Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-19 / 195. szám

I960, augusztus 19. 2 Csütörtök Háromnegyedmilliő aláírás Vietnam békéjéért Űjult erővel folytatódik hazánk­ban az Egyesült Államok súlyos­bodó vietnami agressziója elleni tiltakozó megmozdulások sorozata. Az Országos Béketanácsnál el­mondták az MTI munkatársának, hogy a városok és falvak lakói ed­dig csaknem 22 000 táviratban és mintegy 20 OOO levélben bélyegez­ték meg az elvetemült provokáci­ókat, 'banditatámadásokat, és há­romnegyedmillió aláírással adtak nyomatékot követelésüknek: von­ják ki Délkelé t-Ázsiából az ame­rikai csapatokat, számolják fel az imperialisták katonai támaszpont­jait, s tartsák tiszteletben a viet­nami nép qnréndelkezési jogát. Közvéleményünk mély felhábo­rodással fogadta az Egyesült Ál­lamok vezetőinek a Vietnamban állomásozó amerikai csapatok lét­számának fölemelésére és a zsol­dosháború kiterjesztésére vonat­kozó döntéseit, s a helsinki béke­világkongresszus határozatainak szellemében újabb gyűlések egész során hallatja szavát. Pénteken összeül a román parlament Bukarest Pénteken délelőtt Bukarest­ben összeül a Román Népköz- társaság nagy nemzetgyűlése. Az előreláthatólag két napig tartó parlamenti ülésszak fő na­pirendi pontja az új alkotmány tervezetének megvitatása, vég­ső megszövegezése és törvény­erőre emelése lesz. (MTI) Johnson tanácskozása amerikai üzletemberekkel Massemba-Debat Moszkvában Alphonse Massemba-Debat, a brazzaviUe-i Kongó elnöke, a Nemzeti Forradalmi Mozgalom Párt főtitkára Moszkvába érkezett és a szovjet vezetőkkel tárgyal. Massemba-Debat, mielőtt útra kelt volna a szovjet fővárosba, kijelentette, hogy Kongó népének megítélése szerint a Szovjetunió anyagi és erkölcsi segítsége igen jelentős. És hangsú­lyozta: hazája a Szovjetunió által megjelölt úton kíván haladni. (Telefotó — MTI Külföldi Képszolgálat.) Vietnami helyzetkép Saigon A dél-vietnami szabadsághar­cosok kedd este több támadást intéztek az amerikai és saigoni kormánycsapatok állásai ellen. 1 Amerikai közlés szerint egy parti­zánegység megkísérelte, hogy be­hatoljon a Da Nang-i légitámasz­pont védelmi vonalai mögé, de a tengerészgyalogság tüzet nyitott rájuk, aminek következtében vissza kellett vonulniuk. A par­tizánok támadásainak célpontja volt még a Dúc Co-i katonai köz­pont és a Holloway-tábor Pledku­ban, valamint Phu Huu megerő­sített állás Saigontól 15 kilomé­ternyire északra. Mint az UPI jelenti, az ameri­kai tengerészgyalogság a Da Nang-i támaszponttól mintegy öt kilométernyire délnyugatra tisz­togató műveletet hajtott végre a partizánok kezén lévő öt falu el­len azzal a céllal, hogy kiterjesz- sze a támaszpont védelmi körze­tét és elejét vegye a Da Nang ellen ismételten indított támadá­soknak. A VNA vietnami hírügynökség közölte, hogy a vietnami néphad­sereg összekötő bizottsága a viet­nami nemzetközi bizottsághoz in­tézett sürgős üzenetében erélyesen tiltakozott a dél-koreai kormány döntése ellen, amely szerint újabb 15 000 dél-koreai katonát külde­nek Dél-Vietnamba. Menzies ausztráliai miniszterel­nök a képviselőházban bejelen­tette, hogy Ausztrália szintén nö­veli Dél-Vietnamba kiküldött csa­patainak létszámát, az eddigi kö­rülbelül 1200 főről több mint 1500-ra. Hangoztatta, nagyon fon­tos dolog, hogy „más országok is hozzájáruljanak a dél-vietnami Washingtonban lenyelték a „keserű pirulát” Párizs A francia kormány tíz Skyrai- der típusú repülőgépet adott el Kambodzsának. A gépeket Noro­dom Szihanuk ünnepség keretében vette át. A kambodzsai államfő ez alkalommal kijelentette: * „Az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népeknek Nyugaton egyetlen tá­mogatójuk van, s ez De Gaulle tábornok”. Az esemény az egész nyugati vi­lágban nagy visszhangot váltott ki. A Skyraider-gépeket Francia- ország évekkel ezelőtt vásárolta az Egyesült Államoktól, ahol az el­avultnak tartott géptípus gyártá­sát már 1957-ben beszüntették. Néhány hónappal ezelőtt azonban Washington közölte a francia kor­mánnyal: szeretne húsz Skyrai- dert visszavásárolni. A vietnami háborúban ugyanis kiderült, hogy a Skyraiderek hatásosabban tud­ják támogatni a szárazföldi csapa­tokat, mint a nagy magasságban és túl sebesen haladó újabb típu­sú amerikai hadirepülőgépek. Párizs válasza elutasító volt. A francia hadügyminiszter arra hi­vatkozott, hogy minthogy a Sky- raider-gépek mind üzemben van­nak, a francia hadsereg nem tud­ja őket nélkülözni. Washingtonban ezek után való­ságos arcul csapásként hatott a hír, hogy a francia kormány .Sky- ra id ereket adott el Kambodzsá­nak, amely éppen az amerikaiak délkelet-ázsiai politikája miatt szakította meg a diplomáciai kap­csolatot az Egyesült Államokkal. A hivatalos francia magyarázat szerint a kambodzsai rendelés ré­gebbi keletű, mint az amerikai. A repülőgépeket még 1964 végén ha­józták be szétszedett állapotban és Kambodzsában rakták újra ösz- sze. Az amerikaiak kérése viszont csak ez év áprilisában futott be. Washingtonban lenyelték a „ke­serű pirulát”. A külügyminisztéri­um szóvivője kijelentette, a Sky- raidereket annak idején minden kikötés nélkül adták el Franciaor­szágnak, az amerikai kormánynál* tehát nincsen beleszólása abba, hogy a gépeket kinek adják to­vább. (MTI) kormánynak nyújtott nagy mérté­kű amerikai támogatáshoz”. Az AFP arról számol be, hogy Winstel Belton amerikai néger katonát, aki a Georgia állambeli Fort Benningben egy hete éhség- sztrájkkal tiltakozik az ellen, hogy Vietnamba akarják küldeni, haditörvényszék elé fogják állíta­ni és mégis beosztják egy Viet­namba küldött csapatba. Washingtoni AFP-jelentés sze­rint Johnson elnök kedd este mintegy száz amerikai üzletem­bert meghívott a Fehér Házba, hogy a vietnami problémáról ta­nácskozzanak. Johnson felkérte Rusk külügyminisztert, Mcnama- ra hadügyminisztert és Taylor volt saigoni amerikai nagyköve­tet, hogy legyenek jelen a meg­beszélésen és indokolják az üz­letemberek előtt a kormánynak a vietnami üggyel kapcsolatos ál­láspontját. (MTI) Szenegáli lap a kongói felkelők helyzetéről Dakar Az AfriqUe Nouvelle cimű sze- j negáli lap Szakadás Soumialotés Gbenye között címmel részletesen ismerteti a kongói felkelők veze­tőinek ellentéteit. A dakari lap ismerteti Soumia- lot napokban tett , nyilatkozatát, amelyben közölte, nem létezőnek tekinti a kongói felkelők forradal­GYAKORLOTT gyors­ES gépírót. ÉS KÖZGAZDASÁGI TECHNIKUMOT VÉGZETT FIATAL MUNKAERŐT VESZ FEL A TÜZÉP-VÁLLALAT. Jelentkezni lehet: folyó hó 22-én vasárnap fél 8-tól 12 óráig, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 33. 90936 I mi kormányát és nem ismeri el Gbenyét a kormány elnökének. Soumialot ezzel egyidejűleg han- ! goztátta, Gbenye és külügyminisz­tere, Thomas Kanza megosztottsá­got és zűrzavart idéztek elő a fel­kelők soraiban. Ez a két ember — tette hozzá — saját személyén kí­vül senkit sem képvisel. Sőt, Sou­mialot egyenesen azzal vádolta Gbenyét, hogy az lepaktálni ké­szül Csombéval, amennyiben az hajlandó rábízni a belügyminisz­teri tisztséget. Végül Soumialot bejelentette a felkelők egy új vég­rehajtó bizottságának, tulajdon­képpen kormányának megalakítá­sát. Válaszul Soumialot nyilatko- j zatára Thomas Kanza közölte a ! sajtóval, hogy szerinte Soumialot I egy idegen ország ügynöke. Sou­mialot — mondotta Kanza — 1964 ' novembere óta nem tartózkodik | Kongóban, s inkább turista, mint í forradalmár. (MTI) 4 Pravda Ürgüplü moszkvai látogatásának eredményéről Moszkxxi A Pravda szerdai számában ve­zércikkben méltatja Ürgüplü tö­rök miniszterelnök moszkvai látó. gatását. Megállapítja, hogy a Szovjetunió és Törökország kö­zött nincs vitás probléma, tehát semmi sem akadályozza a két nép baráti kapcsolatait. A lap emlékeztet arra, hogy 45 évvel ezelőtt Lenin és Atatürk rakta le a szovjet—török barátság alapjait, de a későbbiekben bizo­nyos feszültség jelentkezett a két ország viszonyában. Ez az időszak azonban már a múlté. Sikerült fel­számolni a feszültséget előidéző okokat, sikerült tisztázni a kap­csolatok megromlását okozó fél­reértéseket. Most az a fő fela­dat, hogy mielőbb helyreállítsuk a barátságot. Törökország és a Szov. jetunió egyaránt e cél elérésén fá­radozik. A lap vezércikkében rámutat, hogy a török miniszterelnök moszkvai látogatása, a szovjet és a török vezetők tárgyalásai meg­mutatták: a két ország sok tekin­tetben azonosan közelíti meg a bo­nyolult nemzetközi problémákat. A török államférfiak moszkvai tárgyalásainak eredményeként újabb fontos lépés történt a szov­jet—török kapcsolatok fejlesztésé­ben. (MTI) Elmaradt a Biztonsági Tanács szerdai ülése New York Az ENSZ titkársága kedden be­jelentette, hogy Lord Caradon an­gol ENSZ-küldött, a Biztonsági Tanács e havi elnöke — újabb ha­táridő kitűzése nélkül — elhalasz­totta a Biztonsági Tanács szer­dára tervezett ülését, amelyen folytatta volna a dominikai hely­zet megvitatását. Az elnök döntését nem indokol­ta, jól tájékozott körökben azon­ban úgy tudják, hogy erre azért került sor, mert a dominikai al­kotmányos kormány visszavonta az ülés összehívására vonatkozó korábbi kérését. (MTI) King Nobel-dijas néger vezető Los Angelesbe érkezett A városra kényszerített nyugalom nem bizonyult tartósnak Dos Angeles A Los Angeles-i elkeseredett né­gerfelkelés 33. napja után Watts- ban, a déli négernegyedben meg­kezdődött a romok eltakarítása. Különleges osztagok hordják el az utcákról a törmeléket, az autó­roncsokat, s rendőri felügyelet alatt néhány élelmiszerüzlet is ki­nyitott. A Reuter jelentése sze­rint a zavargások idején több mil­lió dollár értékű élelem, illetve más fogyasztási cikk tűnt el, vagy semmisült meg Wattsban. A né- gemegyed rendjének felügyeleté­re kirendelt 15 000 nemzeti gár­dista közül szerdán reggelre két és fél ezret visszarendeltek, bár — mint hírügynökségek jelentik — az éjszaka folyamán még mindig hallatszott szórványos lövöldözés. Martin Luther King, a Nobel- dijas néger vezető kedden Los Angelesbe érkezett. Kijelentette, engedélyt kér, hogy meglátogat­hassa a börtönbe zárt néger felke­lőket, s megbeszéléseket folytat majd a város fehér vezetőivel is. Los Angeles fegyverrel kikény- szerített nyugalma nem bizonyult tartósnak. Szerdán szürkületkor egy rendőri riadóosztag behatolt a négernegyed, Watts egyik moha­medán templomába, ahonnan fegyverropogás zaja hallatszott ki. Az incidenssel kapcsolatos rend­őri közlemény ellentmondásos. A hatóságok azt állítják, hogy a templomból rálőttek a rendőrség­re, ezért hatoltak be a rendőrök az épületbe, ahol tűzpárbaj zaj­lott le közöttük és a négerek kö­zött. A kutatás során azonban nem találtak egyetlen fegyvert sem. „A templom padlózatát vér borít­ja” — közük a hírügynökségek. Negyvennyolc sebesülés történt, 23 embert letartóztattak. Amikor a rabszállító autóhoz kí­sérték őket, egy háztömbbel ar­rébb rálőttek a rendőrökre. A rendőrök viszonozták a tüzet. A város másik részén egy néger férfi szökést kísérelt meg a rend­őrség őrizetéből. Rálőttek és meg­sebesítették. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents