Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-25 / 199. szám
1965. augusztus 25k 4 Szerda Mi a szenzáció és mi nem Okányban ? Furcsa mérce a jólétre — A tanácstitkárnő programja Kapni igen, de cserébe semmit? Ha nem volna az okányi községi tanács irodájának ajtajára írva, hogy a vt>-titkár szobája, ahol kopogtatunk, talán meg sem tudnánk különböztetni Novak Józset- nét, a tanácstitkárnőt ügyfeleitől, akikkel első találkozásunkkor beszélgetett a folyosón. De most ott találjuk az irodában. Egyszerű kedvességgel invitál az íróasztalához. A községről, tanácsi ügyeikről, helyi érdekességekről, hírekről kérdezősködünk. Szívesen, szinte kapásból váiaszolgat a kérdésekre. A középtermetű, csupa-mozgás titkárnő a falusi emberek ízesmagyaros szavaival percek alatt valóságos riportregényre való információt ad községéről. Mintha csak most jött volna be a környékbeli tsz-ek valamelyikének nagy gazdaságából, úgy „szórja” a megjegyzéseket az ott folyó munkákról. Ha az utcára ki sem léptünk volna Okányban, a tanácstitkárnő szavai nyomán akkor is eleven, képet festhettünk volna magunknak a Viharsarok ragy- multú községéről. A hírek mögött... — A meglepetések faluja a mienk — jegyzi meg a titkárnő, mikor a lakosságról érdeklődünk. Hivatalos aktákat keres elő. Községfejlesztési adatokat sorol. szá. mákat idéz, amelyek mind azt példázzák, hogy miiyen nagyarányú fejlődés zajlott le az elmúlt 20 évben náluk. A hírek mögött azonban, mást is — és nem éppen csillogó fényű kuriózumot — említ még a titkárnő. — Okány a nagy családok faluja, csupa rokonság. Ismeri itt egymást mindenki — mondja. — Ha valahol, akkor itt élnek a hagyományok, még legendák is keletkeznek napról napra... Tavalyelőtt sajnos nagyobb szenzációja volt azonban annak, hogy egy ember előkerült, aki hat évig bújkált a rendőrség elől egy szénába ágyazott kunyhóban a falu közepén, mint annak, hogy épül az új vízmüvünk ... Pedig... — hallgat el. Nem siettetiük a beszéddel. A parasztasszonybót lett titkárnő úgyis tudja, mit akar elmondani, s ő később vissza is tér a félmondatokkal kifejezett gondolataira. — Ha azt mondom, hogy itt az emberek kicsit közömbösek, talán nem is fejezem ki jól, mégis.;. Az idén társadalmi munkáztak és löbbet teljesítettek, mint gondoltuk. Amiről én akarok beszélni, annak nem egészen közömbösség a neve, de valami hasonló. Arról ugyanis, hogy ki látott már olyat, hogy egy olyan község, mint a mienk, amelynek nagy múltja Harmadik a megyében az Állami Biztosító orosházi Bókja Napjainkban egyre többször hírt adunk arról, hogy az önsegélyező csoportok kirándulásokon vesznek részt. Ez, mint Nánási Imre elvtárs, az Állami Biztosító orosházi járási fiókjának vezetője elmondta, azt is jelenti, hogy az önsegélyező csoportok létszáma egyre növekedik. Az üzemek — ez természetes is, hiszen munkahelyük, körülményeik mások —, i szervezettebb, több a tagok száma. Orosházán a Vas- és Kályhaipari Vállalatnál például a dolgozók 75 százaléka, a Sütőipari Vállalatnál 70 százaléka tagja a csoportnak. Az Állami Biztosító ebben a hónapban értékelte a járások munkáját, melynek során az orosházi fiók megyei viszonylatban harmadik lett. Megszűnik az analfabétizmus a sarkadi járásban Az elmúlt 20 évben a sarkadi járásban is nagy erőfeszítéseket tettek az írástudatlanság megszüntetésére. A közelmúltban a sarkadi járási tanács ülésén bejelentették. hogy két község kivételével mindenütt eredményesen szervezték meg a dolgozók iskoláinak különböző tagozatait. A tanfolyamokra 367 hallgató iratkozott be az elmúlt tanévben. Elérték, hogy az 50 éven aluliak közül úgyszólván senki nem analfabéta már a járás területén, illetve Űjszalontán, Biharugrán és Okányban még ebben a tanévben minden esti iskolás bizonyítványt kap arról, hogy az írástudók rangjára emelkedett. Kevés mézet adott az akác, pótolja a tarlóvirág A tótkomlósi méhészek az idén Nógrád és Bács-Kiskun megyében vándoroltalak akácra, a kedvezőtlen, esős időjárás miatt azonban kevés eredménnyel. Jelenleg a tarlóvirág bőséges és igen jó minőségű mézet ad és így várható, hogy az eredmény hasonló lesz a tavalyihoz. A 42 tagú méhésztársulás 40 mázsa méz átadására kötött szerződést a földművesszövetkezettel, de számítani lehet arra, hogy ezt 20 mázsával még növeli. Sok méz marad szabadeladásra is. A társulás igen jó szakemberekből áll, akik közül Tánczos István, Karasz János, Machan Pál, Varga Pál és még mások is minden évben több mázsa mézet termelnek és így jelentős bevételre tesznek szert. TAKARÉKOSKODJON! bizományi Áruházban is vásárolhat OTP-IIITELLEVÉLRE: BÜTORT, RÁDIÓT, TELEVÍZIÓT, MAGNETOFONT, FÉN YKÉPEZÖG ÉPET VÉTEL! — ELADÁS! BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 6. 90989 van, az alkoholistáiról legyen nevezetes 1965-ben. Mert ezekből tényleg van ám nálunk bőven. Néha azt hiszem, nálunk minden férfi iszik... A kocsma csak úgy visszhangzik néha a bent nyüzsgőktől. Miért? Miért? Miért? — Szégyen ez, akárki akármit mond ... Hiába dolgoznak jól a tsz-ben, ha az italra költik a pénzüket az emberek. Rossz példának hadd mondjam el, hogy az ital miatt volt már sok olyan családi botrány a községben, amiket me- gyeszerte emlegetnek most is. Miért van ez? Miért a kocsma az első hely a férfiaknak, tisztelet a kivételnek?... — keseredik el beszéd köziben. Ismét a tanácsi ügyekről beszél. Sorolja mit költött a tanács szociális, kulturális célokra eddig. Könyvtárra tavaly 30 ezer forintot, mozira félmilliót, napközi otthonra, tsz-nyugdíjasok támogatására is jelentős összegeket fordítottak. Miért..: miért akkor mégis az értetlensége azoknak, akik — azelőtt köztiszteletben állók is — minden közügytől elfordulva csak az italos helyeket keresik mindenütt és a torkukon lecsúszottakkal mérik a jólétüket? A tanácstitkárnő, a helyiek köz. kedvelt „asszonyfőnöke” beszéd közben, maga találja meg a választ a kérdésekre. Asszony, és olyan funkciót tölt be, aihol különösen érezheti, mit jelent egy község számára, ha nem éppen kedvező szenzációkról nevezetes. — Részegesek az emebrek? Közömbösek a közügyék iránt? Legyen ... De ők vannak kevesebben, a torhelyeik ... Sokáig úgysem tehetik, hogy önmagukat es a községet lejáratva élik életüket. Meglátják, a helybeli asszonynép, meg általában a becsületesek úgy a nyelvükre veszik a közönyt és bort prédikálókat, hogy egy-kettőre elfogy a számuk. Legutóbb is tízet köteleztek elvonókúrára ... Csak ennyit akartam mondani ezekről a dolgokról... — teszi hozzá energikus mozdulattal a titkárnő, s megjegyzi — különben 20 év eredményeinek programját is m egm utatha torn, ami azt bizonyítja, hogy a község fejlődik — csak egyesek maradnak le ... Wegroszta Sándor Megyénk egyik városában, egy családvédelmi ankét alkalmával hangzott el a következő történet. Él ott egy család: a nyugdíjban lévő, betegeskedő apa, két általános iskolás lányka, három báttyuk és egy nővérük, akik már nagyok és keresnek, valamint a sok gyermek miatt a háztartáshoz láncolt édesanya, összesen tehát nyolcán. Hogy a kis közösségben nincsenek teljesen rendjén a dolgok, az akkor derült ki, mikor az anya a munkaerőgazdálkodásnál elhelyezését kérte azon a címen, hogy éheznek. A hivatalban jól ismerték a család jövedelmét, papíron nyomban kiszámították, hogy az apa nyugdijával és a már dolgozó négy nagy gyerek fizetésével együtt az összkereset, legrosszabb esetben hatezer forint havonta. Mi miatt hát az „éhinség”? Kiderült, hogy a kereső fiatalok semmit sem adnak haza, fizetésüket elpresszózzák, elszórakozzák az utolsó fillérig. Ugyanakkor szüleiktől megkövetelik a fedelet, az étkeztetést, a mosást, a világítást és télen a fűtést. Persze a nyugdíjból, nyolc ember mellett mindez nem megy. Van nap, hogy még kenyér sincs a háznál. Az édesanya és az édesapa erélytelen, gyámoltalan az életerős és követelőző nagylánnyal és a legény- fiakkal szemben. — Nincs? Hát szerezzen a mama, kérjen kölcsön a szomszédoktól — halija naponta a szerencsétlen és ilyenkor koldusként járja be a környéket. Ha nem kap, akkor az egész család haragszik a „kőszívű szomszédokra”. Végül az édesanya mégiscsak arra eszmélt, hogy nem másokban, hanem bennük a hiba. Így jelentkezett munkáért, holott ez sem megoldás abban a helyzetben, hanem egyes-egyedül az „élősködő gyermekek” felfogásának a megváltoztatása; vagy hozzájárulnak a családi költségvetéshez a szükséges havi járandósággal, vagy — amit a szülők legjobban szeretnének — költözzenek el, létesítsenek saját háztartást, ne pedig öregeik és kistestvéreik elől vegyék el a létfenntartásnak még a minimumát is. Az eset híre eljutott a felnőtt testvérek munkahelyéig, ahol nem legyintettek rá, hanem a KISZ- és a szakszervezet egy kislétszámú ifjúsági összejövetelt szervezett, melyen nem hivatalos számonkérés formájában, hanem baráti beszélgetés és meggyőzés módján hatottak úgy a négy fiatalra, hogy azok belátták otthoni magatartásuk helytelenségét. Sőt kérték, hogy a munkahely és a KISZ segítse őket eddigi méltatlan életmódjuk felszámolásában. Persze a beismerés és a megváltozás hangoztatása nem történt meg pillanatok alatt. Hosszas, némelykor szenvedélyessé vált vitában alakult ki. Leginkább az hatott rájuk, hogy velük együtt dolgozó és hasonló családi körülmények között élő más fiatalok bizonygatták, miszerint a szülőknek hazaadott összeg mellett még mindig jut nekik ruházkodásra és szórakozásra. Javulást ígérőkről van sző, tehát a hely és a nevek említésétől el kellett állnunk. Arra azonban mindez jó példa, hogy másutt is felfigyeljenek a hasonló esetekre a családvédelmi szervek, a munkahelyek és nem utolsósorban a KISZ-szervezet területi és üzemi szervei. Nem általános jelenség az igaz, de mikor a mi társadalmunkból gyomlálandó önzésről, nemtörődömségről, cinikusság- ról, élősdiségről van szó, az ilyen magatartás is idetartozik. Hiszen nem csupán vicclapok és kabaréelőadások témája az, hogy nemcsak otthonlétükkor verik el a már kereső nagy gyerekek a pénzt és a szülők nyakán élősködnek, hanem házasságuk után is ott maradnak, kiszorítva apjukat, anyjukat a konyhába vagy a fáskamrába, rájuk bízzák gyermekeik gondozását, ők maguk pedig mintha még mindig függetlenek volnának, munka után szórakoznak, táncolnak, élik világukat. Fizetség cserébe az otthoni basásko- dásuk. Az efféle vadhajtások időnkénti nyesegetése egyáltalán nem magánügy! H. R. Elmélkedés egy pár papucs fölött A közelmúltban abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a feleségem vett a számomra egy pár új papucsot. Azokat, akik kaján derűvel szimbóliumot akarnak látni ebben a gesztusban, megnyugtathatom, hogy nem ilyesmiről van szó. Még csak arról se, hogy születésnapi, házassági évforduló, vagy hivatali előléptetés alkalmából lettem megprezentálva ezzel a szerény ajándékkal, csak tönkrement a régi, ilyen rendeltetésű lábbelim. Örömömet azonban ez a tény nem csökkenthétté, sem az, hogy csupán egy papucsról volt szó, hiszen az élet akármilyen csekély, érdemtelen vagy érdemem szerinti ajándékának örülni szoktam, legyen ez ritka napfény, csend, baráti j hátbaverés, vagy más ha- I sonló megnyilatkozás. Visszatérve megajándékozásom effektiv körülményeire, figyelembe véve ipari készítményeink sokszor meglepetést tartogató minőségi színvonalát, nejem a papucsot a békéscsabai piacon egy maszek kisiparostól szerezte be, ,/imi biztos, az biztos...” jelige alapján. Örömöm azonban ennek ellenére se lett tartós. Ugyanis a tetszetős kivitelű, szép sárga színű bőrpapucs műanyag talpbetétjének ragasztása egy hét múlva kezdett elengedni. Ma már ott tartok vele, hogy ennek az egyébként kényelmi célokat szolgáló lábbeliféleségnek a viselése több energiámat emészti fel, mint amit praktikus gyakorlati használata megér. Valahányszor kihúzom a lábamat belőle, utánajön a talpbetét is, aminek a minden alkalommal való szükségszerű visszaillesztgetése, a keletkezett ráncok kiigazítása meglehetősen türelmet igénylő feladat elé állít. Papucsomat újrara- gasztás céljából végül is egy szocialista szektorhoz tartozó cipészhez vittem el, ahol ezzel a lesújtó véleménnyel fogadták munkáltatói szándékomat: — Kedves kartárs, a szakmában mi se rendelkezünk olyan ragasztóanyaggal, más csirizzel, ami ennél jobb eredménnyel kecsegtetne... Először letörve vettem tudomásul ezt a szakmai közlést, de azután felülkerekedett bennem a javíthatatlan optimista. Rájöttem, hogy még egy, az ebből a tapasztalatból származó ötlettel is szolgálhatom más embertársaim javát. Ugyanis egy ilyen pár papucsban való járkálás, otthoni csoszogás, a papucs lerúgása utáni talpbetétkeresés, ennek a papucsba való gondos visz- szahelyezése stb., stb., otthon unatkozó nyugdíjasok számára más foglalkoztatottság nélkül is alkalmas olyan intenzív tevékenység kifejtésére, ami a munka fogalmát teljesen kimeríti, feloldja a feleslegesség nyomasztó érzetét, sőt olykor lehet szórakoztató is. Magas vérnyomásos és különböző neurotikus bántalmakban szenvedőknek azonban természetesen ajánlatos tartózkodni ilyen lábbeli viselésétől még akkor is, ha életbiztosításuk történetesen meg is engedne a számukra némi éleirendi lazaságot... Surányi Sándor
