Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)

1965-07-20 / 169. szám

1965. július 20. 3 Keid Kovácsnak, bognárnak sok a dolga A gyomai Győzelem Tsz jókora gépudvarán többek között három kovács, és jó néhány bognár dol­gozik. A kovácsoknak sok mun­kát ad most a nyár folyamán a négy kultivátor és az 50 ekekapa késeinek az élezése, a 250 körüli ló és a 60 szekér vasalása. Emel­lett sok egyéb befutó munka is akad, hiszen a földeken dolgozó gépeken hol égyi'k, hol másik el­tört vagy elkopott alkatrészt kell pótolni. Emellett megszámlálha­tatlan sok épületvasalást is kell készíteni. A bognárok és az ácsok sem tétlenkedhetnek az új szekerek és kerekek készítése, a régiek re- parálgatása közben ők is sok pos­tamunkát kapnak. Varga Imre és Géczei György ácsok a hatodik nyári jászolra rakják fel a vasalást. Négyszáznál létesítmény 105 ben Megbízatás 87,5 millió forint felhasználására Hányadán állnak a termelőszövetkezetek építkezései? Interjú Király Jánossal, a megyei beruházási iroda igazgatófával Az első fél év statisztikai ada­tai, melyek a termelőszövetkezeti építkezések helyzetét összegezik, a megyei tanács vb beruházási irodáján összeállították. A szá­mokból figyelmet érdemlő követ­keztetések vonhatók le. Hogyan zárultak a termelőszövetkezetek építkezésed 1965 első felében? Ki­rály János megyei igazgatótól kér­tünk választ kérdéseinkre. — Az 1965. évi tsz-beruhá- zás megvalósításában jú­nius 30-ig milyen eredmé­nyeket értek el? — Békés megye termelőszövet­kezetei ebben az évben 100 mil­lió forintnál is nagyobb összeget fordítanak új létesítményekre és a meglévők felújítására. Ebben az évben a közös gazdaságok ösz- szesen 87,5 millió forint magas- építési beruházás szervezésével, műszaki ellenőrzésével bíztak meg bennünket. Ezt a nagyarányú építkezést hatósági megállapodás Fólíalepel alatt zsízsíktelenítenek Ki tudja, hányadik kultivátor- vasat élezi már Mészáros József? A műanyag jelentős helyet ka­pott a mezőgazdaságban. Élttől az évtől kezdve mór nemcsak a kony­hakertészetekben használják pa- lántanevelésre és zöldséghaj tatás­ra, hanem belőle óriási lepleket készítenek, amelyek alatt a külön­féle vegyszerek használatát való­sítják meg. Megyénkben először július 19-én Dobozon és a tarhosi Oj Élet Termelőszövetkezetben használtak műanyag leplet a borsó zsizsiktelenítésére. — E munkát a helyszínen a nö­vényvédő állomás végezte. A mág­lyába rakott telt zsákokat — öt­hat vagon — műanyaggal fedték körül, ahol a földdel érintkezik, megfelelőéin zárták s a műanyag zet s az előkészületek akadályozá­sa nem tette lehetővé a találkozó — előre meghatározott időben va­ló — lebonyolítását, az összesereg- lö ifjúság biztonságának szavato­lását, az elhelyezés nyugodtságét, a VIT hatalmas programjának za­vartalan megvalósítását. Ezt az al­gériai delegáció is elismerte Tam­perében. Ugyanakkor a tamperei döntés nem zárja ki annak a lehe­tőségét, hogy jövőre mégiscsak hónapokban, hetekben nagyszerű tetteket, munkasikereket, politikai demonistrációkat hozott, s megélén­kítette a KISZ tagságát. A mun­kában való derekas helytállás most a legfontosabb. Sok gondot okozott a rendkívüli időjárás, az árvíz ellem védekezés, a termés- kiesés, erőfeszítéseket követel az aratás, betakarítás, a termésvesz­teségek pótlása, az éves terv sike­res teljesítése. Minden faluban, Algériában kerüljön sorra a ki- tsz-ben, üzemben, gyárban, rmn­lencedik fesztivál. Mindez az el­következő hónapok algériai ese­ményeitől függ. Az a munkacso­port, mely Tamperében alakult a megbeszélések, tanácskozások folytatására, s a nemzetközi elő­készítő bizottság legközelebbi ülé­sének előkészítésére, minden bi­zonnyal a legkedvezőbb körülmé­nyek kiválasztására törekszik. A VIT elhalasztásával egyidő­™ ben a nemzetközi előkészítő bizottság nyomatékosan felhívta a nemzeti előkészítő bizottságokat, szervezeteket az előkészítő munka lelkes továbbfolytatására. Nincs ok a kedvetlenségre, a „majd ké­sőbb újrakezdjük” hangulatra, a VIT-tel kapcsol atos politikai munka elhanyagolására. Azt a len­dületet, tettrekészséget továbbra is őriznti, sőt, erősíteni kell KISZ- szervezeteinkben, egész ifjúságunk UMben, mely a tavaszi, nyár eleji den munkahelyen szükség van az ifjúság friss lendületére, tisztessé­ges helytállására. Ugyanakkor szükség van a szolidaritás, béke és barátság szellemének ápolására, az egységharc fokozására. Az amerikai agresszió Vietnamban továbbra is veszélyezteti a világ békéjét, ezt nem lehet némán tűr­ni, állásfoglalás nélkül hagyni. If­júsági és diáktalálkozók, szolida­ritási gyűlések, békegyűlések, til­takozó akciók. A VIT jelszavának szelleme hassa át a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség megalaku­lása húszéves évfordulójára való készülődést, a novemberi rendez­vényeket, megmozdulásokat, majd a tavaszi ünnepeket. Hz 1966-ban megrendezendő ■■ fesztivál sikeréhez így já­rulhat hozzá méltóképpen ifjúsá­gunk, megyénk ifjúsága. Pallag Róbert alá metilbromidot helyeztek zsi- zsiktelenítés céljából. Ebben az évben megyénkben 300 vagon bor­sót zsizsiktelenítenek ezzel a mód­szerrel. Négy vagon vegyszer a szövőlepke ellen Ezen a héten megyénk egész te­rületén az állami üzemekben, a KPM, a MÁV, továbbá a községek és várcsok utcáin, terein befeje­zik a szövőlepke első nemzedéké­nek irtását. A növényvédő állomás összesen 20 Rapidtox permetező- gépet állított munkába. Ezekkel a gépekkel Holló—10 elnevezésű vegyszert permeteztek a fákra. Az eddigi adatok szerint a legna­gyobb fertőzőt tséget Köröslarcsa térségében állapították meg. A vé­dekezést elsőnek itt kezdték el. A megyei növényvédő állomás gépegységei a szövőlepke első nemzedékének mérgezésére négy vagon Holló—10-et használnak fel. Közületek munkaerőigénye Az ÉM «4. sz. Építőipart Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka helyekre — férfi és női segédmunka sokat, valamint kubikosokat. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezest biz­tosítunk. Tanácsigazolás' és munka­ruha szükséges, Jelentkezés: Buda pest V., Kossuth Lajos tér 13—15, föld­szint. 295 Nagy gyakorlattal rendelkező vil­lanyszerelőket a megye területén vál­tozó munkahelyre, békéscsabai telep­helyre 1 fő autóvillamossági szerelőt keres felvételre a Békés megyei Gabo- nafelvásárló és Feldolgozó Vállalat központi karbantartó üzeme, Békéscsa­ba, Kórház utca 1. (István-malom.) 1 90625 A Töviskesi Állami Gazdaság, Szeg­halom, azonnali belépésre keres Jó! számoló vezető szakácsot vagy we kácsnőt a központi üzemegységbe. .1^ lentkezés személyesen vagy írásban a gazdaság vezetőségénél. Útiköltséget csak alkalmaztatás esetén térítünk. »0626 alapján az állami építőipar, a megyei tanács vállalatai, a ktsz- ek, az Országos Vízkutató Válla­lat, és a Hódmezővásárhelyi Me­zőgazdasági Gépjavító Állomás, valamint a házi brigádok, továb­bá a megyében működő egyetlen tsz-társulás valósítja meg. Műszaki ellenőreink hetente 400-nál is több létesítmény sorsát vizsgálják. Járják a megye szö­vetkezeteit, hogy kellő időben se­gítséget adjanak a terv szerinti megoldások kivitelezéséhez. A legfrissebb, vagyis a június 30-i adatok arról tanúskodnak, hogy a megye termelőszövetkeze­teiben a 87.5 millió forint 38 szá­zalékát felhasználták. Ez a szám megyei szinten az első fél évre el­fogadható. A haj csupán az, hogy nem egyenletesen oszlik meg. A mezőkovácsházi járásban 63 szá­zalék az úgynevezett készültségi fok. A járások között Mezőko- vácsházán azért érhették el a leg­jobb eredményt, mert az itteni építkezések túlnyomó többségét a tsz-ek építési vállalkozása csi­nálja. , — A megye többi járásában miért nem működnek a mezőkovácsházihoz hasonló tsz-vállalkozások? — Erre a kérdésre a járási ta­nácsok vb mezőgazdasági osztá­lyainak kellene megválaszolni. A hozzáértés hiánya vagy az újtól való félelem lehet ennek az oka, de van bizonyos előítélet is. Korábban az ÉM-nél óva intet­tek az olyan vállalkozások szer­vezésétől, mint a kovácsházi is. E helyett belenyugodtak abba, hogy járásonként a nagyobb tsz-eknek külön építőbrigádja legyen. Ez mindaddig rendjén van, amíg a szövetkezetben tudnak mit építe­ni, de ha kimerül a tsz kerete, mi legyen az emberekkel? A szarvasi Dózsa Tsz-ben is műkö­dik egy ilyen brigád. Jelenleg családi házakat építenek, noha a szarvasi járásban lenne mit ten­niük. Az örménykúti Egyetértés Tsz-ben többek között félben van egy 600-as hizlalda, egy agronó- musi lakás, és egy tavaly elkez­dett 98 férőhelyes szarvasmarha- istálló. Ez utóbbi készültségi foka 50 százalék. Azzal a hat-nyolc ta­gú építőbrigáddal, amely tudomá­som szerint az Egyetértés Tsz- ben dolgozik, az előttük álló fel­adattal nem tudnak megbirkózni. Véleményem szerint a járási tanácsok mezőgazdasági osztá­lyain a szövetkezetek építkezései­nek ügyét az eddigieknél iobban kézben kellene tartani. A tsz-ek- ben szétszórva működő szakmun­kásokból — a lehetőségek ió ki­használására — önálló építóbrigá­dot vagy közös vállalkozást kel­lene szervezni. Csakis így érhetjük el az állami építőipar tehermen­tesítését, a tsz-beruházások idő­beni megvalósítását. — A munka minőségével, az anyagellátással és a be­ruházási fegyelemmel kap­csolatban milyen tapaszta­latai vannak? — Műszaki ellenőreink általá­ban jónak minősíthették az épít­kezéseket. Különösen áll ez a megállapítás a mezőkovácsházi járás építővállalkozására. Eddig legtöbb gondot a KISZÖV kivite­lezésében készülő beruházások okozták. A közöttünk folyó vita középpontjában az anyagellátás áll. Az FM és az OKISZ között született megállapodás értelmében a Békés megyei KISZÖV-nek 14,2 millió forint tsz-beruházást kel­lett volna vállalnia 1965-re. Ez­zel szemben 11,7 millió forint fel- használására kötött szerződést. Az építő és a tatarozó válla­lat kavics hiánya miatt több épít­kezésen abbahagyta a munkát. Az ÉM kavicsbányája nem győzi az igények kielégítését. A Duna menti tsz-ek egy része is foglalkozik ka- vicsbányászással. Több közös gaz­daságnak ajánlatot is tettek, csak­hogy ezek a tsz-ek köbméteren­ként a hivatalos állami áron fe­lül 80—90 forintot kérnek. Ezt a többletkiadást a bank nem is­meri el, noha egy százas istálló építésénél ez a költség 30—35 ezer forint pluszként jönne szá­mításiba. Megítélésem szerint a betonkavics-ügyben a bank haj­lékonyabb politikát folytathatna, hiszen társadalmi szinten az MNB-nek is érdeke, hogy a ter­vezett építkezések lehetőségeink felhasználásával valósuljanak meg abban az esetben is, ha né­hány ezer forinttal többe kerül­nek. Az év második felében az épít­kezések üteméi tovább kellene fokoznunk, hogy december 31-ig a tervezett beruházásokat átad­hassuk rendeltetésüknek, ör­vendetes, hogy a megyei 'anács vb mezőgazdasági osztálya a tég­lahiány enyhítésére megyei disz­pozíció alá helyezte a házi úton készült felesleges téglát. Érthető ez. az erőfeszítés, hiszen ebben a iél évben 50 millió forint felhasz­nálását úgy kell megoldanunk, hogy 1966-ra áthúzódó beruhá­zás lehetőleg ne maradjon. En­nek kiadásai ugyanis a következő év beruházásait terhelnék — fe­jezte be nyilatkozatát Király Já­nos. Dupsi Károly MAR MOST SZEREZZE BE iskolaszereit A MEDGYESEGYHÁZA ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET KULTÜRCIKKBOLTJÁBAN, MEDGYESEGYHÁZAN. R ŐSÉG ES ÁRUVÁLASZTÉK AKTATÁSKÁKBAN, KÖRZÖKÉSZLETEKBEN, KÖNYVBORÍTÓKBAN, TÖLTŐTOLLAKBAN STB. CIKKEKBEN 320

Next

/
Thumbnails
Contents