Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)
1965-07-25 / 174. szám
*9§§. július 25. 7 VÄsäfüÄB Küzdelmes életút Azok közé tartozik, akik az éltető szabadságot a Tanácsköztársaság idején szívták először magukba. Eddigi életének kétharmad része alatt volt uradalmi cseléd, cséplömunkás, munkanélküli, Horthy csendőreinek foglya, börtöneinek lakója, a legbrutétt- sabb kínzások ájultja, s mindvégig, a legnagyobb megaláztatás, szenvedés közepette is ember maradt. A kommunistákhoz hűen megőrizte, nem adta ki küzdőtársait. Sínylődött a börtönök mélyén, az internálás poklában, összetört álkapoccsal, beszaJcadt dobhártyával küzdött azért, hogy az egyszerű, vagyon nélküli emberek megtalálhassák az életben az örömöt, a békességet, a szabadságot, a boldogságot. Húsz évig úgy élt, hogy Horthy csendőrei nem tudták: Nagy Károly, a Kommunisták Magyarországi Pártjának Gyulaváriban működő szervezője. 1934-ben illegális szemináriumon vesz részt Békéscsabán, az építőknél. Egy szűk padlásszobában huszonket- ten, a párt Békéscsaba környékén működő atapszervezeteinek titkárai készültek a nagy gazdasági válság utáni falusi pártmunkára. Ebben az időszakban legálisan, mint a Szociáldemokrata Párt tagja vezette a gyulavári községi elöljáróság ellenzéki csoportját. Az agrárproletár családok érdekéesztendőben községi bíró. 1945-ben megbízzák a Békés megyei földbirtokrendezési tanács elnöki tisztével. 650 ezer hold uradalmi birtokot kiosztanak. Ezt követően az Újonnan Földhöz Juttatottak Országos Szervezetének megyei titkára, majd MEDOSZ megyei titkár. 1947-ben országgyűlési képviselő. Gyulaváriban termelőszövetkezetet szervez, ■majd igazgatóhelyettes a Mezőhe- gyesi Állami Gazdaságban, 1954- től pedig a Békés megyei Tsz-Ta- nács elnöke. Tagja a párt Békés megyei bizottságának, az ország- gyűlés mezőgazdasági állandó bt„Vízsgafoglalkozást” tartottak a szarvasi tartalékos tisztek Jól szervezték meg a szarvasi járásiban az MHS-alapszervezetek 1565-os kiképzési évét. Nemrég hajtották végre a tartalékos tisztek lőgyakorlatát, amelyen a tisztek kétharmada megjelent. A lőgyakorlatot megelőzően gondos előkészítés érződött az eredmé- ifyeken is. Ugyanekkor rendezték meg a tartalékosok járőr ver senyét, amelyen hat járőr indult és a szarvasi alapszervezet járőre végzett az első helyen. Az egész napos „vizsgafoglalko- zást” nagyszerűen rendezték, amely azzal zárult, hogy a tartalékos tisztek egyik honvédségi alakulatnál technikai bemutatón vettek részt. Érdekességek az Univerzum szerkesztéséről Ankét Békéscsabán az AKŰV kultúrtermében Az MSZMP városi bizottsága és a Kossuth Könyvkiadó megyei ki. rendeltsége az Univerzum című népszerű pártkiadvány századik számának megjelenése alkalmából pénteken jubileumi ünnepélyt rendezett az AKÖV békéscsabai kultúrtermében. Hankó Tamás elvtársnak, az AKt'V pártvezetőségi tagjának üdvözlő szavad után Surányi Éva elvtársnő, az Univerzum szerkesztője tartott előadást a folyóirat szerkesztésével kapcsolatos olyan érdekességekről, amelyekről az olvasó eddig csak keveset hallott. Az előadó villanásszerű visz- szapillantást tett a folyóirat első számára, amely Gagarin űrrepülése idején látott napvilágot, s amelynek témaanyaga ma is széles körű érdeklődésre tarthat száben gyakran szembehelyezkedett ^tságának, a Központi Népi El Megakadályozták a dissaous palack felrobbanását A helytállás kiváló példája Nem ma történt. Elmúlt né-j hogy segítség érkezett Szász Pál hány napja, amikor az AKÖV . és Csabai István személyében. gróf Almássy Dénessel és a nagybirtok tisztjeivel. Ezért kitagadták, munkát nem adtak neki. 1939-ben megalakítja a Ságvári Endre vezette ifjúsági csoport gyulavári szervezetét. A háború ekkor már tombolt. 1940—41-ben internálják. Nem beszélt, hazaengedték. S ahogyan Horthy háborúba sodorta az országot, fokozták az agitációt. Lebuktak. lenőrzési Bizottságnak, a Hazafias Népfront Békés megyei Bizottságának, a Vöröskereszt megyei szervezetének. Most 65 éves, nyugdíjas. Minden funkcióját gyakorolja a megyei Tsz-Tanács elnöki tiszt kivételével. Ma is edzett, életerős, jó munkabírású. Lakásának, melyet ez év telén kapott, egyik csendes szögletében ülünk. A megye Károly bácsija küzdelmes életéről vall a tőle Huszonnégy kommunistát tartóz- megszokott szerénységgel, Az el- tatott le a csendörség. Átadta múlt 65 esztendő legkedvesebb őket a Gesta-pónak. Közöttük volt epizódját újólag éli át. Legszívesebben arra emlékszik, amikor Gömbös Gyula miniszterelnök Váriban járt, mert a grófból képSzabó László, Medgyesi Sándor, Lengyel Lajos és maga Nagy Károly. Medgyesit, hogy szóra bírják, valamenyiük előtt kétszer viselőt szeretett volna csinálni. akasztották fél, s amikor fuldoklóit, a nyelve kint lógott, elvágták a kötelet. Medgyesi mégsem beszélt. Azután Medgyesi édesapját a fia előtt verték véresre, s ezt nekik végig kellett nézniük. A legsúlyosabb ütések és a sajnálatos látvány sem törte meg őket. A Nagy volt akkor a nyomor, s az emberek közbekiabáltak, az éhínség megszüntetését követelték Gömböstől. A gyűlés nem sikerült. Gömbös még a 'vendég jogán sem kapott szót. Egy csendőrszáza dot vezényeltek Gyulaváriba. A parancsnok lövetni akart. Gömbös megaláztatás acéllá edzette akara- elpucolt. A tömeg szétoszlott. tukat Hitler csatát veszített Sztálingrádnál, s ahogyan közeledett a szovjet hadsereg, úgy bizakodtak Nagy hatalom a nép. Nézem 65 éves kiegyenesedett alakját, mellyel szellemi frisse- sége párosul. A szoba meghittséabba a pillanatba, amikor le- gét mélyíti a pillanatnyi csönd, hetévé válik, hogy a békéscsabai amely mondatszövését tarkítja. A szemináriumon és a börtönben tanultakat valóra válthatják. 1944 októberében a föld alól nő ki a Magyar Kommunista Párt gyulavári szervezete. Nagy Károly áll a pártszervezet élén. Ugyanebben az falon Lenin fényképe mellett egy szalmával fűthető tüzes kazán, mögötte egy nagy osztag gabona, cséplőgéppel. Mindkettő küzdelmes életének féltett ereklyéje. Dupsi Károly műszaki telepén valaki elkiáltotta magát. — Tűz van! Ég a palackszek- róny. A bezárt szekrényben egy dissaous- és egy oxigénpalack volt. Mindenki tudta, ha ez felrobban, súlyos károkat okoz a vállalat épületeiben, embereikben és soksok anyagot pusztít el. Pillanatok alatt tömeg állt az udvaron, mintegy 40 méternyire a lángoló szekrénytől. A robbanás minden pillanatban várható volt. — Senki ne menjen a közelébe! — kiabálta valaki a tömegből. Idegek feszültek pattanásig, szinte hallatszott a szívek vad dobogása. Félelmetes volt a látvány és a tudat. Senki nem vette észre, amikor egy ember a lehetetlent kockáztatva — életét piacra vitte — mindenkin átfurakodva, rohant a poroltóval és oltotta a lángoló palackokat. Azután egy másik és még egy, még kettő. A kemény ideg- és fizikai munka eredménye nem maradt el. A palackokat sikerült eloltani, lehűteni, ártalmatlanná tenni. Férfimunka volt. Benkó Lajos elvtáns — aki elsőként találta fel magát — a következőiket mondta: — Nem hallottam semmit a gyülekező tömeg zajából. Előttem csak egy volt látható, a tűz. Nem gondoltam arra, hogy felrobbanhatok. Még azt sem vettem észre, Csak akkor ijedtem meg, amikor a két palackot ártalmatlanná tettük és belegondoltam, mi történhetett volna. Családos vagyok. Ez érthető. Hát így volt. Valamennyien üzemi létesítményi tűzoltók. Büszkék lehetnek rájuk. A vállalat igazgatója írásbeli dicséretben részesítette őket. Megérdemelték. Nagyon rászolgáltak. Életük kockáztatásával több százezer forintot mentettek meg a népgazdaságnak. mot. A profil széles skálájára jellemző, hogy a száz példányszámban egyaránt találkozhattunk az űrkutatás, a biológia, a csillagászat, a történelem, az orvostudomány, a népszokások vagy a fantasztikumok témaköréből merített elmefuttatásokkal. Tömören talán így jeliemezhetnők e profilt: a modem kibernetikától az inkák kincséig. Megtudtuk egyebek között azt is, hogy az igényes szerkesztést az is elősegíti, hogy a szerkesztőségben havona legalább 40—50, jórészt külföldi folyóiratot tallóznak át. Jellemző, hogy a jubileumi számban megjelent Az ősi kínai bronzművészet című cikk témaanyagát egy-egy kínai és angol forrásból merítették. A színvonalas szerkesztésre a másik garancia az, hogy a szerkesztő bizottságban a különböző tudományágak köréből tudományos képesítéssel rendelkező szakemberek is részt vesznek, akik kiváló idegen nyelvismerettel is rendelkeznek. Érdekes tájékoztatást kaptak a jelenlévők a kiadvány technikai, nyomdai kivitelezéséről. S a példányszámonként 96 oldal terjedelemben megjelenő folyóirat vitathatatlan népszerűségét azzal jellemezte Surányi elvtársnő, hogy a sorozat első példányai még csak 20—25 ezer darabot számláltak, a jubiláris szám már 50 ezer példányban került terjesztésre. A felszólalások során sok érdekes javaslat, kívánság hangzott el, majd az ünnepség második részében Kispista István, a rádió riporterének vezetésével izgalmas Ki mit tud?-vetélkedő zajlott le, amelynek színes kérdésanyaga az Univerzuméhoz hasonló, igen kiterjedt témakört ölelt fel. (—Icazár—) Sok vagy kevés 86 220 ember? Társadalom- és természettudományi előadások az első fél évben A statisztika csaknem minden hivatalban, szervezetnél tulajdonképpen azért készül, hogy a végzett munkáról a számok száraz tényei tegyenek bizonyságot, s hogy az elkövetkező tevékenységet lehessen mihez mérni, hogy legyen összehasonlítási alap a végzett s a végzendő között. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat is elkészítette már első félévi számadatait a lezajlott előadásokról. A számok mögött sok falusi, tanyasi este, sok füstös klubszobái hangulat, sok vita húzódik. A társadalom és természet- j Vajon sok vagy kevés ez a tudományi szakosztály hat hónap alatt 2009 előadást tartott, amit 86 220 félnőtt és fiatal hallgatott végig. Volt ebben szó a csillagokról, letűnt korokról, földrajzról, közgazdasági ismeretekről. Foglalkoztak a művészetekkel, az űrhajózással, boncolgattak matematikai kérdéseket, műszaki problémákat, feltártak ismeret-összefüggéseket, s ki tudná sorolni mi minden hangzott el, hány vitás nyolcvanhatezer? önkéntelenül felmerül az emberben, de kész a válasz: a megye lakosainak számát tekintve — kevés. Ám, ha azt vesszük, hogy ezen a télen több mint nyolcvanhatezer ember gyarapodott új ismeretekkel, vitatkozott érdeklődési körének megfelelően a társadalom, és természettudomány különböző területeiről, akkor elmondhatjuk, szép kérdés tisztázódott a hosszú téli j eredményt ért el a TIT e két _________ ____ . e stéken. j szakosztálya szerte a megyében. | fizetéssel. Ennek nyoHányszor eüseoktuk mondani, hogy az emberek gondolkodásmódjának, szemléletének megváltoztatása hosz- szan tartó, bonyolult, nehéz feladat. Ez így is van, főleg, ami az emberi tudatra ható objektív körülményeket Illeti, de vannak dolgok, melyek máról holnapra megváltoztatják az egyén gondolkodásmódját. A számtalan példa közül vegyünk egyet-kettőt: X évek óta dolgozik a vállalatnál, megvan elégedve munkájával, keresetével# Alázatos, jámbor embernek Ismeri mindenki. Ügy tudják, hogy még templomba is jár. ö az anyagraktárosok gyöngye. Megbízhatóságáról legendákat beszélnek. Ezért egyre ritkábban ellenőrizték és ö sütkérezett a róla alkotott becsületességben, hogy szinte felhólyagzott tőle a bőre. A vállalatvezető többször a kandallóba dugta érte a kezét. Bensőséges baráti kapcsolat alakult ki közöttük és ez mindaddig tartott, amíg X két kis hegyes szarvat nem ragasztott a vállalatvezető növekvő homlokú fejére. Ekkor döbbent rá a vállalatvezető, hogy a raktáros munkája nem is olyan hibátlan. A felismerést mélyreható és tartós ellenőrzés követte és X ni lefedezett nimbusza pár nap alatt szertefoszlott. Alacsonyabb munkakörbe került és természetesen alacsonyabb A jellem máin X véleménye is megváltozott a vállalatvezetőről, sőt az egész gazdaság vezetésiről. Levetette jámbor keresztényi ruháját, harci vértet öltött és jelenleg „állhatatosan küzd” a sza. bálytalanságok, a társadalmi tulajdon herdálói, a szocialista erkölcs megsértői ellen. Névtelen leveleit a Biztonsági Tanácson kívül eljuttatta valamennyi illetékes vagy illetéktelen szervhez, hogy saját sérelméért elégtételt szerezzen. S ha levelei nyomán netán egyik-másik vezető „besároztatok”, az ajtófélfán húz mindig egy-egy strigulát, Szent Antalnak pedig öt forinttal fizet. Egy másik példa: Z képtelen lépést tartani a fejlődéssel. Munkakörét csak szerénységének, igyekezetének köszönheti és erején felül vállalt társadalmi munkájának. Felettesével szemben soha nem okoskodik, olyan számára a közvetlen felettese szava, mint annak idején Mózes számára az Ür parancsolata. Áhítattal hallgatja főnökeinek okos szavait az értekezleteken és úgy tapsol a beszámoló után, hogy este a felesége borogatni kénytelen feldagadt kezeit. Szerény kis funkciójában eltengődik felettesei véleményeivel, mert önálló megnyilatkozása, kezdeményezése nincsen soha. Mennyire más a helyzet, amikor mint társadalmi ellenőr egy másik vállalathoz vagy intézményhez küldik ki ellenőrizni. Ügy vonul be ellenőrtársaival a „Kiváló Vállalat” igazgatójához, mint egy választófejedelem. A megbízólevél magabiztosságot, határozottságot, nagyfokú éleslátást kölcsönöz számára. Ügy érzi magát, mintha szédítő magasságba emelkedne ki az egyszeri halandók közül. Megfontolt, tagolt szavainak mindegyike egy-egy szikra a tudatlan emberek fejében, melyek világosságot g y ú j tanak. A vizsgálat után kegyesen leereszkedik a magasságból és korholva, dicsérve kioktatja a „Kiváló Vállalat” igazgatóját, akit lenyűgöz, elképeszt az ellenőr kar- társ fenomenális okossága. Félénken közbebólogat és szo-rgalmasan jegyzetel. Amikor eltávozik irodájából Z„ bosszúsan az órájára pillant és papírkosárba dobja jegyzeteit. Z. pedig hazamegy vállalatához. A folyosón összetalálkozik a közepes képzettségű osztályvezetőjével, mélyen meghajol előtte, majd megkérdezi tőle: hogy szolgál kedves egészsége? Kinyitja vezetőjének irodája ajtaját és szolgálat- készen, alázatosan mondja: — Parancsoljon osztályvezető elvtárs. Dobra Sándor ♦