Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)

1965-07-04 / 156. szám

KO ROST AJ

KULTURÁLIS MELLÉKLET

Húszévesek tárlata Orosházán

Nem is tudja hirtelené- ben az ember, hogy miért érződik olyan újszerűnek, érdekesnek, magával raga- d nak a hat fiatal orosházi festő kiállítása. Azért, mert mindnyájan fiatalok? A lelkesedésük talán, mely a kiállítás érdekében annyi akadály legyűrésére tette őket képessé? Avagy az benne a jóleső, hogy a megyében élő idősebb festő- nemzedék tagjai: Koszta Rozália, Ezüst György, Haj- dik Antal, Lipták Pál meg a többiek oly szeretettel si"ttek a szárnypróbálga- tók segítségére? Esetleg az a gesztus a kellemes érzés táplálója, mellyel Nagy Gyula, az Orosházi Múzeum művészetszerető igazgatója helyet adott Vágásiné Kovács Zsuzsanna, Dénes Sándor, Fekete János, Feld- mann Tibor, Horváth János és V'ágási Imre harmincnál is több festményének? Ügy hisszük; mindez együttvéve.

Festményeiken világosan fellelhetők az impresszionizmus és az expresszioniz- mus stílusjegyei, a színfelbontó módszer, továbbá a vonalak és színek szuggesz- tív — mondhatni vad — kezelése és a természeti forkusan illeszkednek az önálló és a tónusos színek,

Dénes Sándor expresszív törekvéseiben a Beteg asz- szony című olajképével jutott a kiállítók közül leg- messzebre. Színeivel teret, formát, hangulatot jelenít elénk, önarcképén igen szerencsésen adja vissza egyénisége lényegét.

Fekete Jánost megragadja a nyarat követő időszak. Egyébként őszi virág című festménye a kiállítás legnyugalmasabb hatású képe. Másik, Napraforgó című expresszionista műve hatását azzal kívánta fokozni, hogy az élénksárga virágfej mögé égőpiros hátteret festett. Viszont Házak aláírású képe már kubista beütésű.

Feldmann Tibor festményeit a felfokozott színek, művészindulatú látásmód jellemzik. Rétsági hegyek: a zöld legkülönfélébb árnyalatait tükröző táj. Őszi csendélet című képén az évszak meleg, sárga színeit oly módon „tálalja” a szemlélő elé, hogy elöl piros, hátrafelé lilába bukó kontúrozással emeli ki az ugyancsak sárga háttérből. Áltaegyetlen ember sem szere- • pel a képen.

A hat kiállító fiatal ki- !

bontakozó egyéni adottsá- •

gai, jegyei mellett szakmai •

felkészültség, témaválasz- *

tási készség, ihletettség és :

■

művészi ambíció dolgában >

— véleményünk szerint — ■

lényegében és egészében ■

azonos szintről rajtolt. Fes- :

tőmúltjuk kurtasága még :

nem teszi lehetővé teljes :

értékű egyénenkénti elbírá- ■

lásukat, azonban a fiatal :

■

orosházi festők nem voltak :

■

érdemtelenek erre a tárlat- ■

ra. ;

■

Befejezésül álljon itt a ■

hat fiatal egyikének nyilat- •

kozata: — Nem vagyunk ;

nagyravágyók, nagyon jól :

tudjuk, hogy hol tartunk és ■

mennyit kell még küzde- ;

nünk előbbrejutásuníkért. :

Ám érezzük — s a szak- !

zsűri is úgy találta —, va- ;

gyünk már olyan szinten és :

ezzel jogot szereztünk ah- ;

hoz, hogy műveinkkel időn- :

ként a nyilvánosság színe 5

elé lépjünk. Szükséges is ez :

■

a visszhang a továbbfejlő- ! désünk érdekében ...

Koszta Rozália

Portré

Üj Rezső

mák bizonyos mérvű önké- Iában képeinek színei nem nyes torzítása. Mindegyi- élesek, nem „ugrálnak , kük azt hajtogatja azonban, hanem fel- és lemenő ten- hogy eszük ágában sincs denciával fokozódnak vagy ennek az irányzatnak vég- tompulnak, érvényesen elkötelezni ma- Horváth János egyetlen gukat, csupán — hogy egy nagyméretű, érdekes önelcsépelt kifejezéssel éljek arcképpel szerepel.

— „útkeresésük” kiinduló- Vágási Imre: Feleségem, pontjának tekintik. Szen.ve- Zsu című olajportréján a délyesen vallják, hogy kor- dekoratív megoldás segíti a

Grozdana Olujics: *

Szardellák

göttünk az ajtó, hallottam: zokog a feleségem odakint. Meglepett kissé. Hiszen gondtalan életet biztosító összeget kap ezért a kísérletért utánam.

Hermetikusan záródó ajtókon haladtunk át. A termek szikráztak a tisztaságtól. S minden következő hidegebb volt az előbbinél. Az utolsó óriási hűtőszekrény benyomását keltette. Csillogó jégcsapok csüngtek a mennyezetéről, falai vakítóan tündököltek.

Szardellaszerűen berakva, a különleges plasztik hasábokon tíz, ötvan, száz évre fagyasztottak várták az ébresztést. Arcuk, mint az alvóké. Elfordítottam tőlük a fejemet. A meztelen lélek sokszor rémisztődben hat a meztelen testnél.

— Nos, felkészült? — mutatott a biológus a hasábomra. Szótlanul beszálltam. Mást is mondott, de azt már nem jegyezhettem meg: álom ömlött el dermedő véremen. Tanítványaim rúgták a labdát. Kipirult arccal, dacosan. Arra gondoltam, mi lesz ezekkel az arcokkal száz esztendő múlva, és gyomrom elszorult, mintha jéghideg sört hajtottam volna le.

— Nem akarok élni száz éven át! — szerettem volna kiáltani s talán kiáltottam is, de rámzárták már a fedelet, és lassú sistergés áramlott körül: a fagyasztás

:erű, tartalmas alkotó- yakorlatra akarnak szert :nni, a dolgok, az élet reá- s valóságát, bonyodalmait iocialista látásmóddal kí- ánják mind tökéletesebben ikröztetni. Jelenleg azon- an mégiscsak útkeresőik rajtjánál vannak.

Vágásiné Kovács Zsuzsania köztük az expresszioniz- íus hamisítatlan képvise- jje. Ezt igazolja Bálvány- ák című olajképe is, melyek szerkezetében harmanikép egész hangulatvilágának maradéktalan visszaadását. Érdekes festménye a Gyárváros, amolyan „vitakép”. Kubista stílusú, amit az ábrázolt tárgyak szenvtelen elemzése bizonyít, de valahogy mégsem az. A festőnek, meglepő módon, olyasmit sikerült belevinni ebbe a rideg stílusba, ami a szemlélőben érzelmeket kelt; érzi a gyárváros komorságát, ugyanakkor életet lihegő izzását is, noha

Sass Ervin:

Gyula, strand

Üszők az időtlenségben, gyönyörű lassan telnek a percek. Szabadság, csak néhány napos.

Napos füvön kellemesebb.

Tusokból porzik gyöngyeső.

Előkelő vagyok és gazdag. Időmilliomos.

Romos

buta bánataim

csobbanások csattogásán ülnek, s az időtlenségbe elmerülnek.

71/J egőrültél!? — meredt rám az asszony, hogy közöltem vele szándékomat. — Se boldogabb, se gazdagabb nem leszel száz esztendő múlva sem, mint amilyen ma vagy. Mit változtatna tehát a dolgon?

Mert fantáziátlannak véltem, legyintettem. S mert untam az unalmat és az örökös „fű rész elést” az

irodában, illetve a tanáriban, no meg a szülői értekezleteket. a bizományi áruházakban való ácsorgá- sokat, hajlottam arra, hogy higgyek a fehér köpenyesnek, aki így érvelt:

— Sokkal fiatalabban ébred majd fel, mint amilyen, s egy egészen más világban ... Aláveti magát a kísérletnek?

Bólintottam. Negyvenen túl mi mást tehet egy férfi, aki két világháborút megjárt?

Lábujjhegyen követtem. Orvosnak véltem, de ő biológusnak vallotta magát. Több szó nem esett közöttünk. Hogy bezárult möGrozdám OlujicK 1932-ben született szerb novellista és regényíró. Első regényével (Kirándulás az égbe) nagydíjat nyert, számos nyelvre lefordítottak és megfilmesítették. Második regényével (A szerelemre szavazok) szintén dijat nyer". Ez magyarul is megjelent. Minden jelentősebb folyóirat közli Írásait. Igen termékeny és népszerű író.

megkezdődött, s nem törődtek többé a klienssel.

A fennmaradt jegyző^ könyvből kitűnik, hogy sokáig berzenkedtem az elalvás ellen, de végül is kellemes álomba szenderül- hettem, merthogy boldog mosoly fagyott az arcomra.

A fagytalanítás olyasvalami volt, mint a második születés. Fájdalommal járt, akár az első is. Különösen a légcsövemben és a gyomromban éreztem nyilallást.

Mint később közölték, a fájdalmat az okozta, hogy nehezen szoktam meg a lélegzést. Bólogatva bizonygatták ezt a körülöttem állók, akiket roppant csúnyának véltem. Noha nem közöltem velük, azt mondták, az csak látszat lehet bizonyára.

— Hogyhogy látszat? — fordultam meg a fagytalaní- tó készülékben, s éreztem, hogy ropognak a csontjaim. Mulatságosnak látszhattam, de nem mulattak rajtam. Azt mondták tízmilliárd- dal több az agyukban a kúpsejt, mint az enyémben, érthető hát, hogy a ki nem mondott szót is megértik.

„Na, tessék: tömeggyártású zsenik világába poty- tyantam!” — gondoltam és közel jártam az igazsághoz, mint később kiderült. Hisz

kémcsőben kezdte mind sz éleiét és kész emberként lépett kj görebéből. Innen eredt hát kezdeti tévedésem. Mást beszéltem, mint amit gondoltam. De rajtavesztettem, ők előbb kihámozták, hogy mi az igazság, mint én. Most nemcsak azért voltam felelős, amit

mondtam vagy cselekedtem, hanem a gondolataimért is! Ez késztetett aztán arra, hogy agyamban valami olyasmit szervezzek meg és állítsak fel, ami hasonlítana az önellenőrző személyi rendőrségi apparátushoz. Hiszen a kortársaim is nyilván rendelkeznek ilyesmivel, merthogy rendőrség és börtön nem volt. Vagy talán azért, mert ki-ki önmagának rosszabb volt, mint a börtön. Próbálják csak meg: ellenőrizzék minden pillanatban, amit gondolnak és rá fognak jönni, mire célzok.

2^s mégis: az étkezés tett leginkább próbára. Persze, csak az első napon. Később ugyanis megszoktam a pirulákat vagy legalábbis azt hittem, hogy megszoktam. A gyomrom eszméltetett rá arra, hogy nem, és hogy soha nem is fogom megszokni.

Azit indítványozták: vetessem ki. Nem szolgál semmire és csak bonyodalmakat támaszt. Több mint zseniálisak voltak az effajta dolgokban.

Kezdetét vette hát a nagytakarítás, miközben éppúgy viselkedtek, mint a feleségem egykoron; a gyomor nem feltétlenül szükséges, ki vele! A zsigerek nem feltétlenül szükségesek, ki velük! Az ilyen steril világban a szaglás teljesen felesleges, jobb, ha mielőbb megszabadulsz tőle. A szív vagy tizennyolcad másodpercet késik, a mi tökéletes plasztikszíveink ezzel szemben függetlenek a te pillanatnyi hangú-