Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-28 / 254. szám
11185. október 28. 2 Csütörtök Be kell szüntetni a kommunisták tulajdonának pusztítását Sukarno beszéde a tartományi elöljárók találkozóján Djakarta Sukarno elnök kedden fogadta Jao Csung-ming kínai nagykövetet és közel egyórás megbeszélést folytatott vele. Mint az UPI megjegyzi, ez volt az indonéz elnök és a kínai nagykövet első találkozása az október 1-i államcsínykísérlet óta. A megbeszélés után Sukarno az UPI tudósítójának kijelentette: „Jegyezze fel: Kína és Indonézia kapcsolatai továbbra is' szilárdak, habár egyes elemek erőfeszítéseket tesznek a két ország viszonyának elmérgesítésére”. Az elnök további részleteket nem közölt a beszélgetésAuz UNESCO Végrehajtó Bizottsága elhatározta, hogy nemzetközi értekezletre hívja össze 31 európai tagállamának oktatásügyi minisztereit. A konferencia tárgya a felsőoktatás problémái és a fiatalságnak a főiskolákra való előkészítése. A találkozót a ről, amely a tervek szerint szerdán este folytatódott. Az indonéz hadsereg közölte, hogy az államcsínykísérlet támogatói ellen folytatott tisztogató műveletei során újabb letartóztatásokat foganatosítottak és titkos lőszerraktárakat fedeztek fel. Djakartáből érkezett értesülések szerint az eddig letartóztatottak számát több mint kétezerre becsülik. Az ültetvények ügyeivel foglalkozó indonéz miniszter kedd este közölte, hogy az ültetvények munkásainak szakszervezete „munkalassítás-sztrájkot” szervezett. jövő évben vagy pedig 1967-ben rendezik meg attól függően, hogy mennyi időt vesz igénybe a napirendre kívánkozó- kérdések előkészítése. Az UNESCO elfogadta az osztrák kormány meghívását, hogy az európai iskolaügyi miniszterek tanácskozását Bécsben tartsák meg. (MTI) Az AFP a malaysiad rádió közlését idézve arról ír, hogy az indonéz képviselőház elnöke elrendelte a kommunista képviselőknek fenntartott termek bezárását, mert hat kommunista képviselő „illegálisan” megbeszélést tartott a parlament épületében. * Sukamo indonéz elnök szerdán hét politikai párt vezetőjét -kérette magához,- hogy megtárgyalja velük az Indonéziában kialakult helyzetet. Az Indonéz KP képviselője nem volt jelen. A djakartai rádió közlése szerint a tanácskozás a reggeli órákban kezdődött és hat órán keresztül tartott. A kabinet három tagja és a vezérkari főnökök ugyancsak részt vettek a megbeszélésen. A tanácskozáson Sukarno a többi között hangsúlyozta, hogy „a jobbra tolódás Indonézia szempontjából még sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint az október elsejei államcsíny kísérlet”. Az elnök hangsúlyozta, hogy a politikai rendezés szempontjából az első feladat az indonéz nép teljes egységének megvalósítása. Az UNESCO értekezletre hívja össze az európai országok oktatásügyi minisztereit Párizs A laoszi politikai tanácskozó értekezlet kiáltványa Khnngkhay A Laoszi Hazafias Front és a Laoszi Hazafias Semleges Erők képviselői a közelmúltban politikai tanácskozó értekezletet tartottak. A Patet Lao rádió hétfőn sugározta az értekezlet kiáltványát, amely kifejti a Laoszi Hazafias Front, a hazafias semleges erők és az egész laoszi nép állásfoglalását a laoszi helyzetről. A politikai tanácskozó értekezlet kijelenti, az értekezleten képviselt erők határozott álláspontja változatlanul a következő: az ország semlegességének, szuverenitásának, függetlenségének védelme az 1962-es genfi egyezmény, az 1961-es zürichi megállapodás és az 1962-ben a Kőedény-síkságon létrejött egyezmény alapján; lankadatlan harc az agresszió minden formája, az amerikai imperialisták intervenciója ellen; a nép azon jogának biztosítása, hogy belügyeit saját maga rendezhesse, lankadatlan törekvés a nemzeti egységkormány — az ország egyetlen legális legfőbb adminisztratív szerve — politikai programjának végrehajtására. A laoszi kérdés rendezésének lehetőségét a kiáltvány az alábbi pontokban szögezi le: az Egyesült Államok és csatlósai minden fegyveres erőinek kivonása Laoszból, a Laoszban létesített amerikai katonai támaszpontok felszámolása; az amerikai imperialisták Laosz ellen folytatott minden agresz- sziv ténykedésének megszüntetése; az Egyesült Államok Vi- entiánéban, Bangkokban, Saigonban levő bábjai közötti ösz- szejátszás megszüntetése; a laoszi három politikai irányzat kénviselői között a tárgyalások folytatása a kölcsönös megértés szellemében a még függő problémák rendezésére; a három irányzat között egvhangúlag leszögezett elvek és szervezeti struktúra helyreállítása. (MTI) Kétszázharmincötezerrel növelik az Egyesült Államok hadseregét Saigon Kedd este helyi idő szerint 22 óra 30-kor a Flei Me-i tábor közelében elhallgattak az ágyúk. A partizánok éjszakára megszüntették tevékenységüket. A táborban levő kormánykiatonák így végre egy kis alváshoz jutottak, az AFP jelentése szerint ugyanis a bábkormány katonái már hét napja nem aludtak. Szerdán reggel azonban felúj ultak a harcok a táibor körül — jelenti az UPI. A felszabadítás hírügynökség közlésé szerint Dél-Vietnam déli résziében a partizánok és a lakosság meghiúsították a bábkormány egész közlekedési rendszerének működését. Amerikai lapjelentések szerint „Május 2-a mozgalom” néven (1964. május 2-án volt az élső nagyobb washingtoni tüntetés az Egyesült Államok vietnami politikája ellen. MTI megj.) szervezet alakult az Egyesült Államokban, amely vért és elsősegély- nyújtó felszerelést szállít a Vietnamra szabadságharcosoknak. A New York World Telegram című lap szerint a küldeményeket Algérián keresztül juttatják el a harcoló vietnami partizánokhoz. A Pentagon ugyanakkor felkérte az amerikai Vöröskeresztet,, gyűjtsön vért a Vietnamban harcoló amérikat kátóríák számára. A Reuter szerint így akarják bizonyítani, hogy az Egyesült Államok lakossága támogatja a kormány vietnami politikáját. A j Pentagon bejelentése azután kö-1 vetkezett be, hogy a New York World. Telegramban megjelent a május 2-a mozgalom vérgyűjtö tevékenységéről szóló hír... TASZSZ-jelentések szerint Harold Johnson tábornok kedden kijelentette, hogy az amerikai hadsereg jelenlegi bővítése, amely Johnson elnök rendeletére történik, a legjelentősebb a koreai háború óta. A tábornok hangsúlyozta az Egyesült Államok vietnami katonai elkötelezettségének hosszú lejáratú jellegét. Mint mondotta, az elnök rendeletére 235 000 fővel bővítik az Egyesült Államok hadseregét. (MTI) Plojhar nyilatkozata a csehszlovák állam és egyház viszonyáról Dr. Josef Plojhar, a csehszlovák katolikus papok országos békebizottságának elnöke, egészségügyi miniszter kedden Hradec Kralo- véban beszédet mondott a bizottság ülésén. Kijelentette, nem lehet arra számítani, hogy tovább folytatódnak a tárgyalások Csehszlovákia néhány egyházi és politikai jellegű kérdéséről. Különösen nem remélhető ez azt követően, hogy Beran bíboros, volt prágai érsek nem tartotta be adott szavát és különböző alkalmakkor, így például Párizsban, Dachau- ban és különösen Assisiben elhangzott beszédében támadást intézett Csehszlovákia ellen, gyűlölettel átitatott sértő hangú beszédet mondott szocialista rendszerünk ellen. Plojhar ugyanakkor elítélte az olyan püspöki rangra emelt, emigrációban élő cseh és szlovák papok kezdeményezéseit, mint például Klinica és Rusniak. Szocialista rendszerünkkel szemben tanúsított ellenséges magatartásukban odáig jutottak, hogy a vatikáni zsinat szószékéről a cseh és szlovák nép nevében beszélnek, jóllehet ezt a népet szégyenletesen elárulták, csehszlovák püspökségek, a csehszlovák egyház nevében szólalnak fel. Az áruló emigránsok ilyen megnyilvánulásait a katolikus papságnak erélyesen vissza kell utasítania; nemcsak papi, hanem állampolgári kötelességük is ez — hangoztatta Plojhar. (MTI) Üj fejezet a Párizs—Moszkva-párbeszédben Moszkva Mint a TASZSZ jelenti, a dja-i kartai rádió részleteket közölt Sukarno indonéz elnöknek abból a beszédéből, amely az elnöki palotában a tartományi elöljárók találkozóján hangzott el. Sukarno elnök beszédében megparancsolta a rendőrségnek és a. hadseregnek, hogy nyisson tüzet azokra, akik megszegik félreérthetetlen parancsát: haladéktalanul be kell szüntetni a kommunistáik tulajdonának pusztítását Az elnök hangsúlyozta, hogy nyugodt légkört kell teremteni, amelyben „megtalálhatja a szeptember 30-i események nyomán előállott helyzet politikai megoldását”. (MTI) Csütörtökön délután érkezik Moszkvába Couve de Murville. A francia külügyminiszter forma szerint Gromiko párizsi látogatását viszonozza, de a mostani látogatás több ennél: valóra váltása az akkori közös közlemény egyik fontos tételének, nevezetesen annak, hogy rendszeressé fogják tenni a francia—szovjet eszmecserét az európai helyzetről és más közérdekű kérdésekről. A moszkvai tárgyalások tematikája előreláthatólag nem lesz szokatlan: a szovjet—francia viszony, az európai helyzet, világ- politikai problémák. . . Ha a tárgyalásokon nem is történik lényeges újabb előrehaladás, csupán rögzítik az, elért, ered idényeket, ez is jó alapot nyújthat a politikai együttműködéshez, mely egyébfajta együttműködésen és néhány fontos érdekazonosságon alapul. (MTI) J. Golovanov: A Jezsuita bukása Dokumentumregény 4. — Nehogy eltűnj — mondta Prohorovnak —, jönnek majd az amerikaiak, még szükségem lesz rád... Es egyébként is, Prohorov, emlékezz: meggyőződésem, hogy útjaink még összefutnak. Ha esetleg mégis elvesztenélek szem elöl, állapodjunk meg, hogy kapsz hírt rólam. Az én számom a tizenegyes. Tehát: tizenegy lesz a jelszavunk. Egy könyv tizenegyedik oldala, tizenegy alma... Ezzel a számmal én jelentkezem nálad, megértettél? Nehogy elfelejtsd! így töprenglek a jövőről, tervekét szőttek, miképpen lehetne eladni magukat a legjobb áron, kit lehetne még bevonni, mi fogja az amerikaiakat elsősorban érdekelni. Anatolij nem tudta, mitévő legyen, Fischernek pedig már más gondjai voltak. És mi lesz, ha az oroszok bejönnek Párizsba? Vagy talán helyes, ha Bor- jatyinszkijjel tart, elvégre mégiscsak herceg... De nem sikerült vele tartania az események hullámai Proho- rovot elsodorták a hercegtől... Mikor a Quartier Latinban már kattogtak a hazafiak géppuskái és a Concorde téren komoly harcok bontakoztak ki, egy horogkeresztes tank pedig löve- gével majdnem ledöntötte az egyiptomi obeliszket, Anatolij Prohorovot csupán egyetlen egy probléma foglalkoztatta: honnan szerezzen megfelelő ruhát. A Speer-légió fekete egyenruhája most nem volt divatos Párizsban. Augusztusban megérkeztek a szövetségesek. A Champs Elysées-n a lányok virágokat szórtak a jeepekre. Ezek a jeepek egészen újak voltak, horzsolás se volt rajtuk, látszott, hogy még nem vetették harcba őket. Prohorov egész napokon át a Mouftar utcai csapszékekben őgyelgett. Elhagyta magát, bo- rotválatlanul járt, ritkán váltott fehérneműt, sokat ivott. Rendezetlen életet élt, részegségében zokogott, átkozta a németeket az amiket és Borjatyinszkij herceget, aki úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna él. Egyszer amikor részegen kóborgott a Clichy körúton, felszedte őt Madeleine, az örökké éhes, rühes utcalány. Szürke, nedves szobájában jóformán semmi sem volt mosdótálon, vizeskorsón és egy hatalmas poros ágyon kívül. A férfiúi cím elnyeréséért Prohorovnak nehéz frankokat kellett fizetnie. Aztán a Mouftar utcán két új ismerőse akadt. Rogyin Zajcov és Filipp Kugel. Oroszok. Illetve oroszok voltak. Ebben a kompániában nem illett a múltról beszélni, de Anatolij rájött, hogy lecsúszott emberek. Egy hét múlva Kugel talált valami űrlapot az utcán, vízjeles papíron. Az öreg tölgy vendégfogadóban — a világ legrégibb vendégfogadója, alapítási év 1265 — éjfélig üldögéltek, szuszogtak, lihegtek, amíg meghamisították a szöveget. Helyesen kalkuláltak: a nagy zűrzavarnak ezekben a napjaiban még az ilyen durva hamisítás sem tűnt fel Hukinek És valóban, 700 000 frankot „martak fel”. Örömük leírhátat. lan volt. Ebédelni a Maximba mentek, ruletteztek, este elmentek a Pigalle-ra a lányokhoz és ez így ment egy álló héten át. Egyszer a részeg Prohorov, ami. kor hajnal felé kitántorodott a mulátóból, észrevett egy új típusú Renault-t és javasolta társainak, hogy autókázzanak. Rém mulatságos volt egészen addig, míg neki nem repültek egy hirdetőoszlopnak. A költekezéshez könnyen hozzászoktak, és mikor egy szép napon a hétszázezer frankból már egy centime se maradt, elhatározik, hogy gyorsan „organizál, nak” valamit. Erről eszükbe jutott utazásuk a Renault-n. így alakult meg az a banda,