Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)

1965-07-30 / 178. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1963. JÜLIUS 39., PÉNTEK Ara 60 fillér XX. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM A munkások szava az üzemek vezetésében Több szem többet lát A köz­helynek tűnő megállapítások mé­lyén sokszor igazságok rejtőznek, ennek a mondásnak is időszerű az értelme. Hogy terveinket valóra váltsuk, a szocializmus küszöbéről hétmérföldes csizmával lépked­jünk tovább, althoz nem elég csakis a vezetők meghatározott körére bízni magunkat. Ebben a munkában minden ötletre, kezde­ményező erőre szükség van, közös dolgainkban mindenki tevékeny közreműködése egyaránt fontos. A gazdasági vezetés nálunk két sarkalatos elvre épül, melyek látszólag ellentétesek, válójában egyik sem lehet teljes és hatékony a másik megvalósítása nélkül. Mindjobban támaszkodni kell az egyéni felelősségvállalásra, nem­csak felsőbb szintű gazdasági ve­zetőinknél, de az úgynevezett kö­zépkáderek, sőt az üzemrészek művezetőinek, brigádvezetőinek esetében is. Másrészt az üzemi demokrácia terebélyesítése, a leg­szélesebb körű javaslattételi, hoz­zászólási jog biztosítása szintén cél. Azt szeretnénk elérni, hogy minden munkás a gazda szemével nézze saját üzemének tevékeny­ségét, úgy vigyázzon munkahelye értékeire, mint a saját magáéra, ágy igyekezzék a jobb, eredmé­nyesebb munka fortélyait kutatni és valóra váltani, ahogy önmaga érdekében megteszi ezt az ember. Hiszen saját érdekünk és a közös­ség egységes, nagy céljai végül is egybeesnek. A vállalatok, gyárak, szövetke­zetek munkájában a termelési ta­nácskozások a dolgozók közvetlen beleszólási lehetőségének fórumai. Nem mindegy, miképp folynak le, mennyire eredményesek egy-egy üzem kollektívájának alkotó ta­nácskozásai. A kormány és a SZOT elnökségének együttes 1001/1965/1. 16-os számú határoza­ta szabályozza a termelési tanács­kozások lebonyolításának módját. Híz a rendelkezés lehetőséget nyújt rá, hogy új elemekkel gazdagod­janak a munka értekezletei. Ho­gyan öltött testet a határozat szel­leme megyénkben? Az elmúlt fél év tapasztalatai alapján megállapítható: a terme­lési tanácskozásokat az üzemek­ben rendszeresen megtartják. Üj vonás, hogy az értekezleteket leg­több helyen üzemrészenként, mű­helyenként rendezik. Ez jó mód­szer, mert a munkások jobban is­merik közvetlen munkaterületük problémáit, nagyobb az érdeklő­dés. A hozzászólók — megszokott környezetükben, munkatársaik között — nem érzik magukat fe­szélyezve, aktívabb a vélemény- csere. A beszámolók is általában megfelelnek a decentralizálás el­vének, konkrétan az egyes üzem­részekre vonatkoznak. A konzerv­gyárban és a kötöttárugyárban például ebben a szellemben foly­tak az értekezletek. Azt még nem lehet állítani, hogy a tanácskozások színvonala mindenütt megüti a mértéket, né­hol kissé mellékvágányra csúszik az eredeti téma. Előfordul, hogy a termelés ügyét elöbbrevivö javas­latok helyett afféle panasznappá sekélyesedik a tanácskozás, ahol egyéni, esetleg személyi sérelmei­ket sorolják elő a hozzászólók. Másutt viszont az egész közösséget érintő kérdéseket, a munkafegye­lem, a takarékosság, a jobb mun­kamódszerek alkalmazását vagy az anyagellátás sürgető problémá­it tárgyalják meg okosan és ön­tudatos felelősségérzéssel. A legjobb javaslat is csak ak­kor éri el célját, ha az üzem ve­zetői érdemben foglalkoznak vele, de legalábbis válaszolnak a mun­kások kérdéseire. Az elmúlt idő­szakban a régebbi gyakorlathoz képest fejlődés van ezen a téren is. A Sarkadi Cukorgyárban, a Békéscsabai Konzervgyárban, a Békési Kosáripari Vállalat, a Kner Nyomda és a Forgácsoló Szerszámgyár üzemrészeiben pél­dául — megfelelően reagáltak a dolgozók észrevételeire. Hiba azonban, hogy egyes vál­lalatoknál a javaslatokat és a tett intézkedéseket nem rögzítik írás­ban. Másutt nem függesztik ki a műhelyekben azokat a naplókat, melyekbe két termelési tanácsko­zás között a dolgozók bejegyezhe­tik észrevételeiket. Az 1965-ös ren­delkezés azt is előírja, hogy a termelési tanácskozások előtt legalább egy héttel nyilvánosság­ra kell hozni a szocialista címre javasolt brigádok és személyek nevét, eredményeit. Ezeket a tá­jékoztatókat eddig még kevés vál­lalatnál függesztették ki. A félévi eredmények elemzése után, most kerül sor a második fél év termelési feladatainak meg­beszélésére. Azoknál a vállalatok­nál, ahol a szakszervezeti bizottsá­gok jól dolgoznak, már komoly előkészületek folynak az esedékes termelési tanácskozások megszer­vezésére. Sok helyütt már megtar­tották, másutt most bonyolítják le a műszaki konferenciákat, melyek alapját képezik a dolgozók széle­sebb körű tanácskozásainak. Fon­tos, hogy már a műszaki konfe­renciák munkájába bekapcsolód­janak mindazok, akiknek felada­ta a decentralizált termelési ta­nácskozások előkészítése és veze­tése. A legfontosabb pedig az, hogy a vállalatok illetékes vezetői, a szakszervezeti bizottságok tagjai, a bizalmiak mindent megtegye­nek azért, hogy a munkások sza­va, véleménye valóban eljusson a legmagasabb fórumokig, s a dol­gozók kezdeményező erejét helye­sen hasznosítsák. Közös erővel tudjuk leginkább legyűrni közös gondjainkat Vajda János Sekoo Touré vezetésével guineai párt- és kormányküldöttség érkezik hazánkba A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának és kormányának meghívására baráti látoga­tásra pénteken délelőtt ha­zánkba érkezik a Guineai Köztársaság párt- és kor­mányküldöttsége, amelyet Sekou Touré — a guineai demokrata párt főtitkára, a Guineai Köztársaság elnö­ke vezet. (MTI) NAPIRENDEN: MAI SZAMUNKBÓL: Hová lett az AKÖV szerelőinek célprémiuma? Rozsdatemető ? Jövő heti rádióműsor 0. oldat) (S. oldal) 0. oldal) Boszorkányszombat (8. oldal) Az országgyűlési képviselők és a tanácstagok tevékenysége, a népfrontbizottságok munkája Tanácskozott t a Hazafias Népfront Békés megyei elnöksége Tegnap délelőtt Békéscsabán a Hazafias Népfront Békés megyei irodájában megyei elnökségi ülést tartattak, amelynek napirendjén a tanácstagok és az országgyűlési képviselők tevékenységét, a nép­frontbizottságok mupkáját tár­gyalták meg. Megállapították, hogy az elmúlt két esztendő alatt sokat fejlődött a tanácsok és a népfront-szervek kapcsolata. Jó gyakorlattá vált, hogy évente több alkalommal is a népfront és a ta­nács együttes ülésen tárgyalja meg a fontosabb feladatokat. A tanácsok állandó bizottságai együttműködnek a népfront kü­lönböző akcióbizottságaival. A választott szervek jobb együttmű­ködése azt eredményezte, hogy a tanácstagok és országgyűlési kép­viselők aktívan, eredményesen, növekvő hozzáértéssel intézik az ügyeket, ezzel téve eleget válasz­tóik bizalmának. A tanács és a lakosság kapcso­latának egyik legfontosabb for­mája a tanácstagi beszámoló. A tanácstagok így adnak számot munkájukról és arról, hogy mi­ként tettek eleget választóik köz­érdekű megbízatásának. 1963-ban Nagy jelentőségű újítási javaslat ^ Divatos női ruhaanyag is készíthető a békéscsabai pamutszövő gyár régi gépein A Pamuttextilművek Békés­csabai Gyárában jelenleg csak fehér sima vászon és kisebb mennyiségű nyüstös áru készül. Nemrég Horváth Piroska, a vál­lalat tervezője, Varjas István, a gyártmányfejlesztési osztály vezetője és Mitykó János, a bé­késcsabai gyár üzemvezetője a gépek szerkezeti átalakításával a több színű, különböző mintá­jú női blúz és felsőruházati anyagok dreher (forgóvonalas) kötéssel való előállítását kísérle­tezte ki. A rendkívül szép, a nők ízléséhez alkalmazkodó di­vatos ruhaanyaggal jelentősen bővülhet az áruválaszték és le­hetőség nyílik exporttermelésre is. I A háromtagú kollektíva az újítást elfogadásra benyújtotta a Pamuttextilművekhez, ahol a vezetők elismerően nyilatkoz­tak róla. Az eddig elkészült áru­mintát bemutatják a külkeres­kedelemnek is. gyár szövőgépein is alkalmazha­tó. A mintázások pamuttal és műszállal is készíthetők. Ha az újítást elfogadják, akkor a bel­es külkereskedelem igényeinek megfelelően megkezdik az áru folyamatos gyártását. 167 744, 1964-ben már 182 544 vá­lasztó jelent meg a megyében a tanácstagi beszámolókon. Az ez évi eredmények hasonló növeke­désre mutatnak. Az elnökségi ülés komoly fi­gyelmet szentelt az országgyűlési képviselőcsoport munkájának. Megállapították, hogy kedvező hatást váltott ki a választók kö­rében az a gyakorlat, hogy a kép­viselőcsoport elé kerülő ügyeket a megyei, járási székhelyeken és nagyobb községekben a csoport ülése után a dolgozókkal nyilvá­nosan vitatják meg. Az elnökség hozott határozataiban arra hívta fel a figyelmet, hogy további erő­feszítéseket kell tenni a tanácsi és népfronttodzottsági együttmű­ködés érdekében. Felhívták a fi­gyelmet arra is, hogy mivel me­gyénk lakosságának 23 százalé­ka tanyán él, a népfrontmozga­lomnak nagyobb figyelmet kell fordítani az ott élő emberek prob­lémáinak felkarolására, rendsze­res tájékoztatására. Az elnökségi ülés ezután Bé­késcsaba város népfrontmozgalmi munkáját tárgyalta meg, amely­nek ismertetésére lapunkban a népfront városi elnökségének ülé- ise után visszatérünk. Száznyolcvan év legmagasabb búzatermését aratják Mezőhegyesen Fennállásának 189. évforduló­jára készül a Mezőhegyesi Állami Gazdaság. Hazánk legöregebb gazdaságának dolgozói évek óta készülnek a nagy eseményre. Szakemberek és fizikai dolgozók egyaránt arra törekedtek, hogy kimagasló termésátlagokkal kö­szöntsék az évfordulót, amit 1963. augusztus 20-án tartanak. Az ag­rotechnikai munkát ennek tuda­tában végzik minden területen. mezőhegyesen egy 113 holdas táb­la adott holdanként 28,09 mázsás átlaggal. A gazdaság legöregebb munkásai sem emlékeznek ha­sonló búzatermésre Mezőhegye­sen. A tarlón tíz gép húzza a szal­mát, eddig ezer holdnál nagyobb területet felszabadítottak a szán­tótraktorok számára. Kilenc trak­tor éjjel-nappal hasítja a baráz­dát. A gyakori esőzés ellenére a járulékos munkával szépen halad­nak. így valóban kiváló eredmé­Szerda estig 1274 holdról taka­Az újítás bevezetése nem igé- ] rították le a gabonát, s 24,4 má- ' nyekkel köszönthetik a jubileumi nyel jelentősebb költséget és a j zsás átlagtermést küldtek a szé- : évfordulót, békéscsabai, valamint a többi j fűkre. A legjobb eredményt Ö- J —Ary—

Next

/
Thumbnails
Contents