyet, tenyerébe vette, szájához emelte és rálehelt. A felborzolódó pihék jó játékot ígértek. — Pi-ci li-ba, pi-ci liba... — mondogatta és hirtelen egy másik felé kapott. Közben ezt elejtette, s az apró sárga labda széde- legve az etető mögé tipegett. A gyerek kapkodott a futkosó jószágok után, felugrott, szaladgált. Arca kipirult, szemében játékos fények villogtak vadul. A paradicsomkarók között végül utolért egyet, sikerült megfognia. Szaladt volna a másik után, de megbotlott és nekiesett egy hegyes karónak. Estében tenyerével szabályosan karóba húzta a kölyök- kacsát. Egy pillanatra elbámult, aztán hogy látta, az állatka nem esik le a karóról, futott a másik után, s mikor megfogta, magától értetődő, hihetetlenül egyszerű mozdulattal nyomta a másik karó hegyére. A vergődő kacsák kínlódva csipogtak, iszonyú táncot jártak a hártyás lábak és a tollpihéken villogott a fény, mint a suhanó kés. — Csin-csm — mondta és pajtáskodva meghuzigálta az egyik áldozat csőrét. — Csin-csin.
