Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-16 / 244. szám

A ME Cf El PÁRTSIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A lakosság 53 százaléka még: nem vásárolt tüzelőt Békéscsabán Tegnap délelőtt tartotta ülését Békéscsabán a városi tanács vég­rehajtó bizottsága. Ezen először je­lentést hallgattak meg a város ál­latsűrűségéről, valamint az állat­iérőhelyek helyzetéről. Majd a vá­ros kereskedelmi felügyelője ter­jesztett elő jelentést a város la­kosságának tüzelő, gyümölcs, zöldség téli ellátásáról. Megálla­pítható, hogy az utóbbi években a tüzelőanyagforgalom egyenletes, a lakosság minden évben többet szerez be. Ez annak a következ­ménye, hogy ma már a tanyai la­kosság igénye is nagymértékben megnövekedett. Érdekes adatot közölt a jelentés egy, a közel­múltban lezajlott felmérés alap­ján, amely azt bizonyítja, hogy a városi lakosság 53 százaléka csak ezután kívánja téli tüzelőjét be­szerezni. Gondot okoz, hogy a la­kosság pénzkészlete csökkent a különböző vásárok és kiárusítások megrendezésével, így a tüzelő­anyag beszerzését majd csak a következő hónapokban eszközük. Így bizonyára csalódást fog okoz­ni, hogy a friss tüzelő helyett már a korábban leszállítottakból vásá­rolhatnak. Ez okozza azt is, hogy a TÜZÉP-telepen újabban ismét sorban állnak. Ennek oka egyrészt az is, hogy a lakosság nem szíve­sen vásárolja a drágább szenet, így a brikettet, de a gyenge minő­ségű lignitet sem. A vb felhívta a figyelmet, hogy a tüzelőellátás biztosítását a kereskedelmi fel­ügyelő kísérje figyelemmel és fel­kérte a TÜZÉP-vállalatot, hogy kövessen el mindent a jobb ellátás érdekében. A város zöldségellátására 11 ezer 150 mázsa burgonyát, fejes káposztát, vöröshagymát, almát és egyéb zöldségféleséget tárolnak. Az ehhez szükséges helyeket már előkészítették. A végrehajtó bizottság megálla­pította, hogy a város lakosságá­nak zöldség-, gyümölcsellátásában az eddigi adatok alapján nem lesz fennakadás. A terméseredmények, tői függően azonban csupán az almából lesz kevesebb. Megállapí­tották, hogy a jelen időszakban nem állnak fenn olyan tényezők, amelyek veszélyeztetnék a város lakóinak téli ellátását. Felkérték az érintett vállalatok vezetőit, hogy a jövőben is kövessenek el min­dent a lakosság szükségleteinek kielégítése érdekében. Korrupt üzletvezetőket ítéltek el Sikkasztó, a társadalmi tulaj­dont hűtlenül, hanyagul kezelő volt üzletvezetők ügyében hirde­tett ítéletet pénteken a központi kerületi bíróság. A bűnügyben szereplő személyek visszaéléseik­kel elősegítették az azóta jogerő­sen elítélt Ónody Lajosnak, az Ét­termi és Büfé Vállalat volt igazga­tójának és bűntársainak bűncse­lekményeit. A bíróság Herczee Istvánt, az Állami Gazdaságok Kereskedelmi Irodája budafoki pincészetének volt vezetőjét másfél évi, Wölfel Károlyt, a Mézes Mackó büfé üz­letvezető-helyettesét egyévi sza­badságvesztésre ítélte. Zsidai Jó­zsef üzletvezető egyévi, Schütz Emilné központi áruraktárvezető tízhónapi, Páoai István és Barna István üzletvezető nyolc-nyolc hó­napi, Kovács Pál üzletvezető hathónapi felfüggesztett szabad­ságvesztés büntetést kapott, s kö­zülük többet pénzbüntetésre is ítélt a bíróság. Mezőkovácsházán ünnepséget rendeznek az idős tsz-tagok részére A mezőkovácsházi Űj Alkot­mány Termelőszövetkezetben minden évben ünnepségen köszön­tik a tsz idős, nyugdíjas tagjait. Az idén október 17-én, vasárnap kerül sor az ünnepségre a járási művelődési otthonban. Erre az al­kalomra több mint ötszáz idős tsz- tagot hívtak meg. Az ünnepség a mezőkovácsházi óvodások köszön­tőjével kezdődik, majd Radovics Ferenc, a tsz elnöke tájékoztatja a résztvevőket a szövetkezet eddi­gi eredményeiről, gazdálkodásá­ról. Ezenkívül ismerteti a szociá­lis bizottság munkáját és tájékoz­tatja az idős szövetkezeti tagokat arról, hogy eddig milyen segítsé­get nyújtottak nékik és a jövőben hogyan támogatják őket. Ezután az úttörők műsora következik, öreg, zsíros irhából új bőrkabátot varázsol a Zaborán-féle kombinált utócserzési, festési eljárás Zaharán Mátyás békéscsabai la­kos, a szűcsipar „szerelmese”, több évtizedes kitartó munkával megtalálta a módját annak, hogyan lelhet az elöregedett, kopott, zsíros irhabundából új bőrkabátot va­rázsolni. A Zakombi elnevezésű kombinált utócserzési és festési eljárással kívánság szerinti szín­ben olyan fényes bőrfelülettel vonják be az ócska irhaibunda külsejét, amely eltüntet minden kopást, foltot, valódi bőr látszatát kelti, az anyag élettartamát 8—10 évvel meghosszabbítja. A felújí­tott irhabunda ruganyos puhasá­ga megmarad s költsége nem több, mint a szokásos irhakezelésé. Az új eljárásról a Budapesti Minőségi Szűcs, Bőr és Ruházati Ktsz szakemberei és a szűcsipar számos más szaktekintélye a leg­kedvezőbb nyilatkozatot adta. Ja­vasolták a lakosság szolgáltatásá­ra való bevezetését. A szakmabe­liek véleménye szerint népgazda­sági jelentősége igen nagy, mert nemcsak a hordás közben tönkre­ment, elkopott, elzsírosodott ir­habundákat lehet vele újjávará­zsolni, de az eleve elrontott, szak­szerűtlenül kikészített irhabőröket is rendbe hozza. Az új eljárást Zahonán Mátyás a békéscsabai szűcs- és szőrme­iparban kívánja elsősorban hasz­nosítani. AZ ÁLLAMI MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS BÉKÉSCSABAI SZARVASI ÜTI TELEPE villanyszerelő szakmunkások at KERES. FIZETÉS MEGEGYEZÉS SZERINT. JELENTKEZÉS A GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS ELEKT­ROMOS RÉSZLEGÉNÉL. 91689 majd a szövetkezet vezetősége, a szociális bizottság, a Vöröskereszt és a nőtanács ebéden látja ven­dégül a résztvevőket, az asszonyok ezenkívül cukorkát, csokoládét, a férfiak pedig cigarettát kapnak. Ebből az alkalomból a szövetkezet két legidősebb tagját — egy fér­fit és egy asszonyt — megajándé­koznak. Az ünnepségen a község egyesített népi zenekara is ad műsort. Nincs influenzaveszély A hirtelen hidegre fordult időjárás, mint minden évben, most is szép számmal okoz ví­rusos eredetű meghűléses be­tegségeket. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása sze­rint azonban influenza nincs. Az Egészségügyi Világszervezet he­ti jelentései, amelyek a világ legkülönbözőbb tájairól adnak egészségügyi helyzetképet — egyelőre nem is jeleznek ilyen veszélyt. Hálával és kegyelettel A békéscsabai MÁV nevelő- intézet igazgatója és három ki­tűnő tanulója várta október 11- én a Budapestről befutó vona­tot, amely kedves vendégeket hozott: a budapesti XI. kerületi, Villányi úti általános iskola 3254. számú. Vörös selyem zászlóval kitüntetett Kulich Gyula Úttörőcsapatnak kül­döttségét. Az iskola diákjai szomorúan értesültek szeptemberben arról, hogy névadójuk édesanyja meg. halt, s mivel a nyári szünet oka. dályozta őket abban, hogy részt vegyenek a temetésen, így most jöttek el, hogy Cseresznyés Andrea csapatvezetővel együtt a hála és a leegye let koszorúját elhelyezzék a síron, s az emléke. zés vörös szegfűit a Szabadság téri szobor talapzatán. Velük együtt látogatta meg az 1. számú általános iskolát és az iparitanuló-intézetet —• ahol Kulich Gyula tanult — Puskás Mihályné, Kulich Gyula nővére is, aki meghátottan hallgatta a hálás utókor gyermekeinek em. lékező szavait. HÍREK — Járási nevelők napját ren­deznek november 16-án Szeghal­mon. Az egész napos programban délelőtt Munkaerkölcs és ér­zelmi nevelés címmel előadás hangzik el, amit vita követ, dél­után pedig villám sportműsor következik. — Építőkkel beszélgetünk címmel találkozót tartanak ok­tóber 19-én, kedden délután 3 órától a békéscsabai Kállai Éva Űttörőházban. — 110 holdun termeltek az idén burgonyát a békéscsabai Május 1 Termelőszövetkezetben. A szedést a jövő hét elején be­fejezik. Segítettek a burgonya- szedésben a tsz-nek a békéscsa­bai közgazdasági technikum és a gimnázium tanulói is. — A munkafegyelem helyze­téről és a fegyelmi felelősséget szabályozó rendelkezésekről tart előadást október 25-én, hétfőn 18 órától a TIT békéscsabai sza­badegyetemének jogi tagozatán dr. Túrák Vince ügyész, a TIT jogi szakcsoportjának vezetője. — Az állatállomány helyzeté­ről, átteleltetéséről tárgyalnak a gyomai járási tanács november 12-i, pénteki vb-ülésén. Második napirendi pontként a lakosság kulturális igényeinek kielégítéséről tanácskoznak. — Diákok segítik az alma szü­netelését és válogatását a Gyulai Állami Gazdaság gyümölcsösé­ben. A munkákban részt vesz­nek a kertészeti technikum, va­lamint a román gimnázium ta­nulói. — Készülnek Végegyházán a családi ünnepségeket rendező állandó bizottság tagjai és az ak­tivisták Kiss Katalin pedagógus és Molnár István kőműves há­zasságkötésére, amit ma, októ­ber 16-án rendeznek meg a he­lyi művelődési othonban. Biztosítási ügyben forduljon bizalommal a helyi takarékszövetkezethez A takarékszövetkezetek a dolgozók biztosítási szükségletének kielégítése érdekében foglalkoznak biztosítással is! A lottó nyerőszámai 7, 14, 18, 40, 63 — öregek napját rendez ok­tóber 17-én, vasárnap Sarkadon, a járási művelődési otthon nagytermében a helyi Lenin Termelőszövetkezet. Az ünnep­ségre több száz idős tsz-tagot meghívtak. — Az fmsz-ek szerepe a he­lyi árualapok, szolgáltatások ösz- szetételének javításában címmel Kropok László, a TIT közgaz­dasági szakosztályának vezető­ségi tagja tart előadást október 25-én, hétfőn délelőtt 8 órától a TIT mezőkovácsházi klubjá­ban az ismeretterjesztő társulat közgazdasági szakcsoportjának, és a járási földművesszövetke­zeti központnak előadói konfe­renciáján. — Birkavacsorával egybekö­tött szüreti mulatság lesz ma este 8 órától a békéscsabai Fegy­veres Erők Klubjában. — Az őszi megyei könyvhe­tek megnyitóját Körösladány- ban október 9-én tartották meg a községi művelődési otthonban, A könyvheteken bemutatják a helyi irodalmi színpad műsorát, s KISZ-fiatalok részére könyv- ankétot szerveznek. Ezenkívül • helyi fmsz valamennyi boltjá­ban könyvárusitás lesz, s a köz­ségi könyvtárban könyvkiání- tást nyitnak meg. — Ma délelőtt az őszi mező- gazdasági munkákkal kapcsola­tos teendőket, elsősorban a vetés meggyorsításának módjait be­szélik meg Békéscsabán a város termelőszövetkezeteinek agronó- musai. — A munkatevékenység sze­mélyiségfejlesztő hatásáról tart előadást október 29-én, pénteken 18 órától a TIT szeghalmi járás klubjában Bencsik Endre, a TIT pedagógiai szakosztályának me­gyei elnöke. Időjórásjelentés Várható időjárás szombaton estig; Kevés felhő, eső nélkül, hajnali köd- képződés. Mérsékelt, helyenként kissé megélénkülő déli, délnyugati szél, né­hány helyen talajmenti fagy. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0— plusz S, legmagasabb nappali hő­mérséklet 14—1* fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPŰJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 1?., III. em. Telefon: 21—M, 22—0*. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n.. Tanácsköz­társaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kladő: Lghoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl] 1 hónapra IS.— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index 2S05I

Next

/
Thumbnails
Contents