Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-22 / 249. szám

wmf pnletárjol, efy esüljetek! HÍREK fi megyíi pártbizottság és a megyei tanács lapja Nyolcszázötven lakásigénylö Gyulán Csökkenthetik a lakáshiányt az OTP- és ifjúsági lakásépítkezések — Lakás vagy autó? — Kik kaptak otthont az új bérházban? Lapunk; egyik Söaejműrtban meg jelenít; számában beszámol­tunk arról, hogy Gyulán az idén hetveneggyel növekedett a laká­sok száma. Bár nem kicsi ez a szám, mégis elenyészően csekély a hhoz, hogy csak kis résziben is megoldja a lakásproblémákat, de ahhoe, bármely szerényen is, mégis hozzájárul. — Nemcsak országos, hatnem vi- 1 ágviszonylatban is a ma egyik legsúlyosabb problémája a lakás- kérdések megoldása. Erről be­szélgettünk Galbács Imrével, az igazgatási osztály új vezetőjével, ,iki két hónapja áll az osztály élén, és így alkalma volt megis­merkedni városunknak ezzel a még hosszú ideig megoldásra váró kérdésével; — A tanács igazgatási osztályának a legnagyobb gondot jelenleg az első kategóriába sorolt 64 család elhelyezése okozza. Ebbe a cso­portba azokat Saroltáik, akik ro­mos vagy életveszélyes lakások­ban, zsúfoltan, egészségtelen, ál­táléban nehéz emberi körülmé­nyek között élnek. Közülük ötöt sikerült elhelyezni a legutóbbi időben kisajátított, egyelőre ;izomban lebontásra nem kerülő épületekben. Így kapott lakást a húsipari vállalat egyik gépkocsi­vezetője, a harisnyagyárból egy öttagú család, egy másik pedig a Karácsonyi János utcából. —i Az 1957 óta nyilvántartott igénylések száma 12—13 ezer kö­rül mozog, az ebből ténylegesen jogosultak száma mintegy 850. A törvényes rendelkezések sze­rint igényjogosult az, akinek nincs , lakása vagy családtagként lakik, I esetleg albérlő, de lehet az is, > hogy van ugyan lakása, viszont nem éri el a jogosultság mértékét. Ezek a számok talán sötétnek festik a gyulai lakáshelyzetet, iga­zuk van azonban az illetékesek­nek, amikor arra hivatkoznak, hogy nem egy az olyan lakás­igénylő család, aihol négy a kere­sők száma és mégis állami lakás­ra várnak. Többen akadnak az igénylők között olyanok is, akik gépkocsival rendelkeznek, elfo­gadható lakásuk azonban nincs, az igazgatási osztályt viszont ál­landóan zaklatják lakásért. — A gyulai lakásínségen nagy­mértékben tudnának segíteni ma­guk az igénylők, különösen ott, ahol a családban legalább két kereső akad. Az OTP családi ház és társaslhóz-építés, a most tár­gyalás alatt álló KISZ ifjúsági la­kásépítés nagymértékben elősegít­heti a lakáskérdés megoldását. A beszélgetés során felvetet­tük az Április 4 téren közelmúlt­ban átadott 24 lakásos bérház kérdését, amelyről széltében- hosszában beszéltek a városban. Mérnökök, orvosok, állatorvos, főkönyvelő kapott ott lakást, szólnak a hírek. — A valóság az, hogy az új bér- házíban kilenc lakást a húsipari vállalat, a megyei kórház és a megyei főügyészség kapott azért, mert az építési költséget ezekért a lakásokért befizették. Tíz lakást kaptak vállalatok és általában közületek, amelyeknek erre a jo­gosultságuk hasonló szempontból biztosított. — A városi tanács mindössze öt lakás felett rendelkezett. Ebből az ötből egyet kapott a házfelügyelő, egybe az addig életveszélyes kö­rülmények között lakott Petro- vácz-család költözött, egyet a vá­ros légoltalmi törzsparancsnoká­nak utaltak ki, a következőbe a megyei tanács igazgatási osztályá­nak döntése alapján költözött be a lakó, az ötödik pedig: kisajá­tított házingatlan tulajdonosának kellett lakást biztosítani. A lakásügyeket Gyulán is a kéthetenként ülésező igazgatási albizottság döntése alapján inté­zik. Ebben a héttagú bizottságban többek között a harisnyagyár, a KISZ, a bútorgyár delegáltjai vesznek részt. Elnöke tanácstag, aki az igazgatási állandó bizott­ságnak is tagja. Az ő működésük, valamint az igazgatási osztály élén történt vál­tozás eredménye, hogy az az ide­ges hangulat, ami eddig jellemző volt. eltűnt az osztály előtti folyo­sóról. A lakásügyek intézői nem ígérgetnek, mert ennek nincs semmi értelme. Az érdekeltek pe­dig felismerték, hogy nemcsak a hang változott meg ebben a szinte állandóan tömény hangulatú iro­dában, hanem a felekkel való foglalkozás stílusa is. A felék ér­zik, hogy ügyükkel lelkiismerete­sen törődnek és a döntések a rászorultsági sorrendben történ­nek. Balesetek szabálytalan közlekedés miatt Október 20-á.n, az Orosháza és Gádo­ros közötti útszakaszon Benkő Lajos 3fi éves orosházi lakos az orosházi Béke Tsz egyik munkagépjével figyelmetle­nül, irányjelzés nélkül kanyarodott balra. Lőve! Ferenc 40 éves orosházi lakos a munkagépet szabályosan előzr ni akarta, de így nekiütközött és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenve­Bűnügyi rovatunk jelenti Husaárík Lajos nagyszénás-új- pu&ztai lakos észrevétlenül fel­ment Hegyi Antalné lakásának padlására és ott különböző értéke­ket vett magához: lószerszámot, 14 darab értékes postagalambot, csizmát és más tárgyakat. A tol­vajt tetten érték, amikor éppen út­ra készen volt, s átadták a rend­őrségnek. ♦ A Gyulai Járási-Városi Rendőrka­pitányság betöréses lopás kísérle­tének gyanúja miatt őrizetbe vet­te Barkóczi Elek eleki lakost és megindította ellene az eljárást. Barkóczi október 18-án éjszaka aj- tóbefeszítés útján behatolt Ruck Ádám 80 éves eleki lakos házába. Terve azonban nem sikerült, ugyanis észrevették és az ablakon keresztül menekülő személyt a já­rókelők felismerték, aminek alap­ján a rendőrség megindította elle­ne a vizsgálatot. * A Gyomai Járási Rendőrkapi­tányság őrizetbe vette Nagy Jó­zsef szolnoki .lakost, aki október 13-án Dévaványán, az fmsz-ven- déglőben botrányosan viselkedett, zavarta mások szórakozását, majd figyelmeztetésre söröskorsót do­bott a felszolgáló után. A garázda személyt csak határozott közbelé­péssel lehetett megakadályozni a további botrányokozásban. * A Sarkadi Járási Rendőrkapi­tányság nyomozást rendelt el Árgyelán János méhkeréki lakos ellen, aki a Balcescu Termelőszö­vetkezet területéről 5 mázsa bo­dor kaszénát lopott eL * Október 17-én virradóra isme­retlen tettes Lökösházán a TÜ- Z ÉP-telepen az iroda ajtaját fel­törte és egy pénzeskazettát lopott el. A tolvaj azonban pórul járt, ugyanis a kazettában pénz nem volt. A gyulai járási kapitányság természetesen megindította a nyo­mozást a tettes felderítésére, s rö­vid idő alatt — ami köszönhető a gyors bejelentésnek is — á nyo­mozókutya segítségével megtalál­ták a betörőt Lökösházán, Nagy János 25 éves lökösházi lakos sze­mélyében, aki ellen büntető eljá­rás indult. dett * Szintéin 20-án délután fél 5-koir Ceoir- váson, a Rákóczi úton Jankai József 65 éves helybeli lakos lovaskocsijával irányjelzés nélkül kanyarodott balra, s ezzel balesetet okozott: összeütközött a szabályosan előzni akaró Laki Gyu­la 21 éves pusztaszentetomyai lakossal, aki motorkerékpárral közlekedett. La­ki Gyula sérülése nyolc napon belül gyógyuló. * Okányban is történt 20-án baleset. Forrás Antalné 5H éves helybeli lakos kerékpárjával balra elébe kanyarodott a vele szemben szabályosan közlekedő Kincses Sándor 25 éves okányi motor­kerékpárosnak. összeütköztek, s mind­ketten nyolc napon túl gyógyuló sé­rülést szenvedtek. Kiborult gyermekek Csabai fiatalasszony kereste fel szerkesztőségünket a napokban: — A Kazinczy utcai tanácsi bölcsődébe sietve vittem másfél­éves kislányomat. S mint min­dennap, ma is megkíséreltem, hogy átkeljek a kocsiút hepehu­páin. Ezen a napon öt perccel ké­sőbb ébredtem fel, ez is siette­tett, meg az a hatalms teherautó is, amelyik, mint valami szörnye­teg bukdácsolt a kátyúkon fe­lénk. Idegesen nagyot taszítottam a gyermekkocsin, az megakadt egy gödörben, s szegény kislá­nyom kibukott belőle. Még a szá­ja is tele lett sárral. Hirtelen nem tudtam mit tegyek, -még szeren­cse, hogy a teherautó is elakadt előttünk. A gyermeket úgy ahogy ren-dbe tudtam hozni; az arcán azonban csúnya horzsolás tá­madt. — Tessék mondani, nem lehet­ne a bölcsődébe igyekvő gyer­mekkocsis mamák számára eze­ken a gidreken-gödrökön keresz­tül valami alkalmi átjárót szer­keszteni? Tessék tanácsolni vala­mit! — Tanácsolni? Én is kiborítot­tam a gyermekemet! Ennyit tu­dok segíteni, hogy papírra vetem panaszát — válaszoltam. — Ejnye, hogy... — A kismama befejező mondatá­nak további részét tetszés szerint folytathatják az illetékesek. (fer-ó) ügyes kisfiú ...avagy: mire jó az építőszekrény? (A Stern karikatúrája) I ■ «I ................. — A megyei amatőr fotó- és filmpályázat nyilvános zsűrizé­sét október 31-én tartják meg Békésen. Pályázatokat a zsűri­zés időpontjáig még elfogadnak. — A júniusi és augusztusi jégverések okozta kárért 266 ezer forint kártérítést fizetett az Állami Biztosító a kaszaperi Le­nin Termelőszövetkezetnek. — Asztalitenisz-bajnokságot hirdet a békéscsabai városi sport- és turisztikai bizottság a város KISZ-alapszervezetei részére. A bajnokságra november 1-ig lehet benevezni. — A Robbantsunk bankot cí­mű francia filmvígjátékot vetí­tik október 25-én, hétfőn este fél 8 órától a békéscsabai Fegy­veres Erők Klubjában. — Hatszázezer forintnyi ki­adást terveznek a jövő évre Sar- kadkeresztúron a községfejlesz­tési alapból. — Gombióci-bajnokságot ren­deznek kisdobosok részére októ­ber 27-én, szerdán délután 3 órától a békéscsabai Kállai Éva Űttörőházban. — Elszállították Balmazújvá­rosra a Bajza utcai tárolóhelyröl az ÁFOR négy nagyméretű tar­tályát. Az eredeti tervek szerint az új gyulai töltőállomás felál­lítására az idén került volna sor, ezt azonban különböző ter­vezési és egyéb okok miatt a jövő évre halasztották. Az el­szállított tartályok helyett ha­marosan újakat szállítanak Gyu­lára. Újfajta ételkonzervek Megyénkben ételkonzervékből az ellátás mennyisége tekinteté­ben nem lesz fennakadás az év hátralevő hónapjaiban. A vá­laszték azonban korlátozódik. A többi között pacalpörkölt, rizses és zsíros lecsó, valamint töltött paprika és töltött káposzta áll a kereskedelem rendelkezésére erősen korlátozott mennyiség­ben. Sertés- és marhapörköltből, rakott káposztából, zöldborsós étélkonzervekből, vadas mar­haraguból folyamatosan kielé­gíti a kereskedelem a vásárlók igényeit. A negyedik negyedévben, fő­leg annak utolsó felében né­hány újfajta ételkonzerv jele­nik meg. Ezek ármegállapítása most van folyamatban. A kapott tájékoztatás alapján paradicso­mos káposzta sült hússal, zöld- babfőzelék sertéspörkölttel, tök­főzelék sertéspörkölttel kerül új konzervként a fogyasztókhoz, valamennyi ötnegyedes súlyban. A készítmények megérkezésekor a kereskedelem bemutatja a fo­gyasztóközönségnek az új étel- konzervekeL — A dolgozók anyagi felelős­sége, s az ezt szabályozó rendel­kezések címmel tartanak elő­adást a TIT békéscsabai szabad- egyetem jogi tagozatának har­madik előadásán, november 8-án 18 órától. — <)j könyvek beszerzésére 8 ezer forintot biztosítanak a jövő é'tre a községfejlesztési alapból a füzesgyarmati könyvtár szá­mára. — Négyszáz holdon vetettek őszi árpát a bucsai termelőszö­vetkezetek. Az 1600 holdmyi bú­ja vetését legkésőbb öktóber 25- re befejezik. — 1930 négyzetméter aszfalt­járdát készítenék jövőre a bé­késcsabai III. kerületben a köz­ségfejlesztési alapból a terveik szerint. Előreláthatólag az Észa­ki sor és a Kemény utca bal, valamint a Mokri és a Béke utca jobb oldalát aszfaltozzák majd. — Az őszi mezőgazdasági munkákban 15 napig segítenék a füzesgyarmati 1. számú általános iskola és a gimnázium tanulói a helyi Aranykalász Termelőszö­vetkezetben. — A július 17-i jégverés okoz­ta kárért 638 ezer forint kárté­rítést fizetett az orosházi Dózsa Termelőszövetkezetnék az Álla­mi Biztosító. — Hirdetmény! Békéscsaba Város Tanácsa V. B. közhírré teszi, hogy 1965. október hó 21-től az V., Szamu­ely Tibor u., Zsigmond u., Bózsa F. u. és Úttörő utcákban épített kisfe­szültségű villanyhálózat feszültség alá lesz helyezve. A fenti időponttól a vezeték és az ott elhelyezett tár­gyak érintése halálos. 482 Időjárásjelentós Várható időjárás péntek estig: Job­bára derült idő, eső nem lesz. Helyen­ként reggeli párásság, köd. Napközben megélénkülő északkeleti—keleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges vál­tozás nem lesz. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 —plusz 1, legmagasabb nappali hőmér­séklet 9—13 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., Hl. em. Telefon: 21— 96, 83—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n., tanácsköz­társaság útja 5. T.s 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra IS.— Ft. Békés megye! Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. |**Ünde» 25 OSI |

Next

/
Thumbnails
Contents