Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-26 / 227. szám
4ex2>^. KÖRÖSTÁJ _________KULTURÁLIS MELLÉKLET A magyarság és az európaiság jelképe volt Emlékezés Bartók Bélára, halálának 20. évfordulóján Bartók Bélára gondolunk ma fájó emlékezéssel, ki 1945. szeptember 26-án hunyt el távol hazájától, történetét egyetlen roppant hatalmas, szerves egységbe fogta össze. A ma zenetudománya sorra képes kimutatközl együttműködést a népzenekutatás terén. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején tagja volt a zenei di önként választott száműze- ni azokat a vonásokat, ame- rektóriumnak. Ebből az idő- ! tésben Századunk zenéjének egyik legnagyobb alakja volt, példája indítékul szolgálhat alkotóművészek, előadóművészek, zenetudósok és művelődéspolitikusok számára. Hatalmas ívű életútja nem volt zavartalan. A korai árvaság, az özvegy édesanyja munkahelyváltozásai csak nehezítették gyermekkori tanulmányait. Kiváló lyek a klasszikus hagyományokhoz fűzik művészetét. Nagyságát az is adja, hogy hagyománytisztelő, mert azt becsüli, azt értékeli elődei művészetében, amellyel előbbre vitték a fejlődés menetét A bartóki új zene kézből való írásában leljük a • mai ének-zenei általános is- ! kola tervének első fogalma- 5 zását. Amikor az ellenfor- • radalom Kodály Zoltán el- : len direktóriumi magatar- : tása miatt eljárást indított, • Bartók Béla így tiltakozott: ■ „Minthogy annak működé- ; detben nem aratott sikert sében én éppúgy részt vet- j mindenkor és mindéiből, tem, mint Kodály, tiUakoz- ~ Pályatársai, akikkel együtt nőm kell az ellen, hogy akár • adták elő műveit, visszaem- a tagság puszta ténye, akár ■ lékezéseikben említést tesz- valamilyen kifogásolt mű- ■ zenei tehetsége már korán nek erről. Még olyan kon- ködése miatt Kodály Zoltán : megmutatkozott s korán certek is voltak, ahol a Bar- egyedül viseljen bármilyen S tók-hivők és az ellentábor felelősséget.” Bátor harcos ; tettlegességre ragadtatták vo^ az ^ maradt a fa- ? magukat. O meghozta az elismerést is. Egészen fiatal' — 26 éves —, amikor kinevezik a Zeneakadémia zongoratanárává. 1934-ig tanít s neveli azokat, akik ma is pódiumon élnek vagy mesteriskolákat vezetnek szerte a világban. Tanítványai — hazaiak, külföldiek — visszaemlékezései mindenkor szeretetteljesek és híven, tükrözik a művész és pedagógus elválaszthatatlan egységét, emberségét. A tanítás és koncertezés mellett komponál is. Pályája kezdetén Wagner és követői csillaga ragyog az európai zene egén. Rá is hatottak, de nem szegődött végleg hozzájuk. Ettől az epigonizmustól mentette meg a magyar és más népek zenéjének tanulmányozása, valamint Liszt Ferenc zsenijének tisztelete. A népzenék alapos ismerete tette őt a népek testvérré válása gondolatának harcosává. Egyik levelében így ír: „Az én vezéreszmém azonban, amelynek mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem — amennyiben erőmből telik — szolgálni zenémben.” A különböző népzenék anyagát asszimilálva teremtette meg a maga sajátos nyelvezetét, valóságos nyelvújítóként. Ugyanakkor az emberiség zenei fejlődésmaga így nyilatkozott: „Tetszik nekem, mert az a nép, amely a kultúráért, muzsikáért harcolni képes, nincs elveszve.” Szavaival világosan fejezte ki azt a nézetét, hogy zenei forradalma nem győzhet simán s a harc jobb, mint a közöny csendje. Itthon sem volt jobb a helyzet. Ennek okát az akkori magyar társadalmi viBartók Béla sizmus erősödése ellenére. • Levelezésében 1937 és 1940 között lépten-nyomon találunk olyan kijelentéseket, amelyek kérlelhetetlen antifasiszta felfogásról tanúskodnak. Politikai végrendeletében 1940-ben azt követelte, hogy mindaddig, míg za^ gyengítették életerejét. Budapesten a fasiszta vezé- iviire felismerték a hajt, rek nevét viselő utcák és te- már nem segíthettek rajta, rek vannak, addig egyetlen pedig nagyszámú barátai és szonyokban találjuk. „Az utcát se nevezzenek el róla. tisztelői mindent megtettek akkori magyar értelmiség- 1940. október 8-án hall- érte. Rajtunk a sor, hogy a ben kevés volt á népi szár- háttá utoljára a hazai kő- bartóki életmű tanulmányo- mazás, aki e hangban a ma- zönség a Zeneakadémia do- zásával rendezzük e rendkí- gáéra ismert volna. Mert a bogóján Bartók Bélát és vüli pálya minden mozza- zeneileg műveltek egyrészt feleségét, Pásztory Dittát natát. Az elmúlt 20 év alatt vem voltak eléggé magya- zongorázni. Október végén sokat tettünk már ez ügy- rok arra, hogy a népzene érkeztek New-Yorkba. ben: posztumusz Világ Béhangját magúikénak ismer- Egészsége ez idő tájt már ke-díj, nemzetközi zenei jék. De másrészt eléggé mű- megromlott. Lappangó Iá- fesztivál, intézmények so- veltek sem voltak, hogy az új európai hangot megértsék.” (Kodály Zoltán) Lassan mégis egyre többeknek tetszett az új zene. Ki győzné felsorolni Bartók Béla szédítő pályája állomásait — koncertek, szerzői estek, előadások — Moszkvától San Franciscóig, Londontól Madridig. A sikerek örömét néha üröm is keserítette. Ez az üröm a soviniszta, reakciós uralkodó osztály főzete volt. Nem átallották hazafiat- lannak titulálni csak azért, mert a népzene tudományát nem volt hajlandó a nemzetek szemben állására felhasználni. Éppen ellenkezőleg: sürgette a nernzet(Hackett felvétele) Agatha Fassett: A petróleumlámpa * Új Rezső: Hallgató Csendeseikén csendesedve halkan húzom vonóm a húrokon végig. Azt dalolom el a hegedűmön, hogy a szőlőnk már szüretre érik. Üj vendégünk jár-kel a határban, ökörnyál száll szelíd napsugárban. Mintha a táj nagy zenekar volna, zümmög, dalol csilingel itt minden. Friss hajnalból derűs reggel támad a mezőkről fürge szellő libben s tavak, folyók hullámával lágyan elmerül az őszi muzsikában... A z egyik este elromlott az áramfejlesztő, mely Bartókot hangulata szerint hol kevésbé, hói meg a kétségbeesésig, de örökösen bosszantotta, s a házra vaksötétség borult. Nem ért váratlan bennünket, mert egy része már hetekkel azelőtt kiégett, mit a háborús anyagkorlátozás miatt ideiglenes szerkezettel pótoltunk. Sok petróleumlám- pást tartottunk készenlétben, hogy szükség esetén kéznél legyenek. Most elérkezett az idejük. Alig egy pár perccel azután, hogy a házra sötétség szakadt, kopogtattam Bartók ajtaján. Égő lámpát tartottam a kezemben. Válaszolt a kopogásomra, de amikor beléptem, csukott szemmel feküdt, feje visszahanyat- lott a párnájára, arcát örömtelen alvásnak engedte át. Aztán sem látott meg, hogy kinyitotta a szemét. De ahogy ott álltam, az égő lámpát kezemben tartva, szeme hirtelen a fényre villant, s szomorúsága szilaj örömre változott. — Petróleumlámpa! — • Részlet a amerikai évei szerző Bartók című művéből. kiáltott fel, amint a lámpa melegen sugárzó fénye örömmel árasztotta el az arcát. — Mikor találta? Itt volt a házban az egész idő alatt, s maga meg sem mutatta nekem? Elrejtette előlem, míg én éjszakáról éjszakára viaskodtam annak a gépnek a borzalmas dobpergésével? Nem érti? Ez a petróleumlámpa mindent megoldhatott volna! De már, persze, nagyon elkésett. Szünetet tartott egy kis ideig, szemét ismét a lángba mélyesztette nagy csendben. — Ültem és dolgoztam — folytatta —, s egyszer csak körülfogtak az éjszaka hangjai. Figyeltem erre, arra, a kis éles fegyverzetű bogarak élethaláltusájára, hallani véltem azoknak a kis fekete foltoknak a hangját, amelyek a falevelek fonákján láthatók néha, s oly csendesen keletkeznek, hogy alig rezzentik meg a levelet a születésükkel, s egyszerre látom magát azzal a lámpával a kezében. IJelyet kerestem a lám" pának az ágya mellett lévő kis asztalon. Egy pillanatig sem vette le róla a ra fűződik nevéhez. Művei előadásában iskolát teremtettünk, melyet a zenei világ ízlése hitelesnek ismer el. Békés megyében számos községben emléktábla jelöli meg, hogy nópdalgyűjtő úton ott járt, Békéscsabán zeneiskola és út őrzi emlékét. Hamvai még idegenben nyugszanak, pedig nagyon vágyott haza. Szelleme — szemét, barátságos mosoly- lyal követte, mintha rég nem látott barátjával találkozott volna. — A belét meg kell nyírni — mondta közelebb hajolva hozzá. — Nem egészen egyenes. Majd magam viselek rá gondot, értek az ilyesmihez. Elég sokáig dolgoztam ilyen lámpa fényénél, s mily boldogan. S jegyezze meg, hogy mostantól fogva hallani sem akarok arról a szörnyű masináról! — A sápadt sárga fénykörben ült, olyan keskeny volt, mint egy gyermek, lassan szívta magába, mély lélegzetekkel a dongó, zümmögő nyári éjszakát, mintha megjavult volna a levegő íze, miután az a „pokoli masina” abbahagyta a dörömbölést. Ettől az estétől fogvást sosem hiányzott a lámpa Bartók szobájából. Maga viselt rá gondot gyengéden, mindenre kiterjedő szeretettel. Mindig az éjjeliászta- lán állott, üvege ragyogott, bele egyenes és fehér volt, tisztelt és dédelgetett jószág volt az a lámpa, az öröm végtelen forrása. Ugyancsak attól az estétől fogvást hallgatott éjszakánként az áramfe " esztő. Minden alkatrésze szétszedve, felforgatva hevert. Egy néhány pislákoló petróleum- lámpától eltekintve az egész mely halhatatlan alkotásaiból, példamutatóan becsületes emberi magatartásából felénk sugárzik — itt él közöttünk. Olyan jelkép volt, kiben a magyarság és az európaiság, hagyományok megőrzése és új utak keresése, a régi rend elvetése és egy új igenlése, a nép és forradalom eszméje találkozott. Sárhelyi Jenő ház sötét volt. Kényelmetlenségünkért csupán azzal vigasztaltuk magunkat, hogy Bartók boldogan dolgozik a csendben. De ez az öröm sem maradt sokáig zavartalan. Hamarosan felfedezte, hogy a petróleum nem tart ki reggelig a lámpásában, másik lámpára is szüksége volt. Vittünk tehát egy második lámpát is a szobájába. De az nem nyerte meg a tetszését. Sem pedig a többi, amit egymás után hordtunk elébe a házból. Egy sem volt fogható ahhoz az elsőhöz, amit vaktában választottam ki. Bár, míg átszalajtótt bennünket a szomszédokhoz, hátha tudnának kölcsönözni egy olyan lámpát, amilyen az első volt, én már tisztában voltam azzal, hogy semmilyen lámpa sem hozhatja vissza a meglepetés hirtelen örömét; az a hirtelen varázslat, mely egy múló pillanatra visszaidézte a múlt legszebb ízeit, többé meg nem ismételhető. Mert a jelenben csak annak örült, ami a múltra emlékeztette, de ezek a csalóka tünemények azonnal szétfoszlottak a jelen valóságának hideg érintésétől. Ezek a szegény, törékeny jelképek halálra voltak ítélve, szinte, mielőtt testet öithettek volna, csak a kísértő emléke
