Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-18 / 194. szám
IMS. augusztus 18. 7 Szerda PORT «SPORT* SPORT fl megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban: A vaskos meglepetések, a szoros eredmények és a kevés gól fordulója A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában több meglepetés született. A bajnokság éllovasa, a Mezőhegyesi MEDOSZ vereséggel hagyta el a gyomai pályát. Ugyanígy kevesen számítottak arra, hogy a Szarvasi Spartacus is mindkét pontot Sarkadon hagyja. A Sarkadi SZMSE megérdemelten nyerte a mérkőzést. A Mezőhegyesi Kinizsi az eddig — és vasárnap is — -jói játszó Mezőberény csapatát győzte le, s ezzel A döntetlen igazságosabb lett volna, a mérkőzést egy vitatható tizenegyes döntötte el. Bcs. Előre II _Orosházi S partacus 0:0 most a bajnokság 3. helyét foglalja el. Értékes győzelmet ért el a Bcs. MÁV Kondoroson, s így a csabai együttes pontszámban beérte a szarvasiakat. Amint látható: igen nyílt még a bajnoki cfmért folytatott küzdelem. A vasárnapi fordulót általában a rendkívül szoros eredmények jellemezték. Egy gól különbségnél nagyobb győzelmet egyik csapat sem tudott elérni. Így nem lehet csodálkozni azon, hogy vasárnap a kilenc mérkőzésen Igen kevés gól, mindössze 12 esett. Ilyen kevés gól régen fordult már elő a bajnokságban. - 1 Gyoma- Mezőhegyesi MEDOSZ 2:1 (2:0) Gyoma, 400 néző. V.: Vidó. Gyoma: Kovács — Szendrei, Gonda, Vatai — Janovszkd, Jenei — Gáli, Nyilas, Domokos, Varjú, Gyarmati. Edző: Szabó Mihály. MEDOSZ: Szegedi — Kovács, Rizsányl, Fekete — Major, Vígh — Fejes, Molnár, Madácsi, Keresztes, Balogh. Edző: Laeza Sándor. A hazai csapat kezdte a játékot, mégis a 4. percben Madácsi 30 méteres lövését kellett védenie Kovácsnak. A 6. percben Nyilas kicselezte Rizsányit és megszerezte a vezetést. A 8. percben Gáli alig lőtt a kapu fölé. Ezután a hazai csapat került mezőnyfölénybe, a Védelem jól támogatta a csatárokat. A 18. percben megismétlődött az első gól jelenete, s Nyilas most sem hibázott. A 25. percben Nyilas megint elfutott, de a kifutó Szegedibe lőtte a labdát. Ezután a MEDOSZ támadott, 'a hazai védelem, Gondával az élen, nem engedte lövéshez jutni a csatárokat. A 44. percben Janovszki rosszul esett el és combhúzódást szenvedett. A második félidőt a hazaiak tíz játékossal kezdték. A vendégek átszervezték a védelmet, Madácsi lett a középhátvéd. Támadtak a vendégek, die a szervezetten védekező hazai csapat meg tudta állítani a támadásokat. A 70. percben Janovszki ismét visszatért a pályára és a jobb szélen statisztált. A 86. percben Domokos 15 méterről lőtt kapura, s a labda Szegedi lábáról szögletre pattant ki. A 90. percben egy kapu előtti kavarodásból Vígh öt méterről a hálóba talált. Jók: Gonda, Vatai, Janovszki, Nyilas, Domokos, illetve Kovács, Vígh, Madácsi, Balogh, Keresztes. Mezőhegyesi Kinizsi — Mezőberényi Spartacus 2:1 (1:1) Mezőhegyes, 500 néző. V.: Kun Zs. Kinizsi: Árgyeián — Árvái, Csete I, Kiss — Sajti n, Bakai — Csete II, Dúl, Kábán, Varga, Kató. Edző: Otrok Mihály. Spartacus: Winter — Botyánszki, Kohut, Pauló — Drienyovsz- ki, Kovács — Szent eczki, Sólymos!, Zolnai, Vrbovszki, Budai. Edző: Uhrin János. Az első negyedórában tapogatód zó játék folyt, mindkét csapat a védekezésire összpontosított. A 18. percben váratlanul szerezte meg a hazai csapat a vezetést. Csete I előreívelt labdáját Csete II Varga elé pendítette, aki hat méterről a jobb felső sarokba lőtt. A gól után meglepetésre a vendégek vették át a játék irányítását és a 23. percben egyenlítettek. Szenteczki keresztbevágta a Labdát, Budai kiugrott és öt méterről a kapuba bombázott. Továbbra is a vendégek támadtak a félidő végéig. Szünet után magára talált a hazai csapat, beszorította a vendégeket, akik 25 percig állták a nagy nyomást. A 69. percben Kató elfutott, beadását Winter csak kiütni tudta, kavarodás keletkezett és a szemfüles Varga két méterről a kapuba lőtt. A vendégek erősítettek, beszorították a hazaiakat, s a mérkőzés izgalnjas játékkal ért véget. A vendégek igazolták jó játékukat, megérdemelték volna az egyik pontot. Jók: Csete I, Kiss, Sajti II, illetve Winter, Botyánszki, Kohut, Vrbovszki, Budai. Sarkadi SZMSE—Szarvasi Spartacus 1:0 (1:0) Sarkad, 700 néző. V.: Paulik. SZMSE: Csomós — Sajti I, Boros, Boldogh — Keresztúri, Kovács I — Kis®, Sajti II, Gyetvai, Mikes, Szabó. Edző: Házi István: Spartacus: Kondacs — Járó, Ficzere I, Burázs — Magyar, Ficzere II — Antal, Megyeri, Rohony, Kosaik, Farkas. Edző: Bartalos László. Az igen rossz talajú pályán nagy lendülettel kezdődött a mérkőzés. A 8. percben Keresztúri 30 méteres bombalövését védte Kondacs. Alig egy perc múlva Gyetvai hasonló lövését jó érzékkel hárította a vendégek kapusa. A 13. percben Ficzere II távoli lövését könnyedén védte Csomós. A 16. percben Kiss egyedül futott el a jobb szélen, de lövése elkerülte a kaput. A 28. percben Antal jó labdával indult el a jobb szélen, kicselezte a védőket és már csak a kapussal állt szemben, Csomós azonban hárított* a gólnak tűnő helyzetben. A 34. percben a hazai csapat indított támadást a jobb oldalon, Sajti I remek labdát ívelt a kapu elé Mikeshez, aki vedbe tétlenül fejelt a hálóba. A vendégek a gól után sem tudtak fölényt kiharcolni. A 36. percben Gyetvai lövését védte Kondacs, a 42. percben Mikes késön vette észre a kínálkozó helyzetet. Szünet után mindkét együttes támadott, a csatárok azonban adósak maradtak a góllövéssel. A 60. percben Kiss, majd Rohony hibázott. A 70. percben Gyetvai lőtt kapu fölé. A 713. percben viszont Rohony ha-markodott el egy kedvező helyzetet. Az utolsó negyedórában a vendégek igen veszélyesen támadtak. A 83. percben nagy kavarodás támadt a hazaiak kapuja előtt, azonban tisztáztak a meleg helyzetben. A 85. percben Boldoghot és Antalt durva játékért a bíró kiállította. A befejezés előtt három perccel a hazaiak védelme könnyelműsködött, a vendégek ekkor kiegyenlíthettek volna. A mindvégig izgalmas mérkőzésen a játékvezető több hibát vétett, s inkább a hazai csapatot sújtotta ítéleteivel. Jók: Kovács I (a mezőny legjobbja), Keresztúri, Csomós, Boros, illetve Járó, Ficzere I, Antal. Bcs. MÁV—Kondoros 1:0 (0:0) Kondoros, 300 néző. V: Radó. MÁV: Unyatinszki — Gyurkó. Gáli, Tari — Ilankó, Baráth — Szik óra, Seregi, Nagy, Petényi, Pribojszki. Edző: Andő Tamás. Kondoros: Kurucz — Agfalvi, Kosa, Jantyik — Tinka, Várnagy — Csicsely, Sárosi, Szappanos, Rohan. Balogh. Edző: Sál Béla. A MÁV kezdett jobban és némi mezőnyfölényt harcolt ki, Pribojszki azonban kecsegtető helyzetben egymás után háromszor is hibázott. A hazai csapat ritkábban, de veszélyesebben támadott. Unyatinszki két esetben is lábbal tisztázott Balogh, majd Sárosi elől. A 40. percben a vendégek kapusa a tizenhatoson belül felvágta Baloghot. A tizenegyest azonban Csicsely gyengén rúgta és Unyatinszki kiütötte a labdát. A második félidőben sem változott a játék. A 75. percben a MÁV Jutott tizenegyeshez, amit Hanko értékesített. Békéscsaba, 1500 néző. V: Fülöp. Előre II.: Zsíros — Ambrus, (Keller) Vári, Laczó — Viczián. Román — Sajben, Nagy II, Mikló, Simon (Kasznár I), Bohus. Edző: Pécsi Elemér. Spartacus: Jandsó — Sülé, Haiupa I, Gyömrei — Halfupa II, Kunos — Patyi, Hajdú, Isz- torka, Szlávik, Hegedűs. Edző: Sülé István. A váltakozó, közepes színvonalú mérkőzésen mindkét csapatnak akadt gólszerzési alkalma, de egyik együttes csatársora sem bizonyult gólképesnek. Szünet után a hazai csapat több támadást vezetett, de a vendégek mindig jól léptek közbe, s így egyik csapat sem tudott eredményt elérni. Jók: Laczó. Nagy II, Bohus, illetve Jandsó, Haiupa II., Patyi. Tótkomlós-Békés 1:0 (0:0) Békés, 600 néző. V: Horváth. Tótkomlós: Rimovszki — Szabó, Miklós, Tószegi — Majoros, Pauláik — Tetlyják, Rusznák, Matajsz, Petrina, Bokros. Edző: Matejdesz Jenő. Békés: Jenei — Kovács, Arató, Jantyik — Török, Balogh — Heller, Kopárdi, Pataki, Ksu- kely, Méhes. Edző: Perlaki Pál. A hazaiak léptek fel támadólag, de összjá- tékuk nagyon akadozott, így a vendégek jól záró védelme könnyűszerrel verte vissza ezeket a támadásokat. Lassan kiegyenlítődött a küzdelem és a félidő végéig alacsony színvonalú, csapkodó játék folyt a pályán. Fordulás után a hazaiak támadtak, de akaraterejük hamar elfogyott. A csapatban idegesség, veszekedés lett úrrá és így a szíwel-lélékkel, az egymást segítő és jól küzdő vendégek kerültek fölénybe. A sokat hibázó hazai védelem jóvoltából Petrina közvetlen közelről gólt ért el a 71. percben. A hazaiak egy-két játékosában ezután újra fellángolt a harci kedv, de az adódó helyzetek kimaradtak. A vendégek megérdemelten nyerték a mérkőzést. Jók: Rimovszki, Miklós, Petrina, illetve Jenei, Kovács. A Spartacusnak gyorsan rendet kellene teremtenie soraiban, mert lassan a kiesés veszélye fenyegeti a csapatot. A játékvezető jól vezette a mérkőzést. További eredmények Végegyháza— Battonya 0:0, Medgyesegyháza - Gyulai MEDOSZ II. 1:0, Békésszentandrós - Sarkadi Kinizsi 1:1 Ifjúsági eredmények Gyoma—M ezőhegyesi MEDOSZ 1:1, Mezőhegyesi Kinizsi—Mezőberény 2:2, Sarkadi SZMSE—Szarvas 0:0, Bcs. MÁV—Kondoros 2:1, Bcs. Előre—Orosházi Spartacus 4:0, Békés—Tótkomlós 2:0. fl megyei 1. osztály állása 1. Mh. MEDOSZ 20 15 1 4 53:14 3.1 2. Sarkadi Kinizsi 19 13 3 3 43:16 29 3. Mh. Kinizsi 20 13 3 4 40:19 29 4. Szarvas 20 12 3 5 46:18 27 5. Bcs. MÁV 20 12 3 5 36:17 27 6. Mberényi Spart. 20 9 7 4 28:15 25 7. Medgyesegyháza M 9 4 7 29:30 22 8. Battonya 19 7 7 5 23:21 21 9. Gyulai MED. II. 20 8 5 7 32:33 21 10. Sarkadi SZMSE 20 8 4 8 35:33 20 11. Gyoma 20 7 3 10 19:26 17 12. Kondoros 20 6 5 9 20:35 17 13. Bcs. Előre n. 20 4 6 10 40:47 14 14. Oh. Spartacus 20 5 4 11 26:43 14 15. Tótkomlós 20 4 5 11 11:37 13 16. Békési Spartacus 20 4 4 12 20:29 12 17. Végegyháza 20 4 3 13 17:53 11 18. Békésszentandrás 20 1 6 13 17:47 8 Korcsnojtól már nem lehet elvenni az elsőséget Flórián nemzetközi mester „fénykorára” emlékeztető szép győzelemmel ajándékozta meg a nézőket Az Asztalos sakkemlékverseny VII. fordulójában született három döntetlen sem tudja lerontani a forduló értékét, mert azok kemény hallok eredményei. A nagy küzdelemnek a íoikmérője a három függő is. Eredmények: Forintos—Kolarov 0:1 (m-mzoindiai védelem). Közép- játékig egyenlő állás, majd a világos sorozatos pontatlansága a 39. lépésben győzelemhez juttatta a bolgár nemzetközi mestert, aki ezzel a győzelmével a tabella második helyére került. Flesch— Gasztonyi 0,5:0,5 (királyindiai védelem). Több nyerési kísérlet után a világosnak be kellett érnie a döntetlennel. Az eredmény Gasz- tonyit diqséri. Lengyel—Paoli. dr. 0,5:0,5 (Benőni-védelem). A 28 lépés alatt a sötét zárt állást épített ki és a világos nyerési kísérlete veszéllyel járt volna. Honfi—Csőm függő (Aljechin-védelem). A játszma enyhe Csom-előnmyel maradt függőben, amelyet a világos nagyobb rutinja ellensúlyozhat. Korcsnoj—Kluger függő (nimzoin- diai védelem). Az időzavar bekövetkezéséig egyenrangú felek, az időzavart Korcsnoj bírta jobban és a játszmát a világos előnyével függőzték. Flórián—Sliwa 1:0 (elfogadott vezércsel). A világos remek játékkal a 27. lépésben „két vállra” kényszerítette a kitűnő lengyel nemzetközi mestert. Haág—Pirc függő (óindiai védelem). A játszmát döntetlen állásban függőzték. Günsberger—Bori- szenko 0,5:0,5 (spanyol megnyitás). Változatos, szép játék, állandó kölcsönös fenyegetésekkel, a 37. lépésben döntetlen. A játszma szépsége, fordulatai mindkettőjükre dicséretes. A verseny állása: Korcsnoj 6 (egy függő), Kolarov 4,5, Kluger 4 (egy függő), Flesch 4, Haág, Honfi 3,5—3,5 (egy-egy függő), Lengyel, Gasztonyi 3,5—3,5, Flórián, Csőm 3—3 (egy-egy függő), Sliwa, Forintos 3—3, Boriszenko 2,5 (egy függő), Pirc 2, Paoli dr., Günsberger 1,5—1,5. A X. forduló augusztus 20-án lesz, párosítása: Kolarov—pirc, Sliwa—Boriszenko, Kluger—Günsberger, Csőm—Haág, Paoli dr.—Flórián, Gasztonyi —Korcsnoj, Forintos—Honfi, Flesch—Lengyel. A XI. forduló augusztus 21-én lesz, párosítása: Lengyel—Kolarov, Honfi—Flesch, Korcsnoj—Forintos, Flórián— Gasztonyi, Haág—Paoli dr., Günsberger—Csőm, Boriszenko—Kluger, Pirc—Sliwa. Sz. 1. Augusztus 20-án rendezi meg az MIS Békés megyei Tanácsának Sakkszövetsége az 1965. évi megyei csapat villámbajnokságot A versenyen részt vehetnek a me- színen lesz. Nevezési díj nincs. A ver- gyénk területén működő valamennyi | seny Gyulán, a JTS helyiségeben ke- szakosztály csapatai. Nevezés a hely- j rül megrendezésre. Apróhirdetések Vályogtégla eladó. Békéscsaba IV., József u. 36. 3015 Nádpalló van eladó. Tótkomlós I., Lenin u. 43. 3017 Hetven, kilogrammos süldők, koca, választási malac eladó. Békéscsaba, Sikony-tkert 2392, Kastzala. 90931 Hétméteres házrész épületanyaga lebontásira eladó. Békéscsaba, Hal utca 7. 90932 Tisza tv, konyhabútor, csempekályha eladó. Békéscsaba ín., Szent László i utca 27. Érdeklődni az udvari lakás- I ban. 90929 ^--- ----------------- ! J ó állapotban Lévő 603 tip. Tátra személygépkocsinkat könyvjóváírással elcserélnénk Volga személygépkocsira. Hajtómű- és Felvonógyár Törzsgyáregysége szállítási osztály. Budapest XI., Fehérvári út 98. 4081 j Minden kertbe rózsát... Mégpedig modern fajta rózsát. Jegyezze elő a Bohus-kertben, Békéscsaba V., Bessenyei u. 87. 90908 Hidraulikus prés 20 tonnás és méteres esztergapad eladó. Takács, Békéscsaba, Bartók Béla 40. 90873 407-es Moszkvics és 2000 négyszögöl föld eladó vasút mellett. Érdeklődni: Gyula, Szerecsen utca 13. 3012 Elsőrendű 2 db 12 hetes bikaborjú eladó. Mezőmegyer, Berényi út 2 (volt Simkó-tanya). 3013 Eladó és azonnal beköltözhető villaszerű kertes ház. Békéscsaba VI., Kárpát u. 4. Három szoba, előszoba, konyha, éléskamra. 3011 Bontásból szarufa és gerenda eladó. Békéscsaba, Kastél yi-szől ők 2069/2, Palyik Györgynél. 90926 GYULAI HÁZIIPARI TERMELŐSZÖVETKEZET vándorzászlóval kitüntetett Kiváló Szövetkezet A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN. Vállalja: női és gyermekruhák alakítását, ágyneműk, fehérneműk javítását, hímzéseket, ezeknek előnyomását. harisnyaszem-felszedést, valamint harisnyaátkötést. Vállalunk mindennemű gombbehúzást, előnyomást és pliszírozást. Végül kosarak javítását és méret utáni készítését is vállaljuk. Felvevőhelyek: GYULÁN. Hétvezér u. 4. Telefon: 174. BÉKÉSCSABÁN, Lenin u. 14. Telefon: 28—77. ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS! PONTOS MUNKA! 356