Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-19 / 221. szám
KÖRÖST AJ __________KULTURÁLIS MELLÉKLET__________ Helytörténetírás, a z eszmei offenzíva része — Nem lehel- jó művekéi alkotni rossz lehetőségek között — Egy éve foglalkozott lapunk kulturális mellékletének 'hasábjain Daniss Győző a helytörténeti kutatás utolsó két esztendejének megyei eredményeivel. „Néhány esztendő alatt — írja -r- /megteremtődött (személyi vonatkozásban is) egy olyan alap, amielyre a jövőben is megnyugtató módon lehet építeni a megyei helytörténeti kutatómunkát.” Ez, ahogyan a cikk megírásának időpontjában valós megállapítás Volt, úgy az ma is. Békés megye városaiban, községeiben sok olyan kutató hajlamú, a történelmi eseményekhez vonzódó ember él, akik egyrészt szakmájukból, hivatásukból eredően/ másrészt nemes szenvedélyből hódolnak a helytörténetírásnak, s munkásságukkal értékes adalékokat szolgáltatnak a nagyobb tájegység, sőt az ország történelmének permanens összegezéséhez, bővítéséhez. Az itt is felbukkanó dilettantizmus lehetőségei viszont örvendetesen összezsugorodtak, mert a helytörténetírás lehet ugyan „hobby”, de nem lehet bizonyos szereplési vágy egyfajta kiélése, vagy csupán pénzszerzési alkalom. Az újabb felmérésre, még ha általánosságban is tesszük, egy közeli esemény adott indítékot. Szeptember 11-én megalakult a megyei kiadói tanács, melynek feladata a helytörténeti kiadványok kívánatos színvonalának biztosítása, a kiadási tervek koordinálása lesz. Az évenként egyszer-ké tszer ülésező tanács tagjai figyelik és támogatják a hely történetírókat meghatározott körzetekben, járásokban, városokban. A tanács munkamódszerei még nem kidolgozottak, úgy vélik azonban, hogy majd a gyakorlat kialakítja ezeket. Korai lenne egy végeredményben most életre hívó ttszervről bírálatot mondani, ezt nem is tesszük, csupán . annyi megjegyzés kívánkozik ide: ez így kissé felmentő jellegű, és nem éppen a legdinamikusabb, (már ami a módszerek kialakulását illeti). Természetes, hogy majd az eredményesség dönt, az lesz a mérvadó; ez a kezdeményezés mindenesetre hézagpótló. Nem is hézagpótló, utcahossznyi ürességet pótló, hiszen éppen a fokozódó vállalkozó kedv, a helytörtónetíróík számának gyarapodása, a helytörténetírás feladatainak nem teljes tisztázása követelte, hogy ezt a bizottságot meg kellett alakítani. A községekben, városokban, a helytörténeti tanulmányok kiadósára biztosított pénzösszegek, valamint a nyomdai kapacitások közhasznú és gazdaságos felhasználásával, a kutatómunka egységesebb irányításával, a marxista— leninista helytörténetírás kiformálásával jószerével csak szétaprózódva, hivatalból vagy nem hivatalból foglalkozott az, aki éppen, közelebbi nexusba került egy- egy [kutatóval, anyagi eszközök biztosítását igénylő helytörténésszel. Ebben a látszatra is eléggé rendszertelen helyzetben a megyei kiadói tanács lesz hivatott némi rendet teremteni, és mind következetesebb szellemi irányítással ösztönözni a helytörténetírás széleskörű, állandóan emelkedő színvonalú kibontakozását Sokszor elmondtuk már, de talán mégsem elégszer, hogy a helytörténeti kutatás jelentőségét két dolog határozza meg elsősorban. Az egyik: ezek a művek forrásmunkák egy-egy korszak országos képének kialakításához, a másik a népművelő, ismeretterjesztő funkció: a táj, a község, a város, az üzem, a termelőszövetkezet az intézmény életének, vagy a történelmileg kiemelkedő személy munkásságának részletes vizsgálatával, bemutatásával emlékeztetőt és ösztönzőt kapnak az olvasók; sőt — például — a felszabadulás előtti és utáni évek, időszakok alapos, reális feltárásával, értékelésével korábbi ismerethiányokat pótolhatunk, nézeteket korrigálhatunk. Ezzel már él is érkeztünk a hely- történetírás lényegéhez, nevezetesen ahhoz, hogy szerves része ‘az eszmei offenzívának, mely az emberi szemléletben maradandó változásokra törekszik. Nem kétséges, hogy maradandó változást — és ez nem túlzás! — csak maradandó értékű, meggyőző, jó írói eszközökkel és a szükséges tudományos színvonalon összeállított tanulmány biztosíthat. Akárhogyan és akármerről közelítjük meg az alapkérdést, szinte ref- rénszerűen tér vissza: színvonal és'újra csakszínvonaL Csak ez lehet az az egyetlen „ugródeszka”, mely a helytörténeti művet kiemeli a vidókiségből, és alkotója számára elismerést hoz. És még.valami: a feltétlen hitelesség. A helytörténész nem lehet könnyelmű, és nem állíthat be történelmi tényként olyan adatokat, melyek tüzetesebb ellenőrzése kínos helyzetbe hozhatná. Sajnos, egy időben szinte divatos volt ez a könnyelműség, mely különösen a szájhagyományokat, visz- szaemlékezéseket használta fel arra, hogy a tükröt eltorzítsa, hogy meg nem történt vagy nem egészen úgy történt eseményekkel túlzásokba essen, vonalasabbat produkáljon. Szimpla következtetés elég ahhoz, hogy világos legyen: a helytörténeti ügyeskedés, a túlzásokra való hajlam, at események és emberek túlértékelése vagy leértékelése, az események egymásra- hatásának elhanyagolása vagy indokolatlan kiemelése (azonos tőről erednek!) káros, és a tudománytalanság, a provincializmus vádját szinte kiprovokálja. Van tehát feladata a megyei kiadói tanácsnak; de egyik hónapról a másikra gyors eredményeket várni nem lehet. A helytörténetírással kapcsolatos helyes szemlélet megteremtése kutatóban, kiadóban, olvasóban egyaránt: ez az első. A helytörténetírást vállaló, kedvelő kutatók reáli- z á 11 a b b támogatása: ez a második. Jó műveket, maradandó, meggyőző tanulmányokat egyszerűen nem lehet rósz lehetőségek közepette összeállítani; sok kutató pedig kénytelen ezt tenni vagy lemondani terveiről. A megfelelő lektorálás és a kiadás meggyorsítása sem maradnat elérhetetlen álom, a jó müvek kerüljenek az olvasók kezébe a lehető legrövidebb átfutási idő után. Befejezésül a terjesztésiül, a helytörténetírás talán legkényesebb kérdéséről néhány szót. Az eddigi gyakorlat, mely a helytörténeti kiadványok „terjesztésében” (feltétlenül idézőjelbe kívánkozik) dívott, úgy érzem, nem mindenben követhető. Hosszas lenné részletezni miért, elég annyi, hogy a terjesztés elhanyagolása, fél vállról kezelése, a „nem vagyunk jni ügynökök” szemlélet (tisztelet a kivételnek, mert azért kivétel is van) nagy károkat okoz a kutatónak, az olvasónak, aki nem is válhatott azza, és az eszmei célok megvalósításának is, mert ugyan hogyan képes hatni egy mű az emberekre a szekrények mélyén, százas kötegekbe csomagolva? A végén pedig könnyen megfogalmazódik a terjesztéssel megbízottak „önigazolása”: rossz a /könyv, nem kell a kutyának sem. Nem egy ku- ^ató hátrált már meg újabb helytörténeti munka összeállításától éppen ezért, mert ugyan ki vállal szívesen olyan ódiumot, amelyről nem tehet, mégis ráfogjáK, hogy ő a tettes. Visszatérve e cikk első soraihoz: megyénkben olyan alapokkal, személyi és anyagi feltételekkel rendelkezik a helytörténeti kutatás, mely országosain elismert közeli-távoli hagyományaihoz ezután is méltó lehet, túl is szárnyalhatja azokat.’ Az akadályokat felszámolni, az egységes szemléletet kiötvözni, akiknek kell, azoknak több jóakaratot és tettekben is megnyilvánuló segítőkészséget mutatni: most tehát ez következik. Sass Ervin Hajdik Antal ősz r r r r Szeptember 5-töl két héten át láthatták az érdeklődő művészetkedvelők a békéscsabai múzeumban a Lengyelországban élő magyar származású Csorba Tibor akvarell-kiállítá- sát. Ez idő alatt nagyon sokan fejezték ki elismerésüket a művész alkotásai iránt és nagyon sokan adták kifejezését annak a vágyuknak, hogy szeretnének megismerkedni az alkotóval vagy legalább tudni róla valamit. Csorba Tibor finom technikájú, lírai ihletettségű képei nem hiába váltották ki ezt az ré- deklődést a látogatókból és ezért is, meg a kiállítás méltatására is szükségesnek tartjuk, hogy elmondjunk egyet s mást vele kapcsolatosan. A művész 1906-ban született Szepesváralján. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, s mellette egyetemi tanulmányokat is folytatott. Fiatal korában bejárta Európát és mielőtt Lengyelországban telepedett le, évekig tanított a Dunántúlon és az Alföldön is. Pedagógusi munkája mellett képzőművész, író és irodalom- történész. 1936-ban megy Lengyelországba, majd 1939-ben Magyarországra jön. Közben regényt ír, 1944-ben pedig monográfiája jelenik meg ,,A humanista Báthory István” címmel ... A felszabadulás után a krakkói Magyar Intézet vezetője, majd lengyel származású feleségével Varsóban telepedik le, ahol folytatja pedagógusi munkáját, de továbbra is aktív alkotó tevékenységet folytat. Az utóbbi években többször látogatott Magyarországra és e látogatások sok szép kép alkotásának ihletői voltak. Szentendrei, balatoni és az ország más vidékein tett látogatásai sok élménnyel gazdagították a művész tárházát. Magyarországi látogatásai alkalmával sok régi ismerősével és barátjával, tanítványaival találkozott és bőven volt alkalma vallani a két hazáról. — Lengyelországban éltem át igazán Magyarországot, s Ma* gyarországon/Lengyelország jut az eszembe — mondja egy alkalommal . . . Ezeknek a látogatásoknak és a szünet nélküli alkotó munkának köszönhető, hogy a gyakorlatban is megvalósult a művész lelkében élő vágy: lengyelországi kiállításai után bemutatkozni a magyar közönségnek is. Mégpedig olyan anyaggal, amely megkapó módon fejezi ki az alkotó személyén keresztül a két haza, a , két nép közötti szoros kapcsolatot. A kiállított 50 kép ösz- szefoglaló címe is ezt fejezi ki: ,,Lengyel tájak — magyar tájak.*? És hogy ezt az egységet milyen meggyőző módon fejezik ki Csorba Tibor képei, mindennél határozottabban igazolják vendégkönyvének bejegyzései, melyek a szubjektív megjegyzésektől a komoly, elemző értékelésig méltatják művészetét. Érdekes néhányat idézni közülük. „Két hazát is lehet osztatlan szívvel szeretni, különösen, ha ez a másik „édes haza” — Len- gyelországt Ez számomra a kiállítás legfőbb tanulsága.” „Nehéz szavakat találni a kiállítás szépségeinek jellemzésére. Virtuóz tudás, mély érzésekkel átszőve. Szívesen láttam volna ezt a kiállítást Budapesten is!” — írja egy budapesti gépészmérnök. „Mélységes csodálattal élveztem a pompás ötvözetet a magyar és lengyel népiség elemeiből . .. Régen jártam Lengyelországban, és most jólesett, hogy a pompás képeken keresztül ismét közelébe jutottam a dicső lengyel nép életének zamatéhoz, szépségéhez, sajátos alkotó erejéhez . . .*? — írja az egyik szolnoki látogató. A kiállítást eddig Szombathelyen, Szolnokon és Békéscsabán mutatták be. Tőlünk Veszprémbe megy, kísérve azokkal az érzésekkel, amelyeket a fentebb idézett szavak fejeznek ki, és azzal a kívánsággal, hogy a kiállítás útja és a művész személye szolgálja a két nép évszázadok során kialakult barátságának további elmélyülését, jelentse a jövő gazdagabb kulturális együttműködésének fontos alkotórészét. Beck György Zsadányi Lajos: MADARAK A nyughatatlanság perceiben éltek madarak a színek elkápráztató pillanataiban repültök valami elérhetetlen nyugalom felé. Itt köröztök a szívem közelében, hogy lássalak, hogy érezzelek, hogy kitapinthassalak benneteket. Csuka Zoltán: Örök szépség Fegyver és idő szétzúz, összemorzsol, erre tanít a bölcs tapasztalat; szépség, hogy féltlek a barbár gonosztól, ki porba ránt s feldúl egy perc alatt. S hogy féltelek, nézvén a kedves arcát, amint titokban egyre változik, idő és élet vívja rajta harcát, assan morzsolva szét vonásait. S már azt hinnéd, hogy ez az élet vége és ez a törvény — mikor hirtelen eléd lobban egy friss lány tiszta képe daccal, erővel, győzedelmesen, hirdetvén, hogy hiába gonoszság, erőszak, fegyver s roncsoló idő benned s körötted él a szépség s jóság eggyéforrva, mint legfelsőbb valóság, örök uralom s diadal is ő.
