Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-15 / 192. szám
19CS. augusztus 15. 7 Vasárnap Eltévedt gyermekek Boldogság, ha az líj elet megérkezik. Egy parányi, törékeny, magatehetetlen. emberke. De mi lesz vele, milyen felnőtté válik? Hosz- szú az út, s mi, akik magunk is szülők vagyunk vagy azok leszünk, vajon mennyit teszünk azért, hogy az általunk világra hozott gyenge palánta a helyes vagy a rossz felé fejlődjék? Hatalmas vöröstéglás épület. Talán nincs öt éve sem, hogy felépült. Az utca felőli oldalán sárga panellemezek takarják a járókelők kíváncsiskodó tekintete elől az intézet belső életét. A bejárat fölött ovál alakú zamánctábla: „Fiatalkorú és Gyermekvédelmi Osztály5’; Nagy a forgalom. Szülők, akik talán még nem későn, rádöbbentek mulasztásaikra, kézenfogva hozzák gyermekeiket, lobogtatva az idézést. Vannak, akiket hátuk mögött összekulcsolt kézzel rendőrök állítanak elő. „Kaland és bűn az életem” T. Júlia. Magas, jóalakú kislány. Szemében azonl^n valami fáradt, öreges kifejezés vert tanyát. Csak olvasni kell a karjáról, ahol csúnyán éktelenkednek a tetoválások: 1949. VIII. 25. Ekkor született. Nemsokára lesz a tizenhatodik születésnapja. — Hányadszor vagy a rendőrségen? — Nem számoltam, de már nem vagyok újonc.-Árva gyerek, csupán a nagynénje él. Nem ismerte a szüleit. Az állam nevelte eddig. Intézetek váltakoztak mérföldkövekként az életében. Júlia rendszeresen megszökött. Utcákon, pályaudvarokon éjszakázott. Egy éve kikérte az intézetből a nagynénje — cselédnek. — Az rosszabb volt minden intézetnél. Tizenkét gyerekre dolgozni. Hát mi vagyok én? Inkább vigyenek vissza. — Cinikus. Nincsenek céljai, nincsenek tervei. Talán még a vágyait is elfojtja. Szakmát tanult, varrónő. Fiatal,'» erős. Tudna dolgozni. Annyi szocialista asz- szonybrigádunk van. Érdemes lenne felfigyelni az ilyen leányokra. Hisz még alig tették meg az első lépéseket. Fogjuk meg a kezüket, hogy ne legyen igaz az a tragikus önvallomás, amit karjába tetovált egy átsírt, magányos éjszaka után: „Kaland és bűn az eleiem!” „Anya nagyon hiányzik” D. Mária 16 éves. Apja nyolc éve elhagyta a családot. Harmadmagával maradt az édesanyjával, Két neves dán orvosprofesz- szor törvényes intézkedést követel a Dániában virágzó „tetováló szalonok” működésének betiltására. Mint mondják, az ügyfelek utólag keservesen de anyja jobban szerette a bort, mint a gyermekeit. Csavargóit, szórakozóhelyekre járt. Januárban javító-nevelő intézetbe helyezték be. Onnan szökött meg a minap. Nevetve meséli, miként fűrészelték el a rácsokat, és hogyan ugrottak ki az első emeleti ablakon. „Jaj, de izgalmas volt.” Ahogy mesél, csúnya, élrajzolt arcában kigyulladnak a szemei. Valami romantikus lobogástól piros lesz az arca, aztán elhallgat. •— Kit szeretsz? — Anyát. ■— Mégis mindig megszöktél tőle. — Igen, mert ütött. — De te mégis szereted? — Akkor részeg volt. — S amikor nem ivott? — Akkor jó volt hozzám. Simogatott. Az intézetben nerr. simogat senki. Ott sorakozó van, meg körletrend. Mosás. •— Hány évre küldték oda? — Kettőre. — Miért szöktél meg? — Mert nem adtak szabadságot. Anyához. Ö nagyon hiányzik... •— Melyik országban van Pécs? — terelem másra a figyelmet. — Pécs, — azt nem tudom. Földrajzot nem nagyon tanultam. — És ki volt Shakespeare? — Zeneszerző. — Mit szerzett? — Dalokat. így történt. Ez a színtiszte igazság. D. Mária 16 éves magyar kislány és nem tudja hol van Baranya fővárosa, Pécs! Erről mi is tehetünk. Talán elsősorban. „Ne féltsenek minket!” Törékeny. Tiszta kék szeme csillog. 16 éves kislány. Az ő története már más, talán már nem tipikus. Legalábbis jó lenne, ha nem lenne tipikus. T. Erzsiké szerelmes. Ez nem bűn. De ő egy cigány fiúba szerelmes. S ez a szülei szemében megbocsáthatatlan. „Te magyar lány vagy, az meg cigány!” Jóska, a vőlegénye, tiszta fehér ingben búcsúztatta Erzsikét. Havi keresete 2000 Ft körül mozog és szereti a kislányt. De Jóska „csak cigány”! Erzsiké 14 éves kora óta dolgozik édesanyjával égy üzemben. Fizetésnapkor anyja apjával együtt leitta magát. „Csak úgy utána kiabáltak, hogy na, megint tütüzött a család!” Persze a Jóska akkor nem volt „csak cigány” amikor a nagy korsókat fizette anyáméknak?! „ ... Hogy fogunk megélni? Ne megbánják, hogy „szándékosan megcsonkíttatták bőrük épségét” és plasztikai műtéttel akarják eltüntetni a furcsa ékítményeket. féltsenek minket. Ha kell, vályogot vetek, vizet hordok. Erős vagyok én. Bírom a munkát. Csak engedjenek Jóskához. Kiskőrösön befogadtak minket. Miért hoztak onnan el engem?” Az asztal „hatalmi oldalán” ülök. Egy pillanatra azonban kisebbnek érzem magam, mint ez a törékeny gyermek, aki tudja, mit akar és szerelmét akár az egész világ ellen megvédi. Még egy kérdésre tartozunk a válasszal. Azért hozta ide őt a gyermekvédelem, mert a szülei — mint kiderült — körözésre kérték a rendőrséget. P. Gábor. Már nem kisgyerek. Idén betölti a 18. életévét, és kikerül a gyermekvédelmi hatóságok felügyelete alól. Négyszer volt ügye a rendőrségen. Nem jogerősen, betöréses lopásért 6 hónapi börtönnel sújtotta az igazságszolgáltatás. Hogy mit lopott? Kamasztársaival egy italbolt pincéjé. be tört be, ahol tíz üveg bort vittek el — kétszáz forint értékben. Serkenő kamaszbajuszát zavartan vagy látszólag zavartan simogatja. Haja, akár a Beatleseké. Bár — ahogy mondja —, éppen most nyi- ratkoztam. Csavarog. Hónapok óta. Utoljára februárban dolgozott. Pendlizett Budapest és Kis- várda között, ahol az édesapja dolgozott. Tőle olykor kapott pénzt is, aztán elküldte: „Eredj, fiam, isten hírével.” Utolsó lakhelye egy sátor volt a Duna-kanyarban, haverokkal. Hibáztatja az egész világot. Azt, aki hagyta, hogy abbahagyja az iskolát. Fél év hiányzott a mestervizsgáig. Hibáztatja azt, aki kiengedte az utcára, s azt, aki egyáltalán hagyta, hogy megszülessen. Csak utolsósorban ébredező lelkiismerettel — hisz mint mondtam, idén már 18 éves lesz — saját magát. — Csak háromnapi határidőt tessenek adni. Rögtön dolgozni fo_ goik. Komolyan mondom,Neveljük emberré őket Az intézetben igyekeznek minden gyermeket a helyes irányba terelni. De valaki nem egyik pillanatról a másikra lesz bűnöző. Ez hosszabb folyamat. És itt a vádlottak padjára kerül a közömbös! Aki szó nélkül hagyja továbbmenni a gyermeket lefelé a lejtőn. Igaz, segít a tanács, a KISZ, az úttörőszervezet. Ez azonban mind kevés, ha a családon belül nem fejlődik a felelősségérzet. Boldogság, ha az új élet megérkezik. Egy parányi, törékeny, magatehetetlen emberke. De mi lesz vele, milyen felnőtté válik? Hosz- szú az út, s mi, akik magunk is szülök vagyunk vagy azok leszünk, vajon mennyit teszünk azért, hogy az általunk világra hozott gyenge palánta a helyes vagv a rossz felé fejlődjék? Regős István Törvényt követelnek Dániában a tetoválás betiltására Jobb, ha tőlem — Várj, öregem, most jut eszembe. Szenzációs pletyit hal. lottam. — Elmondjam? — Mondd! — És ezt te csak úgy mondod, hogy mondd? — Akkor ne mondd. — Fakir. Hogy lehet egy. ember ilyen? Azértis elmondom. — Halljam. — De esküdj meg, hogy nem adod tovább. — Nem esküszöm. — Nem akarod, hogy elmondjam? — Ahogy látom, neked sürgős. — Hát idefigyelj, vedd tudomásul, hogy most már nem mondom el! — Kibírom. Sze. vasz. — Várj. Egy cseppet sem vagy kíváncsi? — Egy szikrányit sem. — Na, csak ne tagadd, hiszen tudod, hogy állati pletykáim vannak mindig. — Nem érdekel. — Ilyet nem mindennap hallasz. Legalább ígérd meg, hogy nem mondod el. — Nem ígérem. — Közömbös, undok krapek vagy. — Tudod mit, te meg egy ostoba fecsegő öreglány. — Te meg hülye vagy öregem. Jobb, ha tőlem tudod. Nemrég hallottam ezt az épületes beszélgetést. Az utolsó mondat ragadta meg a figyelmemet. Jóbban érdekelt a pletykánál is. Attól ugyanis vem féltem, hogy az izgal. mosnak ígérkező pletyka nem lesz „közkinccsé” téve, de mi az, hogy „jobb ha tőlem tudod?” Miért lenne az jobb valakinek is, ha nem az orvostól, hanem a barátjától tudja meg, hogy a leltárnál hiány mutatkozik a kerekekből. Tartalmatlannak, jelentéstelen_ nek, üresnek találtam a mondatot, aminek nincs semmi jelentősége. Esküszöm, szóba sem hoztam volna, ha egyeseknél nem tapasztaltam volna „jobb, ha tőlem tudod” túltengést. Megfigyeltem ugyanis, hogy úgy igyekeznek irányítani a beszélgetést, hogy minél gyakrabban el tűéi jók sütni a szóban forgó mondatot. Különösen tömegben produkálják szívesen magukat. Amikor sikerül nekik elsütni, körülnéznek és várják az elismerést, mintha valami jó poént mondtak volna. Mások bizonyítanak, ítélkeznek, cáfolnak az ismeretlen szerzőtől származó tudják mondással. Vannak, akik akkor használják, amikor már minden érvükből kifogytak a vitában és ezzel mintegy lezárják a vitát. Ügy érzik, hogy az a mondat megdönthetetlenül meggyőző, holott nevetségesen naiv és ami még rosz- szabb, nagy képű. Igen, azt hiszem, írásom tárgyának szülőanyja a feltűnnivágyás, ci- nikusság, nyegleség, humor, de mindenek, előtt talán a nagyképűség, jóllehet, ártatlan nagyképűség. Tudom, nem nagy dolog az egész. Biztosra veszem, hogy egy bizonyos idő után minden dolog elveszti „idényelej jellegét”. Megszokottá, unalmassá lesz a „jobb, ha tőlem tudod” is. Nem is ezért szóltam. Csupán azokkal szemben emeltem szót, akikre minden jövevény szó ráragad, akik minden jó beköpésnek, vagy jó mondásnak rangon felüli kultuszt teremtenek. Azokkal akarnak kitűnni, jó pofák lenni és nem veszik észre, hogy senki nem veszi őket komolyan, sőt nevetségessé teszik magukat és szerintem egy kicsit nagyképűvé is. Ezt jobb, ha tőlem tudják. Dobra Sándor Bizonyítás A mosdón csábítóan ragyog az ottfelejtett, aranyozott női karóra. Senki sincs már a fürdőben, csak Eszter. Kissé késve érkezett a kézilabdások edzéséről s most ott áll csapzottan a mosdó előtt. Kintiről öltözködő lányok csevegése hallik. Egyikük kiabálja: — Eszti, miért nem jösz már? Eszter csak bámul a karórára s eszébe villan: egyszer, úgy tűnik, valamikor réges-régen már átélte ezt a pillanatot. Igen s ak_ kor nem tudta mit tesz, mintha valami lidércnyomás nehezedett volna rá. Micsoda nehéz napok következtek azután! Még az újság is írt az esetről. Mégis ... — Eszti! Mit vacakolsz már annyit! Nem tudod lemosni magadról a koszt? — De, letudom. Eszter, a baráti hangra felsza. badultan sóhajt s megmozdul. Keze az órához nyúl s úgy, ahogy van, rohan az öltözőbe: — Csürike néni, a zuhanyozóban felejtette valaki az óráját... — Jól van, lelkem, már kereste is Nagy Gáborrié. Tudtam énj hogy rendes kislány vagy. Eszter zavarában elpirul s félszegen fáról a fülkékhez. A lányok ölelgetni kezdik, egyikük kijelenti: most már végleg itt a helyed a csapatban! Mert az eset után, kitiltották s megtűrt személy lett az edzéseken is. Nem egyedül talált vissza tár. sai közé. Az emberség, hogy utána sem hagyták el végképp őt konzervgyári munkatársai, segítette. És a saját maga embersége. V. D, Egyi nr*» tanácsot fogadjon el: oko Í Lir „„ _ „Ar 9 Á- fl s ember f könnyen telel • luz< eiojet most veszi, tele n mere !g nem eszi 90925
