Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-18 / 194. szám

.4 MÍC f El PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGY Ei'TÁN iCS LAPJA " N HÍREK BfipÉ . :$: /l jól végzett munka után esti vigalom Eleken .....Fizetek, főár, volt egy fe­ketém.«” Andó Mihálynak, a Magyar Rádió Szocialista kul­túráért jelvénnyel kitüntetett ncpdalénekesének ez után a szám után percekig tapsolt a közönség. Az eg&sz napos aratás egyálta­lában nem törte meg az eleki fi­atalok kedvét, de az idősebbek sem gondoltak alvásra, amikor a kecskeméti munkásőrség menetze­néje titán „közhírré tétetett”, hogy este nagygyűlés lesz és mű­sor a kuitúrottbooban, s aztán haj. naTig tartó bál. Még báré sem volt a. csoportok­nak, de a művelődési otthon kör­nyéke már megtelt az ünneplő elakiekkel. Eljöttek a békéscsabai „Balassiak”, Andó Mihály énekes, a gyulai Erkel Ferenc Együttes tagjai, hogy együtt az eleki önte­vékeny együttesekkel kellemes szórakozást nyújtsanak a négy- nyelvű község lakóinak. A legkö- zösébb nyelvet választották ma, a tánc, a muzsika, az ének nyelvét, s bár a műsor a nagygyűléssel együtt jól belenyúlt az éjszakába, egyetlen hely sem maradt üresen a hatalmas nézőtéren. Perjést Orsolya népballadája ugyanolyan nagy tapsot kapott, mint a pattogó ütemű táncok, Ördög Attila és Kotroczó Julianna ugyanolyan népszerű volt, mint a gyulaiak, s Andó Mihályt éppúgy alig akarta leengedni a közönség a színpadról, mint ahogy újra meg újra játszani kérte Ravasz Józse­fet, a tehetséges klarinétost és Fe­hér Bertalant, a virtuóz cimbal­most, a Balassi Együttes népi ze­nekarának tagjait. Az előadás szünetében megte­kinthették az elekiek és a vendé­gek a termelőszövetkezetek, vala­mint a község életének húsz esz­tendőt dokumentáló kiállítását, majd — ahogy mondani szokták — hajnalig állt a bál. Igaz, hétfő következett, de a fiatalok nem tá­gítottak, s az álmos mamák is szívesen ültek a székeken, örö­müket lelve lányaik, fiaik jó ked­vében. Négy nyelven beszéltek, de egy örömmel mulattak, mint ahogy egy szívvel dolgoztak egész nap, hogy a búzát betakarítsák a határból. Mindkét irányban el­mozdítható nyílászáró szerkezet — talán így határozhatnám meg az építők szaknyelvén a nagy személyforgalom átbocsátására alkalmas kékszárnyú ajtót. S a lengés, lengő kifejezés kétségkívül valamiféle könnyed mozgást idéz az ember emlékezeté­be... Ám, aki életében egy­szer is áthaladt a bé­késcsabai vasútállomás nagycsarnokának vala­melyik „lengőajtaján”, annak merőben megvál­tozik a véleménye a „lengés” fogalmának mibenlétét illetően... Ezek a behemót, súlyos Lengőajtó ajtószárnyak ugsranis nem annyira lengenek, mint inkább csapódnak. S a gyanútlan átkelő, aki nem ismeri az ajtó­szárnyaknak ez utóbbi tulajdonságát, gyakorta a homlokán, karján vagy más testrészén ér­zékelheti a „lengő” és a „csapódó” közötti lé­nyeges különbséget... Sekélyes műszaki is­mereteimmel is gyaní­tom, hogy ezeken a sú­lyos ajtószárnyakon rá­adásul túl erős lehet a rugózat. s feltételezem, hogy gyengébb rugók alkalmazásával e fránya nyílászáró szerkezet bc- tölthetné azt a funkciót, amit. ékes magyar nyel­vünkön így fejezünk ki: lengőajtó... Nincs azonban üröm öröm nélkül! Ez a len- gö-hogyis'hivják ugyan­is jelenlegi állapo­tában felbecsülhetetlen nevelöeszköz. Igen, igen, kérem, nevelőesz­köz! Figyelmességre ne­veli az embereket. Sa­ját megfigyelésem sze­rint száz áthaladó hon­polgár közül kilencven- hét figyelmesen hátra­fordul, mielőtt elenged­né ezt a bizonyos lengő- csapódó ajtószárnj'at. Nehogy leterítse a mögötte haladót... —kazár— — MEGYÉNKBEN jelenleg 116 építőbrigád és egy építőipari kö­zös vállalkozás dolgozik a terme­lőszövetkezetekben és a tanácsok, nál. A brigádokban dolgozó mun­kások létszáma meghaladja az 1400-at. Többségük a termelőszö­vetkezetek építkezésterveit való­sítja meg. — TÁVLATI tervet készített a megyei építési, közlekedési és vízügyi osztály a megyei Idegen- forgalmi Hivatallal közösen. Eb­ben a munkában igen jelentős se­gítséget nyújtott a nemrégiben megalakult Körosvidéki Idegen­forgalmi Intéző Bizottság is. — LESZ MÁR cipész a gyula­vári Dénes-majorban. Korábban sok panasz hangzott el, hogy az itílakók nem találtaié a környék­ben cipészt, most a Körösvidéki Egyesült Cipészkisipari Szövetke. zet. előkészületeket tett a felvevő­hely megnyitására. — ZÖLDSÉG-, gyümölcs, és nö­vényvédelmi kiállítás nyílik au­gusztus 20-án a békési művelődési ház mozilermében. Ezzel a kiállí­tással együtt Békésen ezen a na­pon összesen négy kiállítást te­kinthetnek meg az érdeklődők. — MILYEN feladatok várnak a szülői munkaközösségekre? — erről tanácskozik szerdán a békéscsabai városi nőtanács vb-ülése. — 36 EZER holdon a tegnapi nappal teljesítette az aratást a mezokovácsházi járás. A termelő- szövetkezetek és az állami gazda­ság dolgozói most azon fáradoz­nak, hogy a- hét végére ne legyen csépeleílen gabona. — NAGYBÄNHEGYESEN a Le­nin út korszerűsítése még 1964- ben elkészült. Hiányzott azonban a szegély melletti futósáv, amely­nek elkészítését most vállalta a közúti üzemi vállalat s ígéretet tett, hogy még ebben az évben el­végzi. YB 20—30 és UÁ 17—68 Az eleki nemzetiségi együttes román tánca. Nemzetközi lovasverseny Augusztus 19—21 között Szolno­kon, a Vidám Fark sporttelepén a Bp. Honvéd ismét megrendezi ha­Ülést tartott az Universiade szervező bizottsága A Budapesten augusztus 20—29 között sorra kerülő Universiade szervező bizottsága kedden dél­előtt a Sportcsarnok I. emeleti ta­nácstermében ülést tartott. Az ülést Kutas István, a szervező bi­zottság elnöke nyitotta meg, majd a bizottság meghallgatta és elfo­gadta az Universiade előkészüle­teinek állásáról, valamint a ma­gyar Universiade-csoport felkészí­téséről, szóló jelentést. A szervező bizottság ülése Kutas István záró- szavával ért véget. (MTI) gyományos nemzetközi lovasver­senyét, amelyen a piros-fehér versenyzőkön kívül két csehszlo­vák sportoló és a Jászberényi ME- DOSZ lovasai állnak rajthoz. Ez a verseny tulajdonképpen a júliusi trencsén-teplici lovasvia­dal visszavágója lesz, amelyen a magyar részvevők 5 szám közül háromban szereztek elsőséget. Különösen nagy versengés vár­ható a tavalyi magyar bajnok: Vészeli, Frank József és a két csehszlovák, Ivan Spanyik és Jo­sef Boor között. Érdekes színfolt­nak ígérkezik a Fentamási Állami Gazdaság csikósbemutatója. A háromnapos program 19-én 15 órai kezdettel a 130 és 149 cm-es díjugratással kezdődik. (MTI) A SZABADKÍGYÖSI MEZŐGAZDASÁGI TECHNI­KUM gazdasági vezetői (vezető gondnoki) munkakörbe érettségivel, könyvelői képesítéssel rendelkező, több éves SZÁMVITELI, PÉNZÜGYI, ANYAGGAZDÁLKO­DÁSI GYAKORLATTAL rendelkező MUNKAERŐT ALKALMAZ AZONNALI BELÉPÉSRE. Fizetés a szolgálati (gyakorlati) időtől függően havi 1800—2360 forintig. Esetleg szolgálati lakást tudunk biztosítani. Írásbeli pályázat az eddigi működés meg­jelölésével 1965. augusztus 25-ig Timkó Béla techni­kumi igazgató, Szabadkígyós címre küldendő. 358 (Fotó: Koeziszky) Felrobbant egy utasszállító repülőgép Chicago Az United Airlines egyik Boeing 727 típusú és New York—Chicago között köz­lekedő személyszállító re­pülőgépe hétfőn este — mi­után megkapta a leszállá­sát előkészítő utasításokat a chicagói repülőtértől — eltűnt. Szemtanúk állítása szerint a repülőgép, ame­lyen hattagú személyzet és 24 utas tartózkodott, fel­robbant és narancssárgán lángolva zuhant a Michi- gan-tóba. A rendőrség heli­kopterei keresik a repülő­gép roncsait és az esetleg életben maradottakat. Hosszú évekig tartó várakozás után az elmúlt évben hozzáfog­tak a Füzesgyarmat és Bucsa kö­zötti országút felújításához. A Bú­csú belterületén átvezető útsza­kasz lassan elkészül. Aki csak ar­ra jár, nem mulasztja el hallatni: Ez igen! Sima, mint a tükör. Aki azonban kedden délután ar­ra járt, az másfajta „megjegyzé­seket” is hallhatott, sajnos elég hosszú ideig, és szép számmal. Az történt ugyanis, hogy a fárasztó munkában „kimerülve” felmond­ta a szolgálatot az YB 20—30 szá­mú tehergépkocsi, s veszteglésre kényszerült az új út szélén. Nem sokáig kellett azonban várnia, megérkezett a segítség az UA 17—68-as számú műhelygépkocsi személyében. Elkezdődött a javí­tás s az az „istenesítési” szóára­dat. melynek minden harmadikját még tekintélyes és összetett ,,dí­ÉM Budapesti Betonárugyár, Bp. XXI., (Csepel), Rákóczi Ferenc u. 28«. azonnali belépéssel alkal­maz rakodáshoz és kőőrléshez férfi segédmunkásokat, valamint betonelem és mozaiklap gyártásá­hoz térti és női segédmunkásokat. Felvételhez munkakönyv, előző munkahelyről MIL-lap, SZTK kis­könyv és tanácsi igazolás szüksé­ges. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím munka­ügyi csoportjánál. 3950 GYAKORLOTT gyors­ES gépírót, ÉS KÖZGAZDASÁGI TECHNIKUMOT VÉGZETT FIATAL MUNKAERŐT VESZ FEL A TÜZÉP-VÁLLALAT. Jelentkezni lehet: folyó hó 22-én vasárnap fél 8-től 12 óráig, Békéscsaba. Tanácsköztársaság útja 33. 90936 szílőjelzökkel” toldotta meg a munkálatokat végző négy ember. Lehet, hogy úgy gondolták: ezzel hamarabb kész lesz, vagy jobban sikerül majd a javítás. Az azonban bizonyos, hogy az a mintegy 10 iskoláskorú gyermek, aki kíváncsi szemmel vette körül az autót, nem sok szakkifejezést hallott ez idő alatt. Az is biztos, hogy azok a megjegyzések, ame­lyek a közeli kúton megfordult felnőttektől hangzottak el, nem öregbítik a 8. számú AKŐV dol­gozóinak jó hírét, akiknek azért tudni kellene, hogy a nyári szün­idő alatt fokozottan érvényes az az igazság: nemcsak az iskola, ha­nem a környezet is nevel! Sz. A. Időjárásjelentés Várható időjárás szerdán estig: Vál­tozó mennyiségű felhőzet, főként a nappali órákban néhány helyen zá­poresővel, zivatarral, megélénkülő déli, délnyugati szél. Az éjszakai le­hűlés kissé mérséklődik, a nappali felmelegedés lényegesen nem válto­zik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 21—26 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG ' Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanacs lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabad&ag tér 17„ m. em. Telefon: 21—86, 22—86. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba H„ Tanácsköz­társaság útja 5. T.: K>—21. IO—5L Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta Elóflzethetó a postahivataloknál te a kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 13,— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalati Békéscsaba. Index 25051

Next

/
Thumbnails
Contents